PatkányBlog

Megint vele álmodtam, hosszú idő óta először. Nyár volt, mint általában, és én gyakorlatról mentem át boltba, magam mellett tolva Rozit, illetve hát úgy, hogy a kormánya a jobb kezemben volt, a bal kezemben pedig levelek. Azt hiszem azok, amiket Adri unokatesójával, Janival leveleztem. Vajon mi lehet vele... mióta kiengedték a diliházból, se kép, se hang. Na lényeg, hogy a levelek közt ott volt egy, amiből kiderült, hogy az írójával jó haverok voltunk, de aztán valamin összevesztünk, és azért nem beszél már velem. Sosem láttam még azt az írást, mégis tudtam, hogy Csabáé. Átkoztam magam, amiért összevesztem vele, pedig sokáig küzdöttem, hogy legalább szóba álljon velem. Többre nem emlékszem, azt hiszem, hogy felébredtem. Nem ez az első álmom, amiben szerepelt, májusban is álmodtam vele, és nyáron is elég sokat. De ősszel valahogy nem igazán, vagy csak nem emlékszem rá. Zoli viszont szerencsére teljesen eltűnt... ez tegnap jutott eszembe, hogy már hónapok óta nem láttam. Na nem mintha hiányozna... néha eszembe jut, de már nem haragszom rá, és már tisztában vagyok azzal is, hogy miért nem: mert már tényleg túltettem magam rajta. Néha úgy gondolom, hogy bosszút állni sem érdemes. De csak néha. Na mindegy. Átküldtem ma msn-en néhány képet Csabáról Juditnak (akinek a teljes neve véletlenül Csaba Judit, és neki meg ma van a születésnapja, Csabának tegnap volt, júúúj...), azt írta, hogy szerinte is nagyon jó pasi. Nem, Hercit nem lehet így emlegetni, hogy jó pasi... ő csoda. Nem egy csoda, hanem a csoda. Ha tudnám, leírnám, hogy ő milyen emberfeletti, a hibái ellenére, én tudom, hogy jót akart, és már biztosan meggyógyult a térde is, és hogy szívesen végighallgatnám Varga Dani minden zsidózását és náci szarságát csak azért, hogy addig is a közelében legyek. Kíváncsi vagyok, pénteken vajon jön-e Tankcsapdára. Olyan sok dolog van, amit el akarok mondani neki, de még nem tehetem, és talán soha nem is lesz rá lehetőségem. Hogy nincs olyan perc, amikor ne rá gondolnék, ha unom magam órán, mindig róla írok vagy rajzolok; ha meglátok valakit az jut eszembe, hogy vajon ugyanazokkal a módszerekkel gyilkolnánk-e meg... és hogy vajon van-e köze az idegösszeroppanásának ahhoz, amit Dya mesélt: hogy az utcájukban szépen levezette Dya egyik haverjának, hogy hogyan ölné meg. Annak ellenére, hogy mennyire különbözünk, érzem, hogy a lelkünk mélyén mégis ugyanolyanok vagyunk: én is sokat fantáziálgatok a gyilkosságon, és nekem is vannak olyan ötleteim, hogy néha megijedek magamtól. Nem tudom, ezek honnan jönnek, de néha látom magam, ahogy az erkélyen állok, cigizek, és mosolygok, a következő pillanatban előredőlök és kilököm magam, és csak zuhanok öt emeletet. Minden indok nélkül. Vagy amikor direkt nem a zebrán megyek át csúcsforgalomban, pedig a közelemben van. Vagy amikor késeket mosok. Az a kedvencem. Vagy egyszerűen csak fejbelövöm magam, miközben a világ képébe röhögök. Azt hiszem, ő megértené ezeket. Talán már tudja is némelyiket, ismeri, hogy milyen érzés lehet lenyalni egy véres kést, vagy egy olyan ember szemébe nézni, akit ő ölt meg. Ok nélkül sosem gyilkolnék, ebben biztos vagyok. De ha listát kéne írnom azokról az emberekről, akiket kegyetlenül lemészárolnék, de úgy, hogy sokáig szenvedjenek, kínlódjanak, és a fájdalomtól eltorzult arcukat látva reszketnék a boldogságtól... akkor Varga Danival kezdeném, Galambossal folytatnám, Tóth Zsoltiék, Paris Hilton, és még sorolhatnám. De tisztázok valamit: ritkán nézek horrorfilmet, sosem játszom erőszakos játékot számítógépen (kivéve ha a Honfoglaló annak számít) és máshol sem, én csak... már megszoktam, hogy ilyenekre használom el a fantáziámat ahelyett, hogy naphosszat unatkoznék. Furcsa, mert akik azt tanácsolják, hogy keressek fel egy szakembert (pszichológust), azoknak ezekről még sosem beszéltem... ide is csak azért írom le, mert két ismerősöm van, akikről tudom, hogy rendszeresen olvassák ezt a blogot, a többieket meg úgysem hiszem, hogy személyesen ismerem. Néha az jut eszembe, hogy milyen jó lenne egy tincset szerezni a hajából (mármint Csaba hajából). Anitáék csütörtök délután szórakoztak azzal, hogy kitépik neki az összeset, és azzal törlik le az Adidas kirakatát, csak nekem adnak egy szálat belőle. Tényleg, egy szálat szerezni még lehet hogy sikerülne is. Egyszer tüzetesebben meg fogom vizsgálni a biciklijét. Ha legalább egy sárdarabkát találok a pedálon, azt is elteszem, mert az ő bakancsáról jött le. Akármennyire is utál, egyszer talán rájön, hogy van bennünk pár közös vonás. Én nem azt kérem, hogy ugyanazt érezze irántam, amit én őiránta, nem azt kérem, hogy ugyanúgy szeressen, hogy őrülésig rajongjon értem, hogy szentnek tartsa a lábam vagy a bringám kerekének nyomát... csak ismerje el, hogy nem olyan értelemben vagyok lökött, ahogy először hitte, hanem egy kicsit, vagy talán nem is kicsit úgy, mint ő. Mert szerintem neki nem kéne kétszer szólni, hogy segítsen benzint szerezni ha fel akarnék gyújtani egy környékbeli falut. Tudom, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem kérdezne semmit. De hogy hozzam mindezt a tudomására? Várjak? Azt nem akarom, hogy megint elküldjön. Én csesztem el, úgy mentem oda hozzá, mintha egy srác lenne a sok közül, pedig Istenem, dehogyis az! Ő maga a művészet, a természet csodája, az őrületével és a hosszú hajával együtt... amik tulajdonképpen azzá teszik, ami. Csak azt sajnálom, hogy a képeken nem látszik, milyen gyönyörű is igazából a haja. Nem sütött a Nap akkor, és azért nem csillog, egyébként meg olyan, mint a gyémánt... láttam nyáron és tavasszal is nagyon sokszor... ha azt mondom, hogy szebb haja van, mint Tesómnak? Ne gyűlölj, Cinta, ha esetleg olvasod... érzem, hogy szép lassan érdeküket vesztik a dolgok, és sajnos az emberek is, már amelyik. Már nem várok úgy üzeneteket, mint régen, ha sms-t ír, sokáig nem jut eszembe semmi, amit válaszként elküldhetnék, mert arról mégsem áradozhatok egy másiknak, hogy mit érzek Csaba iránt... amíg ő sem áradozik nekem a barátnőjéről. Nem gond, ma este megyek és berúgok, holnap pedig délutánig alszom, és megpróbálom kitalálni, hogy hogyan tovább... az időre bízzam? Vagy íratkozzak be én is a könyvtárba? Arra időm sem nagyon van, másfelől meg akkor lehet, hogy elüldözném onnan, ha nem csak közömbös vagyok neki, hanem utál is. Dyáék sokat heccelnek azzal, hogy szegény srác nem tudta még áprilisban, hogy mire vállalkozik, amikor megkérdezett, hogy nem láttuk-e hogy ki lopta el a bringáját. Azt a napot sosem felejtem el... ahogyan a mosolyát sem, amire mindig gondolok, amikor rossz kedvem van, mert ha magam elé idézem, akkor tudom, hogy igen, érdemes volt megszületni. Akárhogy is utál, vagy akármennyire nem tudja, hogy a világon vagyok, attól még hálával tartozom neki, mert tizenkilenc év után értelmet adott az életemnek. És lehet, hogy pont ezért fogok örökké élni... mert soha nem kaphatom meg. Niki most írta msn-en, hogy látta... és mosolygott. Mármint Csaba. Elveszettem a csodámat.

