PatkányBlog

Rájöttem, mire jó a nagy kirakat. Nem csak be lehet látni a boltba, hanem onnan ki is. Tudom, ez elég primitíven hangzik, de ha olyat lát az ember, amire régóta várt, akkor új értelmet nyer az egész. Sőt, még az is következhet belőle, hogy minden gyakorlati napon fél kettő előtt kiáll a kirakatba, és várja hogy hátha megismétlődik a csoda, és ellibeg az ablak előtt az Angyalarcú fiú. Haja összekötve, kissé görnyedten, fekete térdig érő bőrkabátban... két másodperc műve az egész. Jön és megy. Be sem néz, nem vesz észre. A vérnyomás pedig felszökik, a gyomor összerándul, a tenyér izzadni kezd, pupilla kitágul, légzésszám megnől, és a végtagok intenzíven remegni kezdenek. Mindez két másodperc vizuális élménytől. Majdnem összeestem. Mákom volt, hogy épp a körállványnál álltam, és támaszkodtam is. Kisebb csoda volt az egész. Épp reggel jutott eszembe, hogy nem találkoztam vele már másfél hónapja. Tudom, telt már el ennél sokkal hosszabb idő is (több mint egy év), csak akkor én nem éreztem iránta semmit. A srác volt a szomszéd faluból. De most... Tesóm meg kijelentette nekem ma délután, amikor bejött hozzánk cipőt venni, hogy egyszerűen mindenről Detox jut az eszébe. Nem lep meg. Ritka okos kis dög az a srác, tudja, hogy hogyan kell a lányokat könnyedén az ujja köré csavarni. Nálam sosem tett ilyen próbálkozásokat, ezt mégis észrevettem. Talán ő is úgy gondolja, hogy nem arra van szükségem, hogy olcsó és idióta szavakkal becézgessenek és puncsoljanak nekem. Ő viszont átesett a ló túloldalára: a vasárnap hajnali eset óta is jó rágondolni, viszont valahol valamiért valami undor bújkál bennem. Nyíltan kezdett ki egy kislánnyal, erre még az alkohol sem lehet mentség! Jó, nekem is volt tavaly nyáron egy röpke esetem egy tizennégy éves sráccal, de könyörgöm, nem én voltam neki az első, de még ha az is lettem volna, nem hiszem, hogy nagyobb ügy lett volna belőle, mint egy ideig-óráig tartó pletyk a Zugban. Arról nem is szólva, hogy ő nem tud teherbe esni. Na mindegy. Hiányozni fog Detox, de nem tudom, meddig. Talán elfelejtem. Azt hiszem, az lenne a legjobb. Megmondani neki, hogy minden szép és jó volt vele, de ezek után én nem tudom ezt csinálni. Úgysem hatná meg. Viszont valami belső erő visszatart. Annyi jó van ebben, hogy tisztában vagyok vele: ez nem ugyanaz az erő, ami annak idején arra késztetett, hogy vallomást tegyek Zolinak. Fölöslegesen. Asszem, ide nyugodtan leírhatom a kedvenc idézetem:

"Engem nem akart az ember, eltemette magát örökre,
Hiába nézek fel az égre, nem tekint senki le a földre.
Legyen egyszer ennek már vége, ne hiába nézzek fek az égre,
Ne temesd el magad örökre, kérlek, gyere vissza végre!"

                                      /Rómeó Vérzik - Fehér pont/

Tudom, már jó ideje nem írtam, hol kedvem, hol erőm, hol időm, hol meg net nem volt. Igazából nem sok érdekesség történt. Norbival azóta sem találkoztam. Bár anyámék péntek délelőtt óta nincsenek itthon, nem hívtam fel. Fáradt is voltam, meg egy kis egyedüllétre vágytam. Persze Detoxot el kellett búcsúztatni. Na az is egy szép jelenet volt. Illetve nem is egy. Úgy volt, hogy szombatról vasárnapra virradó este találkozunk egykor. Áttettük egy nappal előbbre. Oké. Valami különös ötlettől vezérelve hozott magával boroskólát (asszem kezd kiismerni), megittuk. Itt volt tesóm is meg a barátnője, Kitti. Ők is ittak egy-két kortyot, sokkal többet nem is engedtem volna. Mégis csak én vagyok a legidősebb, enyém a felelősség. Mihez kezdtem volna hajnalban két 14 éves hullarészeg csitrivel? Jó, lényeg a lényeg, három órát dumáltunk négyesben. Detox feltűnően kacsingatott Kitti felé, aki ezt észre is vette. Nekem se ő se tesóm nem csinált titkot abból, hogy szinte meg vannak őrülve Detoxért. Jól néz ki, rendes blablabla. Így mikor elment cigiért meg még piáért, magával vitte a két kiscsajt. Addig én gyorsan feljöttem a netre, de hamar visszaértek. El tudom képzelni, hogy vezetett. Én csóró punkként eddig mindig tablettás bort ittam, most kicsit szokatlan is