PatkányBlog

Egy Syerafy nevű leányzó blogján találtam valamit, ami szerintem egészen érdekes... ezt most csak úgy...

ÁLTALÁNOS
Kedvenc színed?  Fekete, piros
Szemüveges vagy? Nem.
Van tetoválásod? Nincs, nem is akarok.

VALAHA
Vágtad már saját magad a hajad? Csak az kéne!
Tettél olyat, amit megbántál? Túl sokszor...
Bungee-jumpingoltál már? Még nem, de ha tudom, egyszer kipróbálom...
Ütöttél már meg valakit? Szerintem csak tesómat, de őt is csak ritkán, és amikor nagyon felhúzott...
Puskáztál már? Volt rá példa...
Voltál már letartóztatva? Nem tudok róla...
Törtél már be más házába? Nem, de véletlenül majdnem besétáltam egyszer az alsó szomszédékhoz...
Utasítottak már vissza? Ritkán (de csak mert ritkán próbálkoztam!)
Voltál már temetésen?  Voltam.
Használtál már öngyújtót? Mi mással gyújtanék rá?! Oké, gyufával, tudom.
Voltál már színpadon? Voltam... állítólag kész városi legenda lettem egy időre, de ezt talán majd valamikor máskor...

EZ VAGY AZ
Kávé vagy cappuccino? Kávé
Hosszú vagy rövid kapcsolatok? Most hosszú, és szeretném, ha így is maradna.
Horrorfilmek vagy vígjátékok? Vígjáték (de csak ha félholtra röhögöm magam).
Hosszú vagy rövid haj az ellenkező nemnél? Minden fiúnak szigorúan hosszú hajat!!! =)
Kockakenyér vagy szalonna? Kockakenyér.

ELSŐ DOLOG, AMI ESZEDBE JUT
Láncfűrész: Gyapjas, khm...
Iskola: csúnya, zöld, szocreál padok...
Tehenek: becenév --^
Kanada: nemzeti lobogójuk
Egerek: cuki pici kisegér szalad

AZ ELMÚLT 3 NAPBAN
Beszéltél telefonon? Igen.
Voltál moziban? Nem.
Sírtál? Asszem nem.
Cigiztél? Hogy a viharba ne!
Megittál egy üveg vizet? üvegből vagy csapból?
Olvastál könyvet/újságot? Könyvet.
Néztél tévét? Igen, de nem kapcsoltam be (na jó, bekapcsoltam... de csak mert vasaltam!)
Zuhanyoztál? Hátőőő... igen. :)
Fényképeztél? Csak netről az újév reggeli buszindulások idejét...
Hallgattál zenét? Hallgatgattam...
Mondtad valakinek, hogy szeretlek? Gábornak.

Melyik a kedvenc szendvicsed? Melegszendvics, sok sajttal (éljen az XXL méret!)
Van olyan ember, akire stílusikonként tekintesz? Nem igazán...
Milyen színű cuccokat szeretsz viselni? Fekete, piros...
Mit szeretsz magadban a legjobban? Hogy egyszer majd meghalok, és hogy állítólag jól írok.
Milyen színű a szemhéjfestéked? Sötétszürke, de ritkán teszek fel... inkább csak szemceruza.
Milyen színű a szempillaspirálod? Fekete
Milyen hosszú a hajad? Nyolc centi, ideje lenne megnyiratkozni...
Melyik családtagodat szereted legjobban? Tesómat és nagypapámat. Szeretem én a többit is, csak kis adagokban.
Mennyi ideig tollászkodsz a fürdőszobában? Ha csak sminkelek: 2 perc. Ha a hajamat is belövöm, 10 perc. Ha buliba megyek, legalább fél óra.
Otthon meztelenül járkálsz? Nem!!!
Van, hogy körbetáncolod a hálószobádat egy szál fehérneműben? Egyáltalán nem táncolom körbe a szobát, főleg nem félpucéran!
Mi idegesít leginkább a fiúkban? Akármelyik csajt képesek megdugni, nem számít ha ronda, vagy barátja, még az se, ha nemibeteg.
Szereted a szakállas/borostás pasikat? Ha olyan szépen kifazonírozott szakállról van szó, nem igénytelenről, akkor igen... de a borosta nem gyere be.
Mi a fontos számodra egy kapcsolatban? Hogy az a kapcsolat Gábor meg köztem legyen... szerintem ezzel mindent elmondtam.
A külső számít? Kinek nem?!
Tetetnél piercinget a köldöködbe? Minek, a hurkák úgyis maguk alá gyűrnék!
Melyik sztárokat tartod szexinek? A mai férfisztárok szerintem inkább helyesek, mint szexik. Szóval szerinte egyikkel sem bújnék ágyba.
Ha úgy nézhetnél ki, mint valamelyik híresség, melyiket választanád? Nicole Kidman vörös hajjal
Zöld alma vagy piros alma? Zűd
Mikor mész aludni? Tíz óra... szeretek aludni.
Péntekenként mit nézel a tévében? Ebéd közben Comedy Centralt... péntek este jobb dolgom szokott lenni.
Tartod a kapcsolatot azokkal a társaiddal, akik elmentek az osztályból? Szeretném őket elfelejteni.
Kivel beszéltél utoljára telefonon? Tesómmal.
Milyen hangerőn nyomatod a szobádban a zenét? Általában halkan, ha bulira készülődöm, akkor elég hangosan, hogy zuhanyozás közben is halljam.
Milyen színűek a függönyeid? Fehér, itt-ott kék és sárga levélmintákkal (most tűnik fel kb öt év után, hogy azok ott vannak... milyen szépek...).
Hol szoktál vásárolni? Ruhát kínaiban (és akkor mi van?!), kaját a cébéában.
Most mire gondolsz? Hogy ideje lenne nekiállnom rendet tenni a szoba rám eső részén...
Gyakran beszélgetsz a szüleiddel? Abból semmi jó nem születik, ha mi beszélgetünk.
Szereted a gyerekeket? Jól átsütve és rizzsel tálalva igen.
Milyen alkoholt ittál utoljára? Boroskólát... meg is ártott...
Félsz az elkötelezettségtől? Nem.
A szüleid vallásosak? Szerencsére nem!

