PatkányBlog

Nem tudom, hogy az I fucking love science oldala mikor lett titokban I fucking support public breastfeeding oldal, de annyi hasznom mindenképp származott belőle, hogy kiderült: van annyira jó az angolom, hogy tudjak érvelni. Nem értem, mire jó az, hogy buszon, étteremben, parkban előkapja a mellét és mindenféle kendő, takarás, elfordulás nélkül etetni kezdi a gyereket. Mert adjon neki enni, persze, ne éhezzen az a picike, de egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet kulturáltabban megoldani ezt. Pld. etetés után elindulni boltba vagy ahova mennie kell. GYES-en van, gondolom ráér. Vagy lefejni tejet és azt magával vinni, egy óra alatt még a legnagyobb nyári rekkenő hőségben se lesz baja. Vagy legalább egy kendőt, amit direkt erre a célra találtak ki, diszkréten ráteríteni a mellére és a baba fejére. Így talán néhány fertőzés is elkerülhető. Jött fröcsögni a sok fapina, hogy márpedig a szoptatás mennyire fontos, és nem fogták föl, hogy én nem azt vitatom, hanem a rohadt nyilvános szoptatással van a bajom. Mert undorító, ahogy a gyerek nyálas kis arcán még anyuka teje is szépen végigfolyik. Meg ez egy belsőséges, intim dolog, nem a világra tartozik. Szerintem kb. azok csinálják, akik annyira odáig vannak maguktól, hogy teljesítették A Princípiumot, hogy nem bírják ki, hogy ne nyomják le minden létező lehetséges módon a világ torkán. Csomó helyen vannak kialakítva baba-mama szobák, pelenkázók, csodák csodájára ezeket erre találták ki. Hogy anyuka a picikével szépen diszkréten félrevonuljon, és megetesse. Meg hogy a szoptatás természetes. Tudod mit? A menstruációs ciklus is az, mégis kiakadnál, mint a kakukkosóra vagy az ampermérő, ha a buszon, boltban, étterem közepén letolnám a ruháim, és nekiállnék tampont cserélni, mondván hogy a te prüdériád miatt én nem fogok hullamérgezést kapni, mert öt perccel később cserélek, meg egyébként is, a menstruációs ciklus gyönyörű dolog, a női termékenység tökéletes megnyilvánulása, annak képessége, hogy szaporodjunk és sokasodjunk, utódaink által tovább éljünk... úgyhogy ne gyere nekem a baromságaiddal, hogy undorító dolog a vér meg a trutyi, amit a tamponra és tamponba ragadva ott lóbálom az orra előtt, hogy imádjon és boruljon térdre előttem és tartsa tiszteletben a nőiségem ily magasfokú megnyilvánulását. Hogy ez csak közönséges természetes dolog, amit el lehet intézve diszkréten is, az egy dolog, a diszkrécióval nem lehet menőzni és kényszeredett elismerést kicsikarni másokból. Meleg pár alig meri megfogni egymás kezét az utcán, de ezek bármikor bárhol kipakolhatnak. Ha nem tetszik, ne nézzek oda. Rendben, de pár hét múlva sírni fogsz mint a fürdős kurvák, hogy a férjed hozzád se nyúl, nem tud már nőként tekinteni rád, és lépten-nyomon más csajokat nézeget, pornóoldalakat látogat, és inkább motyikol Marok Marcsával, mint veled. Ez még a szerencsésebb eset, mert nem számít házastársi hűtlenségnek. Elhinni is nehéz, mennyi házasságtörés történik abban az időszakban, amikor a feleség átmegy csak anyába, és megszűnik nőnek lenni. A barátai egy része is elmaradozik, mert kellemetlen nekik, hogy egy alapvetően két emberre tartozó tevékenységet premier plánba csinál. Olcsó hasonlat lenne azt felhozni, hogy mások meg nem kefélnek nyilvánosan, bár igazából lehet mondani, hogy ők csak nagyon szeretnének már gyereket, és mindent megtesznek érte, meg egyébként is hogyan lenne már undorító dolog a kölcsönös örömszerzés két olyan ember között, akik szeretik egymást... valaki felhozta érvnek, hogy a nők már évezredek óta szoptatnak. Igazából az emlősállatok úgy évmilliók óta, de szeretem megkülönböztetni a civilizált embert a majmoktól, kutyáktól, fókáktól, egyebektől. Vajon a párosodás hány millió éves történet? Vagy az ilyen-olyan menstruációs ciklus, ami a főemlősöknél is megfigyelhető? Utálom a hibás érvelést. Egy erre a célra kitalált szoptatókendőt aligha lehet kétezer forintnál drágább... oké, benéztem, eléggé megkérik az árát a jobb daraboknak, de szerintem egy egyszerű pamutpelenka is megteszi, az két-háromszáz forint darabja. Amennyibe egy gyerek és a kiegészítői kerülnek, egy kendő igazán nem lehet tétel. Vagy vonulj félre, az ingyen van. Ne akard, hogy elkezdjem sorolni mindazt a sok, akár étkezéssel kapcsolatos folyamatot, ami teljesen természetes, mert ha étteremben csinálod, elkezdek csámcsogni, böfögni, ha szerencsés napom van, még fingok is egy jó nagyot. Persze tudnám kulturáltan, visszafogottan, művelt európai ember módjára csinálni, de hé, ez természetes, ha nem tetszik, ne nézz ide, fogd be a füled, és jó nap esetén az orrod is. Kifizettem a kaját, jogom van úgy enni, ahogy nekem jólesik. Megtehetném, hogy tekintettel legyek másokra, ne legyek bunkó és akkor békében tudunk élni egymás mellett, de én jobb vagyok nálad, nekem ez jár, és ha szóvá teszed, még le is ordítom a fejed, hogy mit képzelsz magadról, amiért beledumálsz abba, ami nem rád tartozik (igazából persze de, rád tartozik, mivel hatással van rád)... szóval erre kéne gondolnia mindenkinek, mielőtt nagy elánnal nekiáll a retkes buszon, a zsúfolt boltban vagy étteremben bazilátványosan, kendő nélkül szoptatni.

