PatkányBlog

Kész, elegem volt! Én ezzel már nem tudom meddig bírom! Már épp kezdtem volna magam túltenni azon a férgen, elfelejteni minden szemét húzását (a régi hűtlenségeket, meg szerintem minden szava hazugság volt, a pénteki myvip levélről nem is szólva: Kedves Szilvi! Zoltán nem ismer téged.)... este azon gondolkoztam, hogy hiába állította ő maga, hogy túl közel engedett magához, mert nagyon jól ismerem, de ez nem baj... hazudott akkor is. Én azt hittem, hogy tényleg ismerem, de nem. Most jöttem rá. Gyűlölöm, de ugyanakkor imádom. Mikor jön már el az édes, megváltó közöny? Amikor, ha elmegy mellettem az utcán, nem összeesek, csak arra gondolok, hogy "jé, hát ezzel a sráccal én jártam anno". Vagy ha már nem őt keresem mindenben és mindenkiben? Most egyik haverina írt iwiw-en levelet, hogy átküldte a képet, ami még valami szalagtűzőn vagy hol készült. Valami csajjal táncol rajta, az arca híven tükrözi, mennyire rajong az ilyen eseményekért... én viszont még sosem láttam ünneplőben. A lelkem eladnám ha azon múlna, hogy visszakapjam. Persze ez lehetetlen. Eszem szerint szólnék Pandának, meg még valakiknek, hogy törjék össze kezét-lábát. De az nekem még sokkal jobban fájna, mint neki. Mert az ő fájdalma elmúlna, amint felépül... de az enyém, hogy rosszat tettem azzal, akit a világon a legjobban imádok... sosem fogom elfelejteni. Ő életem szerelme. Talán hülyeségnek tűnik, hogy viszonylag ilyen fiatalon ezen agyalok, de érzem. Nélküle nem tudnám leélni az életem. Így is már lassan kilenc hónapja külön vagyunk. Ha teherbe ejtett volna, amikor lett volna rá lehetősége, akkor most egy tündéri aranyos kisbabám lehetne tőle. Mert igen! Megtartottam volna! A leggyönyörűbb dolog, amit tőle kaphattam volna, az egy kisgyermek! De nem... őrizgetem a képeit, az SMS-eket (azt is, amit legutoljára írt, amiben megmagyarázza, miért hagyott el). Jöjjön vissza, és én bármit megadok neki! Nem tudok nélküle élni!

Ritka szar hetem volt, megspékelve csalódással, hullafáradtsággal, idegességgel, azzal az érzéssel, hogy már megint senki nem figyel rám, és tegnap este egy kiadós részegséggel. No de kezdjük az elején: drága Zoli, aki rettentően hiányzott egész héten (vele álmodtam, és esküdni merek, hogy kommunikáltunk álmunkban), myvip-en azt igazolta vissza, hogy nem ismer. Kissé begorombultam. Ami a legjobban fájt, hogy senki nem volt mellettem akkor, hogy könnyíthessen a bánatomon. Én mindig ott vagyok mindenkinek... telefonon, személyesen, emilben, vagy MSN-en. De akkor sehol senki nem volt. Adri is már állandóan csak Gergőről beszél, ha ott vagyok vele szünetben, öt percig tart, mire elmondok egy mondatot, mert mindig közberöhög vagy ilyesmi. Eléggé idegesítő! Egyszer már ott is hagytam, de kikönyörögte hogy menjek vissza, pedig akkor tényleg rosszul esett a nemtörődömsége. Valamiért hiába volt jó idő, nem volt kedvem a világhoz. Most sincs, sőt... jövő héten gyakszis leszek.  Tegnap meg Ska-Pécs koncert után még kimentünk olyan éjfél körül a Sporihoz, megittuk a maradék cefrét... konced out... némi kép meg hang... kiütöttem magam... de hát már hiányzott is.