FILMEK
Rendezés vagy producerkedés? Rendezés.
Gondoltál valaha arra, hogy a filmbizniszben dolgozz? Melyik lány nem gondolt erre?!
Milyen szerepben tudnád elképzelni magad egy filmben? Maffiózó, prostituált, terrorista, Rambolina...
Melyik a legkevésbé ijesztő horror, amit valaha láttál? El Charro átka. Nevetségesen szar volt.
Miről szólna a saját filmed? Arról, hogy hogyan irtanám ki az emberiséget.
Hol forgatnák? Elég nagy a világ, nem?
Melyik korban? Jelen.
Kik szerepelnének még benne? Mindenki, nem szeretem a megkülönböztetést. :)
Milyen műfajú lenne? Elgondolkodtató?

ZENE
Melyik bandákat tudnád ÖRÖKKÉ hallgatni? Rammstein-t, azt hiszem... évek óta kedvencem.
Mit hallgattál öt évvel ezelőtt? Pontosan emlékszem: Marilyn Mansont.
Melyik cédét fogod megvenni legközelebb? Amelyik írható, gondolom.
Négy-öt éve milyen volt a zenei ízlésed? Főleg rockot hallgattam...
Melyik énekeséhez hasonló hangot szeretnél? Till Lindemann :)
Milyen zene inspirál? Punk.
Ha választhatnál a (képzeletbeli) bandádba 6 zenésztársat, kik lennének azok? Nem alapítanék bandát, amint befutnánk, kitúrnának.
Melyik filmnek van a legjobb zenéje? Más Világ. Gyönyörűszép (amit a végén adnak, amikor megy a stáblista)
Van valamilyen válogatásalbumod?  Biztos...
Szereted a nyolcvanas évek zenéjét? Igen... :)

ELŐFORDULT MÁR VALAHA...
...aludtál a szabadban? Volt már olyan is, ja.
...voltál már szerelmes? Mikor nem? (sóhaj)
...csókolóztál haverral? Még ha csak csók lett volna...
...ittál alkoholt? Ééén?! Sooohaaa!
...nyomtál már rágót a pad aljára? Hova máshova lehet nyomni őket?
...vezettél autót? Nem, és ez így van rendjén.
...elejtetted a mobilodat?  Igen.
...találkoztál valakivel, akit neten ismertél meg? Aha...
...voltál Disneylandben? Nem, de már nem is hoz lázba.
...voltál chat-oldalon? Egy pár évig rendszeresen chateltem.

-Lejöttök délután a Szászba?
-Ja. Van cigid?
-Valamennyi van, ha kell, adok.
-Oké, köszi.
-Nincs mit. (utánanézek, a szép hosszú haját bámulom... második kilencedik, Bátaszék)

-Te nem vagy éhes?
-Mi a kaja?
-Káposztás tészta.
-Hm... akkor kösz, nem... nem szeretem.
(nagy tányérral melegít magának, leül mellém reggelizni)
-Reggeli imát nem mondasz?
-Dehogynem! Így megfelel? (imára kulcsolja kezeit, telefonnal lefényképezem, ilyet úgyse láttam még tőle, többé nem is fogok... 2006. február 25. valamikor délelőtt)

-Mi min is vesztünk össze?
-Fogalmam sincs, D. kevert be...
-De nem is álltunk szóba hét évig!
-Van az nyolc is, de ki számolja... (jót nevettünk, azóta is barátnők vagyunk... valamikor két éve)

-...sose jön össze. Én például bepróbálkoznék nálad, de úgyis visszautasítanál. (ránézek, nem tetszik, nem akarok tőle semmit, csak jó vele beszélgetni)
-És ha azt mondanám, hogy tévedsz? (szélesen mosolyog, sorsom megpecsételődött, a mai napig együtt vagyunk... 2007. december 14. éjfél körül)

-És téged felvettek a Garayba?
-Nem... illetve protekcióval felvettek volna, de úgy meg nem akarom.
-Értem, és most hova fogsz menni?
-Anyámék mindenáron gimit akarnak... Tolna vagy Bátaszék... asszem inkább Bátaszék (általános iskolai ballagás előtt, 2002. tavasza)

-Hátttőőő... eszter, igaz?
-Igen...
-Nnnaaagyszerű, csak szeretném neked megköszönni, hogy értelmet adtál az életemnek, és tényleg nagyon köszönöm... (szeméből fájdalom tükröződik, enyémből boldog diadalittasság)
-Igazán nincs mit...
-...de igen, van, mert én ezt a srácot imádom, szeretem az életemnél is jobban, és ezt neked köszönhetem!
-Szívesen. (állítólag két hétig ki volt borulva, többet akartam, de ezzel is beértem. 2008. április 18. éjfél körül)

-És ha elköltözöl, akkor enyém lesz az egész szoba?
-Gondolom ja... megtapasztalhatod, milyen jó egy egész szobát birtokolni.
-De akkor viszed a cuccaidat is!
-Mármint?
-Ágyad, szekrényed...
-Persze... várod már, hogy lelépjek, mi? Hidd el, amilyen hamar tudok, megyek. (múlt hét)

-V. rámászott Gáborra, nem kicsit!
-Tudom, többen is mondták. Nem hiszem el, hogy öt év legjobb-barátnősdi után ezt csinálja!
-Pedig eléggé...
-Elhiszem... csak olyan... furcsa. Nem ezt vártam. (tavasszal, pontosabban márciusban)

-Beszélgessünk egy kicsit, jó? Például miért volt ez az sms?
-Valamiért úgy éreztem, hogy ez az egész már nem olyan, mint az elején (innentől hatásszünet pár percig) ...de én még mindig szeretlek.
-Én is szeretlek téged. (újabb filmszakadás)
-Azt hiszem erre már nem lesz szükséged (jelképes örökhűség-gyűrű tenyerébe adása, ujjainak finom ráhajtogatása, kéz elengedése). Minden jót!
-Neked is. De azért ne csinálj semmi hülyeséget!
-Nem érsz annyit. (2006. május 2. délután, Fasor)

