Tudom, már jó ideje nem írtam, hol kedvem, hol erőm, hol időm, hol meg net nem volt. Igazából nem sok érdekesség történt. Norbival azóta sem találkoztam. Bár anyámék péntek délelőtt óta nincsenek itthon, nem hívtam fel. Fáradt is voltam, meg egy kis egyedüllétre vágytam. Persze Detoxot el kellett búcsúztatni. Na az is egy szép jelenet volt. Illetve nem is egy. Úgy volt, hogy szombatról vasárnapra virradó este találkozunk egykor. Áttettük egy nappal előbbre. Oké. Valami különös ötlettől vezérelve hozott magával boroskólát (asszem kezd kiismerni), megittuk. Itt volt tesóm is meg a barátnője, Kitti. Ők is ittak egy-két kortyot, sokkal többet nem is engedtem volna. Mégis csak én vagyok a legidősebb, enyém a felelősség. Mihez kezdtem volna hajnalban két 14 éves hullarészeg csitrivel? Jó, lényeg a lényeg, három órát dumáltunk négyesben. Detox feltűnően kacsingatott Kitti felé, aki ezt észre is vette. Nekem se ő se tesóm nem csinált titkot abból, hogy szinte meg vannak őrülve Detoxért. Jól néz ki, rendes blablabla. Így mikor elment cigiért meg még piáért, magával vitte a két kiscsajt. Addig én gyorsan feljöttem a netre, de hamar visszaértek. El tudom képzelni, hogy vezetett. Én csóró punkként eddig mindig tablettás bort ittam, most kicsit szokatlan is volt, amikor dugóhúzót kért. Nincs is itthon, az öregek nem isznak. Így hát kisujjal benyomta a dugót, bekeverte, és ittunk. Hát én szépen néztem ki, mert előtte még Tekében söröztem egy kicsit. Lényeg, hogy olyan éjszakát (illetve hajnalt) töltöttünk együtt, amilyet eddig még ritkán. Fel sem tudtam kelni, tesómék kísérték le. Fél a liftben. Szombaton tehát izomból másnapos voltam, megmozdulni nem volt erőm. Még mák, hogy rend volt, csak főznöm kellett gombapörköltet. De hát az hamar megvolt. Este felhívtam pár barátosnémat, hogy merre vannak, hát mindenki otthon volt. Fasza. Hát elindultam fél tizenegykor a nagy szekszárdi szetördéj nájt fívört keresni. Zugig jutottam, ott volt Enikő (a társaságban rajtam kívül ő az egyetlen, aki szereti az alternatív zenét). Útközben felhívott Detox. Mikor láttam a nevét a teflon kijelzőjén, már tudtam, hogy megint hosszú éjszakának nézek elébe. Úgy is lett. Most ő volt részeg. Szépen ki is kezdett Kittivel. A vicces az, hogy még el is mondta nekem. Idézem: "lehet, hogy utána még megjátszom, hogy részeg vagyok, és befekszek mellé az ágyba". Meg tudtam volna ölni. Igyekeztem leplezni a megalázottság és csalódottság érzését... kiéli magát rajtam (én 19 leszek alig két hónap múlva), aztán bebújik egy 14 éves lány mellé. Ja igen, ő 21 éves. Rá akartam borítani az asztalt, kitépni az összes haját, belevágni a fejét a radiátorba, aztán feldarabolni és úgy kiszórni az ablakon. De vissza kellett fognom magam. Nem vagyok szerelmes belé, azt tudom, csak azért mégis... szerintem egy ilyen szituációban minden lány megalázva érezné magát. Aztán csak annyit mondtam hogy Te tudod. A vége az lett, hogy együtt töltöttünk egy viszonylag okés pásztorórát, aztán úgy elaludt, mint egyszer. Én még kimentem vécére, és négyszemközt elmondtam tesómnak ezt a Kitti-dolgot. Hozzátettem, hogy én nem szólok Kittinek róla, ha ő akarja, elmondja, nekem egyébként mindegy. Cinta el is mondta neki, de asszem jobb is. És mivel nem bíztak Detoxban... egymás mellett aludtak. :) Visszamentem kezemben az mp3-mal (kis éji zene még kellett), megkérdeztem Detoxot, hogy itt alszik-e. Mondta, hogy nem. Oké, tíz perc múlva: "Detox, Detox... oké, akkor itt alszol". Villany lekapcs, takaró nyakig, zene be, aztán fülbevalók ki, szunya be. Ott feküdt mellettem egy szál ádámkosztümben, elterülve mint a nagy Alföld. Jó lett volna hozzábújni, vagy legalább a kezét megfogni... addig a napig biztonságban éreztem magam ha ő is ott volt, még akkor is, ha csak MSN-en beszéltünk. De most nem. Valahogy elszállt a dolog varázsa. Hátat fordítottam neki, összegömbölyödtem és aludtam. Eléggé lefárasztottak az elmúlt két-három hét dolgai. Anyámnak is minden baja volt, ami kiváltott belőlem egy nagyon furcsa érzést, amit vagy nagyon régen, vagy még sosem éreztem: hogy hívnak, hogy valahol szüksége van rám valakinek. Valamiért azokra a kistestvéreimre gondoltam, akik sosem születhettek meg. Én nem ítélem el az abortuszt, sőt. Tudom, hogy anyámnak kettő volt: az első egyéves, a második hatéves koromban. Emlékszem, keresztanyám vigyázott ránk, körbe is volt nyalva a picsánk. :) Akkor nem tudtam, hogy hol van anya. Olyan tíz éves lehettem, amikor elmondta. Sosem hibáztattam érte, és a múlt hétig eszembe sem jutott. De akkor, egy szerdai napon végig azt éreztem, hogy hívnak. Azt akarták, hogy menjek el hozzájuk, és játsszak meg beszélgessek velük is, hiszen testvérek vagyunk. Kíváncsi vagyok, vajon Cintiára féltékenyek-e, elvégre vele nagyon megértjük egymást. Akkor szabályosan rosszul lettem az egésztől. Gyakorlaton voltam, és be kellett mennem a mosdóba, és nem tudom mennyi ideig csak arra tudtam gondolni, hogy megyek már, testvérkéim, megyek már! Azóta valahogy nem megy ki a fejemből ez az egész. Biztosan őket is ugyanúgy szerettem volna, mint ezt a kis riherongyot. Eddig csak egy embernek beszéltem erről. Már nem bírtam magamban tartani. Úgy éreztem, nem sok időm van már vissza. Hát nem tudom. Majdcsak lesz valahogy... nem félek a haláltól. A sajátomtól nem.
Viszont pénteken megtudtam valamit, ami jó volt: Sziszi mondta, hogy amikor egyszer úgy egy hónappal ezelőtt találkozott Zolival, ő megkérdezte Sziszit, hogy mi van velem. Azt se tudtam hirtelen, hogy melyik markomba fingjak örömömben. Tudom, ez nem nagy valami... kívülállóknak. Nekem ez az egy kérdés adta meg az értelmét annak, hogy életben maradjak, és csak később menjek a testvéreimhez.