"Október 11-én délután 16.00 órakor a városi sportcsarnoknál találkoztam néhány bajtársammal. Nem volt bejelentett demonstráció, mindenki saját akarata szerint jelent meg, hogy véleményt nyilvánítson (mert ehhez elvileg joga van). Itt jegyzem meg, hogy a rock koncertekről sem viszik be a vendégeket a fogdára, azért, mert egy cél érdekében gyülekeznek... mellesleg a komcsik is gyülekeztek... Sokan lettünk (kb. 200 fő) és beszélgettünk. Kint a sportcsarnok udvarát díszítő sövénykerítés külső felén állhattunk csak meg, az úttest mellett közvetlenül. Természetesen kikértük magunknak, hogy nem mehetünk közelebb, hiszen az a bizonyos közelebb is kb.60 méterre volt a bejárattól, ahol már tobzódott a kommunista bagázs. Mi, szervezés nélkül 250-300- an voltunk! Hát ez sem mindegy... Ekkor odajött a helyi főrendőr és közöte, hogy ha levesszük a rúdról a zászlókat, akkor bemehetünk az udvarba. Akik ezt meg tudták tenni, azok így cselekedtek és beljebb mentünk. Teljesen konszolidáltan megálltunk egy kupacban és transzparensünket tartva beszélgettünk, illetve skandáltunk. (ami úgy tudom nem törvénybe ütköző... elvileg). A csapat többi része ott maradt a sövénynél és lobogtatta a zászlókat. Ekkor történt meg az, aminek szerintünk forgatókönyve volt... Bajtársunkat, jól látható módon az alkoholista provokátor elkezdte fojtogatni. A videó felvételeken jól látszik és hallatszik, hogy rendőrért kiállt, ám azok csak bámulnak és néznek ki üres fejükből, ahelyett, hogy tennék azt, ami a dolguk! Mivel nem segítettek a bántalmazott honfitársunkon, egy bajtársunk sietett segítségére. Odalépett és ellökte a lebutított provokátort! Na a pribékeknek sem kellett több, rögtön bajtársunkra vetették magukat, és négyen próbálták leteperni! A hazafi jól állta a sarat, ám a túlerő győzött. Brutális módon, úgy, hogy a térdén nem kicsi sérülés keletkezett, legyűrték, majd elvonszolták. A bajtársiasan viselkedő testvérünk segítségére sietett egy másik bátor fiatalember! Mikor látta, hogy négyen gyömöszölik a jószívű segítőt, nem bírta elnézni, hogy egyedül küzd. Kérte őket, hogy hagyják, mert csak jót akart, és próbálta leválasztani a pribékeket bajtársunkról. Ekkor őt is lefogták és elhurcolták."

forrás: http://www.sbd.hu/2007tulkapas.html

Na ez az, amitől rosszul vagyok! Nem kell úgy odalenni, Chopperre is kihívták a fakabátokat, amikor a lókex rajongókat dobálta meg tojással. Nem érzem magam bűnösnek, amiért a fityesz szekszárdi oldalán barangoltam, mert nem elvek vezéreltek, hanem más, valami egészen más... A négy rendőr által letepert fiúról csak annyit, hogy én hiszek neki, hiába ellenség, tudom, biztos vagyok benne, hogy nem akart rosszat. Boldog 25. születésnapot, Csaba!

Megtaláltam. Tulajdonképpen eddig is megvolt. Illetve... tudtam hogy hol van. De nem volt meg, mert nem volt az enyém, és nem is lesz. Miután megtudtam a testvére nevét, utánanéztem myvipen. Fent volt. Találtam az adatlapján egy linket. Azt is megnéztem. Szekszárdi fideszes honlap, de vannak képek is. Először a fejem csóváltam, hogy mit is akarok én itt, az ellenség táborában, nem vagyok rájuk kíváncsi, hisztiseknek tartom őket, de aztán a Végzetes Erő mozgatta kezem a képekre, ahol az utolsó mappában megtaláltam, amit kerestem. Képek egy nagyon hosszú hajú fiúról, talpig feketében, bakancsba tűrt nadrággal. Törékeny testét egy rendőr szorítja a földhöz, haja belelóg a koszba, nadrágja sáros lett, nem akart ő bajt... csak megvédeni azokat, akiknek a pártján áll. Egy másikon alsó ajkát beharapva áll, és három másikkal beszélget. Vagyis ő csak hallgat. De ezt szavakba önteni nem lehet, ezt látni kell. A harmadik képen hátulról látszik. Haja lóg, nem tép bele a szél, csak lóg, lóg, lóg bele a világba, hogy álmodni se lehetne csodásabbat. Amikor az első képet megláttam, hirtelen minden kiment a fejemből, nem érdekelt senki és semmi, úgy éreztem, csak én vagyok a világon és a monitor, körülöttünk minden megfagyott, remegni kezdtem, majd előtörtek egy pillanatra a könnyeim is, nem tudom, hogy miért. Megtaláltam az én édes kicsi nyúzott békám. És tényleg a nővére szervezi a szekszárdi tüntetéseket. Szóval durván: ő az ellenség vezérének az öccse. Mint egy filléres regényben. Csak itt nem lesz happy end. Anyáék is leléptek Ausztriába, vasárnapig Tesómé meg enyém a ház. Mostmár legalább van okom is inni, úgyhogy senki sem állíthat meg, be fogok rúgni, és kész! Vajon bevált volna a jóslat, hogy tizenkilenc évesen megtalálom az igazit? Biztosan nem, hiszen azt is megjósolták, hogy minden jó lesz, én lenyugszom szépen, húszas éveim elején gyereket szülök (én???), és mintaanyuka leszek (ééén???). Hát hogy nem Csaba lesz a leendő kölyköm apja, azt szentül hiszem. Sajnos. Nem tudom, hogy most mit csináljak, eddig sem tudtam, de minél több derül ki róla vagy a nővéréről, annál inkább úgy érzem, hogy távolodom tőle, hiába nyújtom ki a kezem, sosem érhetem el. Itt kéne már hagyni ezt a kibaszott várost, elmenni jó messzire, magam mögött hagyni mindent, Csabát, a hangokat amik sugdossák hogy mekkora egy genetikai hulladék vagyok, elmenni oda, ahol nem fáj a fejem, ahol végre nem bántanak állandóan... csak el innen.

