PatkányBlog

Asszem, ezzel össze is foglaltam mindent. Jó nekem itt Zolinál. Békés és nyugodt minden. Reggel fölkelek, bemegyek Pestre, van, hogy vele, van, hogy egyedül. Dolgozok, hazajövök, bevásárolunk, főzünk, olvasunk, beszélgetünk. Nincs semmi dráma, semmi hiszti, néha elmegyünk színházba, koncertre, tegnap a belvárosban néztük meg az adventi kirakodást, szóval ha össze kéne foglalnom mindent, ami ezzel kapcsolatos: békés. Határtalan békességet érzek, amikor vele vagyok. Ugyanakkor néha roppantul szorongok néha, amikor nem. Még mindig nem voltam képes túllépni azon, hogy minden múlandó, bármikor bármi véget érhet, aki az egyik héten még a legjobb barátom, az a következő héten már csak egy idegen. El fog ez múlni valaha? Nem akarok mindig így élni, ilyen félelemben. Ezt persze nem mondom neki, nem akarom nyomasztani, bár szerintem sejti. A héten jöttem rá, hogy az egyik nagyon kedves, barátomnak gondolt személy valószínűleg nem véletlenül védte be mindig D. seggét, amikor szidtam, vagy akár többen is szidtuk. Noha rákérdeztem elég direkt módon, hogy van-e erre valami oka, nem kaptam konkrét választ, és mivel soha nem adott okot arra, hogy megkérdőjelezzek tőle bármit, ráhagytam. De így már kissé más a gyerek fekvése, és egyelőre csak ott tartok, hogy nem írok rá, nem rakom ki a közös chat csoportból, és ne is kerüljön a szemem elé, mert - noha lehet, hogy túldramatizálom - ezt az egészet elég nagy árulásnak élem meg, és idő kell, hogy kissé lehiggadjak, és küldjem el a bús picsába tizenkét év barátság dacára.
A meló sok. Régi/új főnök elég durva tempót diktál, és olykor az az érzésünk közvetlen kolleginával, hogy ő se tudja pontosan, hogy mit akar. Néha a hülye picsára emlékeztető húzásai vannak. Egy éve sincs még nálunk, de több embert rúgott ki, mint előtte összesen bárki, és többen föl is mondtak miatta. Jobb lesz, ha vigyázok a seggemre. Sokat tanulhatok tőle, ez kétségtelen, de elég hirtelen figura, és az ilyeneket soha nem tudtam jól kezelni.
Egyébként minden rendben. Oké, ezt szerintem minden posztomban leírom, de tényleg. Bár a 65 kg-s álomsúlyomtól még mindig öt plusz kiló elválaszt, és ez nem karácsonyig fog lemenni. Januárig legalább háromtól meg kéne szabadulni, akkor lesz Tesóm eljegyzési bulija, februárban nekem üljük meg a diplomaosztóm. Mondtam otthon, hogy igazán nem kell kapkodni, én se siettem el a sulit. Ráadásul halovány segédfogalmam sincs, hogy a költözés alatt hova tökítettem el a diplomámat. :D
Az elmúlt héten sokszor eszembe jutott, amit egyszer Joker mondott: hogy ők elsősorban mindig az én barátaim lesznek. Ez akkor is tök jólesett, azóta is vigaszt nyújt. Nyilván senkinek nem szabhatom meg, hogy kikkel lóghat, kikkel barátkozzon, csak amikor kiderültek azok a dolgok, jöttek a screenshot-ok amiben engem szidott, a családomat szidta, amikor kiderült az összes nyomorult hazugsága, akkor utána többen mondták, hogy egyszerűen megszakítottak vele minden kapcsolatot, ők ezt az embert nem ismerik. Isten bocsássa meg, ez nagyon jólesett akkor is, és most is. Madarat tolláról, nem igaz? Elvégre Tábornokkal is jóban vagyunk, ha nem is tudunk olyan gyakran beszélni. Ez egyáltalán nem arról szól, hogy jártunk-e vagy sem, ezek egyszerűen emberi tényezők. És ha valaki emberként leszerepelt, akkor távesz. Ha annyira, akkor egy életre.