PatkányBlog

Megtaláltam. Tulajdonképpen eddig is megvolt. Illetve... tudtam hogy hol van. De nem volt meg, mert nem volt az enyém, és nem is lesz. Miután megtudtam a testvére nevét, utánanéztem myvipen. Fent volt. Találtam az adatlapján egy linket. Azt is megnéztem. Szekszárdi fideszes honlap, de vannak képek is. Először a fejem csóváltam, hogy mit is akarok én itt, az ellenség táborában, nem vagyok rájuk kíváncsi, hisztiseknek tartom őket, de aztán a Végzetes Erő mozgatta kezem a képekre, ahol az utolsó mappában megtaláltam, amit kerestem. Képek egy nagyon hosszú hajú fiúról, talpig feketében, bakancsba tűrt nadrággal. Törékeny testét egy rendőr szorítja a földhöz, haja belelóg a koszba, nadrágja sáros lett, nem akart ő bajt... csak megvédeni azokat, akiknek a pártján áll. Egy másikon alsó ajkát beharapva áll, és három másikkal beszélget. Vagyis ő csak hallgat. De ezt szavakba önteni nem lehet, ezt látni kell. A harmadik képen hátulról látszik. Haja lóg, nem tép bele a szél, csak lóg, lóg, lóg bele a világba, hogy álmodni se lehetne csodásabbat. Amikor az első képet megláttam, hirtelen minden kiment a fejemből, nem érdekelt senki és semmi, úgy éreztem, csak én vagyok a világon és a monitor, körülöttünk minden megfagyott, remegni kezdtem, majd előtörtek egy pillanatra a könnyeim is, nem tudom, hogy miért. Megtaláltam az én édes kicsi nyúzott békám. És tényleg a nővére szervezi a szekszárdi tüntetéseket. Szóval durván: ő az ellenség vezérének az öccse. Mint egy filléres regényben. Csak itt nem lesz happy end. Anyáék is leléptek Ausztriába, vasárnapig Tesómé meg enyém a ház. Mostmár legalább van okom is inni, úgyhogy senki sem állíthat meg, be fogok rúgni, és kész! Vajon bevált volna a jóslat, hogy tizenkilenc évesen megtalálom az igazit? Biztosan nem, hiszen azt is megjósolták, hogy minden jó lesz, én lenyugszom szépen, húszas éveim elején gyereket szülök (én???), és mintaanyuka leszek (ééén???). Hát hogy nem Csaba lesz a leendő kölyköm apja, azt szentül hiszem. Sajnos. Nem tudom, hogy most mit csináljak, eddig sem tudtam, de minél több derül ki róla vagy a nővéréről, annál inkább úgy érzem, hogy távolodom tőle, hiába nyújtom ki a kezem, sosem érhetem el. Itt kéne már hagyni ezt a kibaszott várost, elmenni jó messzire, magam mögött hagyni mindent, Csabát, a hangokat amik sugdossák hogy mekkora egy genetikai hulladék vagyok, elmenni oda, ahol nem fáj a fejem, ahol végre nem bántanak állandóan... csak el innen.

Igen, ezért nem írtam már majdnem egy hete. Készültem a nyelvvizsgára, fájt a fejem, alig aludtam, de legalább senki nem felejtette el megdícsérni a szokásos sápadtságomat is túlszárnyaló, úgynevezett nyelvvizsga-előtti-alváshiány-sápadtságomat, és szinte kár volt sminkelnem is, mert a szemem alatti fekete karikákat is megemlítették, egyemaszivüket. Na mindegy, pénteken szóbeliztem, az 85%-ra sikerült (ami kurvajó, mert teljesen leblokkoltam, azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, és legalább egy percig gondolkoztam azon, hogy hogy mondják a 15-öt angolul), az írásbeli eredményét majd csak olyan két-három hét múlva tudom meg. Igen, aggaszt, de mit tudom én már, nem is érdekel, na! Ma voltunk taplófényképezkedésen, hát csodaszép lett mindenki. Mónival már megbeszéltük, hogy lesz közös képünk. Gondolkoztam még azon, hogy Margittal is kéne csinálni egyet, már csak azért, hogy tényleg legyen mivel ijesztgetni majd a gyerekeimet, akik úgysem lesznek, így lestornoztam az ötletet. Pedig még a kozmetikus is kifestette csórikámat... na nem mintha sokat használt volna. Amikor néztük vissza a képeit, a fél osztály ott tolongott a monitor előtt, a másik fele már tegnap lefotóztatta magát. Ricsi odasúgta nekem, hogy ezt nehéz lesz megállni röhögés nélkül. De nem. Nem tudtuk megállni. Folytak a könnyeink. Sajnálom. De hát ez valami oltári volt!!! Mire végeztünk a képei végignézésével, már majdnem megfulladtunk. Jó, azért igyekeztünk szolídan csinálni, de hát könyörgöm...! Aki látta már szerencsétlen leányt, az megérti. Utána futottunk a kabátjainkhoz, beletemettük az arcunkat, és sírva nevettünk. Ezt nem lehetett másképp. Geci dolog, de ez van. Ha egyszer vicces! Sajnáltam szegény lányt, de hé, rajtam is rengeteget röhögtek és röhögnek is a mai napig, és akkor mi van? Élem a magam kis életét, és szarok az olyan faszkalapokra, mint mondjuk Varga Dani, vagy a köcsöge (Galambos), Tóth Józsiék, a fél suli, stb. Valakinek ha valami cinkes, akkor meg lehet mondani a szemembe, és ennyi. Ha Mari megkérdezné, hogy a képein visítottunk-e, akkor megmondanám, hogy igen. Legalább őszinte vagyok, még ha ez valahol bunkó is. Jó, azért lehet hogy hozzátenném hogy túlságosan elmosolyogta őket (kb. a felét tényleg ezzel cseszte el). Mondjuk a mosolygós képem nekem is pocsék lett. Az én pofám vagy komoly, vagy izomból szakadok, de hát az hogy nézne ki tablón?! Na mindegy. Szóval volt közös képem Moncsival, Tibkával, és Gergővel is. Igen, feszítettem mellettük, mint pók a lucernásban, de hé, ez az egy alkalmam volt rá! Hogy ők akarták-e azt nem tudom, különösebben nem is érdekel. Mikor megköszöntem, Tibka azt mondta, hogy szívesen, máskor is. Illemtudó, még ha kicsit lökött is. Gergő meg hát... életem első jó üzletét kötöttem vele (a tételek és a vodka), mindenképpen kellett egy kép amin mi ketten vagyunk rajta. Lolácskával megint tudtam kommunikálni egy kicsit, jól fel is bosszantott. Írta myvipen, hogy június első hetében ráér, meg akkor pénze is lesz. Nekem meg majdnem szívgörcsöm támadt! Mi az, hogy június?! Hát hol van az még?! Na msn-en tisztáztuk: januárt akart írni. Az mindjárt más. Kértem, hogy ha meggondolja magát, akkor mondja meg minél előbb. Azt mondta, hogy az nem lenne tisztességes (én is így gondoltam:), és hogy ennyivel tartozik nekem. Erre rákaptam, mint tyúk a takonyra... nem értettem. Azt írta, hogy azért, mert idézem: "(17:48) Lala: mer régen akartam veled járni te meg velem és beszari voltam és nem mondtam meg és akkor ez meg az meg amaz és kiderült és akkó jóvá kell tenni". Helyes, nagyon helyes! De aztán megint felidegesített... az igazi szerelemről volt szó, hogy majd én is megtalálom. Szar ügy, hogy én nem hiszek ebben. Egyszer lehet, hogy megtaláltam, de hülye voltam, sőt mi több, gyökér voltam, és elrontottam. Igen, Drága Hű Olvasóm, arról a srácról van szó. Aki sorozatban megy neki kocsival és motorral ennek-annak. Mindegy, nem is érdekel. Szóval írta, hogy én is lehettem volna neki az. Erre mit tudtam volna írni? Az igazat, hogy ő is lehetett volna nekem, de már el lett cseszve ez az egész, és hogy jó neki hogy megtalálta. Nem, nem jó neki, mert addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz testestől-lelkestől, és akkor már nem fogom elengedni! Talán még nincs minden veszve, én nem adom fel, türelmes is tudok lenni, ha kell... és most kell. Gábor is megint jelentkezett, szokásos becézgetések, házassági ajánlatok... hát legyezgesse is a hiúságomat, ha már olyan ő is, mint a fizetés, hogy havonta egyszer megjelenik, pár napig minden szép és jó, aztán úgy eltűnik, mintha sosem lett volna. Nem fontos. Anyámék meg holnapután ruccannak Ausztriába, jó világ lesz rám meg Tesómra! Nándi, nem tudok menni Pécsre, bocs, majd még bepótoljuk! Már régebben megígértem Tesómnak, hogy elviszem és komolyan berúgunk, és ha mennék Pécsre, nem maradna pénzem, meg pénteken lesz koncert is. Buláááj! Ja, és elkészült az első, majdnem jó rajzom Herciről. Utánanéztem egyébként, és kiderült, hogy az ő nővére a szekszárdi fityeszes tüntetők egyik vezéralakja (Horváth Anita). Eddig is utált a srác, ezek után egyre gyanúsabb, hogy tényleg nem fog feleségül venni... miért is egyeznének a politikai nézeteink, ugyan már... mert ezen nem vagyok hajlandó változtatni, miatta sem.

