Csütörtök óta igen, történt ez-az... pénteken suli után kimentem Poliphoz, kint voltunk egy csomóan, Ric elkezdett gyűjteni piára, adtam bele húsz forintot, gondoltam úgyse fogok inni, pekvancot pláne nem (a szeptemberi eset óta még mindig forog a gyomrom, ha csak eszembe jut). Csilla feltette a kérdést, hogy nem tudja, miért kell már megint inni, erre Iza rákapott, és lett belőle egy kisebb veszekedés, aminek eredményeképp az ivók elvonultak Promiba. Először is leszögezném, hogy a Polipos csapat nem esküdött fel az antialkoholista életmódra, csak épp olyan emberek társasága, akik nem azt vallják, hogy mindig minden áron be kell rúgni, mert az megold mindent. Mert ez nem így van. Miután hazaértem, elkezdtem cihelődni, mert mégis Mányokról mentünk szombaton Pécsre... az is egy kalandos dolog volt... úgy indult, hogy a 17:08-as busszal megyünk be Bonyhádra, onnan a háromnegyed hatossal Pécsre, ami már fél hétkor beér. Ja, ezt kitaláltuk... csakhogy hiába vártuk a buszt Mányokon sík idegesen egy óra hosszat, baszott jönni. Mire meg be tudtak volna minket vinni kocsival, már lekéstük volna a csatlakozást, szóval halott ügy... de Livi felhívott, és mondta, hogy van egy szászvári busz, ami keresztül megy Mányokon, és azzal fél hét körül beérnénk Pécsre, megvárnak majd minket a pályaudvaron. Oké, azzal el is indultunk... én már Szászvár után be akartam pisilni, minden bajom volt, Gábor minden kocsmánál kb. amik mellett elhaladtunk, megjegyezte, hogy ott mennyire berúgott... ki, ha nem ő? Szóval megérkeztünk Pécsre, elkezdtünk alapozni, háromnegyed kilenc körül be is mentünk Toxic-ba. Szerintem ha van alvilág, akkor az is olyan: zsúfolt és dögmeleg. De azért jó volt... három boroskólát ittam, de a meleg meg a friss levegő hiánya miatt úgy éreztem, mintha legalább egy hordóval megittam volna. Tizenegy körül már elkezdtem fáradni, éjfélkor meg úgy aludtam, mint akit fejbevágtak. Egyszer felébredtem, hogy hánynom kell, próbáltam visszatartani, de azért egy kis adag kijutott az asztal alá... na mondom, ennek a fele se tréfa, nagy nehezen odaverekedtem magam a vécéhez, és kiöntöttem a lelkem... persze a lehúzó nem működött. Azért mégse akartam úgy otthagyni, valamit megpróbáltam szerencsétlenkedni, aztán miután minden hiábavaló volt, otthagytam az egészet azzal, hogy nem vagyok én politechnikus, se vízszerelő, majd visszamentem aludni. Gábor valamikor felébresztett, hogy menjek át vele egy másik asztalhoz, utána már csak arra emlékszem, hogy egymásra dőlve alszunk... ahogy körülöttünk mindenki más is. Elég költői gondolatok szálltak meg, amíg aztán rámjött a vizelhetnék, csakhogy Gábor úgy aludt mellettem, hogy nagyon... az asztalon átmászni nem akartam, felébreszteni meg nem tudtam... valahogy azért mégis megpróbáltam, aminek az lett a végeredménye, hogy elterült a sáros földön, mint a nagy Alföld. Miután végeztem a mosdóban, megpróbáltam talpra állítani, persze megemelni sem tudtam. Körülöttem pár alvó ember kinyitotta a szemét egy pillanatra, de senki nem reagált úgy igazából. Nem haragudtam rájuk, a helyükben én se mozdultam volna. Na aztán nagy nehezen, valahogy a haját cibálva sikerült visszarángatnom a padra, aztán a hátára terítettem a pulcsiját, de már nem bírtam visszaaludni. Pedig a buszig még volt három óra... valahogy elvoltam, hallgattam a zenét, és csodálkoztam azokon, akiknek még volt erejük ugrabugrálni... eszembe jutott, hogy beperelem az iskolát, amiért így elszívja minden erőmet, de végül ezt az ötletet is elvetettem. Fél ötkor zárt a hely, lementünk pályaudvarra, fél ötkor indult buszunk haza, ami bement nekünk Mányokra, meg Liviéknek is Majosra. Örülök, hogy ők is jönnek szilveszterkor, nélkülük nem lenne az igazi. Még sötét volt, amikor elindultunk, álmos nem voltam, így elhatároztam, hogy megnézem a hajnalt, úgyis már régen láttam, és majdnem annyira szeretem, mint a naplementét. Gábor az ölembe feküdt, és hamar elnyomta ismét az álom, engem már csak akkor, amikor Komló után a szerpentinen mentünk, és éreztem, hogy ha nem alszom el sürgősen, akkor összehányom a buszt. Szászvárnál Deny ébresztett, és hétkor már otthon is voltunk. Kettőkor arra ébredtem, hogy tesóm hív, hogy merre van a Bluetooth telepítőcédéje... hát mondom kurvajó... én azt Nagymányokról, álmomból keltve honnét tudjam? Éhes voltam, mint a farkas, minden bajom volt, de legalább már nem fáztam. Örültem, hogy Gábor ott van mellettem... egy test, egy lélek, egy elme, amit szeretek, és az enyémnek érzek. És ő is szeret. Ettől függetlenül vannak gondok: Timi állítólag visszatért Szekszárdra, és ezt úgy harangozta be, hogy visszatér a vezérnőstény... Ákos msn-kiírását nézve nem lesz sok alattvalója... és tényleg, kik állnak még mellette? Panda talán. Azzal meg sokra megy, mert én úgy vettem észre, hogy már se Pumpi, se Cigó, se senki nem pártolja úgy, mint annak idején. Szerintem a tárgyalásra se fog elmenni, amit a Chopper-ügyben tartanak, akkor pedig Chopper szabadlábon marad. Lackó megtudta, hogy Timi kikkel csalta meg, Gábor vállalja, hogy ő mondta el neki. Úgyhogy ő most eléggé be van pöccenve, teljesen jogosan. Én a helyében biztosan kitaposnám Timi belét. Gyapjas számának utánanéztem Gábor telefonján, és neki az van meg, amit nekem megadott. Különös. Na mindegy, abból nem engedek, hogy ha egyszer találkozok vele, akkor nem teszi zsebre, amit tőlem fog kapni! Gábor szerint mániákus depressziós vagyok, ami biztos nagyon jó, csak fingom nincs, hogy mit jelent. Tény, hogy sokszor minden ok nélkül befordulok, kiborulok, hisztizek, és az a baj, hogy ez egyre többször fordul elő velem. Már alig várom, hogy végre össze tudjunk költözni, bár most legjobban egy hatalmas tányér forró, csípős marhahúslevesnek örülnék a legjobban; vagy hogy nyomtalanul el tudjak tűnni.