-Remélem, Vasiban lehet még cigit kapni. Akkor eljegyezzük most egymást? Csak úgy... legyen neve a gyereknek alapon...
-Rendben.
-Kezdd te!
-Ezennel én, Foglszinger Gábor, örök hűséget fogadok neked!
-Én, Szilasi Szilvia örök hűséget fogadok neked! (csók, menet tovább... Keri előtt, márciusban, késő este)

-Te, Livi, nézmá', abban a retyóban ketten vannak!
-Basszus tényleg!
-Te, tudod mik ezek? Buzik, buzik, buzik, buzik!!! (innen ered Livivel az üdvözlésünk ^^, 2008. április 18. késő este)

Drága Életem! Lassan egy éve vagyunk együtt, ami alatt történt jó is, némi rossz is, megismertük egymást talán elég mélyen, de hiszem, hogy még vannak mindkettőnknek rejtett kis zugok a lelkében... egy év nagy idő... és én szeretném neked megköszönni ezt az egy évet. Remélem, hogy lesz belőle még rengeteg sok év, amit együtt töltünk! Melletted megtaláltam önmagam, nem kell szerepeket játszanom, elfogadsz minden dilimmel, és én is elfogadtalak téged úgy, ahogy vagy... illetve nem csak elfogadtalak... hanem ilyennek szerettelek meg, és ezért szeretlek még most is, és ezért foglak szeretni az idők végezetéig. Tavaly karácsonykor megfogtad a kezem, és bár utána megpróbáltam kihúzni magam, annyira elvarázsoltál, hogy úgy döntöttem, melletted maradok. Mostmár a világ minden kincséért, emberért, Istenért el nem engednélek. Egynek érzem magam veled, a csillagok se lennének elegen, ha fel akarnám írni velük az égre, hogy mennyire imádlak, és hogy milyen fontos vagy nekem! Biztonságot adsz, megértést, törődést, szeretetet, figyelmet... mi mást kívánhatnék még magamnak? Múlt karácsonykor kaptam meg a legszebb ajándékot egész életemben: téged. Akkor még nem is sejtettem, de mostmár biztosan tudom... a mi sorsunk összefonódott, ez túlmegy az életen, túlmegy a halálon, túlmegy az örökkévalóságon... évezredeken át fogjuk nézni a világ pusztulását és újraszületését csak mi ketten, kéz a kézben... de addig is veled akarok maradni, veled akarok élni, veled akarok megöregedni, és ha majd eljön az ideje, veled akarok meghalni. Kérlek ne hagyd, hogy nélküled éljek... soha, egy percig se! De ha eljön az idő, egy szót se szólj, csak fogd meg a kezem, és tudni fogom, hogy menni kell. De addig is éljünk mi ketten egészségben, szeretetben, megértésben... úgy, ahogy eddig. Rajtam nem múlik, én betartom, amit ígértem: örökké!