Tudom, már régen írtam, de semmi időm nem volt. Mivel kilencre megyek dolgozni a héten, reggel nem, mivel itthon tanulok, este nem volt már semmi készségem hogy pötyörésszek még itt. Múlt pénteken volt lókex (gyengébbek kedvéért nótenksz) "koncert" a Sporiban, ami lényegében arról szólt, hogy RHCP, Blink 182 és Queen (!!!) feldolgozásokat játszottak. Én meg Tesóm olyan fél kilenc körül értünk oda, de csalódnom kellett, én barom azt hittem, hogy egy csomóan leszünk, hiszen mindenki megígérte hogy ott lesz. Hát... ahhoz képest eléggé kevesen voltunk (Csubi, Cigó, egy ismeretlen srác, Judit, Csilla, Orsi, Timi, Andi, Hobbit a barátjával, Cinta meg én). Kiderült, hogy ott voltak Chopperék is, csak a hülyegyerek nekiállt tojással dobálózni, vagy mi, erre az aggódó szülők kihívták rá a fakabátokat. Később persze minket is elzavartak, meg hangosan fujjogtuk az emosokat meg a hülye lókexüket. Mondanom se kell talán, hogy a "buli" fél tízkor véget ért, de nem miattunk. Azt hittem egy percig, hogy ott patkolok el a röhögéstől... normális koncert ilyenkor kezdődik! Na sebaj. Szóval el lettünk zavarva két konyhakredenc méretű melák által, hogy ha még akarunk itt valaha bulizni, akkor menjünk szépen haza (normális ez, péntek este fél tízkor haza?!). Kezében ott volt a teflon, én meg nem akartam, hogy akármi cink legyen, már csak Cinta miatt sem, így sarkon fordultunk, Orsiékat feltettük a buszra, Timivel, Andival és Cintával felmentünk a Tekébe inni. Közben hozzánk csapódott Jani meg Zil, szóval nem unatkoztunk. Éjfél után tíz pereccel anyu már hívott, hogy go haza. Na mondom was ist das, ebbe meg mi ütött? Jó, gondoltam hogy aggódik Cinta miatt, de hé, velem volt, én meg nem járok egyedül! Na nem téma, félkor elindultunk. Negyvenkor megint recsegett, hogy de azonnal haza, blablabla... pont két perc múlva már otthon is voltunk. Aszonta, hogy nem is gondolt volna arra, hogy valami gáz lesz, hanem nézte a tévében valamelyik helyszínelős sorozatot, és pont az volt benne, hogy egy kislányt berántottak a furgonba, félholtra erőszakolták aztán megölték... és hogy ő aggódott. Na pontosan ezért utálom én a tévét!!! Szombaton itthon maradtunk, vakartuk a valagunkat... jó volt már kicsit pihenni. Most viszont megint elég fáradt vagyok, napok óta alig alszom valamit, álmomban angolul beszélek és Herci hajába kapaszkodom... gyakszin már szóltak, hogy szétszórt vagyok, és hogy karikásak a szemeim, itthon csak annyit, hoyg sápadt vagyok, és meg kéne már nyesni. Szóval elég ramatyul nézek ki, és hétfőn megyünk tablóképet csináltatni. Vagy kedden. Remekül fogok mutatni! Remélem beraknak a gyökér Mari mellé, de úgy, hogy másik oldalamon mondjuk szegény Kittike legyen... akkor tényleg ragyogó szépségnek látszanék! Ja igen, még a szombat: legalább Lolácskával egyre inkább körvonalazódnak a dolgok, szokásos séma: msn-en mindenféle hülye téma, közben myvipen eléggé kétértelmű, vagyis inkább eléggé egyértelmű levelek jönnek-mennek. Azért ott, mert ott ki tudja törölni, és nem olvassa el a barátnője. Fasza lesz majd így titkolózni, de nem baj, megoldom, megoldom, megoldom... ja és jól ki lett baszva a néppel, pláne velem, mert a Metálkarácsony már délután négykor elkezdődik! Szemétség! Nekem ötre ott kell lennem a fősuliban, ráadásul díszmagyarként puccparádé-matrózblúzban! De legalább szoknyám nem lesz. Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy szál bugyi meg a bakancs és a szokásos csíkos zokni, hanem úgy, hogy szoknya helyett nadrág lesz rajtam. Kurvadrága ám egy szoknya! Pláne ami az én seggemre feljönne... szerintem azt már sátorként árulják. Na mindegy. Majd ha az iskola vesz nekem szoknyát, akkor majd azt fogom felvenni ilyen alkalmakra. Azt legalább nem sajnálnám lehányni vacsora közben. Úgy tervezem, hogy feltűzik a szalagot, gyorsan megkajálok, és uccu már megyek is bulizni! Ott majd ráérek átöltözni. Kíváncsi vagyok, mennyien lesznek... ja, hír Zoliról: most meg kocsival volt balesete. Illetve nem most, hanem a múlt héten. Elaludt vezetés közben, és nekiment egy közlekedési táblának vagy minek. Szerencsére nem lett semmi baja, de mellette az anyósülés az teljesen tropa. Ezt Budai Adritól tudom, aki a héten kétszer is felhívott, és bevallom őszintén, ez nagyon jólesett! :) Zolinak dobtam egy esemest, hogy jobban is vigyázhatna magára. Ezt pedig azért csináltam, mert ennyire hülye vagyok. Tényleg megijedtem, meg is halhatott volna! Ezt a srácot százhúsz éven belül nem viszi el az Ördög... az Isten meg szerintem már évszázadokkal ezelőtt kitagadta. Nem érdekel különösebben... értem úgyis eljön valamelyik a jövő héten, ha elbaszom a nyelvvizsgát... ááá nagyon félek!!! Tessék szorítani!!! Itthon legalább a szokásos visítozás megy állandóan, mintha nem fájna eléggé a fejem... kell egy cigi. Egy fél méter hosszú, dohánnyal repedésig tömött cigi! Hogy elszenesedjen a tüdőm, akkora cigi! És egy eeekkora pohár vodka is kell! Jaj, de berúgok én a hétvégén! És kell valami kalóriadús, cukorral megtömött, diétagyilkos (nem mintha diétáznék) kaja, és legalább húsz Johnny Depp film DVD-n, nyolc pasi msn-re (Lolácska és Nándi mindenképpen), Timiék egy hordó sörrel, anyámnak szájzár, és bömbölő zene, mondjuk Hátsó Szándék, Quimby, Tankcsapda, Hatóságilag Tilos, Cure, vagy ilyesmik! Ha most decemberben nem nyúvadok ki, akkor soha. Bár egyszer már megmagyaráztam a világnak, hogy mivel én nem félek a haláltól, ezért halhatatlan vagyok, szóval nincsen semmi gáz, csak tudnék aludni!!!