Reggel láttam az index fészbukoldalán, hogy valami öregasszony egymaga kisajátított egy egész vasúti kupét, bezárkózott, és nem engedett be senkit, az ülőhelyért pityergő terhes kismamát sem. Persze jöttek a kommentek (tőlem is), egyfelől hogy mekkora szemétség volt ez a vén picsától és mégis mit képzelt magáról, másfelől pedig hogy már biztos demens, meg mi is leszünk öregek, stb. Szerintem ez nem demencia. A demencia az, amikor elfelejted a közelmúlt eseményeit, és az idő múlásával egyre többet is. Ez egész egyszerűen rosszindulat, önzőség volt az öregasszonytól. Főleg mivel egy olyan szolgáltatást vett igénybe, ami ugyan olyan, amilyen, de a terhes nő és a férje fizettek az utazásért, a mammer meg, nyugdíjas lévén, ingyen utazott. Nem akarok papolni adókról és megvásárolt szavazatokról, csak a kommentek olvasgatása során azt láttam, hogy egyesek nevetséges módon elvárják, hogy csak azért tiszteljek valakit, mert öreg, mint az országút. Nem akartam demagóg lenni és odaírni, hogy akkor most az összes még életben lévő náci tisztet tisztelnem kéne, mert jócskán időskorúak? Don't feed the troll, nem akartam én kijátszani a náci kártyát, hogy aztán estig magyarázhassam a sok gyökérnek, hogy mi is van. Úgy gondolom, a tisztelet tehát nem kor függvénye. Tisztelni lehet egy hároméves kisgyereket is, ha az szót fogad a szüleinek, köszön másoknak, nem cibálja a barátai haját, és szépen játszik. Ha pedig hullafáradtan jövök haza a dolgomról, és a buszra vagy metróra átszállva dafke bevág elém a vén kurva, mert máskor nem ér rá a piacra vagy temetőbe menni, csak reggel és késő délután, amikor az iskolában/munkahelyen egyébként is elfáradt, lestrapált, pakkokkal megmálházott ember is menne haza, és utána még direkt szuttyog is, mert akkor már olyan sietős a dolga, akkor ne csodálkozzon, hogy beszólok neki. Vagy bőrt húz a műfogsorára, bekussol és örül hogy nem csapom agyon a banyatankjával, vagy szépen megvárja amíg én is leszállok, higgye el, gyorsan, mert mennék már haza a picsába. Ha azon az öt másodpercen múlik az élete, kösse föl magát. Nekem sokszor azon az öt másodpercen múlik, hogy elérem-e a csatlakozásomat, vagy várhatok még 10-20 percig a büdös alkesz csövesek és cigusok között a következő járatra. Szóval hadd ne dobjak hátast attól, hogy elmúlt hetven. Csúcs, mázlija volt. De ne döngesse a mellét, hogy ő építette föl az országot, ne tolakodjon, ne gondolja hogy neki minden alanyi jogon jár, és jártassa a lepcses képét a mai fiatalokról, mert jelenleg mi építjük ezt az országot azokra a romokra, amiket ők "építettek". Minden korosztálynak megvannak a tiszteletre méltó és tiszteletre kevésbé méltó tagjai. Amikor át akarom adni a helyem az öregasszonynak, de int, hogy maradjak nyugodtan, ő úgyis csak egy megállót megy, vagy látja hogy hulla vagyok, azt tisztelem. Ha előzékeny azokkal, akik jobban sietnek, vagy egyszerűen csak késő délelőtt vagy kora délután intézi a dolgait, amikor az aktív korúak a munkahelyükön vannak, azt is tisztelem. Mert használja az eszét. Ilyen egyszerű ez. Túl sok mindenkit utálok, biztos bennem van a hiba. Nem igazán érdekel. Valahogy az embereket könnyű utálni. Ha lenne példaképem, valószínűleg az a spanyol nő lenne, aki 28 évig vaknak tettette magát, hogy ne kelljen fölösleges kis csacsogásokba bonyolódnia mindenkivel, akivel csak összefut. Valahogy általában azok várják el leginkább a tiszteletet, akik igazából semmi különöset nem tettek érte. Ha elértek valamit, azt is vagy alájuk tették, vagy olyan induló körülményeket biztosítottak hozzá, hogy tényleg volt módjuk csak arra a célra koncentrálni. Az ilyen embert arról lehet felismerni, hogy szikrányi alázat nincs benne. Elfelejti, hogy honnan jött. Tudnék mondani konkrétumokat, de minek. Inkább megyek vissza a dolgomra.