Csütörtök óta igen, történt ez-az... pénteken suli után kimentem Poliphoz, kint voltunk egy csomóan, Ric elkezdett gyűjteni piára, adtam bele húsz forintot, gondoltam úgyse fogok inni, pekvancot pláne nem (a szeptemberi eset óta még mindig forog a gyomrom, ha csak eszembe jut). Csilla feltette a kérdést, hogy nem tudja, miért kell már megint inni, erre Iza rákapott, és lett belőle egy kisebb veszekedés, aminek eredményeképp az ivók elvonultak Promiba. Először is leszögezném, hogy a Polipos csapat nem esküdött fel az antialkoholista életmódra, csak épp olyan emberek társasága, akik nem azt vallják, hogy mindig minden áron be kell rúgni, mert az megold mindent. Mert ez nem így van. Miután hazaértem, elkezdtem cihelődni, mert mégis Mányokról mentünk szombaton Pécsre... az is egy kalandos dolog volt... úgy indult, hogy a 17:08-as busszal megyünk be Bonyhádra, onnan a háromnegyed hatossal Pécsre, ami már fél hétkor beér. Ja, ezt kitaláltuk... csakhogy hiába vártuk a buszt Mányokon sík idegesen egy óra hosszat, baszott jönni. Mire meg be tudtak volna minket vinni kocsival, már lekéstük volna a csatlakozást, szóval halott ügy... de Livi felhívott, és mondta, hogy van egy szászvári busz, ami keresztül megy Mányokon, és azzal fél hét körül beérnénk Pécsre, megvárnak majd minket a pályaudvaron. Oké, azzal el is indultunk... én már Szászvár után be akartam pisilni, minden bajom volt, Gábor minden kocsmánál kb. amik mellett elhaladtunk, megjegyezte, hogy ott mennyire berúgott... ki, ha nem ő? Szóval megérkeztünk Pécsre, elkezdtünk alapozni, háromnegyed kilenc körül be is mentünk Toxic-ba. Szerintem ha van alvilág, akkor az is olyan: zsúfolt és dögmeleg. De azért jó volt... három boroskólát ittam, de a meleg meg a friss levegő hiánya miatt úgy éreztem, mintha legalább egy hordóval megittam volna. Tizenegy körül már elkezdtem fáradni, éjfélkor meg úgy aludtam, mint akit fejbevágtak. Egyszer felébredtem, hogy hánynom kell, próbáltam visszatartani, de azért egy kis adag kijutott az asztal alá... na mondom, ennek a fele se tréfa, nagy nehezen odaverekedtem magam a vécéhez, és kiöntöttem a lelkem... persze a lehúzó nem működött. Azért mégse akartam úgy otthagyni, valamit megpróbáltam szerencsétlenkedni, aztán miután minden hiábavaló volt, otthagytam az egészet azzal, hogy nem vagyok én politechnikus, se vízszerelő, majd visszamentem aludni. Gábor valamikor felébresztett, hogy menjek át vele egy másik asztalhoz, utána már csak arra emlékszem, hogy egymásra dőlve alszunk... ahogy körülöttünk mindenki más is. Elég költői gondolatok szálltak meg, amíg aztán rámjött a vizelhetnék, csakhogy Gábor úgy aludt mellettem, hogy nagyon... az asztalon átmászni nem akartam, felébreszteni meg nem tudtam... valahogy azért mégis megpróbáltam, aminek az lett a végeredménye, hogy elterült a sáros földön, mint a nagy Alföld. Miután végeztem a mosdóban, megpróbáltam talpra állítani, persze megemelni sem tudtam. Körülöttem pár alvó ember kinyitotta a szemét egy pillanatra, de senki nem reagált úgy igazából. Nem haragudtam rájuk, a helyükben én se mozdultam volna. Na aztán nagy nehezen, valahogy a haját cibálva sikerült visszarángatnom a padra, aztán a hátára terítettem a pulcsiját, de már nem bírtam visszaaludni. Pedig a buszig még volt három óra... valahogy elvoltam, hallgattam a zenét, és csodálkoztam azokon, akiknek még volt erejük ugrabugrálni... eszembe jutott, hogy beperelem az iskolát, amiért így elszívja minden erőmet, de végül ezt az ötletet is elvetettem. Fél ötkor zárt a hely, lementünk pályaudvarra, fél ötkor indult buszunk haza, ami bement nekünk Mányokra, meg Liviéknek is Majosra. Örülök, hogy ők is jönnek szilveszterkor, nélkülük nem lenne az igazi. Még sötét volt, amikor elindultunk, álmos nem voltam, így elhatároztam, hogy megnézem a hajnalt, úgyis már régen láttam, és majdnem annyira szeretem, mint a naplementét. Gábor az ölembe feküdt, és hamar elnyomta ismét az álom, engem már csak akkor, amikor Komló után a szerpentinen mentünk, és éreztem, hogy ha nem alszom el sürgősen, akkor összehányom a buszt. Szászvárnál Deny ébresztett, és hétkor már otthon is voltunk. Kettőkor arra ébredtem, hogy tesóm hív, hogy merre van a Bluetooth telepítőcédéje... hát mondom kurvajó... én azt Nagymányokról, álmomból keltve honnét tudjam? Éhes voltam, mint a farkas, minden bajom volt, de legalább már nem fáztam. Örültem, hogy Gábor ott van mellettem... egy test, egy lélek, egy elme, amit szeretek, és az enyémnek érzek. És ő is szeret. Ettől függetlenül vannak gondok: Timi állítólag visszatért Szekszárdra, és ezt úgy harangozta be, hogy visszatér a vezérnőstény... Ákos msn-kiírását nézve nem lesz sok alattvalója... és tényleg, kik állnak még mellette? Panda talán. Azzal meg sokra megy, mert én úgy vettem észre, hogy már se Pumpi, se Cigó, se senki nem pártolja úgy, mint annak idején. Szerintem a tárgyalásra se fog elmenni, amit a Chopper-ügyben tartanak, akkor pedig Chopper szabadlábon marad. Lackó megtudta, hogy Timi kikkel csalta meg, Gábor vállalja, hogy ő mondta el neki. Úgyhogy ő most eléggé be van pöccenve, teljesen jogosan. Én a helyében biztosan kitaposnám Timi belét. Gyapjas számának utánanéztem Gábor telefonján, és neki az van meg, amit nekem megadott. Különös. Na mindegy, abból nem engedek, hogy ha egyszer találkozok vele, akkor nem teszi zsebre, amit tőlem fog kapni! Gábor szerint mániákus depressziós vagyok, ami biztos nagyon jó, csak fingom nincs, hogy mit jelent. Tény, hogy sokszor minden ok nélkül befordulok, kiborulok, hisztizek, és az a baj, hogy ez egyre többször fordul elő velem. Már alig várom, hogy végre össze tudjunk költözni, bár most legjobban egy hatalmas tányér forró, csípős marhahúslevesnek örülnék a legjobban; vagy hogy nyomtalanul el tudjak tűnni.

