Asszem most érkezett el az a korszak, amikor tényleg fontolóra kell vennem, hogy nagyon messze el kell költöznöm. Akiket eddig a barátaimnak hittem, azok nagyrészéről kiderült, hogy csak akkor vannak mellettem, ha van cigim, apróm, egyebem. Tegnapelőtt történt egy olyan eset, hogy egy barátnőm este kérdezte msn-en, hogy megyek-e én is buliba holnap (mármint szerdán). Mondtam, hogy én nem tudok semmiről, kik lesznek ott? Felsorolt egy csomó embert, háromnak egyből írtam is, de csak annyit, hogy köszönöm, hogy szóltak. Zita egyből válaszolt is rá hogy még mielőtt kiakadok, talán gondolkozzak el azon, hogy miért is nem szóltak. Na mondom ezt fejtsd már ki légyszi! Elkezdett magyarázni, hogy amikor én részeg vagyok, akkor mindig befordulok, és elrontom mások hangulatát a szerelmi ömlengéseimmel, meg hogy úgy kell kicsavarni a kezemből a telefont, hogy ne hívjam fel Zolit, és ezzel általános depressziót okozok. Meg hogy barátjának tart, stb. Tényleg, milyen nagy barát(nő) az, aki nem szól, hogy beszéljük meg, egyszerűen csak kiközösít... ez a megoldás, igazán... az is kiderült, hogy valami szavazásos alapon döntötték el, hogy kik mennek és kik nem. Kíváncsi vagyok rohadtul a sorstársaim névsorára, ha egyáltalán van olyan. Megfogadtam, hogy hozzájuk többet én le nem megyek a Promiba, kivétel ha Adri, Panda, vagy Barbi hív. Megint úgy éreztem hogy megaláztak, elvégre nem hinném, hogy egyedül én lennék az, aki ittasan hülyén viselkedik. Tudnék mondani egyeseket, akik aztán nem egyszer borítottak ki amikor jócskán felöntöttek a garatra, de még egyikkel sem játszottam ilyet. Adri mondta, hogy egy ember állt mellém, akinek meg is fogom köszönni: Bátori Gábor. Annak idején amikor válófélben voltunk Zolival és kibuktam, Ő hívta fel, hogy jöjjön le a Promiba, mert ha nem, akkor nagyot csalódok benne. De úgy, hogy én ezt csak később tudtam meg. Szóval már nem először bizonyította be, hogy igazi barát. Ellentétben a sok képmutatóval. Már legalább értem, kedden amikor suliban voltam, Sziszi miért került el, és Adri miért nem nézett a szemembe, és délután a parkban miért nem dumáltak velem annyit. Pedig akkor is voltunk vagy harmincan. Amikor mindez kiderült, és volt ez az msn beszélgetésünk Zitával, olyan sírógörcsöt kaptam, amilyet már talán hónapok óta nem. Pedig nem is ittam. Nahát... hogy mik vannak! Ez az egyik. A másik meg az, hogy állandóan Detox jár a fejemben. Máskor ha láttam valahol Zolit, három hétig arról álmodtam. Most meg Detox, mindenhol Detox. Meglátom a képét valahol, és féltékenységgel vegyes (mert hát nem én vagyok/voltam az egyetlen ágytársa) fájdalom lesz úrrá rajtam. A stílusából is ragadt rám valamennyi, a csókját még most is érzem, és azt is, ahogyan néha átölelt. Hallom a hangját amikor cigizek, látom a mosolyát, és mindig eszemben van az az augusztusi délután, amikor először odaadtam magam neki. Mentünk ki a tanyájukra, mert mindkettőnk szülei otthon voltak. Ültem a kocsijában, mentünk Szekszárdot elhagyva Várdomb felé, zenéről dumáltunk, én meg úgy féltem, mint egy szűzlány, pedig ő volt a sorban a kilencedik. Azt a másfél órát sosem felejtem el. Tesóm is sóvárog utána, pedig neki ott lesz Balázs. Én meg egyedül maradtam. Barátok nélkül majdnem, mert azért Iza, Evelin, Móni, és talán még Adri kitartanak mellettem. Barbival meg sajnos elég ritkán találkozom. Hát hiába... a Promisokkal csak egy éve lógok, Izával meg tíz, Evelinnel tizenkét éve. Azért ez nem mindegy. Detox... és hétfőn elmegy. Repül New Yorkba, vagy Fokvárosba, vagy nem is tudom hova. Azt ígérte, hogy fog majd képeket küldeni. Azt hiszem, illetve attól félek, hogy ez tart életben. Eddig azt szerettem volna, ha elmúlik a szerelem, amit Zoli iránt érzek, de most úgy vagyok vele, hogy nála még így is sokkal több esélyem van. Ő legalább az országban, sőt a megyében van. Sióagárd csak nyolc kilométerre van Szekszárdtól. Nem tudom, megmondjam-e Detoxnak, hogy mi az ábra. Szuggerálok, hogy Zolit szeretem, Zoli az Isten, az Angyalarcú fiú... de nem megy annyira. De ha meg is mondanám Detoxnak, hogy ez van... max megvonná a vállát, esetleg hozzátenné, hogy akkor ne is tartsuk a kapcsolatot. Vagy én közlöm vele, hogy hagyjuk egymást. De azt nem bírnám ki! Inkább hallgatok, ahogy eddig is tettem, csak most más elől kell titkolóznom. Ami nem lesz nehéz. Hiányozni fog. Minden esetre nem adom fel, addig harcolok, amíg ugyanott leszek, ahonnan elindultam: Detox mint ágyas, és Zoli mint hiányzó nagy szerelem, sajgó seb a lelkemen. Így lesz a legjobb, úgy érzem. Nincs más választásom, ha nem akarok még boldogtalanabb lenni.