Valahogy ez a hét sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de hát már leszarom. A mozi is elmaradt. Úgy volt, hogy pénteken megyünk, Livi, Zita, Lilla, Peti, meg én. Átettük szombatra, közben mindenki lefújta. Tegnap reggel kaptam az SMS-t, azt hittem, földhöz baszom a telefont. Ráadásul Promiban van egy srác, aki neten már jó ideje kavar tesómmal. Szimpatikus gyerek (gyerek... három évvel idősebb nálam), nem iszik, nem bagózik, nem egy durva típus... jól menne tesómhoz. Az ám, viszont most egyik barátnőm is felfigyelt rá, és lehet hogy a srácnak nem is közömbös a csaj. Viszont az én tesómat senki ne hülyítse! Sajnálom, de nekem a világon ő a legfontosabb, bárkivel szembeszállok, ha róla van szó. Szerintem akinek van testvére, az megértheti. Ja igen, a hét hátbaszúrása: végre túlléptem Zolin, asszem. Szóval, jött a lila köd, meg a de szerelmes vagyok, rajzok, meg minden hülyeség... és néhány bizalmas embernek elmondtam, hogy kiről van szó. Némelyiknek viszont nem. Nem a bizalom hiánya miatt, csak úgy éreztem, még korai lenne. Lényeg a lényeg: egyik haverinának múlt hét végén meséltem el, hogy mi a helyzet. Tegnap reggel jött a hír, hogy jár a sráccal. Törni-zúzni tudtam volna, üvöltöztem, dühöngtem, cigi a cigit követte, szidtam mindent és mindenkit... nagyon mérges voltam, és most is az vagyok. Úgy érzem, hátbaszúrtak, megaláztak, kihasználtak, és visszaéltek a bizalmammal. Ezt már nem vagyok hajlandó megbocsájtani. Még az lenne a flash, hogyha a csaj megsúgná a srácnak, hogy én meg bele vagyok esve. Lenne min röhögni a sör mellett. De akkor mennék a láncfűrésszel! Már rohadtul elegem van, most tényleg betelt a pohár! Remélem a közeljövőben egyikük sem szól hozzám, sem MSN-en, sem telefonon, sem sehogy! Főleg ha jópofizni akarnak. De ha tegnap megláttam volna valamelyiket a Tekében... egy idő után már eléggé illuminált állapotban voltam, szóval nem kellett volna kétszer mondani, hogy essek neki. De tulajdonképpen mindegy. Nem az a fontos, hogy hű, pasi, mert az még jön. Hanem hogy elárult. Legyenek boldogok. Hozzám meg sose jöjjön egyik sem. Soha többé nem akarom látni őket, nem vagyok kíváncsi arra, milyen élvezet mosolyogna rám a szemükből, amikor összebújva rajtam nevetnek. Zoliról Pokolgép óta se kép, se hang. De nem baj, nem érdekel már. Csak azt szeretném, hogy legyen boldog, és ha a boldogságot másvalaki mellett találja meg, akkor az az illető ugyanúgy imádja, ahogy én imádtam őt annak idején. Nem tudom, miért nem akarok rosszat neki, hiszen állítólag megérdemelné. Ez vagy azért van, mert már nem szeretem, vagy azért, mert a szívem mélyén nekem mindig ő marad Életem Szerelme. Az angyalarcú fiú a Pokol tüzével.