A héten már többször is akartam írni, de vagy időm nem volt rá, hogy rendesen kifejtsem a gondolataimat (elképzelhető, hogy most se lesz), vagy egyszerűen csak hullafáradt voltam. Szerdán nem mentem be hetedik órára, mert minek, úgyse írtak be, és amint kiértem Poliphoz, elhatároztam, hogy felhívom Gyapjas pajtásomat, és úgy kiosztom, ahogy megérdemli. Így is tettem... csöng... csöng... csöng... csöng... felveszik, egy férfi beleszól:
-Igen?  (deTo meglepődik...)
-Őőő jónapot kívánok, én györgy eszterrel szeretnék beszélni!   (minek mutatkozzak most be?!)
-Kivel?
-györgy eszterrel.
-De én Lengyel József vagyok... (basszameg!)
-Ú, akkor elnézést, téves!
És letettem. Este utánanéztem ennek a számnak a neten, valami szegedi céghez tartozik, bár egész nap arra gyanakodtam, hogy Gyapjas csak látta, hogy én hívom (mert nem vagyok gyáva, és nem rejtett számmal hívtam), és átadta valakinek a telefont. Elég ideges lettem, dühömben csináltam egy videóüzenetet telefonnal, ha rájövök a módjára, ide is fel fogom tenni. Nagyon meg fogja bánni az a ribanc, ha egyszer a szemem elé kerül... főleg ha még egyetlen egyszer kapcsolatba lép Gáborral. Mostmár tényleg betelt a pohár, azt hiszem, nem vagyok köteles tovább tűrni, hogy a drága kis EXterke, egyfolytában beleszarik életem kis patakjába (de költői tudok lenni, meg kéne maradnom az írásnál...). Szombatra tervezek egy kisebb berúgást, Liviékkel és Gáborral megyünk Pécsre punkmikulásra... még sosem voltam a Toxic-ban... valaki még mondta, hogy jön, de ha megfeszülök, se jut az eszembe... Vivien? Asszem ja. Úgy volt, hogy lesz Pittbull is, igazából én arra pályáztam, de kiderült, hogy Hatóságilag Tilos lép fel. Az is tökéletesen megfelel, a rockmaratonos élményem után azt hiszem, kijár nekem, hogy ne könnyek nélküli sírással álljak a koncertjükön, mint egy rakás szar. Ma voltam egyébként vadászaton is (ruhavásárlás, ezt olyan háromévente egyszer ejtem meg... lehet, hogy mégis jó feleség lenne belőlem?), hatezer pénzért négy fölső... igen, kínais, sose csináltam titkot abból, hogy nem vagyok márkabuzi, és ha egy ruha olcsó, akkor megteheti, hogy nem tart sokáig (az egyik pl. csak hétszáz forintba került). Egyébként azon is gondolkoztam ma, amit mondani szoktak: ha kibeszéljük magunkból a félelmet, akkor megnyugszunk. Nem igazán hiszek benne, de azért megpróbálok írni arról az egy dologról, amitől úgy konkrétan félek, és nem Gáborral vagy a jövőmmel kapcsolatos. Szóval tehát: a Kör című filmről lenne szó. Ha elcsitult a nevetés, folytatom. Oké, szóval én attól a filmtől úgy félek, mint a tűztől. Tizenöt éves koromban láttam először, hajnali kettőkor egy barátnőmmel, ketten voltunk itthon. Nagyon mélyen megrázott, a mai napig rémálmaim vannak tőle, amik hol ritkábban, hol gyakrabban jelentkeznek. Megpróbáltam én mindent, amit lehetett, de semmi nem változott. Samara Morgantól rettegek, ahogy a hulláktól is, amik a filmben vannak (azoktól jobban), rosszul vagyok, amikor fekete lovat látok közelről (ha messze van, akkor sehol semmi), hagyományos kúttól (myvipemen ami van kép, az gémeskút), világítótornyoktól (amit legtöbbször csak médiában látok, hála az égnek), és ha most egy légy ideszállna a monitorra, kisikítanám a lelkem is. Miért tud egy "egyszerű" film valakit ennyire megrázni, hogy már több, mint öt éve rémálmai legyenek tőle? Próbáltam beszélni róla, viccelődtünk a többiekkel, meg minden... de eredmény az semmi. Valami hatásos módszer ennek leküzdésére? Este a lépcsőházba se merem kitenni a lábam, ha nem ég kint a villany. Nem szeretek félni a sötétben.

Ez volnék én (azért vagyok durcás, mert nem tudtam rendesen belőni a hajam), aki nem ismer, már tud fejet társítani az okoskodásokhoz.

Hát szóval a hétvége... pénteken már reggel elmentek Katalináék, erre többször is felébredtem. Egyszer amikor fater hajnalban hazajött (mert az én okos családom úgy zárta be az ajtót, hogy benne felejtették a kulcsot, úgyhogy hajnali fél ötkor legszebb álmomból ébresztve csoszoghattam ki ajtót nyitni neki), utána meg amikor elindultak olyan fél hat, vagy öt körül, és köszöntek nekem, szerencsére még vissza tudtam aludni. Negyed kilenc körül önszántamból is felkeltem, és elhatároztam, hogy nem megyek iskolába. Mákom volt, megúsztam egy nyelvtan dolgozatot, amire az égvilágon semmit nem készültem. Valószínűleg a jövő héten kell pótolnom, de magyar órákon úgyis szinte mindig hely szűkében vagyunk, majd odaülök valaki mellé, aki tudja (ragok, jelek, babámfasza... az ilyeneket versenyeken is mindig csak tippeltem). Szóval hesszeltem egész nap, délután kitakarítottam, aztán jött Gábor, megvitattuk a szilvesztert, iszogattunk, rémülettel vettem észre, hogy már a boroskólát se kívánom úgy, mint rég. Fejlődöm. Hazaérve rendeltünk két pizzát, de csak az egyiket szállították ki, így azt elfeleztük. Viszont annyira ránkjött a pizzaehetnék, hogy másnap Gáborom amikor lement a boltba, vett pizzalapot és krémet, és állítólag egész finom pizzát kanyarítottam (instant dolgokból nem nehéz, rá kell dobni még ezt-azt, és máris kész). Szombaton végig pihentünk, talán a délutáni alvásnál voltunk a legaktívabbak, legalábbis én úgy emlékszem, elég sokat mocorogtam. Amikor felébredtem, még sütött a nap, és valamiért végig furcsa érzésem volt. Valamiféle hiányérzet-elégedettség elegy. A vasárnap meg csak úgy... volt. Tegnap eléggé szar kedvem volt, főleg anyám közreműködésével, ma meg már megint eluralkodott rajtam az általános világundor. Gábor ráadásul ebben a percben írta msn-en, hogy gyapjas barátnőnk megint támadásba lendült, holnap suli után első dolgom lesz hogy felhívjam és úgy kiosszam, hogy egy életre elmenjen a kedve tőlünk!!! El akarok menni innen jó messzire, és soha többé nem akarok visszajönni... távol akarok már lenni mindetől, ami ide köt, ha kell, egy lakatlan szigetre, egyes egyedül, ahol nem érezném azt, hogy szart sem érek, mert minden egyes ember szemében maximum második lehetek. Néha nagyon nehéz így élni, máskor észre se veszem. Most épp ott tartok, amikor nagyon nehéz. Nem értek dolgokat. Nem értem, hogy Gábor miért nem törli már le a picsába msn-ről azt a ribancot, miért nem szakít meg vele végleg minden kapcsolatot, hogy miért züllött odáig a világ, ahol most van... Miért nem tudunk egy kis időre meghalni, és amikor elcsitulnak a harcok, feltámadni?