Igen, ezért nem írtam már majdnem egy hete. Készültem a nyelvvizsgára, fájt a fejem, alig aludtam, de legalább senki nem felejtette el megdícsérni a szokásos sápadtságomat is túlszárnyaló, úgynevezett nyelvvizsga-előtti-alváshiány-sápadtságomat, és szinte kár volt sminkelnem is, mert a szemem alatti fekete karikákat is megemlítették, egyemaszivüket. Na mindegy, pénteken szóbeliztem, az 85%-ra sikerült (ami kurvajó, mert teljesen leblokkoltam, azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, és legalább egy percig gondolkoztam azon, hogy hogy mondják a 15-öt angolul), az írásbeli eredményét majd csak olyan két-három hét múlva tudom meg. Igen, aggaszt, de mit tudom én már, nem is érdekel, na! Ma voltunk taplófényképezkedésen, hát csodaszép lett mindenki. Mónival már megbeszéltük, hogy lesz közös képünk. Gondolkoztam még azon, hogy Margittal is kéne csinálni egyet, már csak azért, hogy tényleg legyen mivel ijesztgetni majd a gyerekeimet, akik úgysem lesznek, így lestornoztam az ötletet. Pedig még a kozmetikus is kifestette csórikámat... na nem mintha sokat használt volna. Amikor néztük vissza a képeit, a fél osztály ott tolongott a monitor előtt, a másik fele már tegnap lefotóztatta magát. Ricsi odasúgta nekem, hogy ezt nehéz lesz megállni röhögés nélkül. De nem. Nem tudtuk megállni. Folytak a könnyeink. Sajnálom. De hát ez valami oltári volt!!! Mire végeztünk a képei végignézésével, már majdnem megfulladtunk. Jó, azért igyekeztünk szolídan csinálni, de hát könyörgöm...! Aki látta már szerencsétlen leányt, az megérti. Utána futottunk a kabátjainkhoz, beletemettük az arcunkat, és sírva nevettünk. Ezt nem lehetett másképp. Geci dolog, de ez van. Ha egyszer vicces! Sajnáltam szegény lányt, de hé, rajtam is rengeteget röhögtek és röhögnek is a mai napig, és akkor mi van? Élem a magam kis életét, és szarok az olyan faszkalapokra, mint mondjuk Varga Dani, vagy a köcsöge (Galambos), Tóth Józsiék, a fél suli, stb. Valakinek ha valami cinkes, akkor meg lehet mondani a szemembe, és ennyi. Ha Mari megkérdezné, hogy a képein visítottunk-e, akkor megmondanám, hogy igen. Legalább őszinte vagyok, még ha ez valahol bunkó is. Jó, azért lehet hogy hozzátenném hogy túlságosan elmosolyogta őket (kb. a felét tényleg ezzel cseszte el). Mondjuk a mosolygós képem nekem is pocsék lett. Az én pofám vagy komoly, vagy izomból szakadok, de hát az hogy nézne ki tablón?! Na mindegy. Szóval volt közös képem Moncsival, Tibkával, és Gergővel is. Igen, feszítettem mellettük, mint pók a lucernásban, de hé, ez az egy alkalmam volt rá! Hogy ők akarták-e azt nem tudom, különösebben nem is érdekel. Mikor megköszöntem, Tibka azt mondta, hogy szívesen, máskor is. Illemtudó, még ha kicsit lökött is. Gergő meg hát... életem első jó üzletét kötöttem vele (a tételek és a vodka), mindenképpen kellett egy kép amin mi ketten vagyunk rajta. Lolácskával megint tudtam kommunikálni egy kicsit, jól fel is bosszantott. Írta myvipen, hogy június első hetében ráér, meg akkor pénze is lesz. Nekem meg majdnem szívgörcsöm támadt! Mi az, hogy június?! Hát hol van az még?! Na msn-en tisztáztuk: januárt akart írni. Az mindjárt más. Kértem, hogy ha meggondolja magát, akkor mondja meg minél előbb. Azt mondta, hogy az nem lenne tisztességes (én is így gondoltam:), és hogy ennyivel tartozik nekem. Erre rákaptam, mint tyúk a takonyra... nem értettem. Azt írta, hogy azért, mert idézem: "(17:48) Lala: mer régen akartam veled járni te meg velem és beszari voltam és nem mondtam meg és akkor ez meg az meg amaz és kiderült és akkó jóvá kell tenni". Helyes, nagyon helyes! De aztán megint felidegesített... az igazi szerelemről volt szó, hogy majd én is megtalálom. Szar ügy, hogy én nem hiszek ebben. Egyszer lehet, hogy megtaláltam, de hülye voltam, sőt mi több, gyökér voltam, és elrontottam. Igen, Drága Hű Olvasóm, arról a srácról van szó. Aki sorozatban megy neki kocsival és motorral ennek-annak. Mindegy, nem is érdekel. Szóval írta, hogy én is lehettem volna neki az. Erre mit tudtam volna írni? Az igazat, hogy ő is lehetett volna nekem, de már el lett cseszve ez az egész, és hogy jó neki hogy megtalálta. Nem, nem jó neki, mert addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz testestől-lelkestől, és akkor már nem fogom elengedni! Talán még nincs minden veszve, én nem adom fel, türelmes is tudok lenni, ha kell... és most kell. Gábor is megint jelentkezett, szokásos becézgetések, házassági ajánlatok... hát legyezgesse is a hiúságomat, ha már olyan ő is, mint a fizetés, hogy havonta egyszer megjelenik, pár napig minden szép és jó, aztán úgy eltűnik, mintha sosem lett volna. Nem fontos. Anyámék meg holnapután ruccannak Ausztriába, jó világ lesz rám meg Tesómra! Nándi, nem tudok menni Pécsre, bocs, majd még bepótoljuk! Már régebben megígértem Tesómnak, hogy elviszem és komolyan berúgunk, és ha mennék Pécsre, nem maradna pénzem, meg pénteken lesz koncert is. Buláááj! Ja, és elkészült az első, majdnem jó rajzom Herciről. Utánanéztem egyébként, és kiderült, hogy az ő nővére a szekszárdi fityeszes tüntetők egyik vezéralakja (Horváth Anita). Eddig is utált a srác, ezek után egyre gyanúsabb, hogy tényleg nem fog feleségül venni... miért is egyeznének a politikai nézeteink, ugyan már... mert ezen nem vagyok hajlandó változtatni, miatta sem.