Tudtam, hogy a Costa meg a Starbuck meg ezek kalap szarok. Igyatok Frei Café-t. Az finom, megfizethető, és különleges. :)

Mindent, csak tanulni ne kelljen rovatom ma esti részeként gondoltam elolvasom a híreket. A portált, ahonnan tájékozódni szoktam, ma kétszer nyitottam meg direktbe, és nagyjából folyamatosan néztem telefonról a közösségi oldalon megosztott újdonságokat. Most aszongyák, hogy aggasztó a munkaerőhiány itthon. Ez furcsa, épp ma mondták a tévében, hogy az egyik budapesti kórházban egy egész osztálynyi ápoló mondott fel és ment át dolgozni a szomszédos, újonnan nyílt bútoráruházba (ez itt a reklám helye, az IKEA-ba), mert konkrétan sokkal jobban megéri nekik ott dolgozni, kevesebb munkaóráért több pénzt kapnak. Szóval az IKEA biztosan nem szenved hiányt munkavállalókban. Más kérdés, hogy remélem hamarabb lesz szükségem norvégmintás lámpabúrára, mint orvosi ellátásra. A Szárnyas Fejvadász oldalát is követem, tuggyatököm miért, ott is olyan hirdetések jelennek meg, hogy az agyam eldobom, és szívem szerint még további húsz évig kihúznám a sulit, mert arányait nézve jobban keresek diákpénztárosként a teszkóban, mint ha elmennék dolgozni esetleges diplomával, és egy szinte használható, sőt állítólag jó angol nyelvtudással, meg némi alázattal. Műszakozás, túlóra, legalább egy idegennyelv ismerete, négy órában bejelentve, stb. mindezt minimálbérért. És ez az általános. Hát csoda, ha aki tud, elhúz innen? Nincs pincér, szakács, orvos, asztalos, informatikus, ápoló, óvónő, takarító... akit a végzettsége nem köt szorosan ide (pld. egy jogász akármennyire tanult ember, külföldön a magyar joggal nagyjából kitörölheti), fontolgatja hogy lelép, és jól is teszi. Minek gebedjen meg itthon éhbérért, amikor néhány száz kilométerrel odébb elismerik a munkát, amit végez? Persze nyugaton sincs kolbászból a kerítés, ezt első kézből tudom. Oltári kulturális különbségek vannak, és sokszor még a diplomás, adott ország nyelvén folyékonyan beszélő szép, szorgalmas fiatalokat is cselédszámba veszik. Több ismerősöm is panaszkodott erről. Nem minden a pénz, ezt elismerem. Hiányzik nekik a családjuk, a barátaik, és ők is hiányoznak nekik, nekünk. Az internet összeköt, az jó, de például hiányzik, hogy csak egymás mellett terpeszkedve nézzünk valami hülye rajzfilmet vagy horrort, nem is kell szólnunk egymáshoz, csak a tudat, hogy ott vagyunk, és ugyanarra gondolunk. Kurvára kibaszottul hiányzik. De nem akarok önző lenni.