Csúszott egy napom volt, reggel elmaradt az első óránk, de aztán bent kellett maradnom nyolcadikra, mert a drága Péterfiné kitalálta, hogy háhá, készüljünk a versenyre. Jó, az óra felét elpofáztuk filmekről, színészekről, és az új, megjegyzem igen helyes tanárról. Nem tanít engem, persze, miért is tanítana... sőt, megtudtam, hogy az anyja is nálunk tanít - őt sem ismerem. Viszont a tanárúrnak van barátnője: egy orvos csaj, na azzal vegyem fel a versenyt! Okos nem vagyok, szép nem vagyok, keresetem nincs, egzisztenciám nincs... baromi jók az esélyeim! Na sebaj. Suli után go Promi, semmi extra, holnap megyek ki Izával Tesco-ba a meló miatt, hát kíváncsi vagyok. Most meg kivel msn-ezek, na kivel? Lolácskával, egyemaszivit. Persze semmi "olyat" nem lehet most írni, mert a barátnője vissza tudja olvasni, most egyébként is ott van nála. Őszinte mosoly. Nem téma. Előbb-utóbb úgyis az enyém lesz, testestől-lelkestől, már mindent kiterveltem. Egyébként délután kimásoltam a netről az összes angol igeidő szabályát meg példáit, úgyhogy egy pár óráig megint rosszul lettem az angoltól. Hiába a nyelvtanfolyam... Ádám mondókájára jobban kellett volna figyelnem, mint arra, hogy milyen édesen mosolyog, és milyen jól áll neki a csíkos póló. Lolácska most lelépett, gondolom Gyöngyi bedobta magát. Én is bedobnám őt, de darabokra vágva egy zsákban a Dunába. Nem vagyok féltékeny, csak cinkes ez az egész. Két év!!! És semmi eredmény! Ez a csaj meg fingik egyet, és tessék, már egy éve együtt vannak. De már nem sokáig, ha rajtam múlik. Kezdem baromira unni az egyedüllétet. Holnap lókex koncert, legalább be tudok rúgni. Remélhetőleg. Holnapután rendes (illetve hát rendes... rock) koncert lesz, de szerintem oda már nem lesz erőm meg pénzem elmenni. Másnak se. Ez így szokott lenni. Ja, egyébként Detox hírt adott magáról: valamelyik nap betöltötte a huszonkettőt, írtam neki egy köszöntést, válaszolta, hogy jólesett hogy gondoltam rá, majd jön haza! Hm, képzelem, ugyanott fog minden folytatódni, ahol abbamaradt: moleszterálja majd tesómat, engem meg az őrületbe kerget. Nem probléma, azt csinál, amit akar. Emlékszem, egyszer elég sokáig beszélgettünk msn-en meg később személyesen is mindenféle túlvilági dologról... ez a srác tudhat valamit! Nem néztem volna ki belőle. Megijesztett, utána megnyugtatott, utána megint elintézte, hogy kis híján magam alá szarjak, és ez így ment ötpercenként. Ha hazajön, egyszer még rátéren erre a témára nála, hátha beugrik neki valami arról, hogy milyen is volt régen: szimpla kis decsi parasztgyerek, jó humorral és aranyszívvel. Most meg... tudom, hogy ő is kiábrándult, de hé, szerintem mindenből ki lehet lábalni, még ha segítséggel is. Nem azt mondom, hogy én lennék neki az a segítség, de ha nem ad esélyt senkinek, akkor talán örökre ilyen marad, és mindenki utálni fogja, legalábbis egy idő után. Minek fárasztom magam ezen? Ő egyszer mondott valami olyasmit, hogy én tulajdonképpen oltalmazó vagyok, valami anyatigris-féleség. Én? Hát biztosan, ha ő mondja... azért érdekelne, hogy megint mennyit fog változni, amikor újra találkozunk. Arra emlékszem, hogy amikor augusztusban hazajött, akkor felhívott, hogy kéne találkozni, én meg vigyorogtam mint egy jóllakott napközis, mert persze már elfejetettem, hogy mennyire haragudtam rá, amikor kiment. Viszont akkor hiányzott is... most, mikor legutóbb visszament, nem foglalkoztam vele. Vagy azért, mert sokkal mérgesebb voltam rá, vagy azért, mert egyáltalán nem. Az a rossz, hogy a régi haveri viszonyunk, ami még Bátaszéken volt, az szinte teljesen elveszett. Vajon ő szokott erre gondolni, amikor a konyhánkban cigizünk? Hiányzik neki Magyarország? Bár mondjuk, ha én egy luxushajón dolgoznék, minden este helyesebbnél helyesebb pasikkal bújnék ágyba, és olyan országokba juthatok el, ahova ezer emberből talán csak egy, ahol mindig nyár van, fehér a homok és szikrázik a tenger... nos, szerintem akkor magasról tojnék az itthonra, ami egy csomó fájdalmat és csalódást okozott. Jó, persze sokan hiányoznának (családom, Promis társaság egy része, Hűséges Olvasóm, Zugosok, Nándi - bár ő egyébként is - Mogyi, Moncsi, Lolácska). Tudom, hogy én is hiányoznék pár embernek (családomnak, mert nem lenne aki takarítson , Promisoknak, mert túl sok piájuk maradna, Mogyinak, mert ha Zilnél alszik, akkor... őőő... khm, hát igen, Zil mégiscsak pasi... és Moncsi, az áldott jó Moncsikám). Most hívott Budai Adri, hogy töröljem a myvip adatlapját, mert meg akar szakítani minden kapcsolatot a hülyékkel, vagy hogy is fogalmazott... azért jó tudni, hogy annak ellenére, mennyire keveset dumálunk, még megbízik bennem... :)

Ma, rengeteg más elfoglaltságom mellett (suliból késés, órákon majdnem elalvás, utána lazán lecammogni Promiba) azon jártattam az agyam, hogy kit hogy is hívnak tulajdonképpen, és hogy mire jók a becenevek? Jó, mindkettőre egyértelműen asszem tudom a választ. Például elképzelni sem tudom, hogy Tantit Andrásnak, Rizsát vagy Mogyit Dávidnak, Detoxot Gergőnek, Zilt Lacinak, Vikkét Évának, Totót Lajosnak, Mimit Annamáriának, Ragát Gábornak, Bujdit Dórinak szólítsam, de néha fordítva is igaz. Andit sosem fogom Dreának hívni, Timit Metalinnak, Moncsit Cidinek, tesómat (igen, téged teee dög :) Cintinek, Sziszit Alexandrának vagy unokatesómat Dosónak. Ez szerintem olyan, mintha a szüleinket kéne a keresztnevükön hívni. Brrr! A becenév pont arra való, hogy ha van a társaságban mondjuk négy Dávid meg három Peti, akkor mindenkire legyen valami megfelelő szólítás. Mondjuk asszem Szilviből csak én vagyok, de az mellékes. Elég kómás voltam egész nap, valamivel mégis el kellett ütni az időt, ha már egyszer aludni nem tudtam nap közben, hát maradt a hülyeségeken való filózgatás. Lolácskáról semmi hír. Vagy el van havazva, vagy lelkiismeret-furdalása van amiatt, ami még meg sem történt. De ha visszalép, Madocsa is felkerül a lakott területek halállistájára Sióagárd, Decs, és Parászta mellé. De hogy nagyon lebaszom, az is igaz. Nem mint férfit, nem akarom növelni az egóját. Hanem mint embert, hogy egy megbízhatatlan dög, hazug, és