Megtaláltam. Tulajdonképpen eddig is megvolt. Illetve... tudtam hogy hol van. De nem volt meg, mert nem volt az enyém, és nem is lesz. Miután megtudtam a testvére nevét, utánanéztem myvipen. Fent volt. Találtam az adatlapján egy linket. Azt is megnéztem. Szekszárdi fideszes honlap, de vannak képek is. Először a fejem csóváltam, hogy mit is akarok én itt, az ellenség táborában, nem vagyok rájuk kíváncsi, hisztiseknek tartom őket, de aztán a Végzetes Erő mozgatta kezem a képekre, ahol az utolsó mappában megtaláltam, amit kerestem. Képek egy nagyon hosszú hajú fiúról, talpig feketében, bakancsba tűrt nadrággal. Törékeny testét egy rendőr szorítja a földhöz, haja belelóg a koszba, nadrágja sáros lett, nem akart ő bajt... csak megvédeni azokat, akiknek a pártján áll. Egy másikon alsó ajkát beharapva áll, és három másikkal beszélget. Vagyis ő csak hallgat. De ezt szavakba önteni nem lehet, ezt látni kell. A harmadik képen hátulról látszik. Haja lóg, nem tép bele a szél, csak lóg, lóg, lóg bele a világba, hogy álmodni se lehetne csodásabbat. Amikor az első képet megláttam, hirtelen minden kiment a fejemből, nem érdekelt senki és semmi, úgy éreztem, csak én vagyok a világon és a monitor, körülöttünk minden megfagyott, remegni kezdtem, majd előtörtek egy pillanatra a könnyeim is, nem tudom, hogy miért. Megtaláltam az én édes kicsi nyúzott békám. És tényleg a nővére szervezi a szekszárdi tüntetéseket. Szóval durván: ő az ellenség vezérének az öccse. Mint egy filléres regényben. Csak itt nem lesz happy end. Anyáék is leléptek Ausztriába, vasárnapig Tesómé meg enyém a ház. Mostmár legalább van okom is inni, úgyhogy senki sem állíthat meg, be fogok rúgni, és kész! Vajon bevált volna a jóslat, hogy tizenkilenc évesen megtalálom az igazit? Biztosan nem, hiszen azt is megjósolták, hogy minden jó lesz, én lenyugszom szépen, húszas éveim elején gyereket szülök (én???), és mintaanyuka leszek (ééén???). Hát hogy nem Csaba lesz a leendő kölyköm apja, azt szentül hiszem. Sajnos. Nem tudom, hogy most mit csináljak, eddig sem tudtam, de minél több derül ki róla vagy a nővéréről, annál inkább úgy érzem, hogy távolodom tőle, hiába nyújtom ki a kezem, sosem érhetem el. Itt kéne már hagyni ezt a kibaszott várost, elmenni jó messzire, magam mögött hagyni mindent, Csabát, a hangokat amik sugdossák hogy mekkora egy genetikai hulladék vagyok, elmenni oda, ahol nem fáj a fejem, ahol végre nem bántanak állandóan... csak el innen.