Kisgyerekes anyukák vs. mi. Megint felröppent egy blogon, ahova persze nem lehetett kommentelni, hogy valamelyik szabadszájú gyerektelen kiosztotta az otthon tespedő, háromévente GYES-ért szülő, albérletkunyeráló, lehetőleg egyedülálló "anyákat". Az érintettek gondolom rárepültek, mint légy a szarra, őket ne sértegesse senki, ők már teljesítették a princípiumot. Szerintem az a princípium akkor lesz teljesítve, ha a gyerek felnőttként értékes, hasznos tagja lesz a társadalomnak. Egy fél éves gyerek elhiszem hogy nagy idő- és energiabefektetéssel jár, nem beszélve a pénzről és az egyéb lemondásokról, de ha már most így odavannak, mi lesz velük az elkövetkezendő alsó hangon 25 évben? Vagy akár életük végéig? Mert ha az a gyerek ötven éves lesz, anyának-apának akkor is a pici kis porontya lesz, és aggódni fog érte, és ez teljesen természetes. De amikor a lába mellett egy gyerek, a babakocsiban még egy, a hasában a harmadik, életében két hetet nem dolgozott, a pasija (ha van) vagy dolgozik valamit normális, bejelentett munkaviszonyban olyan bérért, amilyenért; vagy nem, és az ingyen elvihetős csoportokban kéregetnek rugdalózót, babatápszert, pelust, miegyebet, és lehetőleg három szobás, belvárosi, bútorozott albérletet, max. harmincezer + rezsiért. Na ezzel van tele a tökünk. Meg amikor teljesen, totálisan elhagyják magukat azért, mert a gyerek. Biztos kurva élet, hogy nem lesz ideje napi másfél-két órákat fitneszkedni meg edzeni, följön rá némi túlsúly, de azért egy hajmosás, egy szempillaspirál, meg egy vállalhatóan csini gönc nem igaz, hogy nem fér bele. Mindannyian el tudjuk hagyni magunkat valamiért, de bakker, amikor a legnagyobb fájdalom ért, akkor se mentem ki rendezetlen kinézettel az utcára, mert az én nyűgöm, bajom nem a világra tartozik, semmi közük hozzá. Nem mondom, hogy soha nem mentem sehova belőtt haj vagy smink nélkül, de ha egy mód van rá, ezeket nem mulasztom el. Főleg nem egyfolytában. Most egy nőt mutatnak a tévében, aki úgy néz ki, mint a Macskafogóból a szőke hajú patkánycsaj. Szomorúnak induló, de happy enddel záruló történetet mesél. Attól függetlenül tisztára olyan, csak a hangja más.
Hajat kéne mosnom. Holnap úgyse lesz hozzá semmi humorom. Mostanában valahogy fáradt vagyok ha kell, ha nem. Jól vagyok, csak fáradt. Nem akarom elkiabálni, de már asszem hetek óta nincsenek rémálmaim. Nem fáj annyira beszélni róla. Nem mintha egyébként szeretnék beszélni róla.
Talán fogytam valamennyit. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a tavaly óta rámszaladt tíz kilóból lement vagy másfél. Ennek örömére bevágtam most egy kis tál csilisbabot. Finom lett, bassza meg. Előtte meg fagyit toltam. Gondoltam elkapcsolom a picsás műsort a Cookie-kinézetű műsorvezetővel, de utána meg a Brüno lesz alig háromnegyed óra múlva, addig épp hajat tudok mosni. Már lejár a fejemről.
Egyébként meg vagyunk áldva a vízzel is. Csomószor szar a nyomás, tetőtől talpig habban várom, hogy ne csak vékony sugárban csapathassam magam, miközben a mentás tusfürdő csípi a szemem, de én még mindig jobban jártam, mint szegény D, aki mindig kifogja azt az 5-10 perces időintervallumot, amikor egyáltalán nincs meleg víz. Értem én, hogy odakint negyven fok van, örülnünk kéne a frissítő zuhanynak, de tudod mit? Nem, inkább nem. Vagy mosogass el jó zsíros kotlát hideg vízben. De legalább a vécé elkezdett ereszteni. Mármint a kivezető cső alul. Nagy élmény volt mezítláb beletrappolni a kék linóleumon tocsogó vízbe, de legalább az első riadalmam elmúlt, amikor észrevettem, hogy nem a jóformán vadonat új mosógép dobta be a törölközőt, hanem később én a cső alá, hogy amíg meg nem javítják, az alattunk lakó kiscsaj ne ázzon el.
Mától megint tülkölnek éjszaka a vonatok. "Anyád temetésén dudálj, faszomöccse", mondaná Mucsi művész úr. Tibi atya kiátkozott a fészbukos csoportjából, szóval Humbák Művekbe se megyek többet. A szabad véleménynyilvánítás mellett kampányolva kicsit álságos, hogy ha valaki normális stílusban, okkal és joggal kritizálja őexcellenciáját, akkor tiltást érdemel. Hát a kurva anyádat, admin, szívjatok gázt, a lopott poénjaitokat meg kenjétek a hajatokra. A PiCsa támogatásokat lejmol, kaptam Lópici Gáspáros pólót Anyától, de az Auróra téma. :) Más nem nagyon van. Megyek hajat mosni, mostanában göndören hordom, és bár magától is az lenne, de kicsit ráhúzok és belövöm, ha már göndör, legyen igazán göndör. Aztán lehet, hogy megint levágatom, hiányzik az igazi rövid hajam. De ahhoz meg még fogynom kéne, hogy csini rövid hajú csaj legyek, és ne véresszájú ősleszbika. Minden a látszat.
Izus holnap reggel szül. Sokat gondolok rá, csak nem akartam zavarni, gondolom most úgyis mindenki írogat neki mindenfélét. Több, mint egy éve nem láttam. Remélem hamarosan sor kerül rá. :)

A hétvége hááát... tanulságos volt. Azt hiszem, ez a legjobb jelző, amivel illetni tudom. Szerencsére nem a párkapcsolatom bánta, sőt, az csak megerősödött általa, nem, mintha idáig ne lett volna sziklaszilárd.