ilyenek. Szerintem úgysincs annyi esze, hogy rájöjjön: valamilyen szinten a helyes utat választotta, de hé, én túl önző vagyok ehhez! Drága Hű Olvasóm, egyszer kommentáltál a megcsalással kapcsolatban, hogy attól még hogy valaki szereti a barátját/barátnőjét, a félrelépés még ugyanúgy bűn. Ezt én is tudom. De neki képes vagyok bemagyarázni, hogy nem az... tudod, Raga mondott egyszer egy olyat, hogy bűnözni pokoli dolog, de mennyei érzés. A félreértések elkerülése végett: akkor már nem voltatok együtt, és bocs, ha nem kellett volna felemlegetnem... Faterral még nem tudtam beszélni Tesco ügyben, ha ezzel végeztem, akkor dobok neki egy mailt, szerintem ezentúl így fogunk kommunikálni, alig van itthon. Nem baj. De hogy mi lesz az alatt a négy nap alatt, amíg nem lesznek itthon... nehogymá' egyedül legyek! Na, nem őket fogom hiányolni, az ezer. Lolácska nem ér rá, mert akkor lesznek egy évesek a barátnőjével. Az elvek... a kibaszott elvek. Szerintem ez gyenge kifogás... nem hiszem el, hogy nincs nagymamája, beteg rokona, régen látott kuzinja, vagy valakije, akit meg kéne látogatnia, hogy egy hétvégére szabad legyen, illetve hát hogy velem legyen. De lehet, hogy ha nem leszek túl kómás aznap pénteken, akkor délután elnézek Pécs irányába, csak úgy, hogy mert. Elvileg addigra már ösztöndíj is lesz. Ha mást nem, akkor tesómmal. De lehet, hogy egyedül. De hát az meg hülyeség... akkor csak a fejemet szellőztetném, azt meg tudom csinálni ingyen is, itthon. De talán mégiscsak ez lenne a legjobb, ha itthon maradnék. Attól függ, Cintia hol lesz. Meg persze hogy akkor már beállok-e trógerkedni, lesz-e buli, mennyi pénzre lesz szükségem, meg ilyen apróságok. Közben érzem ahogy süllyedek egyre mélyebbre és egyre halványabban látom a holdfényt a hullámok törésén keresztül, tudom, hogy lassan leérek a hideg iszapba, lefognak a hínárok, és már nem fogok tudni felúszni, pedig utálom a hideget és rettegek a sötétségtől. Mi lehet a megoldás? Talán valahol, valamikor (nem célzok én ezzel semmilyen Tankcsapda koncertre, pláne nem arra, ami december tizennegyedikén lesz a Sporiban, ugyan már) engem is kiránt valaki a tömegből, lemossa az arcom úgy, ahogy egy kedvenc dalomban meg van írva. Vagy földet érek, és szépen lassan megfulladok. Úsznék fölfelé, de egyedül nem lehet. Hogy miért, az igen egyszerű: mert pont az egyedüllétből próbálnék kievickélni. Még megtehetem azt is, hogy várok. De hogy kire, arról fogalmam sincs. Nehogy valaki azt merje gondolni, hogy a Hercegre kék biciklin, mert nem egészen. Róla, illetve arról hogy megkapjam, már letettem. Hogy utánafordulnék-e az utcán, várnám-e ha látom valahol a bringáját... nos, igen. De az, hogy nem írom le, még nem jelenti azt, hogy nincs más, akire sokkal többet gondolok, aki sokkal jobban hiányzik, és amíg dumáltunk msn-en, sokkal többet beszéltem róla haveroknak/barátoknak, mint Csabáról. Hiába van elmentve minden szó amit leírtunk egymásnak, msn, e-mail, akármi, sosem merem megnézni. Tudom hogy elbőgném magam, mert igen, én csesztem el, leírom ezredszerre is, hogy én voltam a hülye, és ha nem írok rólad ide, az azért van, mert minden eszembe jut, és még jobban érzem a hiányod, mint egyébként. Lehet hogy ezt nem hiszed el, de sokkal nehezebb, mint bárki másról írni.

Nem tudom, mi történt ma velem, de hogy nem voltam egészen tudatomnál, az ezer. Reggel például hiába keltem negyed órával később a szokottnál, mégsem késtem el suliból, tehát valamit elfelejthettem, mert mindig hétkor szoktam kelni, és sosem érek be időben. De még most sem tudok rájönni, hogy mi lehetett. Na mindegy. Aztán kaját lejmolni is elfelejtettem, bár Dya mondta, hogy neki úgysem kell egy szendvics, kérem-e... naná, éhes voltam. Suli után kimentem a parkba, kevesen voltak, kértem egy cigit, és elindultam (megint) a könyvelésekre. Oké, az én jövedelemigazolásom hamar megvolt, anyáé már nem annyira. Az ő könyvelőjénél teljes rendetlenség volt, ráadásul egy öregasszony ücsörgött bent. Mikor előadtam, hogy ki is vagyok, nekiállt keresgélni, de hiába, nem talált semmit. Jó öt perc után felhívta a kollégáját, utána megkérdezte, hogy én vagyok-e a Szilasiék gyereke. Én. Hát, akkor azt a papírt apukád már elvitte. Dejó, hogy szólt nekem! Na mindegy, könyvtár előtt ott parkolt az ismerős bicikli. Megnéztem az telefonomat: kereken tizennégy óra. Oké, rágyújtottam az uccsó cigimre, bal vállammal a falnak támaszkodtam, és vártam. Közben azon gondolkoztam, hogy bedöglött a telefonóra, mert ha tényleg kettő lenne, akkor én még a suliban ülnék... akkor jutott eszembe, hogy keri után nekünk még volt egy osztályfőnökink is, amire én a nagy kavarodás közepette elfelejtettem bemenni. Dya írta viszont iwiwre, hogy azt mondták az ofőnek, hogy versenyre készülök, azért nem mentem be. Köszi, jövök eggyel! Szóval annak ellenére, hogy nem akartam lógni, mégis sikerült. Na mindegy. Jött Anita, vele még váltottam pár szót, aztán negyed három után nem sokkal irányba kerültem hogy hazaérjek. Hívott Iza, hogy nem megyek-e Promiba? Na jó, legyen... ott volt Paddi Balázs és Orsi (Göndi) is. Szóba jött Herci (miért ne, olyan jókat tudnak röhögni ahogy engem vagy őt fikáznak vele, de megjegyzem: én is), Balázs kérdezte, hogy ugyan ki az? Kissé meglepődtem, hogy még nem meséltem róla... hát leírtam: csodás hosszú haja van, bringás srác... ja, hogy ő tudja, ki az! Nem őt kapták el a rendőrök, amikor Gyurcsány Szekszárdon volt? Na erre nagyot néztem, utána fél óráig csak röhögtem, hülyeségeket beszéltem, és nagy nehezen kiböktem, hogy én is láttam a Híradót aznap, és még néztem is, amikor a rendőrök egy kapálózó fiút fogtak le, aki nagyon elemében lehetett, rúgkapált, csak a fogpiszkáló vékonyságú lábait láttam, és a hosszú, középen elválaszott haját, de az arcát nem. Persze feltúrtam az egész internetet ezután a videó után, meg is találtam, csak épp nézhetetlenül szar a minősége. Egyébként a srác gyakorlatilag láthatatlan, sehol nincs széles e sávon, myvip-es, iwiwes ismerőseim képei között egyiken sincs... na mindegy. Itthon már nem is tudom, mit csináltam... csak úgy... voltam.