volt, amikor dugóhúzót kért. Nincs is itthon, az öregek nem isznak. Így hát kisujjal benyomta a dugót, bekeverte, és ittunk. Hát én szépen néztem ki, mert előtte még Tekében söröztem egy kicsit. Lényeg, hogy olyan éjszakát (illetve hajnalt) töltöttünk együtt, amilyet eddig még ritkán. Fel sem tudtam kelni, tesómék kísérték le. Fél a liftben. Szombaton tehát izomból másnapos voltam, megmozdulni nem volt erőm. Még mák, hogy rend volt, csak főznöm kellett gombapörköltet. De hát az hamar megvolt. Este felhívtam pár barátosnémat, hogy merre vannak, hát mindenki otthon volt. Fasza. Hát elindultam fél tizenegykor a nagy szekszárdi szetördéj nájt fívört keresni. Zugig jutottam, ott volt Enikő (a társaságban rajtam kívül ő az egyetlen, aki szereti az alternatív zenét). Útközben felhívott Detox. Mikor láttam a nevét a teflon kijelzőjén, már tudtam, hogy megint hosszú éjszakának nézek elébe. Úgy is lett. Most ő volt részeg. Szépen ki is kezdett Kittivel. A vicces az, hogy még el is mondta nekem. Idézem: "lehet, hogy utána még megjátszom, hogy részeg vagyok, és befekszek mellé az ágyba". Meg tudtam volna ölni. Igyekeztem leplezni a megalázottság és csalódottság érzését... kiéli magát rajtam (én 19 leszek alig két hónap múlva), aztán bebújik egy 14 éves lány mellé. Ja igen, ő 21 éves. Rá akartam borítani az asztalt, kitépni az összes haját, belevágni a fejét a radiátorba, aztán feldarabolni és úgy kiszórni az ablakon. De vissza kellett fognom magam. Nem vagyok szerelmes belé, azt tudom, csak azért mégis... szerintem egy ilyen szituációban minden lány megalázva érezné magát. Aztán csak annyit mondtam hogy Te tudod. A vége az lett, hogy együtt töltöttünk egy viszonylag okés pásztorórát, aztán úgy elaludt, mint egyszer. Én még kimentem vécére, és négyszemközt elmondtam tesómnak ezt a Kitti-dolgot. Hozzátettem, hogy én nem szólok Kittinek róla, ha ő akarja, elmondja, nekem egyébként mindegy. Cinta el is mondta neki, de asszem jobb is. És mivel nem bíztak Detoxban... egymás mellett aludtak. :) Visszamentem kezemben az mp3-mal (kis éji zene még kellett), megkérdeztem Detoxot, hogy itt alszik-e. Mondta, hogy nem. Oké, tíz perc múlva: "Detox, Detox... oké, akkor itt alszol". Villany lekapcs, takaró nyakig, zene be, aztán fülbevalók ki, szunya be. Ott feküdt mellettem egy szál ádámkosztümben, elterülve mint a nagy Alföld. Jó lett volna hozzábújni, vagy legalább a kezét megfogni... addig a napig biztonságban éreztem magam ha ő is ott volt, még akkor is, ha csak MSN-en beszéltünk. De most nem. Valahogy elszállt a dolog varázsa. Hátat fordítottam neki, összegömbölyödtem és aludtam. Eléggé lefárasztottak az elmúlt két-három hét dolgai. Anyámnak is minden baja volt, ami kiváltott belőlem egy nagyon furcsa érzést, amit vagy nagyon régen, vagy még sosem éreztem: hogy hívnak, hogy valahol szüksége van rám valakinek. Valamiért azokra a kistestvéreimre gondoltam, akik sosem születhettek meg. Én nem ítélem el az abortuszt, sőt. Tudom, hogy anyámnak kettő volt: az első egyéves, a második hatéves koromban. Emlékszem, keresztanyám vigyázott ránk, körbe is volt nyalva a picsánk. :) Akkor nem tudtam, hogy hol van anya. Olyan tíz éves lehettem, amikor elmondta. Sosem hibáztattam érte, és a múlt hétig eszembe sem jutott. De akkor, egy szerdai napon végig azt éreztem, hogy hívnak. Azt akarták, hogy menjek el hozzájuk, és játsszak meg beszélgessek velük is, hiszen testvérek vagyunk. Kíváncsi vagyok, vajon Cintiára féltékenyek-e, elvégre vele nagyon megértjük egymást. Akkor szabályosan rosszul lettem az egésztől. Gyakorlaton voltam, és be kellett mennem a mosdóba, és nem tudom mennyi ideig csak arra tudtam gondolni, hogy megyek már, testvérkéim, megyek már! Azóta valahogy nem megy ki a fejemből ez az egész. Biztosan őket is ugyanúgy szerettem volna, mint ezt a kis riherongyot. Eddig csak egy embernek beszéltem erről. Már nem bírtam magamban tartani. Úgy éreztem, nem sok időm van már vissza. Hát nem tudom. Majdcsak lesz valahogy... nem félek a haláltól. A sajátomtól nem.