Tudom, már nem írtam több, mint egy hete, de hát vagy nem volt net, vagy időm, vagy kedvem... de jobbára csak nem történt semmi említésre méltó. Nem úgy tegnap! Gábor kivett egy nap szabadságot, hogy megvegye mindenkinek a karácsonyikat, kijött elém a sulihoz, utána együtt mentünk húgának nézni valamit. Közben csináltattunk rólam új igazolványképet, ami a diákomhoz kell, mert ami volt, azt elhagytam. Persze ez még véletlenül se jelenti azt, hogy ott van Gábor ágya mellett, mert neki adtam a matrica miatt, és ahhoz sincsen semmi köze, hogy ha az ő diákján nincs matrica, akkor kb. tízszer annyiba kerül a bérlete, mint egyébként. Szóval elhagytam. Na, miután végeztünk, bementünk Polipba, ahol végig azt osztotta (többek között, persze), hogy kell mennünk a bemutatóra, mert nem írtam sms-t. Én meg el nem tudtam képzelni, hogy miről beszél? Nem írtam sms-t? Kinek? Nem írtam sms-t. Mindegy. Aztán szépen lassan rájöttem: annak az ótvaros eszterkének nem írtam kiosztóüzenetet, hogy hagyjon minket békén a kofálkodásával. Szó szerint a fejemet vertem a falba, amiért ilyen hülye voltam. Szóval háromnegyed hatkor jelenésünk volt a vicces narancs (gyengébbek kedvéért Happy Orange) előtt. Mondanom se kell: sík ideg voltam, nem akartam látni a gyűlölt libát, meg mittomén... majd ha egészséges életmódot akarok, akkor megoldom magamnak, és nem fogok őrá meg a gyökérségeire fanyalodni. Lényeg a lényeg: ott álltunk, ahol Gáborék megbeszélték, várunk, csak várunk... liba nem jön... Gábor azt mondta, ha egészig nem ér oda, akkor lépünk. Már csak hét perc volt hatig, amikor módosított: ha két percen belül nem ér oda, elindulunk vissza a Polipba. Természetesen abban a pillanatban beparkolt a bonyhád-majmosi csapat csiriviri kocsija, eszterke kiszállt, én oda se akartam nézni... gondolom mindenki ismeri azt az érzést, amikor valakinek a puszta látványától rátör a kínozhatnék, amikor nincs más vágya, csak hogy addig csapkodja a gyűlölt lény fejét egy kőhöz vagy akármihez, amíg annak agyveleje mindent el nem borít, vagy szép apránként csonkítgatni, vagy valami ilyesmi... na én enenk legalább a köbét éreztem. Szóval liba odalibegett hozzánk, igyekeztem leplezni az utálatom és undorom, köszönt, visszaköszöntünk, közben úgy bújtam Gáborhoz, mintha az életem múlna rajta, hogy ne engedjem el. Végülis lehet benne valami: így legalább mindkét kezem lefoglaltam azzal, hogy a pulcsijába kapaszkodtam, és nem annak a ringyónak a haját téptem. Megkérdezte, hogy sokat késett-e? Mi egyszerre vágtuk rá, hogy igen. Hümmögött egyet, mire Gábor megkérdezte, hogy ugye nem ott bent a VN-ban lesz a bemutató? De, miért? Akkor ránéztem, és halljátok esküszöm: ennyire bamba egy bigét én még az életemben nem láttam. Csak összehasonlításképpen: Rémarcú hozzá képest valami NASA-professzornak néz ki, ha az értelmes arckifejezést vesszük. Szóval Gábor mondta neki, hogy ő nem megy be ilyen zsibbadtak (sznobok?) közé, mire eszterke: "hát, azzal hogy így beszélsz, csak magadat minősíted le". Na ez volt az a pillanat, amikor még jobban szorítottam Gábort, mert éreztem, hogyha gyengül a lelkem, és úrrá lesz rajtam az a harag, ami akkor fortyogott, tíz-tizenegy év elfojtott agressziója, a gyilkolási vágy, akkor abból a tyúkból egy tál takony nem marad, úgy elverem. Az volt a gond, hogy sokan álltak a VN előtt, ha nem lett volna ott senki, csak mi hárman, Istenre esküszöm, úgy pofon vágtam volna, hogy a múzeum adta volna neki a másikat, ha ugyan nem üti ki a falat! Iszonyatosan elkapott a harci ideg! Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy mégis mit képzel magáról, hogy így beszél a barátommal? Oké, hogy valamikor anno az övé volt... de annak már több, mint egy éve... és lassan egy éve, hogy Gábor meg én együtt vagyunk (szeret-szeret-ölel-ölel), tehát ennek a lénynek gyakorlatilag semmi köze hozzá!!! Ja, míg el nem felejtem: mily véletlen, a mostani barátja nem volt ott! De vissza a cselekményhez: kijelentette, hogy akkor nem kell bejönnünk, oké, akkor nem is megyünk, sziasztok, szevasz, és elindultunk vissza Polipba. Mondanom se kell: mázsás kő esett le a szívemről! Annyira boldog voltam, hogy nem kellett végighallgatnom a süketelését! Eszembe is jutott valami: akik szokták nézni a Comedy Centralt (VH1 csatornán van délután kettőkor, én imádom, mióta nincs a Louie élete a Jetixen, azóta azt nézem, ha valami jót akarok), ott szokott lenni reklámszünetekben "Short Cuts", ezek pár perces bevágások. Van egy nagyon jó: Dan Clark: Randizási kézikönyv (vagy Munka kézikönyv is, de mi most a randizásival foglalkozunk), az egyik rész címe: 10 dolog, amit ne csinálj egy randin. Ott nem tudom hanyadik az, hogy pasi meg csaj ülnek az étteremben, lány mesél magáról, a pasi térdén ülő hasbeszélő bábu belekiabál: uncsi! Csaj néz, beszél tovább, bábu: rrribanc! Na azon sírva fakadtam majdnem, akkorát röhögtem! Szóval eszembe jutott, hogy mekkora flash lett volna ezeket bekiabálni a nagy szereplése közben... égett volna, mint a Reichstag! Én is, de ekkora áldozatra szerintem hajlandó lettem volna. Tény, hogy nagyon megaláztam volna vele saját magamat is, de ha azon múlt volna, hogy jól zavarba hozzam, akkor miért ne? VN-ba nem járok, az ottani emberkék közül egyikkel sem ismerjük egymást, tehát... de aztán mivel nem mentünk be, ez is elmaradt. Gábort megkértem, hogy szóljon, ha még egyszer zaklatja ez a bamba buxa, én azt se bánom, ha tízezres telefonszámlám lesz; felhívom, és úgy kiosztom, mint a szart, na jó, nem úgy, hogy "te szarrágó ócska ki-bebaszott kurva, ha még egyszer hozzászólsz Gáborhoz, lerúgom a vesédet és azzal a rusnya fejeddel tanulok meg dekázni, kivéreztetlek, a semmitérő szívedből csinálok biciklipumpát, majd kitépem a nyelved, és végighúzom a seggemen!!!", hanem inkább valami olyasmit, hogy hálás lennék, ha lekopna rólunk, ellenkező esetben számoljon a következményekkel, amik... hát... beláthatatlanok. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy erre még sor kerülhet. Egyébként meg minden rendben, suli jól megy, meseregényem szépen haladgatgatgat... lassan, de legalább biztosan. Ja, ma megtalált Péterfiné is, amikor az Ady zebrájánál várakoztam a zöldre... kérdezte, hogy megvan-e még a barátom... persze, hogy megvan... azt mondta, hogy akkor legyek hozzá hűséges... és ezt azzal a tipikus huncut mosolyával mondta... felháborodva közöltem vele, hogy én igenis hűséges vagyok hozzá. Akkor ne nézegessem Révai tanár urat. Felfújtam magam, mint egy mérges pulyka: ha Gábor néz vizespólós versenyt, akkor ennyi talán nekem is jár. PFK kénytelen volt igazat adni... aztán szóba jött a továbbtanulás, majd elváltak útjaink. Ez a mai nap valahogy nagyon lezsibbasztott. De holnap hajnalban mennek Katalináék Sopronba a hétvégére, viszik Tesómat is... Hawaii! =)