Tudom, már régen írtam, de semmi időm nem volt. Mivel kilencre megyek dolgozni a héten, reggel nem, mivel itthon tanulok, este nem volt már semmi készségem hogy pötyörésszek még itt. Múlt pénteken volt lókex (gyengébbek kedvéért nótenksz) "koncert" a Sporiban, ami lényegében arról szólt, hogy RHCP, Blink 182 és Queen (!!!) feldolgozásokat játszottak. Én meg Tesóm olyan fél kilenc körül értünk oda, de csalódnom kellett, én barom azt hittem, hogy egy csomóan leszünk, hiszen mindenki megígérte hogy ott lesz. Hát... ahhoz képest eléggé kevesen voltunk (Csubi, Cigó, egy ismeretlen srác, Judit, Csilla, Orsi, Timi, Andi, Hobbit a barátjával, Cinta meg én). Kiderült, hogy ott voltak Chopperék is, csak a hülyegyerek nekiállt tojással dobálózni, vagy mi, erre az aggódó szülők kihívták rá a fakabátokat. Később persze minket is elzavartak, meg hangosan fujjogtuk az emosokat meg a hülye lókexüket. Mondanom se kell talán, hogy a "buli" fél tízkor véget ért, de nem miattunk. Azt hittem egy percig, hogy ott patkolok el a röhögéstől... normális koncert ilyenkor kezdődik! Na sebaj. Szóval el lettünk zavarva két konyhakredenc méretű melák által, hogy ha még akarunk itt valaha bulizni, akkor menjünk szépen haza (normális ez, péntek este fél tízkor haza?!). Kezében ott volt a teflon, én meg nem akartam, hogy akármi cink legyen, már csak Cinta miatt sem, így sarkon fordultunk, Orsiékat feltettük a buszra, Timivel, Andival és Cintával felmentünk a Tekébe inni. Közben hozzánk csapódott Jani meg Zil, szóval nem unatkoztunk. Éjfél után tíz pereccel anyu már hívott, hogy go haza. Na mondom was ist das, ebbe meg mi ütött? Jó, gondoltam hogy aggódik Cinta miatt, de hé, velem volt, én meg nem járok egyedül! Na nem téma, félkor elindultunk. Negyvenkor megint recsegett, hogy de azonnal haza, blablabla... pont két perc múlva már otthon is voltunk. Aszonta, hogy nem is gondolt volna arra, hogy valami gáz lesz, hanem nézte a tévében valamelyik helyszínelős sorozatot, és pont az volt benne, hogy egy kislányt berántottak a furgonba, félholtra erőszakolták aztán megölték... és hogy ő aggódott. Na pontosan ezért utálom én a tévét!!! Szombaton itthon maradtunk, vakartuk a valagunkat... jó volt már kicsit pihenni. Most viszont megint elég fáradt vagyok, napok óta alig alszom valamit, álmomban angolul beszélek és Herci hajába kapaszkodom... gyakszin már szóltak, hogy szétszórt vagyok, és hogy karikásak a szemeim, itthon csak annyit, hoyg sápadt vagyok, és meg kéne már nyesni. Szóval elég ramatyul nézek ki, és hétfőn megyünk tablóképet csináltatni. Vagy kedden. Remekül fogok mutatni! Remélem beraknak a gyökér Mari mellé, de úgy, hogy másik oldalamon mondjuk szegény Kittike legyen... akkor tényleg ragyogó szépségnek látszanék! Ja igen, még a szombat: legalább Lolácskával egyre inkább körvonalazódnak a dolgok, szokásos séma: msn-en mindenféle hülye téma, közben myvipen eléggé kétértelmű, vagyis inkább eléggé egyértelmű levelek jönnek-mennek. Azért ott, mert ott ki tudja törölni, és nem olvassa el a barátnője. Fasza lesz majd így titkolózni, de nem baj, megoldom, megoldom, megoldom... ja és jól ki lett baszva a néppel, pláne velem, mert a Metálkarácsony már délután négykor elkezdődik! Szemétség! Nekem ötre ott kell lennem a fősuliban, ráadásul díszmagyarként puccparádé-matrózblúzban! De legalább szoknyám nem lesz. Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy szál bugyi meg a bakancs és a szokásos csíkos zokni, hanem úgy, hogy szoknya helyett nadrág lesz rajtam. Kurvadrága ám egy szoknya! Pláne ami az én seggemre feljönne... szerintem azt már sátorként árulják. Na mindegy. Majd ha az iskola vesz nekem szoknyát, akkor majd azt fogom felvenni ilyen alkalmakra. Azt legalább nem sajnálnám lehányni vacsora közben. Úgy tervezem, hogy feltűzik a szalagot, gyorsan megkajálok, és uccu már megyek is bulizni! Ott majd ráérek átöltözni. Kíváncsi vagyok, mennyien lesznek... ja, hír Zoliról: most meg kocsival volt balesete. Illetve nem most, hanem a múlt héten. Elaludt vezetés közben, és nekiment egy közlekedési táblának vagy minek. Szerencsére nem lett semmi baja, de mellette az anyósülés az teljesen tropa. Ezt Budai Adritól tudom, aki a héten kétszer is felhívott, és bevallom őszintén, ez nagyon jólesett! :) Zolinak dobtam egy esemest, hogy jobban is vigyázhatna magára. Ezt pedig azért csináltam, mert ennyire hülye vagyok. Tényleg megijedtem, meg is halhatott volna! Ezt a srácot százhúsz éven belül nem viszi el az Ördög... az Isten meg szerintem már évszázadokkal ezelőtt kitagadta. Nem érdekel különösebben... értem úgyis eljön valamelyik a jövő héten, ha elbaszom a nyelvvizsgát... ááá nagyon félek!!! Tessék szorítani!!! Itthon legalább a szokásos visítozás megy állandóan, mintha nem fájna eléggé a fejem... kell egy cigi. Egy fél méter hosszú, dohánnyal repedésig tömött cigi! Hogy elszenesedjen a tüdőm, akkora cigi! És egy eeekkora pohár vodka is kell! Jaj, de berúgok én a hétvégén! És kell valami kalóriadús, cukorral megtömött, diétagyilkos (nem mintha diétáznék) kaja, és legalább húsz Johnny Depp film DVD-n, nyolc pasi msn-re (Lolácska és Nándi mindenképpen), Timiék egy hordó sörrel, anyámnak szájzár, és bömbölő zene, mondjuk Hátsó Szándék, Quimby, Tankcsapda, Hatóságilag Tilos, Cure, vagy ilyesmik! Ha most decemberben nem nyúvadok ki, akkor soha. Bár egyszer már megmagyaráztam a világnak, hogy mivel én nem félek a haláltól, ezért halhatatlan vagyok, szóval nincsen semmi gáz, csak tudnék aludni!!!