Viszont pénteken megtudtam valamit, ami jó volt: Sziszi mondta, hogy amikor egyszer úgy egy hónappal ezelőtt találkozott Zolival, ő megkérdezte Sziszit, hogy mi van velem. Azt se tudtam hirtelen, hogy melyik markomba fingjak örömömben. Tudom, ez nem nagy valami... kívülállóknak. Nekem ez az egy kérdés adta meg az értelmét annak, hogy életben maradjak, és csak később menjek a testvéreimhez.

Tegnap megint találkoztam Norbival, de közben lent volt velünk Iza és Evelin is, na meg Pandáék, stb... szóval Norbival szinte alig beszéltem. Fél hét körül elment, azt mondta, majd felhív. Rövid csók, és irányba került. Jó, nem azt vártam, hogy rögtön gyűrűt húz az ujjamra... mondjuk akkor szerintem meglett volna róla a véleményem, ha én is csak puszit kaptam volna. Na mindegy. Itthon írtam Neki rövid szöveges üzenetet, a lényege az volt, hogy mondja meg őszintén, mit akar tőlem. Egy perccel később csengett a teflonom. Ő volt. Azt mondta, hogy tetszek Neki, vagány csajnak tart (mese habbal szerintem), nem csak arra kellek, ugyanis én ettől tartottam. Annyian voltak már, akik csak egy menetre akartak, a többségnek sikerült is. Na mindegy. Kiderült tehát, hogy (idézem): "én az igazit keresem, lehet hogy te vagy az". Hát erősen kétlem, de nem akarom lerombolni az illúzióit. Dumáltunk kb. öt percet, később még írt egyet: "Sajnálom hogy félreértettél, remélem kellemeset fogsz csalódni! Csók!"... írtam vissza valami olyasmit, hogy mivel elég rossz tapasztalataim vannak, ezért voltak fenntartásaim, de remélem nem bántottam meg. Most az van, hogy vagy elutazott egy hétre Siófokra dolgozni, vagy nem. Ő mondta, hogy valamiből meg kell élni. Igazán nem tudom, hogy mit akarok Tőle. Kedves, aranyos, nem is néz ki rosszul, jól csókol, többieknek is szimpatikus... viszont elég zűrös múltja van. Három évet ült kábítószer miatt. Ja igen: ugyanolyan magas, mint én, rövid barna haja van, és két zöld szeme. Rapper. Szóval echte nem az esetem. De valamiért mégis jó Vele. Ha nincs itt, hol eszembe jut, hol meg nem. Tudom, hogy engem is kísért a múlt, és benne az Angyalarcú Fiú. Sziszi azt mondta, tegnap találkozott vele, beszélgettek egy vagy egy fél órát, jól van, van valami csaja, akivel hol összevesznek, hol kibékülnek. És akkor belém volt szerelmes?! Velem csak egyszer veszett össze, annak is szakítás lett a vége, ráadásul Ő mondta ki a végszót. Vele is úgy vagyok egyébként, hogy hol eszembe jut, hol meg nem. Néha hiányzik, de néha nem. Fogalmam sincs, hogy most kivel hányadán állok. Jó lenne már tényleg egy olyan kapcsolat, ahol biztonságban érezném magam, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy Norbival nem lesz az. Végülis megállapodtunk abban, hogy az időre bízzuk a dolgot, közben megismerjük egymást (engem megismerni?! Azt nem fogom hagyni, eddig se hagytam egy barátomnak vagy barátjelöltemnek sem). Úgy volt, hogy ma is felhív háromkor. Reggel írtam Neki, hogy inkább negyed háromkor hívjon, ha tud, mert előtte suliban vagyok, utána meg eléggé el leszek havazva. Iskola után egy jó negyed órára lementem a Promiba, szép idő volt, bűn ilyenkor a négy fal között kuksolni. Ráadásul jövő hétre már hideget mond, akár hó is lehet. Mondjuk itt Tolnában nem hinném, hogy hó esne, de sosem lehet tudni. Szóval még három előtt itthon voltam, aztán tesómmal vártuk fatert, mert el kellett vinni Cigányt (az a kis fekete cicus :)) varratszedésre, múltkor lett ivartalanítva. Fater három helyett négy előtt nem sokkal hazajött, oké, go állatorvos, aztán haza, itthon elmosogattam, nekiduráltam magam a vasalásnak, nem rég végeztem. Norbi azóta sem hívott. Mindegy, bocsánatos bűn. Nem fogok koslatni utána, ha akar, majd keres. A koncert egyébként egyáltalán nem volt valami nagy eresztés, volt pénzem, de kedvem