Igen, mindenhova, mindenhonnan. Reggel suliba, ott egyik teremből a másikba, szünetekben cigizni vagy kávézni, ugyanis a kávéautomata a tanári előtt van, így bármikor megcsodálhatok fiatal, fekete szemű, szép magas tanárurakat, legalábbis egyet. Kíváncsi vagyok, mikor tűnik föl neki, és ha meglesz, mikor csesz le érte. :) A legviccesebb ma mégis az angol volt, amikor Gergő (ki más...) megkért, hogy gépeljek le neki egy párbeszédet, és küldjem át (számítógépes terem, illegális internethasználat általunk). Dia szóvá tette ugyan, hogy tahóság, hogy Gergőnek megteszem, neki meg nem. Aztán felajánlottam, hogy oké, akkor az övét is, de durcás lett (előző órán került fel a telefonja az igazgatónőhöz), és az arcomba vágta, hogy nem kell. Ha nem, hát nem. Óra végén egy fél Snickers csapódott az asztalomra, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy na most ez mi... amikor felnéztem, Gergő tengerkék szemeit és bájos mosolyát láttam. Visszamosolyogtam, és megkérdeztem, hogy hát ez, honorárium? Az. Egyre jobban szeretem ezt a gyereket! Suliból mentem gyakorlatra jövedelemigazolásért, ami a közgyógyhoz kell. Igen, közgyógyos vagyok, nem összekeverendő a közgyogyóssal, ami talán találóbb lenne. Na mindegy, kitalálták, hogy azt a könyvelésen kell kérni. Oda majd holnap elmegyek, elmentem anyám könyvelőjéhez, tőle is kell a papír. Azt is csak holnap kapom meg. Reményvesztve mentem át az Államkincstárba, ami persze csak délig van nyitva egész héten. Még jó, hogy ez a három-négy hely egy közel ötven méter átmérőjű körön belül helyezkedik el. :) Fél három körül lementem a parkba, mert Iza keresett. Mondta, hogy megy a Tesco-ba dolgozni diákmelóra, nincs-e kedvem nekem is. Hoha, dehogynem! Csak kissé húzós lesz, mert hát ugye a gyakorlat... van, hogy ötkor végzek, sőt az a gyakori. Na mindegy, azért bementem vele a Meló-Diák irodájába, elmagyarázták hogy was meg merre, itthon lezsíroztam anyával. Legalább nem nyúznak többé, hogy gagyi iskola mellett még ezer más értelmes dolgot csinálhatnék, blablabla. A pénzről nem is szólva. Izával persze jó "nők" lévén már elköltöttük egy kisebb ország egész éves bevételét gondolatban... én például Johnny Depp szigetét venném meg, persze a tulajjal együtt. Fogadnék verőlegényeket, hogy intézzék kicsit el a főnököt, vagy legalább a kocsiját robbantsák fel, kinyíratnám Lolácska barátnőjét, megvenném Hercit (nem igaz, hogy az emberek nem megvásárolhatóak... legalábbis a nagyrészük igen), megjavíttatnám végre Rozit, megvenném Szekszárdot is, és Pécset is, anyáméknak meg tesómnak egy új lakást, mondjuk Ausztráliában, úgy kevesebbet veszekednénk, megvenném a Zugot, felújítanám, és egy aranybányát csinálnék belőle, megvenném a Húsvasalót is, és ugyanolyan lepusztult jó helyet csinálnék belőle, amilyen volt, nem mint amilyen most... puccos szar az egész. Aztán rengeteget innék meg cigiznék, megvenném a sulit és céllövöldét nyitnék a tanáriban, megvenném a Titanic roncsait, ja és persze egész Afrikát, gyárakat nyitnék, ahol a szegény éhező emberek tudnának dolgozni, és el tudnák tartani a családjukat, miközben én még gazdagabb lennék, földművelném a Szaharát, mert persze megvenném az időjárást is, és többé nem lenne szárazság, megfoltoznám az ózonlyukat, és pihenésképpen vennék egy saját erdőt, bele saját várromot, ahol a saját szellemeim kísértenek síró hegedűszó mellett, és a saját tücskeim ciripelnek, a saját baglyom huhog, a saját macskám dorombol (dehogy dorombol, Misa túl lusta hozzá:), új telefon is kellene, meg ilyen apróságok... ja igen, ne felejtsük el, hogy mégiscsak lány vagyok, és bár nem tartom magam vásárlásfüggőnek, de tényleg nem, néha jólesik. A fizetésről meg annyit, hogy elvileg hetente háromszor négy órát kell dolgozni, az órabér pedig 390 forint, aszongyák. Szóval egyelőre még nem tudom megmenteni szegény kis afrikai gyerekeket, pedig az ötlet szerintem nem is olyan rossz. Kérdés hogy mit lehetne ott gyártani? Szerintem amit Kínában megcsinálnak az emberek, azt Afrikában is meg tudják. Kelet-Szibéria úgyis tök sivár, oda elférnének a kínaik, legalábbis azok, akik már túl sűrűnek találják az országot. Ja persze megvenném az összes arab férfit, és vagy vízbe fojtanám, vagy megkövezném, vagy kötelezném őket, hogy csadorban legyenek egész nap, életük végéig, és csak olyan jogaik legyenek, mint a nőknek. Nem vagyok feminista, egyáltalán nem, de szerintem ők baromi igazságtalanok. Ja, és megvenném az összes nácit, és munkatáborokba küldeném őket. Kiírtanám a delfineket, mert ki nem állhatom őket, még akkor is, ha az embereken kívül egyedül ők lehetnek buzik. Egyszerűen rühellem őket! Feltöltetném az Aral-tavat, megvenném a háborúzókat, és egymástól jó messze telepíteném őket... lesz itt meló, csak győzzem pénzzel! :) És amikor már mindennel végeztem, vennék egy házat Parásztán, és minden reggel Herci képébe röhögnék, és szomszédnak szólítanám. Úgy egy héten belül felakasztaná magát, vagy lelőne engem. Ja, még valami: megvenném Sióagárdot is, de legalábbis egy száz méter magas, tíz méter széles betonfallal venném körül, amit aztán teleöntenék vízzel, amit az Amazonas-ból hozatnék, cuki pirahnakkal. Utána már Zoli is mással lesz elfoglalva, nem azzal, hogy szegény, ártatlan lányokat hülyítsen. Jó, én sem voltam szent, azt tudom, én (is?) félreléptem, de hé, én megbántam! Asszem. Mindegy, ez régi nóta. Pénteken nótenksz "koncert", megyünk emo geciket halomra gyilkolni, de jó lesz! Ja, kedves ismeretlen, köszi hogy szorítasz a nyelvvizsgámhoz, rámfér! :) Közben kiderült, hogy nem is lesz olyan könnyű olcsó szállást keresni, mint gondoltam volna. Drága Lolácska, hogy lesz ez megoldva? Na mindegy, szerintem meg fog oldódni, mert mindketten akarjuk. Csak kérdés, hogy nem lép-e vissza a cél előtt, a lebukástól félve? Akkor én ölöm meg, személyesen. Vagy mesélek a barátnőjének az igencsak egyértelmű üzenetekről, majdnem mind megvan. Lehet, hogy szemét húzás lenne, de tőle is, ha visszalépne. Aztán persze az is lehet, hogy nem csinálnék semmit. De az nagyon nem valószínű. Minimum egy ordítozásos tökönrúgás.