Csúszott egy napom volt, reggel elmaradt az első óránk, de aztán bent kellett maradnom nyolcadikra, mert a drága Péterfiné kitalálta, hogy háhá, készüljünk a versenyre. Jó, az óra felét elpofáztuk filmekről, színészekről, és az új, megjegyzem igen helyes tanárról. Nem tanít engem, persze, miért is tanítana... sőt, megtudtam, hogy az anyja is nálunk tanít - őt sem ismerem. Viszont a tanárúrnak van barátnője: egy orvos csaj, na azzal vegyem fel a versenyt! Okos nem vagyok, szép nem vagyok, keresetem nincs, egzisztenciám nincs... baromi jók az esélyeim! Na sebaj. Suli után go Promi, semmi extra, holnap megyek ki Izával Tesco-ba a meló miatt, hát kíváncsi vagyok. Most meg kivel msn-ezek, na kivel? Lolácskával, egyemaszivit. Persze semmi "olyat" nem lehet most írni, mert a barátnője vissza tudja olvasni, most egyébként is ott van nála. Őszinte mosoly. Nem téma. Előbb-utóbb úgyis az enyém lesz, testestől-lelkestől, már mindent kiterveltem. Egyébként délután kimásoltam a netről az összes angol igeidő szabályát meg példáit, úgyhogy egy pár óráig megint rosszul lettem az angoltól. Hiába a nyelvtanfolyam... Ádám mondókájára jobban kellett volna figyelnem, mint arra, hogy milyen édesen mosolyog, és milyen jól áll neki a csíkos póló. Lolácska most lelépett, gondolom Gyöngyi bedobta magát. Én is bedobnám őt, de darabokra vágva egy zsákban a Dunába. Nem vagyok féltékeny, csak cinkes ez az egész. Két év!!! És semmi eredmény! Ez a csaj meg fingik egyet, és tessék, már egy éve együtt vannak. De már nem sokáig, ha rajtam múlik. Kezdem baromira unni az egyedüllétet. Holnap lókex koncert, legalább be tudok rúgni. Remélhetőleg. Holnapután rendes (illetve hát rendes... rock) koncert lesz, de szerintem oda már nem lesz erőm meg pénzem elmenni. Másnak se. Ez így szokott lenni. Ja, egyébként Detox hírt adott magáról: valamelyik nap betöltötte a huszonkettőt, írtam neki egy köszöntést, válaszolta, hogy jólesett hogy gondoltam rá, majd jön haza! Hm, képzelem, ugyanott fog minden folytatódni, ahol abbamaradt: moleszterálja majd tesómat, engem meg az őrületbe kerget. Nem probléma, azt csinál, amit akar. Emlékszem, egyszer elég sokáig beszélgettünk msn-en meg később személyesen is mindenféle túlvilági dologról... ez a srác tudhat valamit! Nem néztem volna ki belőle. Megijesztett, utána megnyugtatott, utána megint elintézte, hogy kis híján magam alá szarjak, és ez így ment ötpercenként. Ha hazajön, egyszer még rátéren erre a témára nála, hátha beugrik neki valami arról, hogy milyen is volt régen: szimpla kis decsi parasztgyerek, jó humorral és aranyszívvel. Most meg... tudom, hogy ő is kiábrándult, de hé, szerintem mindenből ki lehet lábalni, még ha segítséggel is. Nem azt mondom, hogy én lennék neki az a segítség, de ha nem ad esélyt senkinek, akkor talán örökre ilyen marad, és mindenki utálni fogja, legalábbis egy idő után. Minek fárasztom magam ezen? Ő egyszer mondott valami olyasmit, hogy én tulajdonképpen oltalmazó vagyok, valami anyatigris-féleség. Én? Hát biztosan, ha ő mondja... azért érdekelne, hogy megint mennyit fog változni, amikor újra találkozunk. Arra emlékszem, hogy amikor augusztusban hazajött, akkor felhívott, hogy kéne találkozni, én meg vigyorogtam mint egy jóllakott napközis, mert persze már elfejetettem, hogy mennyire haragudtam rá, amikor kiment. Viszont akkor hiányzott is... most, mikor legutóbb visszament, nem foglalkoztam vele. Vagy azért, mert sokkal mérgesebb voltam rá, vagy azért, mert egyáltalán nem. Az a rossz, hogy a régi haveri viszonyunk, ami még Bátaszéken volt, az szinte teljesen elveszett. Vajon ő szokott erre gondolni, amikor a konyhánkban cigizünk? Hiányzik neki Magyarország? Bár mondjuk, ha én egy luxushajón dolgoznék, minden este helyesebbnél helyesebb pasikkal bújnék ágyba, és olyan országokba juthatok el, ahova ezer emberből talán csak egy, ahol mindig nyár van, fehér a homok és szikrázik a tenger... nos, szerintem akkor magasról tojnék az itthonra, ami egy csomó fájdalmat és csalódást okozott. Jó, persze sokan hiányoznának (családom, Promis társaság egy része, Hűséges Olvasóm, Zugosok, Nándi - bár ő egyébként is - Mogyi, Moncsi, Lolácska). Tudom, hogy én is hiányoznék pár embernek (családomnak, mert nem lenne aki takarítson , Promisoknak, mert túl sok piájuk maradna, Mogyinak, mert ha Zilnél alszik, akkor... őőő... khm, hát igen, Zil mégiscsak pasi... és Moncsi, az áldott jó Moncsikám). Most hívott Budai Adri, hogy töröljem a myvip adatlapját, mert meg akar szakítani minden kapcsolatot a hülyékkel, vagy hogy is fogalmazott... azért jó tudni, hogy annak ellenére, mennyire keveset dumálunk, még megbízik bennem... :)