Alapprobléma: ha úgy érzed hetek, vagy akár hónapok óta, hogy hűvösen bánnak veled, akkor az úgy is van. Mottóm: attól hogy paranoiás vagy, nem biztos, hogy nem üldöznek. Mondtam már márciusban is D-nek, hogy valami nem oké, akik előtte szívesen beszélgettek velem, jó társaság voltunk, most jószerivel a fejemre se szarnak. Nem értettem, és komolyan azt hittem, hogy csak beképzeltem, vagy egyszerűen felnőttünk, vagy ilyesmi. Aztán kiderült, hogy nem. Alaposan meg lett keverve a szar, és látszólag én jöttem ki belőle vesztesként, de ha ezt nevezik vereségnek, akkor örülök neki. Ha a hátad mögött savaznak, és utána arra se adnak lehetőséget, hogy előadd a te verziódat és megvédd magad, majd amikor ez valahogy mégis nagy nehezen sikerül, simán leráznak azzal, hogy őket nem érdekli... az nem vereség. Főleg ha ezek után még meg vagy vádolva olyasmivel, amiről tehetsz vagy nem (vérig sérteni valakit azzal, mert leléptél egy buliból pusztán azért, mert túl sokat ittál, és nem akartad rontani a bulihangulatot a részeg szédelgéseddel, esetleg hányással?! könyörgöm nemá), úgy, hogy előtte kb. a vádaskodó tett hasonlót, amivel szemmel láthatóan tényleg vérig sértett valakit, ironikus módon épp azt, aki a balhét gerjesztette. Ez nekem föl se tűnt volna, csak D. mondta később, és akkor állt össze a kép. Aztán másnap a nyakamba ömlött a fekete leves, hátulról, mert ha nem megyek helybe a lófaszért, ki tudja, hogy a szemembe is előadták-e volna azt sokmindent. Valószínűleg nem, mert előtte szisztematikusan kibeszéltek többeket is, akik véletlenül pár méterrel odébb voltak. Gondolom rólam is ment a pusmogás a betoppanásom előtt is. De nem is érdekel. Ilyen emberekre nincs szükségem. Nem akarok D. nevében beszélni, akit érdekel a véleménye, őt kérdezze meg, részemről elégedjen meg mindenki annyival, hogy tiszteletben tartom a döntését, és igazából kurvára örülök is neki. Arra még kíváncsi leszek, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban kik és mennyire fogják keresni a társaságunkat, bár tippjeim vannak. Azok listája pedig, akiket mi fogunk keresni, már teljes.
Ha ribancot akarnak látni a csúszdán, majd én mutatok nekik ribancot a csúszdán. Nem fogok szart keverni, nem fogok ócsárolni senkit, de azért ha szóba kerül a dolog baráti körben, készséggel elmesélem konkrétumokkal, nevekkel és dátumokkal bárkinek, hogy velem például hogy bántak. Vagy a fülem hallatára másokra miket mondtak. Az ember azt hinné, az ilyen kicsinyes dolgok valamikor a kamaszkor végén tovatűnnek BUT NOOO, jönnek szépen. Főleg azoknál, akik elfelejtik hogy honnan jöttek, és ezáltal nem látják tisztán, hogy hova tartanak. Na mindegy, nem az én dolgom. Hétvégén pedig oltári nagy ribanc leszek a világ legextrémebb csúszdáján, bicsiz.

Jó rég nem írtam. Privátot se. Azt hiszem, nem nagyon volt mondanivalóm. Most sincs sok, csak tanulnom kéne, ahhoz viszont már késő van, hogy nekiálljak takarítani. Meg fáradt is vagyok hozzá. Rá kell állnom a gyogyibogyóra még időben. Múltkor volt a Csúcshatás a tévében. Már rég meg akartam nézni, úgyhogy megragadtam az alkalmat, és nem bántam meg, tetszett. Klassz ez az új tévé. Olyan, mint én, nagyképű, széles és sötét. :)
Mostanában fáradt vagyok. Kíváncsi lennék, vajon miért, de azt hiszem, egyszerűen csak lelassult az életem. A diákszövetkezet folyton baszogatott az egészségügyi kiskönyvvel (régi szép idők, amikor kb cserkészbecsszóra adták a munkát...), azt intéztem, csomó időpontomat az áruház mondta le mert csóróság volt náluk... most meg mire minden elsimulna, már tanulni kell. Ettől függetlenül igyekszem majd dolgozni menni, hiányzik, kell a lé. Meg hogy ne érezzem magam haszontalannak, hogy emberek között legyek, hogy meglegyen a motiváció, hogy fölkeljek reggel, különben picsán lesz rúgva a szám széle. Sokszor legszívesebben csak feküdnék egész álló nap. Nem csinálva