PatkányBlog

...szinsz dö leszt tájm áj vrót hír. És közben leesik, hogy a munkahelyi gépek miatt elfelejtettem, hogy hol van a nagy "í" betű. Na de haladjunk szépen sorban.
Az első és legfontosabb dolog november óta, hogy lediplomáztam. Nehéz szülés volt, azt hittem már bent is marad, de végül kijött, hála az überelhetetlenül jó fej és segítőkész témavezetőmnek és az überelhetetlenül jó fej és segítőkész vizsgabizottságnak. Persze kihúztam A Mikrobiológiás tételt, amivel boldogult hallgatókoromban is sokat szoptam, ráadásul a bizottság elnöke egy mikrobiológus hölgy volt, szóval... de átrugdostak. Melóban is rendbe jöttek a dolgok, mire épp kezdtem volna föladni mindent, benyújtani a felmondásom és elhúzni a gecibe, a transzfer (a kiváltságos részleg) vezetője tett egy kijelentést, miszerint tartsak ki. Érdemes volt, januárban átvettek, úgyhogy lett egy szakmailag és emberileg is fantasztikus főnököm és egy vagány, belevaló, okos kolléganőm. Aztán persze Murphy törvénye szerint ez nem tartott sokáig, ugyanis betört a koronavírus, és ez a részleg leállt (mostanában fog majd újra beindulni, kolleginával epekedve várjuk), mentünk vissza a gyártáshoz segíteni, de jobbára csak hédereltünk, megrendelések híján. Aztán "megkaptam" a tavaly még hőn áhított állandó quality control-os pozit, közben technikusok jöttek-mentek, kit kirúgtak, ki magától ment el, beindult a novemberben még csak kiépülőben lévő PCR gyártás is. Közülük eleinte egész jóban voltunk a technikusokkal, de aztán valahogy ez elmúlt. Néhányan úgy gondoljuk, kicsit fellengzősek, sőt, szerintem még az is, aki eleinte hetekig nálunk volt, és mindannyian szerettük. Aztán valamikor áprilisban elkezdődött valami gyöngyös téma (szilikával bevont mágneses mikrogyöngy vagy mi a bánatom), oda először fölvettek egy srácot, vele mindenki nagyon jól kijött, aztán ő  még szerzett magának technikusokat, és szerencsére ők is nagyon aranyosak, úgyhogy végső soron bőven kárpótolva lettünk a PCR-osok után. Közben a járvány tombolt, minket majdnem három hónapig autóval hoztak-vittek, és kicsit haragudtam is magamra, mert a srác aki minket szállított, eleinte nagyon antipatikus volt a fekete Audijával meg a szanaszét tetovált mindenével, de aztán kiderült, hogy egy kimondottan aranyos, értelmes és alázatos emberke, és tök jókat beszélgettünk (lévén az ELISA részleg dél-pesti szekciójából, de szerintem az egész cégen belül én lakom a legmesszebb, úgyhogy volt időnk). A kurva vírus miatt nem tudom, hogy volt-e egyáltalán diplomaosztóm, szerintem nem, egyszer kaptam egy mailt, hogy bemehetek átvenni, hát mondom basszátok is meg, Szilvike bulikát akar meg csinnadrattát, meg szerintem ha szüleim nem a saját szemükkel látják, hogy édös lányuk kikerázva átveszi a kutyabőrt, el se hiszik hogy tényleg megvan. Nem hibáztatom őket, ha tényleg így van. :D
Egyébként minden fasza. Már oldottak a korlátozásokon, vagyis nyitva vannak a kocsmák. D-vel is szépen megvagyunk, néha kicsit vinnyogtam, mert több, mint négy hónapig home office-ban volt, és ez egy egyszobás lakásban nekem, aki szeretek egyedül lenni, időnként kissé sok volt. De ez az én faszságom. Igazából azt hittem, hogy most vagy három óra hosszat fogok itt ülni és írni, és bizonyára volna is miről, de mégis úgy érzem, elmondtam amit szerettem volna. Hiányzott a naplóírás. Persze írhattam volna kézzel is füzetbe, de jobban belegondolva arra se lett volna sok helyem, melóban nyilván nem (bár végülis miért ne), itthon pedig konkrétan foglalt volt mindkét asztal. Pedig épp ma mondták, hogy nagyon szép a kézírásom. Talán később, a napokban majd még posztolok, egyelőre csak várom hogy lejöjjön a Fekete Vipera, addig is keresek egy pendrive-ot. Fáradt vagyok, éhes, és elégedett.