Ma, rengeteg más elfoglaltságom mellett (suliból késés, órákon majdnem elalvás, utána lazán lecammogni Promiba) azon jártattam az agyam, hogy kit hogy is hívnak tulajdonképpen, és hogy mire jók a becenevek? Jó, mindkettőre egyértelműen asszem tudom a választ. Például elképzelni sem tudom, hogy Tantit Andrásnak, Rizsát vagy Mogyit Dávidnak, Detoxot Gergőnek, Zilt Lacinak, Vikkét Évának, Totót Lajosnak, Mimit Annamáriának, Ragát Gábornak, Bujdit Dórinak szólítsam, de néha fordítva is igaz. Andit sosem fogom Dreának hívni, Timit Metalinnak, Moncsit Cidinek, tesómat (igen, téged teee dög :) Cintinek, Sziszit Alexandrának vagy unokatesómat Dosónak. Ez szerintem olyan, mintha a szüleinket kéne a keresztnevükön hívni. Brrr! A becenév pont arra való, hogy ha van a társaságban mondjuk négy Dávid meg három Peti, akkor mindenkire legyen valami megfelelő szólítás. Mondjuk asszem Szilviből csak én vagyok, de az mellékes. Elég kómás voltam egész nap, valamivel mégis el kellett ütni az időt, ha már egyszer aludni nem tudtam nap közben, hát maradt a hülyeségeken való filózgatás. Lolácskáról semmi hír. Vagy el van havazva, vagy lelkiismeret-furdalása van amiatt, ami még meg sem történt. De ha visszalép, Madocsa is felkerül a lakott területek halállistájára Sióagárd, Decs, és Parászta mellé. De hogy nagyon lebaszom, az is igaz. Nem mint férfit, nem akarom növelni az egóját. Hanem mint embert, hogy egy megbízhatatlan dög, hazug, és ilyenek. Szerintem úgysincs annyi esze, hogy rájöjjön: valamilyen szinten a helyes utat választotta, de hé, én túl önző vagyok ehhez! Drága Hű Olvasóm, egyszer kommentáltál a megcsalással kapcsolatban, hogy attól még hogy valaki szereti a barátját/barátnőjét, a félrelépés még ugyanúgy bűn. Ezt én is tudom. De neki képes vagyok bemagyarázni, hogy nem az... tudod, Raga mondott egyszer egy olyat, hogy bűnözni pokoli dolog, de mennyei érzés. A félreértések elkerülése végett: akkor már nem voltatok együtt, és bocs, ha nem kellett volna felemlegetnem... Faterral még nem tudtam beszélni Tesco ügyben, ha ezzel végeztem, akkor dobok neki egy mailt, szerintem ezentúl így fogunk kommunikálni, alig van itthon. Nem baj. De hogy mi lesz az alatt a négy nap alatt, amíg nem lesznek itthon... nehogymá' egyedül legyek! Na, nem őket fogom hiányolni, az ezer. Lolácska nem ér rá, mert akkor lesznek egy évesek a barátnőjével. Az elvek... a kibaszott elvek. Szerintem ez gyenge kifogás... nem hiszem el, hogy nincs nagymamája, beteg rokona, régen látott kuzinja, vagy valakije, akit meg kéne látogatnia, hogy egy hétvégére szabad legyen, illetve hát hogy velem legyen. De lehet, hogy ha nem leszek túl kómás aznap pénteken, akkor délután elnézek Pécs irányába, csak úgy, hogy mert. Elvileg addigra már ösztöndíj is lesz. Ha mást nem, akkor tesómmal. De lehet, hogy egyedül. De hát az meg hülyeség... akkor csak a fejemet szellőztetném, azt meg tudom csinálni ingyen is, itthon. De talán mégiscsak ez lenne a legjobb, ha itthon maradnék. Attól függ, Cintia hol lesz. Meg persze hogy akkor már beállok-e trógerkedni, lesz-e buli, mennyi pénzre lesz szükségem, meg ilyen apróságok. Közben érzem ahogy süllyedek egyre mélyebbre és egyre halványabban látom a holdfényt a hullámok törésén keresztül, tudom, hogy lassan leérek a hideg iszapba, lefognak a hínárok, és már nem fogok tudni felúszni, pedig utálom a hideget és rettegek a sötétségtől. Mi lehet a megoldás? Talán valahol, valamikor (nem célzok én ezzel semmilyen Tankcsapda koncertre, pláne nem arra, ami december tizennegyedikén lesz a Sporiban, ugyan már) engem is kiránt valaki a tömegből, lemossa az arcom úgy, ahogy egy kedvenc dalomban meg van írva. Vagy földet érek, és szépen lassan megfulladok. Úsznék fölfelé, de egyedül nem lehet. Hogy miért, az igen egyszerű: mert pont az egyedüllétből próbálnék kievickélni. Még megtehetem azt is, hogy várok. De hogy kire, arról fogalmam sincs. Nehogy valaki azt merje gondolni, hogy a Hercegre kék biciklin, mert nem egészen. Róla, illetve arról hogy megkapjam, már letettem. Hogy utánafordulnék-e az utcán, várnám-e ha látom valahol a bringáját... nos, igen. De az, hogy nem írom le, még nem jelenti azt, hogy nincs más, akire sokkal többet gondolok, aki sokkal jobban hiányzik, és amíg dumáltunk msn-en, sokkal többet beszéltem róla haveroknak/barátoknak, mint Csabáról. Hiába van elmentve minden szó amit leírtunk egymásnak, msn, e-mail, akármi, sosem merem megnézni. Tudom hogy elbőgném magam, mert igen, én csesztem el, leírom ezredszerre is, hogy én voltam a hülye, és ha nem írok rólad ide, az azért van, mert minden eszembe jut, és még jobban érzem a hiányod, mint egyébként. Lehet hogy ezt nem hiszed el, de sokkal nehezebb, mint bárki másról írni.

