PatkányBlog

Csak hogy ne tűnjön el a jelszavam. Köcsög blog.hu egyfolytában baszakodik velem, hogy megtagadja a belépést, mert rosszul írom be a jelszót. Hát anyád. Lényeg a lényeg, hogy nincs úgy igazából semmi. Megvisel a kijárási tilalom. Dolgozni tudok/kell menni, de igazából ennyi meg a havi egyszeri hazamenetel az összes szociális érintkezésem. Szerencsére a kollégáimmal jóban vagyok, bár az elmúlt 12 hónapban negyedjére cserélődik le a gyártásos gárda, úgyhogy továbbra se jegyzem meg a neveiket, jók lesznek mucikának, cicámnak, virágszálamnak, kivéve egy csaj, aki eleinte az agyamra ment, de aztán annyira megkedveltem, hogy elneveztem Nyuszikának. Azóta mindenki úgy szólítja. Meg a cicafülek. A két quality-s srác, szépek mint az álom (oké, a miénk szép), de sötétek, mint a belsőzseb. Oké, talán nem annyira, de olyan fasza végzettségekkel akár csinálhatnának is valami hasznosat. SPOILER: nem csinálnak. Hetek óta nem ittam, de most leküldtem egy üveg bort, mentségemre szóljon, hogy nem valami alsópolcos DankóPistát, hanem legalább Mészárost, a lokálpatriotizmus nevében. Viszont éppen azért, mert cserélődik a csapat, ma gyakorlatilag hivatalosan is föl lettem kérve, hogy szervezzek újabb céges piálást. Talán úgy is lesz, úgy is lesz... vannak kollégák, akikkel határozottan szeretek együtt inni, és akiktől megkaptam, hogy idézem: "veled kurvajó piálni", úgyhogy deal. Talán így lassan a krisztusi korba lépve nem ezen kéne kattognom, de bassza meg, nekem ez fontos. Hiányoznak a barátaim, hiányzik a lazulás, hiányzik a kollégáimmal a gőz kieresztése, hiányzik a kibaszott életem. Elvileg decemberben lesz gyöngyis piálás, de hétfőn még konzultálok ezt illetően az érintett kollégával, hogy ő mikorra akarja, elvégre az ő technikusai voltak, ne szervezzünk keresztbe egymásnak.
Más nem nagyon van. Reggel fölkelek, elmegyek dolgozni, túlórázok, hazajövök, kajálok, lazulok, alszok. Június óta majdnem harminc kilót fogytam, mondjuk volt is miből. Lassan elérem a régi versenysúlyom. A hideg és a sok fertőtlenítés miatt a kezem véresre repedezett megint, mint minden évben. Sokat cigizek. Idén csak egy koncerten voltam, azon is októberben. Faszom kivan a vírussal. Sajnálom, hogy néhány emberrel épp ezekben a vészterhes időkben ismerkedtem meg. Elfogyott a borom. Talán nem is baj. Jólesett. Nem annyira, mint ha egy kocsmában ittam volna a barátaimmal és Dénessel, de azért not bad at all. Már csak két hét. Elvileg két hét múlva pénteken már megint lehet menni piálni. Még ha csak 11-ig, az se baj. Például a kollégáimmal megvan az a kemény mag, akikkel  fél 11-kor le lehet tisztázni két szóból, hogy mi azért megyünk és folytatjuk. És veszünk piát, és hajnalig beszélgetünk és olyanokat elmondunk egymásnak, hogy hétfőn alig merünk egymás szemébe nézni, és aztán soha többé nem hozzuk szóba, de azért emlékszünk rá. Megvan az a néhány fix ember, akik nélkül a cég nem lenne ugyanaz. Szeretem a munkám, Istenuccse, de legjobban a kollégáimat. Azt hiszem, szerencsés vagyok, olyan sokan dolgoznak együtt számukra ellenszenves emberekkel. Mi meg... még nincs másfél éve, hogy itt vagyok, sőt néhányan csak pár hónapja, de annyi nevetés, könny, közös szopás, közös túlóra, közös poén, közös berúgás volt... és remélem, hogy még lesz is. Ma is fölmondott egy lány, akit ráadásul nagyon sokáig nem is kedveltem, de az utolsó néhány hétben szinte már meg is szerettem. Ma, az utolsó napján olyan személyes búcsúajándékot kaptam tőle, hogy megtettem azt, amivel hetek óta nyúzott, de mereven elzárkóztam, mondván én nem szoktam ilyet: megöleltem. Fején találta a szöget. :)
Egyébként minden fasza. D. lassan egy éve szinte folyamatos home office-ban van. Szerintem ez nem túl egészséges, főleg olyasvalakinek, mint ő, aki igényli a társaságot. Jó lenne itthonra legalább egy kisállat, de sajnos nem tarthatunk. Ugyanakkor ez a nagyobb lakás mindenképp fasza. Van saját terünk, és ez nagyon fontos. Basszus, két szép, okos, fiatal értelmiségi engedhesse már ezt meg magának. Jut eszembe értelmiségi. Nem tudom, hogy írtam-e, de októben 28-án nem ünnepélyes keretek között (kösz Covid, a kurva anyádat) átvehettem a diplomámat, úgyhogy most már hivatalosan és igazoltan is értelmiségi vagyok, mint alkalmazott környezetkutató. Ez amúgy fun, mert leadtam a szakirányom, nem sok kellett volna hogy meglegyen, de a faszom akart még külön szopni. Ez lett volna az alap? Akkor mi a véres habos ondóért van rá külön szakirány?! Na mindegy. Verhetem a tamtamot, hogy diplomás nő vagyok, én, Szilasi Szilvia, a gimnáziumból kibukott-kirúgott szerencsétlen, szakmunkások gyöngye, Tesco pénztárosok legserényebbike, a család patyolat damasztabroszának korommal szegélyezett hasadása, végül csak kiszenvedtem magamból egy ELTE-TTK-s diplomát. Nehéz szülés volt, szó se róla. Egye rosseb, lényeg hogy megvan. Nem dédelgetek MSc-s ambíciókat, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. Egyfelől nem óhajtok technikusként meggebedni, másfelől egyik kollégámnak MSc-vel felajánlották, hogy lehet technikus a PCR-on. Ugyanúgy beintett, ahogy én tettem volna. Ahol egyszer sas voltál, oda ne menj vissza verébnek. Nem mondtam neki, de egyből ez jutott eszembe. Más kérdés, hogy ott mások is rendes egyetemi, MSc-s diplomával is technikusok. Mi a vért képzel ez a cég magáról?! Na mindegy. Talán ki kéne keráznom magam rendesen. Elmenni nem akarok, de azért szépen elkezdtem hazahordani a szekrényemből a személyes holmim. Az egyik kedvenc könyvem. Egy augusztus hetedike óta ott lévő ételhordó (akkor ebédeltem utoljára melóban, és már akkor is úgy néztek rám, mint tyúk a piros kukoricára, de utána mentünk az első céges piálásra, muszáj volt ennem). Egy sál, amit ott felejtettem egy piálás után, de elhozták.