Elegem van! Mindenből és mindenkiből! Ennyi önző embert egy rakáson! Tegnap viszont történt velem egy jó dolog: kirúgtak a gyakorlati helyemről. Hogy ez miért jó? Roppant egyszerű. Egy olyan alagsorban voltam, ahonnan semmit nem lehetett látni, csak a folyosó túlsó oldalán a falat, a neont, meg a cipőket, ruhákat, ráadásul egyik ocsmányabb mint a másik. Az oktatóm egy paraszt idióta szőke liba volt, a másik aranyos, csak alig szólalt meg. Látszott, hogy ő is tart attól a nőtől. Most bizonytalan, hogy hol leszek, de valószínűleg egy Adidas boltban (egy egész falnyi kirakat, ahol ki lehet látni a főútra, nagyobb forgalom, ráadásul három osztálytársnőm is velem lesz, szóval ha abszolút semmi dolgunk nem lesz, akkor elpóverkodunk egymással).
Ugyanakkor még mindig nagyon egyedül érzem magam. Már valahogy azok is elfelejtenek, akiknek eddig fontos voltam talán. Mindenkinek jött valaki új, vagy régebbi, mint ahogy Szabinak Bogi. Adrinak itt van Gergő, tesómnak a barátnői (na jó azért a tesóm foglalkozik velm meg minden de ), Móni folyton csak nyafogni tud azon, hogy nem mer kezdeményezni egy pasinál, mert mi lesz, ha beég (hiába pofázom el neki minden nap háromszor, hogy az nem beégés, kockázat nélkül nincs győzelem, meg ecet), Evelinnek ott van Béla, Detoxnak a barátnője (meg rajta kívül még hat vagy hét csaj, köztük én - de hát ennél mi sem bizonyítja jobban, hogy neki sem jelentek semmit, de őt nem hibáztatom ezért)... egyszóval mindenkinek van valaki, csak én kukálkodok egymagam. De már kezdem megint megszokni. Tulajdonképpen lételemem az egyedüllét... csak azért jó lenne, ha néha nem abból állna a szaros életem, hogy másokét egyengetem. Vajon mások is így vannak vele, csak ők erősebbek?
Gábor valószínűleg csúnyán átvert, még csúnyábban, mint én őt. Én legalább az elejefelé azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé, aztán amint megint felbukkant Zoli, már tudtam, hogy nem. Csak hallanom kellett róla... megszakad a szívem, annyira hiányzik! De én legalább nem jöttem össze senkivel Gábor háta mögött. Azt már leírtam, hogy az egyéjszakás kapcsolatai egyébként sem zavarnának, de hát el sem mondja őket. Ennyire hülyének néz? Az anyja picsájával szórakozzon, de ne velem, mert nem ő az első, és már kibaszottul unom! De beleszarok. Iwiw-en töröltem az ismerőseim közül, love.hu-n pedig, ahol megláttam, a kedvenceim közül. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő volt az egyetlen ilyen kedvencem. Sokra úgysem mentem vele. Zoli meg... hát nem tudom. Csak jönne vissza... akármilyen körülmények között, akárhogyan... de mostmár minden remény veszve. "Zoltán nem ismer téged." Az egyetlen ember, aki életemből három-négy hónapot tökéletessé varázsolt. Már az sem érdekel, hogy miket tett vagy tehetett a hátam mögött, hogy miket hazudott, kikkel és miért, hányszor csalt meg... kurvára nem hat meg. Csak visszakapnám! Mást már nem kérnék! Nekem ő kell mindörökre! Már lassan kilenc hónapja sírom vissza... eredménytelenül. De várok még ennyit, vagy akár kétszer ennyit, csak tudnám, hogy visszatér, hogy hazajön! Nekem az ő karjaiban volt az otthonom. Ott biztonságban éreztem magam! Csak rágondoltam, és tudtam, hogy senki nem bánthat... és nem is bántottak! Vele egyenesbe került az életem, volt egy biztos pont, a tanulmányi átlagom 4,1-ről 4,6-ra emelkedett (persze ez egy szakmunkásképzőben nem nagy kunszt), senkivel nem veszekedtem... aztán mintha elvágták volna. Először ő hagyott el, aztán mindenki más. És most itt állok egyedül, mint egy ujj a megcsonkított kézfejen, ami vérzik és fáj.