Ááá, nagyon szétestünk tegnap este! A vicces az, hogy én nem is voltam részeg, sőt még csak be sem csiccsentettem. De a többiek... kész kabaré volt az egész. Leszámítva azt, hogy egy kedves haverinám és egy kedves haverom, akik eddig egy párt alkottak, most szakítani készülnek. A srác szerelmes, a csaj nem tudja. Szerintem tudja, csak valamiért nem mondta el. Ő hívott félre, hogy beszéljünk, mert gond van. Meghallgattam. A kabátom ujjánál fogva húzott félre vagy négyszer az este folyamán, közben a barátja is sík ideg volt, vele is beszéltem később. Szegénykém majdnem sírt, amikor mondta a dolgait, én ilyen idegesnek még soha nem láttam. Épp leszokott a cigiről, de ehhez képest nyolc szálat szívott el. Persze én maximálisan megértem. Lillának másik srác kell... aki szintén haverom, bár őt csak szilveszter óta ismerem. Be kell valljam, mind a két pasi eszméletlenül jól néz ki! Viszont legjobb barátommal egyetértettünk abban, hogy amit Lilla megfőzött, azt egye is meg. Csak szegény Ragát sajnálom. Kedves, okos, igényes, első osztályú fiú... és odavan Lilláért, akinek meg azt tanácsoltam, hogy aludjon rá egyet, mert Raga egy valóságos kincs. Azt mondta, hogy egyébként sem szereti. Fel tudtam volna pofozni, de nem tettem. De a véleményemet megmondtam neki: hogy erről ő tehet, és akármi is legyen, őszintének kell lennie Ragával, mert ő egyenes ember, és ez a minimum, hogy mások is olyanok legyenek vele szemben, nem kell sumákolni. Mikor aztán valamelyest csillapodtak a kedélyek (de lehet hogy ez még előtte volt, nem tudom), édes drága egy szem legjobb barátommal puszta jóbaráti alapon elkezdtük fogdosni egymást. Álltam szépen kint az udvarom, cigi, sör a kezemben, ő állt mögöttem, dumáltunk mindenkivel, egyszercsak hátulról átkarolta a hasamat, majd szépen lassan felcsúsztak a kezei a melleimre. Nem álltam ellen... nekem is jó volt, neki is, hát minek akadékoskodjak? Később én a fenekét fogdostam, sőt egyszer kérésre még intimebb területen is járt a bal kezem... több mint egy éve legjobb barátok vagyunk, együtt néztünk nem egyszer pornót úgy, hogy csak ültünk egymás mellett, és nem történt semmi. Pedig aztán lehetett volna! Úgy volt hogy a Húsvasalóban leszünk koncert után, de ott teltház volt... hát legyen Teke! Ott meg a rohadt náci gecik találtak meg... "igaz, hogy zsidó vagy?" meg ilyenekkel. Szabi meg is jegyezte, hogy nem is tudta... de hát nincs semmi baja a kisebbségekkel, cigányokat nem szereti, és ennyi. Szerintem tőle akár még hottentotta is lehetnék. Na lényeg az, bíztatott hogy pofozzam fel az egyik kis fitymalötyögtető tizenhat éves kis szarost, de megmondtam hogy nem, mert mi vagyunk hárman, ők meg tizenhárman. Majd ha Panda velem lesz, akkor kíváncsi vagyok, mekkora lesz a pofájuk! Panda... az én második legjobb barátom... laza kétajtós szekrény... részegen mindig mondja, hogy ha én nem lennék, akkor már rég megölte volna magát, de én mindig le tudtam beszélni róla.

Minden esetre az este fénypontja hajnali fél kettőkor jött el. Van egy haverom még a régi időkből, akivel néha találkozunk, és akkor összetesszük amink van, belecsapunk a lecsóba. Hát most hajnalban is ez történt... de nem akárhogy! Kezdetnek zuhany. Isteni volt! Aztán be az ágyba. Nyalás. Vigyorogtam ezerrel. Oké, indult a hagyományos póz, azt hittem még jobban megőrülök, annyira jó volt. Aztán irány neki hátulról. Még jobb! Szinte sikítoztunk, amikor elértünk a csúcsra. Pár percig csak feküdtünk, meg sem bírtunk moccanni. Dumáltunk, majd ki cigizni, aztán vissza, még egy menet. Először a nyelvemmel izgattam egy kicsit, de egy idő után azt mondta, hogy annyira begerjedt, ha jót akarok, megfordulok. Fülig ért mindkettőn szája... puff nekem hátulról, oldalról, előlről... utána alig bírtam felállni, hogy kikísérjem. Ilyen jól ritkán csinálják. Nagyon érti a dolgát a srác! Ugyanakkor nem irigylem a barátnőjét... 6-7 csajjal csalja haverom, de valahol megértem. Szerelmes volt az előző barátnőjébe, mindent megtett neki... az a ribanc meg olyan csúnyán átvágta... hallottam már durva dolgokat, és ez közéjük tartozik. Azt mondta, hogy akkor megfogadta: soha többé nem lesz hűséges. Nem lep meg, ha így gondolja.

A vicces az, hogy Gábor napok óta le se szarja a fejemet. Tegnap este írt egy SMS-t, hogy nem tudott gépközelbe menni, meg hogy vagyok, de hát tudja jól, hogy meghalt a kártyám, nem tudtam visszaírni neki. Bár szerintem ha módomban állt volna, akkor sem írtam volna. Hadd főjön egy kicsit a saját levébe! Mert tényleg megvághatja a fél országot... csak ne látványosan!