Nem történt semmi különös, azt hiszem, de jobb dolgom nem lévén, leírom hogy mik történtek. Tegnap elmentem bulizni, megint tesómmal. Sporiban volt, és bár fáradt voltam (gyakorlat, benne bútorcipelés, főnök költözik, aztán tesómmal szaladgálni boltról boltra új farmerért neki), azért jól éreztem magam. Nem voltak valami sokan, de találkoztam egy nagyon régen nem látott barátnőmmel (Varga Virág), és végre tudtunk dumálni, együtt szórakozni, inni, felmérni a férfifelhozatalt (alsó középkategória) meg ilyen apróságok. El tudtam filózni néhány dolgon, mint például azon, hogy le kéne mondanom Herciről, nincs az az Isten, amiért én őt megkaphatnám, helyette sokkal elérhetőbb dolgokra kéne koncentrálnom. Csak egy példa: szintén pénteken Raga írta msn-en, hogy azért akarták Mogyival, hogy menjek Dombóvárra, mert személyesen akartak felköszönteni. Annyira, de annyira jólesett! :) De storno, mivel ma még fáradtabb voltam, este nem is mentem el sehová, itthon hesszeltem tesómmal, filmeket néztünk, köztük egy olyat is, amit tizenhat vagy hány éve láttam utoljára, alig emlékeztem belőle két másodpercre összesen, de imádtam. Ollókezű Edward... régi Johnny Depp film, van még kérdés? Végig tudtam volna bőgni az egészet az elejétől a végéig, de valójában magam sem tudom hogy miért. Azt hiszem, eleve maga a történet, a film mondanivalója, és JD észbontó tekintete, hogy valaki ilyen jó színész legyen...! Az élet minden fájdalma benne volt a tekintetében, minden reménye, minden álma, minden öröme... Szóval Hercit hanyagolni kéne, legalább március végéig vagy áprilisig, amíg megint jó idő lesz, és kapucni nélkül fog repeszteni. Mondjuk tegnap, illetve hajnalban amikor hazaértünk tesómmal (kocsival, hála az úriembereknek), mégis azon törtem a fejem, hogy talán most ő is nyugodtan alszik, összegömbölyödve mint egy kiscica, hosszú haja szétterül körülötte, a parásztai fákat tépi a szél, annak a monotonitását csak a szuszogása töri meg. Szóval a koncert: egyetlen egy pasi próbálkozott be... illetve hát, nevezzük ezt inkább úgy, hogy két balfasz (igen, az egyik én voltam) kerülgette egymást egy darabig, utána fél óra hosszat egymás mellett ültek, egy csók el is csattant, utána elfurikázott engem meg tesómat a kórházig, onnan már két perec alatt hazaértünk. Talán a sors iróniája, hogy épp dombóvári. Egyébként mást nem is akartam tőle. Felvetette az ötletet, hogy összejöhetnénk, de megmondtam neki, hogy nem akarom lekötni magam. Hogy vele főleg nem, azt nem tettem hozzá, valamilyen szinten tiszteletben tartom a férfiak hiúságát. De nem mindig. Egyébként egy nap alatt kétszer kaptam meg, hogy kezeltetnem kéne magam, egyiket egy myvipes körlevél miatt, amiben azt írtam, hogy ha még valaki küld nekem ilyet, akkor azt felgyújtom. Drága Hű Olvasóm, elvileg te is kaptál tőlem ilyet. Nos, ne vedd magadra, tőled még nem kaptam körlevelet. A másik chaten volt, valami akárki megnézte az adatlapomat. Mondjuk ott rendszeres az ilyen (pszichopata állat, idegbeteg, elmebeteg, stb.), de már hozzászoktam egyfelől, másrészt meg inkább élek így, minthogy egy húszezredik szürke pont legyen a tömegben. Azt hiszem, ez nem feltűnési viszketegség, én ilyen vagyok. Aki ismer, az tudja. Ja, megjött Kalocsáról a papír, két hét múlva péntek-szombat reggel megyek nyelvvizsgázni, tessék szorítani!!! Be vagyok szarva...

Először is szeretném megköszönni mindazon haverjaimnak, barátaimnak, családtagoknak akik nem felejtettek el tizenharmadikán! :) Szóval ezúton is köszi! Egyébként minden sorban: kedd: köszöntések, mindenki kedves, ötig meló, utána háromnegyed hatig Hercivárás a helyijáratos buszmegállóban. Ha ott ácsorgok, akkor nem olyan feltűnő, hogy őt várom. Újabban fázik, már nem csak egy szál pulóverben száguld, hanem dzseki is van rajta, meg a kapucnit is a fejébe húzza. Ez gonosz tőle, de érthető. Mondjuk én az arca látványával is beérem... persze a többi lány nagyrészének még az is sok, hát igen, aszongyák elbaszott egy ízlésem van. Ezen sokat filóztam én magam is... mi vitt rá, hogy így rajongjak valakiért, akinek szinte kék a bőre a sápadtságtól, semmitmondó és üres a tekintete, de mégis bujkál benne valami, valami sötét gonoszság, alig magasabb nálam, alkatra pedig nyeszlett, túl nyeszlett. A választ nem találtam meg, de azt hiszem, hogy mégiscsak a haja, az a csodálatos, fénylő, hosszú, szögegyenes haja, amilyet én még nem láttam se fiún, se lányon. Na mindegy, lényeg hogy láttam az arcát, boldog lettem tőle, és hazajöttem. Itthon a szokásos rutin, alvás, szerda reggel. Az tegnap volt. Reggel meló, Herci már könyvtárban van, ott a bringája. Valaki csodálkozva megkérdezte tőlem valamelyik nap, hogy még azt is tudom, hogy melyik az ő biciklije? Hehe, ezer közül megismerném. Aztán majdnem híres lettem negyed órára, ugyanis az a klimaxon túli csúnya sárkány berendelte hozzánk a városi tévét reklámforgatásra, egy A4-es papírt teleírt szöveggel. Az csak a vázlat volt, amiből kreáltam egy összefüggő szöveget. A tévésribanc kitalálta, hogy az túl hosszú, a reklám csak harminc másorperces lesz (erről persze senki nem tudott volna szólni nekem, mielőtt körmöltem volna egy csomót), rövidítsem le a szöveget, alul pedig majd szalaghírben mennek az akciós ajánlatok. Oké, megvolt, két mondat, plusz a kedvezmények. Úgy volt, hogy elmondom. Vonakodtam, mégse röhögjön rajtam mindenki, aki nézi a városi tévét! Végén a tévésribanc kitalálta, hogy hát azt a szöveget még átírja, és majd egy narrátor beolvassa. Huhú gondoltam, majd beolvasok én neked, nem is kicsit! Az én tökéletesre fejlesztett, első számú, remekbe szabott két mondatomat akarja átírni?! Ha hozzá mer nyúlni, kitekerem a nyakát! Így tiporja el a modern kapitalista társadalom az ifjú feltörekvő művészeket! Jó, ez talán túlzás. Mindegy, úgysem voltam formában. Ja bocs, tévedtem! Ez még kedden volt. Na mindegy, a lényegen nem változtat. Tegnap délután mikor kiszabadultam, Herci már nem volt a könyvtárban, sebaj, úgyis fáradt voltam, fájtak a lábaim, éhes is voltam, azt akartam hogy senki se szóljon hozzám, hagyjanak szépen csöndben ellazulni. Itthon arra volt erőm, hogy lerúgjam a bakancsomat, váltsak pár szót tesómmal, és (mivel ő tanult, és egy szobán osztozom vele és a számítógéppel) bedögöljek a tévé elé. Reménykedtem, hogy kivételesen találok valami, legalább félig értelmes műsort. Persze nem jött össze. Fél nyolckor kaptam az sms-t egyik haveromtól, hogy jönnek Szekszárdra bulizni (főiskolás napok, tribute [tribüt?] zenekarok lépnek fel), nincs-e kedvem meg időm menni. Nos, ez a haverság még a születésnapomon kezdődött, amikor is myvipen