semmit. Nem olvasnék, nem néznék filmeket, csak feküdnék, és elképzelném, hogy az elmém kiürül, majd megszűnik létezni, finoman ráhullik egy nagy, puha felhőre, elalszik, és ott marad, lassan messze száll vele. Egy ideje azon tanakodok, hogy talán beszélnem kéne valakivel, aki jártas az ilyen gondolatokban, de nem ítélkezik. Talán jó lenne hangosan kimondani dolgokat anélkül, hogy attól kéne tartanom, hogy bárki agyára mennék. Aki nem is nézegeti az órát, hogy mikor jár le a drága ideje, amit rám szánt. Érdekes, de arra jutottam hogy el kéne mennem egy templomba. Tudom is már, hogy a környéken hol van református templom. Legjobb emlékezetem szerint még az életemben nem tettem be a lábam templomba lelki megtisztulás céljából. Máskor attól félek, hogy nem maradt bennem semmi alázat, mindent csak fikázni tudok, és tele vagyok kifogásokkal, lekicsinyléssel és felsőbbrendűségtudattal. Úgy gondolom, nem vagyok egy hülye ember, de magas lóról nagyot lehet esni. Honnan tudom, hogy mindent jobban tudok, mint mások? Honnan veszem, hogy okosabb vagyok, mint ők? Egy ideje meg se fordul a fejemben, hogy másnak talán máshogy jók a dolgok, mint nekem. Ha mégis erre jutok, egyszerűen hülyének nézem az illetőt. Aztán, ha szerencsém van, rájövök, hogy talán mégis inkább én voltam korlátolt és beszűkült. Ritka, de ilyen is van. Boldog vagyok, hogy van nekem D, aki rá tud világítani a dolgok azon oldalaira, amiket nem látok meg, vagy egyszerűen ignorálok. Rá hallgatok. Nem tudom, ragaszkodtam-e már valakihez, akit én választottam (tehát nem rokon) ennyire szívvel-lélekkel. Úgy emlékszem, hogy nem. Talán mert nem én választottam, hanem ő. Fogalmam sincs. De nincs is jelentősége. Oly sok mindent elcsesztem már az életemben, de ezt nem akarom, és ha megőrzöm, akkor megőriztem mindent. Annyira szeretnék jó feleség lenni, de vajon megvan hozzá a kellő türelmem?
Hétvégén otthon leszünk, lány- illetve legénybúcsúra megyünk, utána hétvégén esküvőre is, a kettő között lesz a szülinapom, meg egy valag zh. Bakker, jövőre harminc éves leszek. Belegondolni is rémisztő. Se családot nem alapítottam (oké, ez egy sztereotip elvárás, klasszikus értelemben vett családot nem is fogok alapítani), nincs normális munkám, nincs normális végzettségem, nincs jogosítványom... más is ennyire keveset tud fölmutatni ennyi idősen, vagy csak engem ért a megtiszteltetés, hogy főbalfasznak nevezhetem ki magam? Na mindegy, odáig még van egy év, egy hét, és fél nap. Nincs más hátra, mint előre.
Érdekeseket álmodok mostanában. Hirtelen egyet se tudnék felidézni, ami furcsa, ha az emlékezetem nem csal, néhányat még meséltem is D-nek. Élénk álmok, mozgalmasak, néha ijesztően, máskor vidámak, de van, hogy csak... szokatlanok, életszerűtlenek. Elvégre ezért álmok. Amíg nem rémálmok, addig minden csodás. Gyakran vannak rémálmaim. Rengeteg vér.
A gépem is rosszalkodik, de ezt csak tegnap kezdte. Azt hittem, ma már jobb lesz, de hogy miért gondoltam, hogy meggyógyul... abszurd, nem? :) Majd megkérem D-t, hogy nézzen rá. Na de most már ideje tanulni, amíg még van miről, mert ha kifüstöl nekem a lapos, begorombulok.

Még élek. :) Nem mintha bármi olyan történt volna, amin ezen változtatna, csak mostanában kissé lusta elfoglalt voltam. Vizsgák, meg minden lószar, téós csajszi is rámhozta a frászt, rezgett a léc, de végül ami nagyon kellett, az sikerült. Mindig megfogadom, hogy óráról órára tanulok, sose csinálom. Vagy időm nincs, vagy lelkesedésem, vagy egyik se. Most reghét van, tudok pihenni, de igazából kicsit unom magam itthon, dolog van, de az nem tart ki egész nap. Melóban megint diákstoppot hirdettek, kell a lóvé nekik is, ezért mi nem tudunk menni. D. dolgozik a hétvégén, úgyhogy szerintem én is föl fogom hívni őket, hogy ne röstelljenek szólni, ha mégis kellek. Sokmindenkit fel kéne hívni, főleg így, hogy már van is rá időm meg lelkesedésem.