Ez a mai nap valami dögunalmas volt! Gyakszin jóformán mást sem csinálunk a csajokkal, mint ültünk. Gréta helyettese a pultnál, Andi a raktárban, én meg a cipőknél. De nem gond. Tegnap megint levágtam egy hisztit Gábornak, de úgy érzem, hogy most ez teljesen jogos volt. MSN-en a neve mellé kirakott egy képet egy vörösbe öltözött csajról (eddig nem is lenne gond, csakhogy van némi önkritikám, tudom hogy annak a bigének a seggébe sem szagolhatok). Én meg felkaptam a cukrot, de hát mégis...! Engem szédít, hogy mennyire szerelmes belém, meg el akar venni feleségül, meg bemutat szüleinek, meg anyám kínja... aztán mindenféle kommunista protokollkurvákat tesz ki képnek?! Már bocsánat!!! Tudom, hogy én sem vagyok szent, sőt még ártatlan sem... de én legalább nem tárom a nyilvánosság elé az ilyeneket! Főleg nem annak a valakinek, akivel esetleg komoly szándékaim vannak! Azonnal rákérdeztem, hogy ki ez a lány, de úgy, hogy érezni lehessen az indulatot. Velem ne szórakozzon! Azt mondta, hogy egy nővérke (mellette mosoly, amin még jobban felhúztam magam), de25 éves, és van férje. Na gondoltam magamban, én meg 18 vagyok, és nincs férjem, na erre varrjon valaki gombot! Az egy dolog, hogy van-e párja vagy nincs, tőlem aztán Terézanya vagy Szűz Mária is lehetne, ne Gábor képén pózoljon alig több, mint egy szál vigyorban! Dühömben azonnal kiléptem, aztán pár perc múlva vissza, de akkor már nem írt nekem semmit. Bennem meg azért van annyi női meg egyéb büszkeség is, hogy ne omoljak virtuálisan azonnal a karjaiba. Ma délelőtt írt egy SMS-t, de csak annyit, hogy hogy vagyok? Normális hangnemben válaszoltam rá, de nem tudtam elküldeni, mert a kártyám meghalt. De úgy voltam vele, hogy egye bassza, talán emészti egy kicsit magát, talán megfordul a fejében, hogy talán nem kéne ilyen képet kitenni, főleg abban az esetben, ha talán az állítólagos barátnője is láthatja. Mert nézze meg a nőket - beleszarok. Úgysem tudok mit tenni ellene, ő sem vak ahogyan én sem, ha kitart mellettem, miattam az eljegyzésünkig megdughatja a fél országot (de csak mert a másik fele férfi). De ne akarjon féltékennyé tenni, mert egy: az nem nehéz feladat, kettő: olyankor nagyon ki tudok kelni magamból, üvöltözök mindenkivel, és még a szokásosnál is bunkóbban viselkedem, és három: mert kibaszottul rühellem, ha provokálnak! Tényleg... vajon mit akart ezzel, ha nem provokálni? Nem lesz ennek jó vége. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha nem is lesz jó a vége... házasság sem lesz belőle.

Asszem most lett elegem mindenből, ma reggel. Zolival álmodtam... ketten voltunk egyik legjobb barátom tanyáján (sosem jártam még ott), ahova bemenekültünk egy nyári eső elől. Bent megfogta a kezem... semmi más nem történt, de én olyan elmondhatatlanul boldog voltam álmomban, hogy egyből felébredtem, persze azzal a tudattal, hogy minden a régi, megint együtt vagyunk, mint egy éve... de aztán ki kellett dörgölnöm az álmot a szememből, és ráébredni arra, hogy semmi sincs úgy. Egész nap lehangolt voltam, süvített bennem a szél, mintha a bőröm alatt csak a préri lenne. Szakmai gyakszin is ahogy ültem csendben, a belső hang az Ő hangján szólalt meg, a zene a rádióból rólunk szólt, akármi is volt az. Mert négy hónapra miénk volt a világ, a mi szívünkben volt - egymással. Talán sosem jön már vissza. Talán megint várnom kell másfél évet. Talán tényleg feleségül megyek Gáborhoz, akkor ki tudok szakadni ebből a semmilyen állapotból, és könnyebb lesz. Nem tudom mit hoz a jövő, azt sem, hogy mit kéne ilyen helyzetben tennem. Gábort átbaszni nem akarom. Zolit valószínűleg már sosem kapom vissza. Ámde Gábort kedvelem, helyes, okos srác, Zoli viszont... az angyalarcú fiú az ördögi tűzzel a szemében... vakon elhittem minden szavát, ami csoda, soha egy barátomban sem bíztam meg. Sőt! De ő valósággal megbabonázott. Tényleg lehet valami tudománya, ha ennyire magához láncolt. Most hétvégén lesz egy koncert, tavaly ugyanekkor volt, arra együtt mentünk el. Rettegek attól, hogy megint rámjön valami dili, mint szilveszterkor (akkor lettünk volna egy évesek). Zokogni tudnék a tehetetlenségtől, és Zoli hiányától. Mi lesz?