nem berúgni. Rájöttem viszont, hogy tornacipőben nem vicces pogózni (tíz másodperc alatt szarrá taposták a lábam), és ha éppen esik az eső, akkor a tornacipő szintén nem ideális viselet, főleg ha az enyémhez hasonlóan lyukas a talpa. Csak térdig voltam vizes. Ahogy mentem hazafelé eléggé impotens jelenség lehettem, bár ha jobban belegondolok, egyébként is az vagyok. Frizurám lelapult az eső miatt, mátrixom sáros volt, szimat szatyrom dettó, piros-fehér csíkos zoknim barna lett a sártól, mert hát legyünk májerek, és tűrjük fel a térdzoknihoz térdig a nadrágot is... a cipőmet meg már leírtam. A cigi kaparta a torkom, fáztam, és csak a bömbölő zene miatt nem hallottam, ahogy a lábam cuppog a csukámban. Valamiért mégis szinte boldog voltam. Láttam Petit Livivel, valamiért nem ugrottak a nyakamba köszönni, hm, nem is értem... viszont leszarom. A versenyeredmények meg már fent vannak a neten, de valamiért nem tudom megnézni. Nem, nem vagyok ideges... végülis tavaly Egerben is mi volt? Egész este hülyültünk az ország legokosabb szakmunkástanulóival, és garantálom, hogy az én kivételemmel mindenki segg részeg volt. Bennem akkor még volt annyi tartás, hogy bennem volt a tudat, mi szerint másnap nekem még szóbeli verseny lesz, nem szabad inni... meg hát a sör elfogyott, a vodkától akkor éppen a hányinger kerülgetett egy tavaly februári (akkor még csak egy hónapos) élményem óta, amikor is Tesco-s vodka, Tesco-s körtepálinka, rostos narancs, és kóla keverékével (összekeverve ittam meg) olyan izom részegre kiütöttem magam, hogy ültem a sétálóutcán, és mivel Zoli akkor épp Nagyatádon koncertezett, volt egy olyan fejlövésem, hogy telepatikus úton azt üzeni nekem, hogy hiába csal meg, attól még szeret. Én meg ültem egymagam a szemerkélő esőben, szerintem még a nyálam is folyt, úgy be voltam nyomva, és osztottam az észt, hogy "semmi gond, Cica, én is szeretlek, tudom, hogy nem azért csinálod", meg ilyenek. Szóval vissza Egerhez! Akkor volt az egyetlen alkalom, hogy megcsaltam Zolit egy felvidéki punk leendő fodrásszal, aki most Sopronban dolgozik. Az aztán nem semmi éjszaka volt! Izával a mai napig is emlegetjük! Baromi jól éreztem magam, de szombat hajnalban majdnem lefeküdtem azzal a sráccal (Dávidnak hívják, alias Punk), és csak azért majdnem, mert egyikünknél sem volt gumi. Szombat este meg bele kellett néznem Zoli szemébe, aki már tárt karokkal várt, és osztotta, hogy mennyire szeret. Így utólag már azt mondom, hogy na persze. Mindegy, nem számít. Ez a félrelépésem is olyan volt, hogy néha bánom, néha meg nem. Tudom, hogy azzal basztam el mindent, hiszen érzelmileg elkezdtem Punkhoz vonzódni, bár tisztában voltam vele, hogy ha Zoli elhagyna, valószínűleg padlóra zuhannék. Sokáig volt, hogy minden reggel ez a tudat ébresztett, és este ezzel aludtam el, ha egyáltalán el tudtam aludni. Punkkal még sokáig tartottuk a kapcsolatot, néha még mostanában is MSN-ezünk. Az idei verseny országos döntője Győrben lesz, ami nincs olyan messze Soprontól. Talán át tudna ugrani... hát ezért vagyok én annyira kíváncsi, hogy bejutottam-e. Szarok én az iskolára, meg a tanulmányi előmenetelemre, ebben a gagyi trotty suliban úgyis én vagyok a Szakmunkás Atyaisten(nő). Leszámítva a tantestületimet, meg hogy kirúgtak az előző gyakorlati helyemről. De hát egyszer vagyok fiatal , akkor sem sokáig, hát hadd dimbuljak már...

Tegnap hosszú idő óta egészen jó napom volt. Gyakszi után lementem Promiba, alkohol, have-rock, meg minden, amitől tényleg döglik légy. Érdekes, mert épp gyakszin eszembe jutott, hogy tavaly áprilisban lejött két szentendrei srác. Ma megint lejöttek, egy éve nem találkoztunk, az egyik megjegyezte, hogy rám meg Pandára emlékszik. Valamiért volt egy olyan fejlövésem, hogy Norbinak hívják. Bemutatkozott... és tényleg Norbi a neve. Pedig köztudott, hogy a memóriám valami iszonyatosan szar. Na mindegy, most kavarunk, nem tom mi lesz, mert annyira nem a zsánerem, viszont egészen majdnem megközelíti azt hogy "helyes pasi". Hát... lesz ami lesz. Elvileg ma találkozunk, aztán majd meglátjuk. Holnap koncert, arra is kíváncsi vagyok... ejj, ejj... de nehéz az élet! :)