Nem tudom, mi történt ma velem, de hogy nem voltam egészen tudatomnál, az ezer. Reggel például hiába keltem negyed órával később a szokottnál, mégsem késtem el suliból, tehát valamit elfelejthettem, mert mindig hétkor szoktam kelni, és sosem érek be időben. De még most sem tudok rájönni, hogy mi lehetett. Na mindegy. Aztán kaját lejmolni is elfelejtettem, bár Dya mondta, hogy neki úgysem kell egy szendvics, kérem-e... naná, éhes voltam. Suli után kimentem a parkba, kevesen voltak, kértem egy cigit, és elindultam (megint) a könyvelésekre. Oké, az én jövedelemigazolásom hamar megvolt, anyáé már nem annyira. Az ő könyvelőjénél teljes rendetlenség volt, ráadásul egy öregasszony ücsörgött bent. Mikor előadtam, hogy ki is vagyok, nekiállt keresgélni, de hiába, nem talált semmit. Jó öt perc után felhívta a kollégáját, utána megkérdezte, hogy én vagyok-e a Szilasiék gyereke. Én. Hát, akkor azt a papírt apukád már elvitte. Dejó, hogy szólt nekem! Na mindegy, könyvtár előtt ott parkolt az ismerős bicikli. Megnéztem az telefonomat: kereken tizennégy óra. Oké, rágyújtottam az uccsó cigimre, bal vállammal a falnak támaszkodtam, és vártam. Közben azon gondolkoztam, hogy bedöglött a telefonóra, mert ha tényleg kettő lenne, akkor én még a suliban ülnék... akkor jutott eszembe, hogy keri után nekünk még volt egy osztályfőnökink is, amire én a nagy kavarodás közepette elfelejtettem bemenni. Dya írta viszont iwiwre, hogy azt mondták az ofőnek, hogy versenyre készülök, azért nem mentem be. Köszi, jövök eggyel! Szóval annak ellenére, hogy nem akartam lógni, mégis sikerült. Na mindegy. Jött Anita, vele még váltottam pár szót, aztán negyed három után nem sokkal irányba kerültem hogy hazaérjek. Hívott Iza, hogy nem megyek-e Promiba? Na jó, legyen... ott volt Paddi Balázs és Orsi (Göndi) is. Szóba jött Herci (miért ne, olyan jókat tudnak röhögni ahogy engem vagy őt fikáznak vele, de megjegyzem: én is), Balázs kérdezte, hogy ugyan ki az? Kissé meglepődtem, hogy még nem meséltem róla... hát leírtam: csodás hosszú haja van, bringás srác... ja, hogy ő tudja, ki az! Nem őt kapták el a rendőrök, amikor Gyurcsány Szekszárdon volt? Na erre nagyot néztem, utána fél óráig csak röhögtem, hülyeségeket beszéltem, és nagy nehezen kiböktem, hogy én is láttam a Híradót aznap, és még néztem is, amikor a rendőrök egy kapálózó fiút fogtak le, aki nagyon elemében lehetett, rúgkapált, csak a fogpiszkáló vékonyságú lábait láttam, és a hosszú, középen elválaszott haját, de az arcát nem. Persze feltúrtam az egész internetet ezután a videó után, meg is találtam, csak épp nézhetetlenül szar a minősége. Egyébként a srác gyakorlatilag láthatatlan, sehol nincs széles e sávon, myvip-es, iwiwes ismerőseim képei között egyiken sincs... na mindegy. Itthon már nem is tudom, mit csináltam... csak úgy... voltam.

Igen, mindenhova, mindenhonnan. Reggel suliba, ott egyik teremből a másikba, szünetekben cigizni vagy kávézni, ugyanis a kávéautomata a tanári előtt van, így bármikor megcsodálhatok fiatal, fekete szemű, szép magas tanárurakat, legalábbis egyet. Kíváncsi vagyok, mikor tűnik föl neki, és ha meglesz, mikor csesz le érte. :) A legviccesebb ma mégis az angol volt, amikor Gergő (ki más...) megkért, hogy gépeljek le neki egy párbeszédet, és küldjem át (számítógépes terem, illegális internethasználat általunk). Dia szóvá tette ugyan, hogy tahóság, hogy Gergőnek megteszem, neki meg nem. Aztán felajánlottam, hogy oké, akkor az övét is, de durcás lett (előző órán került fel a telefonja az igazgatónőhöz), és az arcomba vágta, hogy nem kell. Ha nem, hát nem. Óra végén egy fél Snickers csapódott az asztalomra, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy na most ez mi... amikor felnéztem, Gergő tengerkék szemeit és bájos mosolyát láttam. Visszamosolyogtam, és megkérdeztem, hogy hát ez, honorárium? Az. Egyre jobban szeretem ezt a gyereket! Suliból mentem gyakorlatra jövedelemigazolásért, ami a közgyógyhoz kell. Igen, közgyógyos vagyok, nem összekeverendő a közgyogyóssal, ami talán találóbb lenne. Na mindegy, kitalálták, hogy azt a könyvelésen kell kérni. Oda majd holnap elmegyek, elmentem anyám könyvelőjéhez, tőle is kell a papír. Azt is csak holnap kapom meg. Reményvesztve mentem át az Államkincstárba, ami persze csak délig van nyitva egész héten. Még jó, hogy ez a három-négy hely egy közel ötven méter átmérőjű körön belül helyezkedik el. :) Fél három körül lementem a parkba, mert Iza keresett. Mondta, hogy megy a Tesco-ba dolgozni diákmelóra, nincs-e kedvem nekem is. Hoha, dehogynem! Csak kissé húzós lesz, mert hát ugye a gyakorlat... van, hogy ötkor végzek, sőt az a gyakori. Na mindegy, azért bementem vele a Meló-Diák irodájába, elmagyarázták hogy was meg merre, itthon lezsíroztam anyával. Legalább nem nyúznak többé, hogy gagyi iskola mellett még ezer más értelmes dolgot csinálhatnék, blablabla. A pénzről nem is szólva. Izával persze jó "nők" lévén már elköltöttük egy kisebb ország egész éves bevételét gondolatban... én például Johnny Depp szigetét venném meg, persze a tulajjal együtt. Fogadnék verőlegényeket, hogy intézzék kicsit el a főnököt, vagy legalább a kocsiját robbantsák fel, kinyíratnám Lolácska barátnőjét, megvenném Hercit (nem igaz, hogy az emberek nem megvásárolhatóak... legalábbis a nagyrészük igen), megjavíttatnám végre Rozit, megvenném Szekszárdot is, és Pécset is, anyáméknak meg tesómnak egy új lakást, mondjuk Ausztráliában, úgy kevesebbet veszekednénk, megvenném a Zugot, felújítanám, és egy aranybányát csinálnék belőle, megvenném a Húsvasalót is, és ugyanolyan lepusztult jó helyet csinálnék belőle, amilyen volt, nem mint amilyen most... puccos szar az egész. Aztán rengeteget innék meg cigiznék, megvenném a sulit és céllövöldét nyitnék a tanáriban, megvenném a Titanic roncsait, ja és persze egész Afrikát, gyárakat nyitnék, ahol a szegény éhező emberek tudnának dolgozni, és el tudnák tartani a családjukat, miközben én még gazdagabb lennék, földművelném a Szaharát, mert persze megvenném az időjárást is, és többé nem lenne szárazság, megfoltoznám az ózonlyukat, és pihenésképpen vennék egy saját erdőt, bele saját