kaptam tőle egy levelet felköszöntésképpen. Nekem persze gőzöm nem volt, hogy honnan ismerek én jánoshalmai rocker srácot, hát megkérdeztem. Kiderült, hogy myvip chaten a zeneszobában beszélgettünk egyszer. Oké, azóta minden héten legalább egyszer beszélünk msn-en. És tessék, itt volt az alkalom, hogy találkozzunk végre személyesen! Pénzem persze semmi, miért is ne... tesóm kihúzott a szarból, mint már oly sokszor. Ezúton is köszi! :) Szóval fürdés, frizura, smink, valami textilt magamra kaptam, bakancs, és uccu bele a szekszárdi éjszakába. Mák, hogy közben zenét hallgattam, mert lehangolt volna a csönd. Írta hogy fél kilenc-kilenc körül érnek az Inco-hoz. Igen, az Incognito diszkóban volt az egész. Na mindegy, én már negyed kilenckor ott ücsörögtem, cigiztem, rágóztam, körmöm rágtam - ideges voltam! Közben kiderült, hogy mivel késtek a zenekarok, ezért csak egy óra (!) múlva lesz kapunyitás. Oké, fázni nem fáztam, cigim volt, szólt a zene, nem téma... aztán jöttek Csesziék. Hát a képeken sem volt csúnya... de élőben! Nem mondom, hogy az a tipikus adoniszi szépség, de helyes arca van, és nekem ez elég. És a mosolya...! Látszik, hogy nem bagózik, olyan hófehér fogai vannak, hogy nagyon! Mindemellett baromi jó fej, mindenről el tudtunk dumálni, illetve majdnem. A hangszerekhez ugyanis nem értek. Szóval bemutatott két haverjának, elmondtam hogy mik a hírek, és átmentünk szembe a Zugba. Ott elvoltunk egy óráig, közben jött Jani és Zil, velük is dumáltunk, aztán vissza Inco-ba. Akkortájt kezdődött a buli, minden jó volt, és rájöttünk Cseszivel, hogy vannak szakmai ártalmak: ő a hangcuccokat nézte, én a ruhákat (de én undorral, már rosszul vagyok a különböző szövésfajták gondolatától is). Végig egymás mellett álltunk, de nem történt semmi. Hajnali kettőkor lett vége az egésznek, egyik haverja akkor már bejelentette, hogy esik a hó. Nem akartam elhinni, mármint pozitív értelemben. De mégis... hatalmas pelyhekben, csodaszép volt. Valami groteszk idill is volt az egészben, ahogy sokan részegen (én két sört ittam egész este) tántorogtak ki a havazásba, fáztunk, én mégis boldog voltam. Srácok kocsija persze tiszta hó lett, ma tudtam meg, hogy Bátaszéknél bele is borultak az árokba. Na igen, Bátaszék. Hiányzik. De vissza a hajnalhoz: elköszöntünk egymástól mindenkivel, de a fejem fölött még most is ott van a nagy kérdőjel, hogy akkor ezek után hogyan tovább? Jó, beszéltünk ma már msn-en ami szerintem egy viszonylag jó jel... de azért nem vagyok nyugodt. Hazamentem a szakadó hóban, vigyorogtam mint a vadalma, a lépcsőházban már kissé nehezebb volt az őszinte mosoly: aki látta már a táskámat, az megérti, nyikorgó ősbakancs, buzi anyagból készült kabát, hangos lift, nyihogó pacis kulcstartó (megint köszi, Szaby! ;), szóval volt nálam minden, amivel zajt lehet csapni. A táskámat még a földszinten "kibiztosítottam", bakancs le, kulcs elő... amikor már az ötödiken kiléptem a liftből, halkan kinyitottam az ajtót, kezemben a bakancs, számban a kulcs, másik kezemmel bezártam az ajtót, besettenkedtem a szobámba, tesóm aludt. Oké, bakancs letesz, kulcs letesz (közben sípolt a fülem, nem igazán hallottam a világ zaját), kabát felakaszt, épp a füleimből szedtem ki a fémeket, amikor benyitott fater, hogy én most érkeztem haza? Fél három volt. Mondtam, hogy igen. Tudod te, hány óra van? Tudom. Hát te nem vagy normális! Tudom. Nem állsz neki gépezni?! Dehogy állok! Nem akartam mondani neki, hogy álmos vagyok, nem részeg. Bedőltem az ágyba, és aldutam mint akit fejbevágtak. Reggel arra ébredtem, hogy anya mondta valakinek hogy ne szóljon le, mert ő is lesz (ha tesómnak mondta, mint később kiderült, igen) vagy volt (faternak mondhatta volna, de nem mondta) húsz éves. Miféle húsz?! Na mindegy, díjazom a védelmező szándékot! :) Valamelyik este Lolácskával is volt egy kisebb sms-party, be van rezelve csórikám. Eldöntöttem hogy nem szórakozik tovább, meg kell mondania, hogy akarja-e ezt az egészet, vagy sem. Enyhe hisztivel írtam neki, hogy ha nem akarja, akkor inkább mondja meg most, és akkor én sem várok rá meg nem reménykedek mint egy kislány. Erre válaszolta, hogy hát jó, benne van. Hát jó?! Mi az, hogy hát jó?! Nem téma, később írta, hogy már rég várt arra, hogy velem legyen, úgyhogy ki lettem engesztelve. De hogy ez még mikor lesz megejtve, azt nem tudom. Ugyanis ő pénteken és szombaton nem ér rá, én viszont a hét többi napján nem. Cinkes lesz, de nem baj, megoldom, megoldom, megoldom... Zillel üzentem Mogyinak, hogy nem tudok menni a hétvégén, közben Gábor barátunk megint belógott a képbe, így kincsem, úgy cicám... jájj a puncskirály... ezt nagyon tudom rühellni, mikor valaki hetekig felém sem szagol, aztán egyszeribe nekiáll segget nyalni. Vagy beszéljünk legalább hetente egyszer, vagy hagyjon békén. Végülis nem hibáztathatom érte, mert én is csak annyira veszem komolyan ezt az egészet, mint ő. Hiúság, arról van szó. Semmi másról. Ideges vagyok most emiatt a dolog miatt így Cseszivel... rákérdezni nem merek (igen, beszari vagyok, tudom), legalábbis addig biztosan nem, amíg józan vagyok. Apropó! Megoldódott a holnapi ivás gond, pénz állt a házhoz (köszönöm, papa!), tudok menni Cintiával inni meg koncertre, hoha! Tényleg tesóm, a kommentekre a kommentjeim: hogy ki az a másik, majd elmondom, csak szólj! Oké, oké, nem voltál belezúgva Detoxba, de attól még izzó szögesdróttal fogom kiverni a farkát, ha még egyszer megkörnyékez téged! Nem miattad, hanem miattam, ha érted. Tudom hogy geci vagyok, és mocskosul tudom élvezni, de szerintem Te legalább háromszor akkora geci leszel, mint én, ezt teljes jóindulattal mondom, hiszen ismersz... de ha kellenek a geciség alapszabályai, fordulj hozzám bizalommal! Hogy Zoli mit un(t) meg előbb, arra már tudom a választ: az ő myvipes adatlapján az áll, hogy egyedülálló, a barátnőjéén is. A pornóoldalaknak még mindig tagja, szóval valami nagyon elszállhatott nála... úgy értem, inkább monitorra recskázik, mint a barátnőjével legyen... szóval ez gáz, na. Igazából engem csak annyira érdekel, hogy a pofájába tudjak röhögni érte, mert én még így is boldognak érzem magam (többnyire), és nem vagyok rászorulva a monitorra. >:) Azt a képet viszont az életben többé soha nem akarom látni! Még ki volt bontva a haja... ja igen, haj. Herci. Rájöttem, hogy Cseszihez képest ő csak egy kis nyúzott béka... viszont egy nagyon szép nyúzott béka, szóval nekem kell valaki, akiért rajonghatok, és valamilyen értelemben közel van hozzám, mégis messzebb, és elérhetetlenebb mint Keanu Reeves, Johnny Depp, Kiss Tibi, David Duchovny, meg ilyesmik, ugye érted.