Furcsa dolgok történnek velem mostanában. Vagy csak mostanában veszem észre őket? Ugyanaz történt meg például velem meg tesómmal szombaton. Amikor este kiléptem a boltból, jött velem szembe négy srác, én belenéztem a legszélső szemébe, csodálatos volt, valahogy mintha kiragadott volna a nyirkos éjszakából. Egy pillanat műve volt az egész, bele is léptem nagy csodálkozásomban egy pocsolyába. Cintiával dettó ugyanez játszódott el. Ugyanezzel a négy fiúval, ugyanúgy belenézett a hosszú hajú szemébe (egyébként róla másfél napig nem tudtam eldönteni, vajol Zoli volt-e, utánuk fordulni meg nem akartam), és az ő jobb lába is tócsában végezte. Még mák, hogy bakancs volt rajtam, és nem tornacipő. Na mindegy. Újabban hangokat hallok, mintha valami leesne mellettem és koppanna, pedig minden a helyén van. Azt már megismerem, ha a fölöttünk lakóknál pottyan le valami. Tizenkét éve lesz lassan, hogy ebben a lépcsőházban lakunk. Árnyakat, fekete alakokat és foltokat látok a másodperc törtrészéig vagy tovább felbukkanni, mindenféle eredet nélkül. A paranoia örökölhető? Mert úgy érzem sokszor, mintha követnének, de legalábbis figyelne valaki. Nem vagyok egyedül. Nem fizikailag értem! Sokszor érzem azt, mintha valaki állna előttem, mellettem, vagy mögöttem, és csak a kezemet kéne kinyújtani, hogy megérintsem... de ha egyszer nem látom! Sokszor kértem már esténként, hogy hagyjon békén, nem tudom, mit akar tőlem, időről időre visszatér. Talán maga a Kaszás. Tudom, hogy nem lett volna szabad életben maradnom, de az esetek egy részében erről nem én tehetek. Megint feléledt bennem a gyilkolhatnék is. Egyszer meg kell ölnöm valakit. Milyen lehet kioltani egy ember életét? Viszont mivel egy gyáva féreg vagyok, ezért ha meg is tenném, akkor a sajátomat venném el. Akkor egyszerre tapasztalnám meg, hogy milyen érzés ölni, és meghalni is. De úgy érzem, túl sok veszítenivalóm van. Még nem járt le az időm. De mi dolgom itt? Várni? Vagy majd jön valami, ami értelmet is ad neki? Apropó, értelem. Megint vele álmodtam. Vele. És megint boldog voltam, mint mindig. Szerintem amíg alszom, és azt hiszem, álmodom, egy másik világban, egy másik dimenzióban vagyok, ahol azt élem meg, ami lett volna, ha bizonyos dolgok máshogy alakulnak. Az egy majdnem ugyanilyen valós világ, mint ez... ha egyáltalán létezik ez az egész, ha egyáltalán van élet. Talán mindez csak illúzió. Játékszerek vagyunk, a semmi ócska játékai. Talán mi magunk sem létezünk. De akkor mik vagyunk? Álom az álomban? Talán az az igazi élet, amit álmodunk, csak túl szép és jó ahhoz, hogy megérdemeljük? Ezt sosem fogom megtudni. Pedig jó lenne. El akarok menni az álmaimba, hogy örökre itthagyjam ezt az asztrálsíkot, kézenfogjam Őt, és soha többé nem jönnénk vissza. Mert álmomban boldog vagyok. És nem haragszom rá már ebben az életemben sem. Nem gyűlölöm. De vajon miért? Azért, mert már nem szeretem, vagy azért, mert még mindig szeretem? Már tudom, hogy Peti csak egy fellángolás volt, Liviben viszont akkor is csalódtam, kiderült, hogy egy megbízhatatlan aljas dög. Szombaton meg koncert. Auróra, Rómeó vérzik, meg még pár zenekar. Auróráért érdemes elmenni. Hátha megint ott lesz, hátha megint látom. Hogy miért, azt nem tudom. Nem akarom, hogy megint eljátszódjon a Pokolgépes eset. Megint ugyanaz. Az élet mindig megismétlődik, mert az életben is megismétlődnek a dolgok. És ez így van rendjén.

