PatkányBlog

Szinte már hivatalos, hogy el fogok költözni. Mármint... a cuccaim jó részét már összepakoltam, a könyveim zsákszatyrokban, búcsúbuli megvolt, tegnap aláírta a lakcímbejelentő papírt is, amit legkésőbb jövő szerdán el is viszek az okmányirodába, hogy ismét ofisöli vidéki picsa lehessek. Igazából nagyon várom. Jót fog tenni nekem ez az egész. Apropó, jót fog tenni: szeptemberben kiraktak az ÁNTSZ-től, úgyhogy melegváltásban rohantam vissza a régi munkahelyemre, a régi kollégáimhoz és a régi-új főnökömhöz. Szeretettel vártak, és kurvajó, mert régi-új főnöknél nem az számít, hogy ki tud benyalni a meleg szarig azzal, hogy cukorkát meg csokikát visz neki. Szóval visszakaptam a régi munkám, a régi pozíciómat, noha azért vannak olyan változások, amik kissé szúrnak: régi közvetlen kolléganőm gyártásvezető lett (diploma és nyelvtudás nélkül), és első dolga volt a kis pincsijét (szintén diploma és nyelvtudás nélkül) megtenni egy szinttel magasabb pozira, mint ahol én vagyok (diplomával, angoltudással). Vatevör, majd Tamás (régi-új főnök) és az "új" közvetlen kolléganőm (egy hihetetlenül értelmes, okos, belevaló csaj) majd remélhetőleg odabaszunk, a transzfer ismét el fog különülni a gyártástól. Legalábbis nagyon remélem. Jó lesz ez, sokkal jobb, mint az az állami tötymörgés és monotonitás amott. Amikor kirúgtak, délután mondtam Zolinak, hogy mi van, nem vagyok rá büszke, de megtörtént... szóval visszakérdezett, hogy "de hát utáltad, nem?" ...és igazából akkor hasított belém a fölismerés, hogy de, tényleg utáltam. Kell a pörgés, a munkahelyi rush, a multicéges nyomás, a korombeli kollégák... akikkel újabban színházba is járunk, nem mindig csak piálni. B. ötlete volt az egész, szeptemberben megkérdezte amikor a Katonás élményemet meséltem, hogy elmennék-e vele színházba, mert van néhány ígéretes darab, de egyedül olyan meeeh, csatlakoznék-e? Hátmárhogyapicsábane. Mivel épp aznap vágatta le a haját tarkopaszra, fél óráig azon röhögtünk, hogy egy vicc is kezdődhetne így, hogy a punk meg a skinhead elmennek színházba. Aztán persze csatlakozott még Réka, Nyuszi és Zoli is, és az előadások kurvajók voltak, csak most novemberre amit kinéztünk már még többen jönnének, és valahogy úgy érzem, hogy az egész elveszíti a varázsát. Nyuszi tényleg egy kis nyuszika, tündérbűbáj, de néha kurvasok tud lenni, ahogy mindenbe lebekotnyeleskedik, aztán otthagyja. Igazából a héten is olyan, millió sebből vérző gyártási doksit javítottam, ami elvileg az ő keze munkája, de jobban jártam volna, ha egy teljesen szűz excelbe kezdem el az egészet. Tamás halkan meg is jegyezte, hogy nem mószerolni akar, de ez Nyusznyusz műve. Mondtam, hogy tudom, és valamikor beszélni is fogok vele erről. Mint kolléga és mint barát.
Édes húgomat meg eljegyezték :) Olyan smukkot kapott, Tiffany & Co. négy gyémánttal, hogy idáig ragyog a Csányi utcából! :) Örülök nekik nagyon, szép pár, jól kijönnek, éltek is már együtt néhány szart, kitartottak egymás mellett, úgyhogy szerintem ez tényleg működni fog. Tavasszal esküvő.
Zoli sokat van nálam, amit egyáltalán nem bánok. Úgy érzem, hogy ez az egész olyan, mint ahogy az ember egy idilli, augusztus végi délutánt elképzel valahol kint a természetben. Egy gyönyörű erdőben egy terebélyes, ősöreg fán valahol van fönt egy méhkas, amiben szorgos kis virágporlepte méhecskék döngicsélnek, gyűjtögetik a nektárt, és ez a kas lassacskán megtelik mézzel, és ahogy az aranyló méz szépen, lassan csöpög a fa kérgére a délutáni napfényben, úgy csöpög szépen és lassan a bizalom is. Nem tudom, hogy újra fogom-e tudni építeni olyanra, mint régen volt, mielőtt még. De jó lenne, ha igen.