PatkányBlog

Igazából nincs semmi extra, csak kicsit unatkozok. Vagyis inkább fáradt vagyok, nincs erőm csinálni semmit, bár szerencsére nem is kell, de ha eldőlnék olvasni, tíz percen belül bekómálnék. Rengeteg a munka mostanában, és az egyik legszopatósabb termék maradt a végére, ráadásul közvetlen kolléganőm két hétig beteg volt, így át kellett vennem tőle két gyors munkát, cserébe ő most átvette tőlem a másik szopatósat. Nagyon hálás vagyok neki, az életben nem tudnék végezni a kettővel párhuzamosan. Pedig elég komoly bónusz lett beígérve januárra, ha idén céges szinten végezni tudunk mindennel. Épp ma volt fönt a vezérigazgató, a közelgő ünnep apropóján végigjárta a szinteket, és gondolom mindenhol mondott valami biztatót, de nálunk kiemelte, hogy a mi részlegünk a legrégebbi, és ezért valahol mi jelentjük a biztos alapot. Ebben lehet valami, minket még nem akartak megszüntetni, gondolom toxinok mindig lesznek. :D Szóval kurvasok a meló, és bár imádom ezt a pörgést, már kicsit sok. De legalább nem estem szét úgy, mint tavaly. Igaz, nem vagyok beleesve egyik kollégába se, aki ignorálna. De olyanba se, aki ne ignorálna. Nem tudom, elvesztettem a fonalat. :) Edzeni se jutottam el hetek óta, nem vagyok rá büszke, de egyelőre nagyjából stabilan tartom a 66-67 kilómat, de ennek a karácsony úgyis a picsájára fog csapni. Viszont múlt pénteken megvettem életem első két darab S-es farmernadrágját. Oké, kellett némi ugrálás és úszógumi-maradék gyűrködés, hogy rám jöjjenek, de végül sikerült, és nem is jártam úgy, mint a Feketék Fehéren ruhapróbás jelenetében.
Pedig kéne aludnom, mert holnap jön Cshálád és karácsonyi vásározunk, onnan pedig rohanok egyenesen Óbudára Punkkarácsonyra, illetve először Zoliért, és utána bulizni. Jó lenne leírni, hogy mennyire boldog vagyok vele, és hogy mennyi mindent szeretek benne, de az olyan közhelyes lenne, nem? Ő egyszerűen olyan... érett. Valószínűleg éppen erre volt szükségem. Meg hogy úgy szeressenek, ahogy nekem is jó. Hogy ne fojtsanak meg, de mégis érezzem. Hogy tudjunk együtt bulizni, piálni, főzni, filmezni, csöndben feküdni vagy olvasni egymás mellett, hogy ha valami érdekessel találkozik, azt elmesélje nekem, hogy én is megoszthassam vele a napi élményeimet... oké, hazugság lenne azt mondani, hogy a bunkónak nem tudtam elmondani, ne hallgatott volna meg, ne adott volna tanácsot. Nem akarom őt démonizálni, csak hetek óta nem érem el, és egyre több cuccom jut eszembe, hogy nála van. Nem beszélve arról, hogy. Ráadásul Zoli már lezárta a múltját, és őszintén irigylem ezért, végre szabad, én meg még itt tikkelek, rohangálok a hitel miatt, kiadtam a kalocsai lakást, de a kocsi még mindig nincs kifizetve, és csak az Isten a megmondhatója, hogy pontosan milyen dolgaim vannak még a bunkónál, és egyáltalán milyen állapotban. Csak én is szabad akarok lenni, visszakapni, ami az enyém, és menni Isten hírével.
Szóval összességében minden fasza. Holnap előkotrom a Diótörő lemezt, amit nyár óta erre az időszakra tartogattam. Jó lenne jövő héten szabadságon lenni, de az ochratoxin szerint nekem arra semmi szükségem. Eddig mindenkinek online szereztem be az ajándékokat, és kicsit hiányzik is az az áruházi rush, ami ilyenkor lenni szokott, ámokfutás a bankkártyámmal, stb... de talán majd jövőre. :) Vagy valamelyik délután, ha az olaszok rámondják az áment a szájbatett ochrára. Aztán négy nap otthon, azt mondjuk nagyon várom, csak Zoli fog borzasztóan hiányozni. Idáig öt nap volt a leghosszabb idő, amit egymás nélkül töltöttünk (és asszem négy, amit együtt), és tényleg már a harmadik napon kaparni tudtam volna a falat, pedig minden nap beszélünk, általában nem is keveset. Persze néha még mindig félek. Olyan csorba esett az önbecsülésemen, amit nem tudom, mikor leszek képes (vagy más mikor lesz képes?) helyrehozni. Állítólag még mindig halkabban és kevesebbet beszélek, mint régen. De gondolom majd helyrejövök. :)