Hazaérkeztünk a hesszelésből, megjegyzem épp ideje volt. Hiányzott az internet, Gáborral is csak SMS-ben tudtam tartani a kapcsolatot. Bár érdekes ez az egész... sosem találkoztunk még személyesen. Ez valami szimpátián túl, párkapcsolaton innen... vagy a fene tudja. Érdekes ez az egész... és tudom, hogy a háttérben valaki nevetve néz engem. Valaki, akinek hosszú haja félig az arcába lóg, aki fekete kabátjában karbatett kézzel áll, és nyugodtan mosolyog azon, ahogy tipródok. Vagy már elfordult, és csak ritkán néz vissza, hogy felderüljön a látványomon? Vajon gyűjti a skalpokat? Mi emlékezteti minden emberre, akit tönkretett? Engem nem vágott teljesen a földhöz, mert nem haltam bele, csak megőrültem állítólag. Megkínzott, de nem ölt meg. Miért? Nem értem. Megkérdezni meg nem merem. Mi van, ha a válasz túl egyértelmű, ha ott van az orrom előtt, csak valamiért nem veszem észre? Sőt... az sem biztos, hogy válaszolna, ha megkérdezném. Valószínűleg ugyanaz az aljas mosoly ülne ki az arcára mint november végén, amikor az arcába vágtam, hogy még mindig szeretem. Az a mosoly, ami azt mondja: "a markomban vagy, és talán ezt még egyszer ki is használom". Legyen úgy! Vegye el tőlem, amit úgyis neki adnék! Még jobban megkínozna, de akkor már nem félnék megkérni, hogy oldozzon fel: öljön meg.

Mindjárt indulunk a szokásos éves családi telelésre, három napot távol töltünk. De most annyival jobb a helyzet, hogy anyai nagyszüleim is jönnek, akiket nagyon szeretek. Ugyanakkor szerintem mire hazaérünk, nekem már kétoldali internethiányom lesz... túl sokat kockulok a gép előtt... de hát csak így tudom tartani a kapcsolatot Gáborral (na meg SMS-ben, de a net valahogy mégiscsak jobb...). Hiányozni fog a három napban, üres lesz az életem az esti MSN-ezések nélkül...

Ma megint a többihez hasonló színvonalas napom volt... de nem gond, holnap már suli, látom a sok okos szakmunkástanuló osztálytársam értelemtől sugárzó arcát, hallom a megfejthetetlen tájszólásukat, érzem a zavaró aurájukat... főleg Annamariét... mellettem ül a kiscsaj... megállás nélkül engem bámul... olyan kis kedveskedő megjegyzésekkel, hogy "nahát Szilvi, de szépen írsz, de gyönyörűen rajzolsz, milyen jó a sminked, de szép vagy, de tetszenek a fülbevalóid", meg ecet. Jön utánam, mint a palotapincsi. Egy idő után idegesítő tud ám lenni! És mindez miért? Mert talán két alkalommal megvédtem, amikor a többiek szivatták. Ez pedig szerintem nem valami egetrengetően nagy teljesítmény. Ott lesz még Adri, aki vlsz. hozza unokatesója levelét... a srác bent van az elmegyógyban. Egyszer sikerült kiszöknie, de visszavitték, most meg nővérkének öltözve akart kisétálni (állítólag még a lábát is legyantázták), de elszakadt a szoknyája, és lebukott csórikám...

Ugyanakkor nem érdekel, hogy a ribancok Pécsen hesszeltek-e vagy sem. Tőlem aztán a föld alatt két méterrel is tölthették volna a szilvesztert (az legalább örömet okozott volna nekem). De legalább két jó dolog van most az életemben: Gábor, még ha távkapcsolat is van, a másik meg a jövő szombati Prosectura koncert (3p és 1c: Pia, Pasi, Pogó, Cigi). Addig elvileg kapok megint ösztöndíjat... zsííír!

Senki ne kérdezze, miért kezdtem el ezt az egészet... talán azért, mert egy sajnálatos hiba során a számítógépről kitörlődött a naplóm, amit már több mint két éve vezettem. Egyébként ide úgysem fogok szaftos részleteket leírni a magánéletemből...

Hát megint elkezdődött egy év... kíváncsi vagyok, ez mit hoz... igazából a nyár érdekel legjobban... Malomvölgy, Pollen, stb... Szigetre soha többet... és most okosabb leszek, mint tavaly: legalább két pulcsit viszek magammal, napi két doboz cigivel számolok (saját magamnak), hideg kaja, kispárna, szuku, óvszer, mp3 lejátszóm otthon marad... ösztöndíjam félretenni... jogsit megszerezni... 19. születésnapomat megérni... anyám borogass, mikor lesz megint újév?