Valahogy ez a hét sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de hát már leszarom. A mozi is elmaradt. Úgy volt, hogy pénteken megyünk, Livi, Zita, Lilla, Peti, meg én. Átettük szombatra, közben mindenki lefújta. Tegnap reggel kaptam az SMS-t, azt hittem, földhöz baszom a telefont. Ráadásul Promiban van egy srác, aki neten már jó ideje kavar tesómmal. Szimpatikus gyerek (gyerek... három évvel idősebb nálam), nem iszik, nem bagózik, nem egy durva típus... jól menne tesómhoz. Az ám, viszont most egyik barátnőm is felfigyelt rá, és lehet hogy a srácnak nem is közömbös a csaj. Viszont az én tesómat senki ne hülyítse! Sajnálom, de nekem a világon ő a legfontosabb, bárkivel szembeszállok, ha róla van szó. Szerintem akinek van testvére, az megértheti. Ja igen, a hét hátbaszúrása: végre túlléptem Zolin, asszem. Szóval, jött a lila köd, meg a de szerelmes vagyok, rajzok, meg minden hülyeség... és néhány bizalmas embernek elmondtam, hogy kiről van szó. Némelyiknek viszont nem. Nem a bizalom hiánya miatt, csak úgy éreztem, még korai lenne. Lényeg a lényeg: egyik haverinának múlt hét végén meséltem el, hogy mi a helyzet. Tegnap reggel jött a hír, hogy jár a sráccal. Törni-zúzni tudtam volna, üvöltöztem, dühöngtem, cigi a cigit követte, szidtam mindent és mindenkit... nagyon mérges voltam, és most is az vagyok. Úgy érzem, hátbaszúrtak, megaláztak, kihasználtak, és visszaéltek a bizalmammal. Ezt már nem vagyok hajlandó megbocsájtani. Még az lenne a flash, hogyha a csaj megsúgná a srácnak, hogy én meg bele vagyok esve. Lenne min röhögni a sör mellett. De akkor mennék a láncfűrésszel! Már rohadtul elegem van, most tényleg betelt a pohár! Remélem a közeljövőben egyikük sem szól hozzám, sem MSN-en, sem telefonon, sem sehogy! Főleg ha jópofizni akarnak. De ha tegnap megláttam volna valamelyiket a Tekében... egy idő után már eléggé illuminált állapotban voltam, szóval nem kellett volna kétszer mondani, hogy essek neki. De tulajdonképpen mindegy. Nem az a fontos, hogy hű, pasi, mert az még jön. Hanem hogy elárult. Legyenek boldogok. Hozzám meg sose jöjjön egyik sem. Soha többé nem akarom látni őket, nem vagyok kíváncsi arra, milyen élvezet mosolyogna rám a szemükből, amikor összebújva rajtam nevetnek. Zoliról Pokolgép óta se kép, se hang. De nem baj, nem érdekel már. Csak azt szeretném, hogy legyen boldog, és ha a boldogságot másvalaki mellett találja meg, akkor az az illető ugyanúgy imádja, ahogy én imádtam őt annak idején. Nem tudom, miért nem akarok rosszat neki, hiszen állítólag megérdemelné. Ez vagy azért van, mert már nem szeretem, vagy azért, mert a szívem mélyén nekem mindig ő marad Életem Szerelme. Az angyalarcú fiú a Pokol tüzével.

Édes ismeretlen! Igen, nagykorú vagyok, és a barátosném is az, asszem, de még ha nem is, nem sok híja van. Téged ki kért meg rá, hogy engem ismeretlenül, ráadásul név nélkül kritizálj? Miért nem mész inkább a bús picsába? Előre is köszi!

Más: kedden dimbultunk. Meg is lett az eredménye. Az egész tesiórán kezdődött, nagyon unatkoztunk az öltözőben, de még mindig családiasabb volt a légkör, mint a teremben. Szidtuk Annamarit (már mindenkinek az agyára megy, nem csak az enyémre), hülye lányok felvették a szemüvegét, amit sosem hord, mert rühelli (ez nem lep meg, öreganyámé dettó ugyanolyan... csak ő már 67 éves), de nem is ez a lényeg... a táskámból előkerült egy koton (Szabinától kaptam még év elején, hülyeségből), Kitti tett bele testápolót, és úgy szórakoztunk, szakadtunk a röhögéstől, már nagyon le voltunk fáradva. Aztán valaki beletette Annamari táskájába. Jó viccnek gondoltuk, meg hát könyörgöm... ki csinálna ebből ügyet? Én, meg a többiek is egyetértettünk abban, hogy nem lesz ebből gáz, nevet majd rajta, vagy fél bevallani. Hát nem nevetett, egyből szaladt hetedik óra után az anyjához, aki a suliban takarít. Ő egyből az ofőhöz, aki az igazgatóhoz. Tehát szerda reggel (nem volt kedvem bemenni keriórára, ennyi úri luxust megengedhetek szerintem magamnak egy évben egyszer, mint osztályelső) Erzsi már azzal fogadott, hogy lebuktunk. Na mondom, fasza, ez még hiányzott a boldogságomhoz. Valamelyik órában (áruismeret!) az of. bejött, és leíratta velünk, hogy mit gondolunk arról, hogy milyen dolog mások táskájában matatni, és hogy mit tudunk az előző nap történtekről. Hosszú idő után megint azt tettem, amit nem szoktam, de muszáj volt: hazudtam. Csendben ültem, zenét hallgattam, nem láttam semmit. Következő órában nyolcan lányok vonultunk fel az igazgatónőhöz. Valamiért nem kínált meg bennünket