Egyébként jól vagyok. Leszámítva, hogy vagy a front nyom kurvára, vagy benyeltem valami bacit, amitől kicsit betegnek érzem magam, de ez nem nyomja rá annyira a bélyegét a kedélyállapotomra. Szépen alakul a lakás is, igazából már csak a tolóajtókat kell föltenni a ruhásszekrényre, és fényképezhető-villogható állapotban lesz. Úgy gondolom, nagyon ízléses lett. Kicsi, de lakályos. Ha jó idő lesz tavasz elején, kiganyézom az erkélyt is, mert az még mindig romokban hever, valahogy a hideg, nyirkos télben nem igazán vitt rá a lélek. Addig meg... van időm olvasni. Laborban is be kell mennem már pénteken, hónapok óta felé se néztem. Leginkább most dögleni szeretnék, főzni, olvasni, és betegre Születettfeleségekezni magam. Nagyon nincs mit írnom, változás nem igazán történt... Tesóm továbbra is hiányzik, néhány barátom is, akiket ritkán látok, szegény Tábornoknak azóta is próbálok segíteni, hogy összejöjjön a kiszemeltjével (bár a csaj elég zárkózott, szóval lesz még dolog vele), igazán örülök, hogy barátok tudtunk maradni. Bár amikor általánosságban beszéltünk róla, azt mondta, nem jönne el az esküvőmre. Nem forszíroztam.
Klassz, hogy közel van a repülőtér, szeretem nézni a gépeket, ahogy felszállnak. Kicsit néha hangos, de a legtöbbször észre se veszem. Valami lenyűgöző, ahogy ezek a több száz tonnás gépek úgy emelkednek föl, mint a pitypang fehér pihéi a szeptemberi szélben.
Néha rémálmaim vannak. Néha gyakran. Mindig ugyanaz. Vége lesz valaha?

...de olyan másnapos és álmos voltam egész nap, mint a picsa. Nagy ötlet volt tíz évvel ezelőtt újév napján kezdeni a blogolást, de arra a szilveszterre nem is emlékszem, gondolom be voltam rúgva. Most is, pedig már annyiszor megfogadtam, hogy pezsgőt semmilyen piával nem keverek, csak hideg vízzel. Na mindegy, jól éreztem magam és ez a fontos. Egyébként asszem rendben vagyok. Örülök, hogy vége van a 2016-os évnek. Nem mondom, hogy szar volt, bár igazából... de. Szar volt. Egy jó dolog történt, egy nagyon jó dolog még márciusban, de egyébként sok minden volt ami lehúzta az egészet. Azt hiszem, az élet egyensúlyra törekszik, ha történik valami szélsőségesen jó vagy rossz dolog, akkor idővel megtörténik az ellenkezője is. És az ember azt hinné, az egy pontszerű esemény lesz, amin majd túlesik, de később rájön hogy magával rántja az egész nagy süllyedő tömeg, egyre lejjebb és lejjebb, és tudatosan kell odafigyelnie, hogy ne menjen az agyára az egész, ne legyen lelkifurdalása, ne gondoljon rá minden egyedül töltött pillanatban. Hiszen a valóság éppen az, hogy volt, elmúlt. Kár kattogni rajta. Minden nap egy kicsit könnyebb. Utálom, hogy minden gondolatom végül itt köt ki. Beszélni se szeretek róla, bár van egy kolleginám, aki jártas a témában, vele csak felületesen beszélgettünk ilyesmikről, egyetlen mondata elsimított bennem valamit, és ha érzem hogy jön az a torokszorító érzés, arra a mondatra gondolok, és valahogy jobb lesz. Na de elég az emózásból, Az a dolog elmúlt, a jó viszont tart azóta is, sőt csak még jobb lett. Azt hiszem, kurvára irigylésre méltó pár vagyunk, D. meg én. A fontos dolgokban mindig egyetértünk, a kevésbé fontosakban is, az együttélés is szépen megy, segít a háztartásban (csontig hatódottság könnycseppének elmorzsolása, Istenem, hát lehet így is), meg úgy tényleg... harmónia van. Tesóm fél éve van kint külföldön, azóta kétszer volt itthon. Hiányzik, kibaszottul hiányzik. Az igazat megvallva, sokmindenki hiányzik, persze nyilván ő a leginkább. Hiányoznak az otthoni barátaim, hiányoznak az itteni barátaim, valahogy hónapok óta mintha semmire nem lenne érdemben időnk, ha pedig van, akkor csak döglünk vagy lazulunk, lóg a belünk, örülünk hogy lyuk van a seggünkön és nem esünk bele, legalábbis ami engem illet. Egyelőre az is bizonytalan, hogy van-e munkahelyem. December elején kitalálták, hogy minden diák és részmunkaidős ki lesz szórva, aztán kaptam egy fülest, hogy ez csak átmeneti, és mehetnék máshova elvileg, de banyek, ha az ember egy helyen lehúz több évet, már hozzászokik, és kialakul egy kollégák szeretésével vegyes Stockholm-szindróma. Plusz a többi meló szarul fizet. :D Kint lakunk a vérben Szentlőrincen, de a közlekedés egész emberi (kivéve amikor mínusz tíz fokban és tökig érő ködben, kijózanodás közben kell hajnal fél négykor a buszmegállótól az otthonig tartó egy kilométert legyalogolni), a lakás kicsi, de élhető, és ha nincs maxon a fűtés, akkor is kellemes szubtrópusi klíma van a jó nyílászáróknak köszönhetően, ééés van egy aránylag nagy erkélyünk, egész szép kilátással. Most zúzmarás minden fa és háztető odakint, álomszép :) És látom fel- és leszállni a repülőket. A landolás nem olyan izgalmas, de a felszállás minden alkalommal lenyűgöz. Most is hallom, ahogy épp száll föl egy. Nem hangos, ha az ember nem figyel oda rá, vagy nincs néma csönd, észre se lehet venni. Megyek vissza tanulni. Remélem holnap bejön, hogy nagy nyomás alatt jobban teljesítek. Majd még jelentkezem.