"Istennek mindnyájunkkal tervei vannak", mondják a vallásosak, talán joggal. Pár éve én is így érzem... persze ezt nem úgy kell érteni, hogy azt hiszem, majd én váltom meg a világot, vagy spanyolviaszt fogok tojni... csak néha (néha sokszor) érzem, hogy akar mutatni valamit... legtöbször viszont nem értem, talán most sem, persze lehet hogy ez is csak a véletlen műve... tegnap Dóri mesélte a suliban, hogy Zoli és a barátnője szakítottak, mert a csaj kimegy egy évre dolgozni külföldre. Zoli nem tudta visszatartani, várni meg ezek szerint nem akart, az esküvőnek lőttek, meg minden másnak is. Hazudnék ha azt mondanám, hogy lesújtott a hír... Isten nem ver bottal, csak ennyi jutott eszembe, és jót röhögtem Zolin... ugyanazt kapta, amit én anno tőle: az rúgott belé, akit nagyon szeret(ett). Ma még párszor gondoltam erre, de csak mosolyogtam rajta, mert hát a legszebb öröm a káröröm, de amúgy nem igazán foglalkoztam ezzel az egésszel. Suli után kimentem Polip elé, ahol hallottam, hogy Pandáékat kilakoltatták (ez még nincs megerősítve, hm), és valahogy megint elfogott az az érzés, hogy valami tényleg irányít dolgokat... nem mindig, de időnként. Nevezik Istennek, Karmának, meg még ki tudja mi mindennek. Háromnegyed három körül elindultam haza, és amikor beértem az utcába, látom ám, hogy egy üvegezőműhely autója parkol a lépcsőházunk előtt. Na neee! Igen, Zoliéké. Szabályosan megrémültem, valahogy annyira egybeesett most minden... vagy csak én látom így? Mindegy, a hátsó bejáraton mentem be, ahogy mindig... beraktam Rozált a helyére, köszöntem Katalinának, és valamilyen megmagyarázhatatlan, körülírhatatlan érzéssel a gyomromban (félelem?) odaballagtam a lifthez... akkor csak a nevelőapja állt az ajtóban (annak az üvege törött ki), Zoli éppen valamiért elment, még hallottam, amikor az öreg odaküldte a kocsihoz. Mutatóujjam rajta tartottam a STOP gombon, magam sem értem, hogy miért, aztán végül megnyomtam az 5-öst. Látni akartam, csak egyszer. Itthon kimentem az erkélyre, és láttam is, igaz, hogy csak felülről... tehát a haját, meg a kilógó orra hegyét. Ezt a srácot én valaha szerettem? Igen. És most magányos, szomorú, talán sebezhető is. Bár nem hinném, hogy nagyon magába lenne zuhanva, mert Dóri mondta délután, hogy tegnap is találkozott vele, és úgy vigyorgott rá, mint akinek esküvője lesz. Neki pedig csak úgy volt, hogy lesz! Most tehát azon agyalok, hogy Isten akart nekem üzenni valamit? Vasárnap Gábor exével találkoztam, ma a sajátommal, akiről ráadásul nem is olyan rég volt az a különös álmom, amit ide is leírtam. Néha már megint látok árnyakat, és most nagyon szeretném, ha tudnánk találkozni Gáborral, de nem jön be, mert megy vért adni. Valamiért még jobban megnyugtatna a jelenléte, mint általában. Este elvileg beszélünk majd msn-en, de nem hiszem hogy sokat... fáradt lesz szegénykém... furcsa volt látni Zolit, valahogy már nagyon elszoktam attól, hogy csak úgy szembejön velem, viszont mégis tisztán emlékszem az arca minden vonására, a mosolyára, a szemeire, még ha az elmúlt majd' három évben kicsit változott is külsőre. Belsőre teljesen kicserélődött, a szakadt punkból egy nyáladzó papucs lett, tehát ha lehetne, akkor se kellene már (úgy értem, ha nem lenne Gábor... na jó, akkor talán, időkitöltésnek). Érdekes egy figura volt, most meg szánalmas. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele, de nem hiszem hogy ebbe a kíváncsiságba álmatlan éjszakákat ölnék bele... kíváncsi pedig lehetek, elvégre lány vagyok, vagy valami olyasmi.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Nagyon magányos volt, szeretett volna egy játszótársat. Egy szép napon, amikor a mezőn játszott, megpillantott egy kisrókát. Először nem tudta, hogy mi az, odament hát hozzá, és megszólította:
-Szia, ne félj, nem akarlak bántani... játszanál velem?
A róka ránézett a kislányra, és nagyon megörült, mivel maga is egyedül volt. Így hát beleegyezett. Jót szórakoztak, és megbeszélték, hogy következő nap ismét találkoznak, és mókáznak. Így ment ez napról napra, hétről hétre... a róka és a kislány nagyon kötődtek egymáshoz, ám egy szép napon ennek is vége ért. A róka vidáman ment ki a mezőre, hogy találkozzon a kislánnyal, ám az szomorú arccal várta.
-Nem akarok veled játszani többé - szólalt meg a kislány - Unlak, és új pajtást akarok magamnak! Menj el!
A róka búsan elkullogott, pár napon belül nagyon meg is betegedett. A kislány meglátogatta ugyan, de mindketten tudták, hogy már nem lesz több vidám szórakozás a réten. Mikor a róka meggyógyult, bánatában elhatározta, hogy az erdőben keres menedéket. Ment, ment a sűrű, sötét erdőben, mígnem egy viskóhoz ért. A viskóban egy remete lakott. A róka bekopogtatott, és megkérdezte a remetét:
-Kedves remete, fáradt vagyok, és nem jó egyedül, nem maradhatnék nálad?
A remete egy ideig gondolkodott a dolgon, majd beleegyezett... elvégre miért is ne? Többé ő se lenne már magányos, szerethetne valakit, aki viszontszeretné őt. Befogadta hát a rókát, és vidáman éltek. Az ám, de a kislánynak hiányozni kezdett a régi játszótársa. Volt már neki új, de azzal nem volt ugyanaz, nem szerette annyira, mint a rókát. Elindult hát, hogy megkeresse. Rá is talált nemsokára, amint az épp az erdőben sétált.
-Róka drága, hiányzol nekem, gyere vissza hozzám! Megint jókat játszunk majd, és minden olyan lesz, mint régen!
De a róka nem bízott már meg a kislányban, így azt felelte:
-Nem akarok. Sokkal jobban érzem magam az erdei remetével, és ő is sokkal boldogabb, amióta vele vagyok. Egyszer már hazudtál nekem, nem akarom, hogy még egyszer hazudj akár te, akár a remete!
A róka tudta, hogy a remete nem fogja bántani, mert bár néha rossz is volt, a remete szerette, és vidám volt vele. A kislány elballagott vissza a rétre, szépen lassan talált magának való játszótársat, és soha többé nem gondolt a kis rókára, aki azóta is boldogan él a remetével.