sem itallal, sem cigarettával, nem is értem... Stellát egyből elengedte, ő bent sem volt az öltözőben. Aztán jött a neheze. Kijelentette (mit jelentette, ordította), hogy ha nem valljuk be, hogy ki volt, akkor mind a hetünk ellen fegyelmi eljárás fog indulni. Kitti rám nézett, mire én előléptem, hogy enyém volt a gumi, majd ő is, hogy az övé a testápoló. Arról mélyen hallgattunk, hogy ki tette bele a táskába. Én nem voltam, Kitti sem, a többiek is mélyen hallgattak. Pár perc üvöltözés után aztán mi ketten is elmehettünk, de persze nem fogjuk ennyivel megúszni. Ráadásul még bele is tette a bogarat a fülembe, hogy mi lesz, ha majd a többiek ránk fogják kenni a dolgot? Szabinának és Évinek már nincs több húzása, egy ártatlan szaktanári, és kicsapják őket, de hát könyörgöm, nekem miért nincs még semmi beírásom az idén? Na jó, leszámítva hogy kirúgtak a gyakszihelyről, de hát arra vonatkozóan egy betűt sem írtak az ellenőrzőmbe; meg aztán sosem lógok (na jó, idén két órát, meg néhányszor tíz percet véletlenül persze, elkéstem), nem játszom a vagány gyereket. Bátaszéken már megtanultam (ott mást nem is), hogy nem érdemes a széllel szembe hugyozni. Két osztályismétlés döbbentett rá. Igen, hülye vagyok... na de vissza a többiekhez. Óra vége előtt nem sokkal lejöttek, hogy ha másnap (azaz ma) reggelig nem derül ki hogy ki a felelős, akkor fegyelmi. Azt akarták, hogy vállaljam magamra, elvégre mindenki azt hiszi, hogy én voltam, meg hát a koton is az enyém volt, meg az ötlet is, az igazgatónő ki nem állhat. Azt mondtam, még meggondolom, de igazság szerint eszem ágában sem volt tartani a hátam sok hülye szakmunkás miatt. Itthon felkészítettem anyámat, hogy fegyelmim lesz, annyit mondott, hogy szarjam le, ez az iskola úgy selejt, ahogy van. Hát igazat is adok neki! Na mindegy, ma reggel beszéltem az ofővel, mondtam neki, hogy bár nem én voltam, de elvállalom, mert a faszomnak sem hiányzik, hogy fegyelmi legyen, meg hogy megint tíz évig hallgassam itthon, hogy már megint miattam égett az öregeim pofája. Inkább írjanak be valami másfél oldalas szöveget (tizennyolc évet betöltött lánya óvszert hordott a táskájában, majd azt nem a rendeltetésének megfelelően használta?), aztán hello! Mondta ofő, hogy a tanári karban mindenki mellettem áll, hiszen ismernek, és tudják, hogy hónapokig védtem azt a kis szerencsétlent. De egy biztos: ha engem ezért kicsapnak (nagyon remélem hogy nem, ebben a suliban a tanulmányaim miatt én vagyok a Szakmunkásatyaisten), nyáron megkeresem Annamarit, és addig ütöm-rúgom, amíg él!!!

A faszom kivan a világgal! Most is csak azért jöttem ide, hogy kommentáljam a kommenteket. Először is te névtelen barom, ha annyira nagynak érzed magad, hogy belepofázz mások életébe, mint ahogy az enyémbe is, akkor mellékeld a nevedet, te here!!! Lilla, tökéletesen igazad van, csak egyesek lófaszt nem tudnak arról, milyen ezeken keresztülmenni, és így kurvakönnyű ám lenézni a másikat!!! Az elkövetkezendő egy hétben csak az szóljon hozzám, akinek baromi fontos, különben szó nélkül kifilézem, olyan fájdalmakat okozva neki, hogy esze-fasza megáll!!! Remélem érthető voltam! Az állítólagos barátaim nagyrésze meg bekaphatja a bal bokámat! Természetesen itt nem Rád vagy Gyurira gondolok, Ti bármikor nyugodtan fordulhattok hozzám, akármi van. Ez az anonim g..i meg hagyjon békén, nem tud rólam lófaszt sem! Műmájerek, hogy utálom az ilyet!!!

Komolyan mondom, egyszer még ez a rühes suli fog a sírba vinni! Holnap verseny, ami ráadásul délután lesz, szóval olyan este hét körül érek majd haza. Anyámék ráadásul itthon lesznek egész hétvégén (a péntekre tervezett akció tehát lefújva), még ez is boldogít... mindennek tetejébe Gyuri bejelentette, hogy szombaton Lazaegérszagra fog költözni. Ezúton is üzenem: hiányozni fogsz!!! Nagyon jó barátomnak tartalak! Igazából nem is tudok mit írni, azt sem tudom, hol jár az eszem helye, valahogy nincsenek megfogható gondolataim, amikbe bele tudnék kapaszkodni, és velük menni... mindenféle hülyeség vibrál a fejemben, félig alfában vagyok, ez lehetséges? Az új szerelem sem kecsegtet semmi jóval, bár ez várható volt. Az olyasfajta srácok nem a magamfajta "lányokat" kedvelik. De hát ez van... majd valamikor ha mást nem, megbeszélem Detoxszal, hogy ütközni kellene... egy jó szex mindig visszahozza az életkedvemet. Szoktam mondani, hogy egyszer vagyok fiatal, akkor sem sokáig. Néha magam sem tudom, hogy mit akarok. Talán ez megint csak egy szemfényvesztés, és még mindig annak a szörnyetegnek a markában vagyok, csak