várromot, ahol a saját szellemeim kísértenek síró hegedűszó mellett, és a saját tücskeim ciripelnek, a saját baglyom huhog, a saját macskám dorombol (dehogy dorombol, Misa túl lusta hozzá:), új telefon is kellene, meg ilyen apróságok... ja igen, ne felejtsük el, hogy mégiscsak lány vagyok, és bár nem tartom magam vásárlásfüggőnek, de tényleg nem, néha jólesik. A fizetésről meg annyit, hogy elvileg hetente háromszor négy órát kell dolgozni, az órabér pedig 390 forint, aszongyák. Szóval egyelőre még nem tudom megmenteni szegény kis afrikai gyerekeket, pedig az ötlet szerintem nem is olyan rossz. Kérdés hogy mit lehetne ott gyártani? Szerintem amit Kínában megcsinálnak az emberek, azt Afrikában is meg tudják. Kelet-Szibéria úgyis tök sivár, oda elférnének a kínaik, legalábbis azok, akik már túl sűrűnek találják az országot. Ja persze megvenném az összes arab férfit, és vagy vízbe fojtanám, vagy megkövezném, vagy kötelezném őket, hogy csadorban legyenek egész nap, életük végéig, és csak olyan jogaik legyenek, mint a nőknek. Nem vagyok feminista, egyáltalán nem, de szerintem ők baromi igazságtalanok. Ja, és megvenném az összes nácit, és munkatáborokba küldeném őket. Kiírtanám a delfineket, mert ki nem állhatom őket, még akkor is, ha az embereken kívül egyedül ők lehetnek buzik. Egyszerűen rühellem őket! Feltöltetném az Aral-tavat, megvenném a háborúzókat, és egymástól jó messze telepíteném őket... lesz itt meló, csak győzzem pénzzel! :) És amikor már mindennel végeztem, vennék egy házat Parásztán, és minden reggel Herci képébe röhögnék, és szomszédnak szólítanám. Úgy egy héten belül felakasztaná magát, vagy lelőne engem. Ja, még valami: megvenném Sióagárdot is, de legalábbis egy száz méter magas, tíz méter széles betonfallal venném körül, amit aztán teleöntenék vízzel, amit az Amazonas-ból hozatnék, cuki pirahnakkal. Utána már Zoli is mással lesz elfoglalva, nem azzal, hogy szegény, ártatlan lányokat hülyítsen. Jó, én sem voltam szent, azt tudom, én (is?) félreléptem, de hé, én megbántam! Asszem. Mindegy, ez régi nóta. Pénteken nótenksz "koncert", megyünk emo geciket halomra gyilkolni, de jó lesz! Ja, kedves ismeretlen, köszi hogy szorítasz a nyelvvizsgámhoz, rámfér! :) Közben kiderült, hogy nem is lesz olyan könnyű olcsó szállást keresni, mint gondoltam volna. Drága Lolácska, hogy lesz ez megoldva? Na mindegy, szerintem meg fog oldódni, mert mindketten akarjuk. Csak kérdés, hogy nem lép-e vissza a cél előtt, a lebukástól félve? Akkor én ölöm meg, személyesen. Vagy mesélek a barátnőjének az igencsak egyértelmű üzenetekről, majdnem mind megvan. Lehet, hogy szemét húzás lenne, de tőle is, ha visszalépne. Aztán persze az is lehet, hogy nem csinálnék semmit. De az nagyon nem valószínű. Minimum egy ordítozásos tökönrúgás.

Nem történt semmi különös, azt hiszem, de jobb dolgom nem lévén, leírom hogy mik történtek. Tegnap elmentem bulizni, megint tesómmal. Sporiban volt, és bár fáradt voltam (gyakorlat, benne bútorcipelés, főnök költözik, aztán tesómmal szaladgálni boltról boltra új farmerért neki), azért jól éreztem magam. Nem voltak valami sokan, de találkoztam egy nagyon régen nem látott barátnőmmel (Varga Virág), és végre tudtunk dumálni, együtt szórakozni, inni, felmérni a férfifelhozatalt (alsó középkategória) meg ilyen apróságok. El tudtam filózni néhány dolgon, mint például azon, hogy le kéne mondanom Herciről, nincs az az Isten, amiért én őt megkaphatnám, helyette sokkal elérhetőbb dolgokra kéne koncentrálnom. Csak egy példa: szintén pénteken Raga írta msn-en, hogy azért akarták Mogyival, hogy menjek Dombóvárra, mert személyesen akartak felköszönteni. Annyira, de annyira jólesett! :) De storno, mivel ma még fáradtabb voltam, este nem is mentem el sehová, itthon hesszeltem tesómmal, filmeket néztünk, köztük egy olyat is, amit tizenhat vagy hány éve láttam utoljára, alig emlékeztem belőle két másodpercre összesen, de imádtam. Ollókezű Edward... régi Johnny Depp film, van még kérdés? Végig tudtam volna bőgni az egészet az elejétől a végéig, de valójában magam sem tudom hogy miért. Azt hiszem, eleve maga a történet, a film mondanivalója, és JD észbontó tekintete, hogy valaki ilyen jó színész legyen...! Az élet minden fájdalma benne volt a tekintetében, minden reménye, minden álma, minden öröme... Szóval Hercit hanyagolni kéne, legalább március végéig vagy áprilisig, amíg megint jó idő lesz, és kapucni nélkül fog repeszteni. Mondjuk tegnap, illetve hajnalban amikor hazaértünk tesómmal (kocsival, hála az úriembereknek), mégis azon törtem a fejem, hogy talán most ő is nyugodtan alszik, összegömbölyödve mint egy kiscica, hosszú haja szétterül körülötte, a parásztai fákat tépi a szél, annak a monotonitását csak a szuszogása töri meg. Szóval a koncert: egyetlen egy pasi próbálkozott be... illetve hát, nevezzük ezt inkább úgy, hogy két balfasz (igen, az egyik én voltam) kerülgette egymást egy darabig, utána fél óra hosszat egymás mellett ültek, egy csók el is csattant, utána elfurikázott engem meg tesómat a kórházig, onnan már két perec alatt hazaértünk. Talán a sors iróniája, hogy épp dombóvári. Egyébként mást nem is akartam tőle. Felvetette az ötletet, hogy összejöhetnénk, de megmondtam neki, hogy nem akarom lekötni magam. Hogy vele főleg nem, azt nem tettem hozzá, valamilyen szinten tiszteletben tartom a férfiak hiúságát. De nem mindig. Egyébként egy nap alatt kétszer kaptam meg, hogy kezeltetnem kéne magam, egyiket egy myvipes körlevél miatt, amiben azt írtam, hogy ha még valaki küld nekem ilyet, akkor azt felgyújtom. Drága Hű Olvasóm, elvileg te is kaptál tőlem ilyet. Nos, ne vedd magadra, tőled még nem kaptam körlevelet. A másik chaten volt, valami akárki megnézte az adatlapomat. Mondjuk ott rendszeres az ilyen (pszichopata állat, idegbeteg, elmebeteg, stb.), de már hozzászoktam egyfelől, másrészt meg inkább élek így, minthogy egy húszezredik szürke pont legyen a tömegben. Azt hiszem, ez nem feltűnési viszketegség, én ilyen vagyok. Aki ismer, az tudja. Ja, megjött Kalocsáról a papír, két hét múlva péntek-szombat reggel megyek nyelvvizsgázni, tessék szorítani!!! Be vagyok szarva...