Remélem, hogy a mese így folytatódik. Na, mi a megfejtés? Ja, és ha már a rókáknál tartunk:

"- Isten veled - mondta a róka.
- Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

Saint-Exupéry tudta, én is tudom, (mostmár) ti is tudjátok

Ezt a "játékot" AboutAGirl-től kaptam (béna vagyok ide belinkelgetni úgy, hogy ne a linket írja ki, úgyhogy www.aboutagirl.blogol.hu), és mivel most ipeg ráérek, asszem megcsinálom, talán oldja egy kicsit a feszültségemet is, az utóbbi pár napban úgyis elég dinka voltam (persze ez nem azt jelenti, hogy megváltozott a véleményem a panda-Chopper dologról).

Szóval a hét dolgom (titkom? érdekességem?)
     -minden álmom, hogy az Egyesült Királysgban éljek,de öregségemre visszajöjjek, és majd egy erdőben legyek eltemetve,
     -szerintem az állatkísérleteket elítélteken (gyerekgyilkosok, sorozatgyilkosok, egyéb elvetemült bűnözők) kéne elvégezni,
     -félek a sötétben egyedül,
     -több, mint hat éve van rövid hajam, de csak pár éve fekete (eredetileg világosbarna, és NEM fogom megnöveszteni!)
     -19 éve kedvenc olvasmányom Arany János: Családi kör című verse,
     -a bal szemem zöld, a jobb barna, és van rajta (igen, a szemgolyómon) egy anyajegy,
     -szeretem a '80-as évek popslágereit.

Na, hát ez lennék én, nagy vonalakban... vagyis hát az a részem, amit eddig nem ismer(het)tél. Van még persze ezeken kívül egy csomó dilim, de hát kinek nincs? És most a blogcímek:

www.picimanoka.blogol.hu
www.nyuszu.blogol.hu
www.lacel.blogol.hu
www.vampirangyal.blogol.hu
www.thgdetooo.blogol.hu
www.kaunis.blogol.hu
(basszus, több nem jut eszembe...!)
www.wins.blogol.hu (győzelem! :)

Tudom, hogy kötelességem lenne egyenként kommentálni mindenkinek, hogy halo, ez és ez van, de baromi lusta vagyok hozzá, meg Ti, drágáim, úgy vettem észre hogy rendszeresen olvassátok a blogomat, úgyhogy hajrá, érezzétek meghívva magatokat! :) És tényleg bocs a tunyaságomért. :) Amúgy meg:
Zí, nem tudom, hogy ráérsz-e,
Nyuszu, nem tudom, hogy van-e kedved hozzá,
Lacel: más nem jutott eszembe,
Gyuri: nálad se tudom, hogy mennyire érsz rá,
Lí: tudom, hogy már megkaptad mástól, de szerintem tetszik neked,
Kun: neked meg azért nem kommentelem be, mert már augusztus óta nem blogoltál, és ami van, az is úgy belassítja az egész netemet, hogy földig érő hófehér hajam lesz, mire újra elindul minden.

Jó szórakozást!