éppen nem tudok róla. Holnapután lesz egy éve, hogy teljesen, testem-lelkem neki adtam. Ez pedig az a dolog volt, amit azóta sem bántam meg. Életemben először éreztem teljes összetartozást, és hosszú idő óta olyan biztonságot, amit azóta sem. De mindez már a múlté, tovább kell mennem, még akkor is, ha nem tudom, vajon feljutok-e a hegyre, hogy aztán majd nyugodtan és derülten nézzek szét a napsütötte tájon - vagy szakadékba zuhanok, nyakam szegem, és ott fogok elpusztulni. De azt tudom, hogy jönnek még szebb napok, leszek még olyan boldog, mint egykor voltam, talán lesz aki megfogja a kezem, és ahelyett hogy belémrúgna ha elestem, felsegít. Azt viszont biztosan nem ebben a városban fogom megtalálni. Állítólag tizenkilenc éves koromban találom majd meg az igazi szerelmet. Tehát májustól nekiállhatok várni, vagy keresni. Szerintem ez hülyeség, nem hiszek a horoszkópban, még akkor sem, ha szakember készíti el. Nekem megvan a magam kis vérből-tűzből kovácsolt vallása, az Istennel és az Ördöggel, még akkor is, ha én vagyok az egyetlen hívő. Ha nem hiszel semmiben, teremts magadnak saját vallást! Roppant egyszerű. Szerintem Isten felelős minden jóért a világon, és az Ördög a rossz dolgokért. Ezek ketten megteremtették az embereket tűzből és vérből. Halálunk után kiderül, mi van bennünk több: tűz vagy vér. Ha tűz, elkárhoztunk, ha vér, akkor nem. Mindenkinek több esélye van, tehát újjászülethet. Ezért van az, hogy a lelkek vándorolnak, tűz és vér másik testben születik újjá. Talán teljesen megőrültem, hogy ilyesmiken agyalok, de hát valahogy a nyári sarudivat nem hoz lázba. Abban biztos vagyok, hogy ezzel az észjárással vagy meggazdagodok egyszer, vagy ebbe fogok belehalni. Lehet, hogy egy elmegyógyintézetben végzem magányosan, mint Jani. Benne is nagyot csalódtam. Ma a fülembe jutott, hogy elszidott engem a hátam mögött mindennek. Hát... kedves tőle... végülis csak alig másfél éve próbálom tartani benne a lelket, és buzdítom, hogy ne adja fel, várok rá itt kint... erre olyanokat hallok vissza, hogy én egy hülye kurva vagyok, meg ecet. Remélem csak dühében és őrületében mondott ilyeneket, és nem a rosszindulat beszélt belőle. Adrit is szidta, meg a legjobb barátját is... hárman voltunk, akik próbáltunk a magunk módján segíteni neki, mind a hárman megkaptuk a mocskot tőle. Csalódtam benne, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Én minden esetre kitartok mellette, szerintem nem tudja, hogy mi merre hogy hány méter. Ha meg mégis, akkor szépen meg fogom köszönni neki. Sokáig az ő levelei tartották bennem a lelket, szó szerint azokért éltem, ő volt az egyetlen reményem, amikor mindenki elhagyott. Fájdalmas ősz volt a tavalyi, nem sírom vissza, csak a novemberi Auróra koncertet... az volt az egyetlen jó dolog, de annak is vége lett. Baromira egyedül éreztem magam, hála Istennek meg az angyalainak, akiket mellém küldött, mostmár nem. Ha ezt olvassátok, remélem tudjátok, hogy Rátok gondolok, nagyon szeretlek Titeket, mert hiszitek vagy sem: Nektek köszönhetem az életem.

Ma megint jó napom volt, szansájn, bícs, tücsök, köcsög, meg amit csak akartam. Nyolc óra kabinet, na igen, az kissé lefáraszott, de hát kéthetente egyszer van ilyen, azt meg ki lehet bírni. Remélem, pénteken rá fogok érni este, mert ha nem, akkor olyan hajkibontás lesz, hogy eszem-faszom megáll bele! Gyönyörűszép Naplementének lehetek szemtanúja, ahogy kitekintek az ablakon... a szőke Napsugarak eltűnnek a domb mögött, megint kezdődik egy újabb éjszaka, álmodok majd valami szépet, talán valóra is válik. Kérdés: ha este megnézem a televízióban a Kör című színes, szinkronizált amerikai horrorfilmet, mennyire fogok majd szépet álmodni? Na sebaj... majd igyekszek szebb dolgokra koncentrálni. Óceán mélységű titokzatos szempárra, meg ilyesmikre. Tudom, megint fájok, de hát ez van, ha nem tetszik, ne olvass blogot! Hogy kiről van szó, az maradjon az én titkom, ha egyszer talán eljön az ideje, meg fogjátok tudni. De addig nem. Találgatni is fölösleges: ha valamit nem akarok elmondani azt úgysem mondom el. Mit gondoltok, miért bíznak meg bennem sokan? Már megszületett, az első vers, az első firka is, amiben kissé nyersen, de megvallom érzéseim. Nem, azt sem fogom ide feltenni. Viszont annak mindenképpen örülök, hogy végre sikerült kihánynom magamból Zolit. Remélem boldog lesz, és hogy egyszer ő is úgy fog viszonyulni valakihez, ahogy én viszonyultam hozzá. Beleértve a nyálcsorgatást, a vágyakozást, a féltékenységet, és a megalázottság érzését is, természetesen. :)