Jó lenne néha egyedül lenni, épphogy csak annyira, hogy lélegezni tudjon kicsit az ember. Nem kell távol lenni a világ zajától, csak azoktól, akik ismernek, és zavarhatnak magányomban. Messze lenni azoktól, akik és amik bosszantanak, felmenni egy magas ház tetejére, és ott leülni, nézni a nyüzsgő vagy éppen nyugodt utcákat, és elgondolkozni azon, hogy mennyit is ér az élet. Talán sokat, de szerintem nem minden esetben. Ezt mindenki maga dönti el, ha el tudja egyáltalán dönteni. Másnak viszont nincs joga ítélkezni afelett, hogy egy ember élete milyen értékes. Én sem mondhatom meg másnak, és más sem mondhatja meg nekem. Én az enyémet értéktelennek érzem, de még bízom a jövőben. Tizenkilenc évesen egy szakmunkásképzőben nyűglődök, aminek az eredményeképp legjobb esetben egy papírt kapok a kezembe, hogy igen, alkalmas vagyok trógernek. Az összes jót az jelenti, amikor szünetben kimegyek cigizni Gergővel vagy a csajokkal, akkor nem érzem magam annyira egyedül. Vagy amikor iszom azt a veszettül gyenge automatakávét, és rám köszön valaki, vagy csak látom bemenni a tanáriba az új tanárt, ha jól tudom, matekot tanít. Itthon jó egyedül lenni, vagy ha Cintia is itthon van, és nem vitatkozunk. Bebújok a csigaházamba, és azon töröm a fejem, hogy mikor is kezdtem elrontani az életem. Olyan tíz évvel ezelőttre saccolom. Senkit nem hibáztatok azért, hogy olyan lettem és vagyok, amilyen. Egyetlen sablon van, amihez az összes hétvégémet igazítani tudnám: kitakarítanám az egész lakást szombat délelőtt, este elmennék haverokkal/haverinákkal inni vagy koncertre (a helyszín mindegy, csak igyunk), kiütném magam, kiokádnám a belem, ami azért jó, mert akkor valamiért úgy érzem, hogy az agyam is megtisztul. Nem az alkoholtól, hanem valami mástól, amit nem nagyon tudok elmagyarázni. Akkor rossz, amikor csupa könny a szemem és nem kapok levegőt, utána öblögetés, gargalizálás, rágók tömkelege, cigi... de aztán már jó. Utána másnap délig aludni, és egyedül lenni, egymagam, hogy eszembe jussanak olyan dolgok is, olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy érdemes élni, megérte megszületni értük. Az a baj, hogy bár vannak olyan emberek, akiket nagyon szeretem, fogalmam sincs, hogy ez vajon kölcsönös-e. Egyre többször bizonyosodik be, hogy nem, vagy csak ideig-óráig, amíg valami miatt szükségük van rám. Egyszerűen nem tudok megbízni az emberekben, azt hiszem, tényleg egy elmegyógyintézetben lenne a helyem. Sokszor arra gondoltam, hogy önként és dalolva bemegyek, hogy csináljanak már velem valamit, mossák át az agyamat, vagy mindegy, csak ne hagyjanak így! Pár év múlva szépen kijönnék, csak azt nem tudom, hogy vajon akkor tiszta lappal indulnék-e vagy még mocskosabb lennék? Igazából nem is érdekel. Egyelőre még van miért kint maradni: mindig akad legalább egy vállalkozó, aki eljön velem inni; láthatom Csabát száguldozni, ahogy szinte húzza maga után a csodálatos hosszú haját; és mindezeken felül van néhány emberke, aki ír vagy mond néha olyanokat, hogy hiányzom nekik, vagy ilyenek. Kérdés, hogy ők mit várnak tőlem, és én mit várok tőlük? Például… mennyire lenne szemét dolog Lala és a barátnője közé állni? Ez költői kérdés volt, nem érdekel a válasz. Talán ő lehet a normális (?) emberi kapcsolataim várának utolsó bástyája, foggal-körömmel ragaszkodom hozzá, ha már Csaba nem lehet az enyém, és más sem. Pedig ő tényleg mindent megérne nekem… ha egyszer hagyná, hogy elmondjam, talán kicsikarnék belőle egy mosolyt, semmi többet, csak egy mosolyt. Tudom, hogy azért már megérné, hogy még egyszer láthassam nevetni. Vagy legalább egyszer kerüljek egy olyan helyzetbe, hogy fél percnél tovább tudjak gyönyörködni benne. Vártam már ilyen fél percekért, másodpercekért szélben, hőségben, fagyban, sötétben, mentem már ki a város másik végére, hogy hátha… és előfordult, hogy szerencsém volt, előfordult, hogy nem. Ha a szemembe nézne úgy, hogy félretenné a gyűlöletet, megértené? Zoli annak idején nem értette meg. Vagy megértette, csak nem érdekelte. Vagy érdekelte, és jól szórakozott. Azon a bizonyos Pokolgép koncerten végleg összedőlt bennem a közös világunk, akkor nagyon nem akartam ott lenni, és nem akartam látni, ahogy nélkülem bulizik, egymást átkarolva azzal a lánnyal, aki nagyon jó barátnőmnek tartotta magát… bár ha azt vesszük, belőle nem is tudtam volna kinézni, hogy ráhajtana. Nem is tette meg. Szerencsémre, ha látom valahol Zoli képét, valaki adatlapján a képek között, akkor már semmi mást nem érzek csak dühöt és bosszúvágyat, és egy kis undort, amiért egyáltalán képes voltam szóba állni vele. Talán a világon ő az egyetlen, akit puszta kézzel darabokra tudnék tépni, felnyalni a vérét a földről, szétharapni a leszakított végtagjait és a csonka testét, a maradékot leköpni, lehányni, és otthagyni. Már a gondolatát is élvezem. De lassan tenném, hogy érezze a fájdalmat. Egyszer úgyis azt mondta nekem, hogy ő annak a keze által fog meghalni, aki valaha nagyon szerette. Legalább nem téved. Vele veszett el a bizalom, és még akkor is közömbösen nézett rám, mikor vérző kézzel, részegen énekeltem a Szerelmes Punk Dalát. Akkor viszont mellettem volt valaki, legalábbis Drága Hű Olvasóm, azt mondtad. Annak az illetőnek még egyszer köszönöm. Azt hiszem, ez az igazi barátság, amikor nem hagyjuk, hogy egy barátunk egyedül égesse magát. Vagy nem tudom. Ki más tette volna ezt meg értem? Mondjuk akárkiért én sem tenném meg. Csabáért, Laláért, Timiért, Hűséges Olvasómért és az öccséért, aki megtette értem, azért a valakiért, akinek nem írom le a nevét, Mogyiért, Tesómért, Izáért, Weiszért (régen elég sokat beszélgettünk mindenről, a kép hátulján is erre emlékezett, amit ballagásakor adott nekem), és itt vége. Mielőtt ezt valaki túl soknak találná, vegye figyelembe, hogy elég sok baromságban benne vagyok. Főleg ha iszok. Ja, egyébként jól kitoltak velem, mert decemberben ugyanakkor lesz a szalagtűzőm, mint a Tankcsapda koncert. Szóval tűzögetés, kaja, átvedlés, és irány a Spori, mert ezt nem fogom kihagyni. Úgy berúgok, mint a vadökrök. Előtte hétvégén pedig anyuci meg apuci ruccannak ki Ausztriába négy napra. Lalának már ment a levél. Mehetett volna másnak is, de így alakultak a dolgok. Kimondtad a végszót, nem hibáztatlak érte. Remélem, majd tud jönni, és beindulhat a hadművelet, és még valami, amire már több mint két éve várok. Lassan komolyan kezdem unni az egyedüllétet… viszont megszokni is. Ez a kettő lehet, hogy üti egymást, de néha rossz, néha kifejezetten jó. Valami viszont mégiscsak visszahúz… rühellem beismerni, de myvipen annak a lánynak az adatlapját nézem, akivel csak egyszer találkozunk, ő állítólag mégis emlékezett rám hosszú ideig. Zoli legfiatalabbik húga. Bátyjának a szép hosszú haja hátrakötve… addig örüljön neki, amíg nem gyújtom fel! Ha ott lesz Tankcsapdán, igyekszem messzire elkerülni, két okból: nem akarom, hogy a Pokolgépes koncertnek akár csak egyetlen egy jelenete megismétlődjön, másfelől meg mert kísértésbe esnék, és tényleg halálra szurkálnám, akkor meg csak én bűnhődnék, míg neki viszonylag rövid halála lenne. Mindegy, leiszom magam, és szemrehányást teszek neki. Szó szerint. De tényleg bármit megadnék azért, hogy szenvedni lássam, hogy én is az arcába röhöghessek, szánakozva eldobjak egy csikket, és nevessek azon, hogy mekkora egy gyökér. Annyira jó lenne! Tényleg, majd mondani fogom Mogyinak, hogy jöjjön el Szekszárdra Tankcsapdára, vele mindig jobb a buli, legalábbis nekem mindenképpen. Akár ott lesz Zoli, akár nem. Ezt nem lesz szabad kihagynom!