Annyi minden történt mostanában, vagyis az elmúlt bő három hónapban, hogy az csuda! Voltunk nyaralni, összeköltöztünk, megvolt a "hivatalos" eljegyzés is, átestem életem egyik legmegrázóbb eseményén, de összességében sokkal több jó dolog történt, és nagyobb fajsúllyal, mint rossz. Jó dolog az együttélés, bár épp meséltem Tesómnak (aki idő közben Svájcban tölt egy évet, erről majd később), hogy tele van a hűtő és minden polc kajával, nassolnivalóval, alapanyagokkal, készétellel, ami nem is lenne gond, csak imádok enni, jót enni, sokat enni, ami eléggé fasírtban (tessék, már megint a kajáláson jár az agyam) van azzal, hogy szeretem a már meglévő ruháimat is. D. naponta két és fél órát edz, viszont én olyan lusta vagyok, hogy a föld megbüdösödik alattam, marad hát az önmegtartóztatás. Hát már amikor. Belegondolva nem is értem, hogyan lehettünk mi bő egy évig kb. távkapcsolatban, havonta maximum 2-3 találkozással. Egy idő után majd biztos nosztalgikus romantikával fogok visszagondolni rá, hogy jé, hát olyan is volt, de most még nem, most még mindig az újdonság örömével is tölt el, hogy nem kell a Keletinél búcsúzkodnunk néhány nap együttlét után. Asszem köztünk megvan az a harmónia és egyetértés is, amit mindenki szeretne, de csak keveseknek adatik meg. Kurvanagy mázlista vagyok.
Tesóm augusztusban ment ki egy évre au pair-nek, legfőképp nyelvtanulás céljából. Jó családhoz került, kedvesek, segítőkészek, a picike is aranyos, csak hát szörnyen hiányzik. Mindazonáltal remélem haza se jön, ebben a putris, mocskos és korrupt országban egyszerűen nincs elég jó lehetőség a tanult, művelt, igényes embereknek.
A barátaimról keveset tudok mostanában, főleg face-en tartjuk a kapcsolatot, egyedül Tábornokkal találkozok személyesen a suliban, de a hónap végén vagy november elején be tudunk költözni Pestre (most Érden vagyunk), és akkor már kivitelezhetőbb lesz a kapcsolattartás a többiekkel is, hiányoznak nagyon.
Ha van egy kis időm (ritka dolog), elképzelem, hogy milyen lesz az esküvőnk. Jó lenne ősszel tartani, kicsit korábban, mint most, idén az ősz keddi napra esett, és szombaton úgy örültem, mint majom a farkának, amikor megtaláltam a télikabátom. De egy szép, halovány szeptember végi napsütéses délután tökéletes lenne. Az a csodálatosan versbe szedett, szeptemberi bágyadt búcsuzó... hiányzik az olvasás is, arra se sok időm van. No de majd kitalálok valamit :)

Nem szeretem a nyarat. Ahogy egyre idősebb leszek, úgy egyre kevésbé. All work, no play. Kivéve a hétvégi piálások, de azok tanév közben is mennek. De az idei jobb lesz. Leszámítva, hogy édes húgom augusztusban egy évre kimegy Svájcba. Örülök neki, és nagyon büszke is vagyok rá, "a mi utódaim", de gecire fog hiányozni. Viszont nem sokkal később itt lesz D, és itt is marad, ami azért ha más szempontból is, de kompenzál. Jó lesz végre nem két-három-öt napot tölteni együtt, hanem az összeset. Kalaaand! :v Mindig csinálunk valami érdekeset, múlt héten Nyíregyházán voltunk vadasparkban, és tök jó, hogy ennyi év Pesten baszódás után végre lesz kivel elmenni egy csomó olyan helyre, ahova mindig is el akartam, de a haverjaim mind be vannak kockulva, és/vagy olyan lusták, hogy a föld megbüdösödik alattuk, vagy suli/meló miatt nem érnek rá, ez utóbbit persze tiszteletben tartom. Ha minden igaz, kint fogunk lakni az Isten háta mögött három tehénbőgéssel Pestszentlőrincen, de részemről ámen, TTNY se volt sokkal messzebb a központtól. Azt meg felújítják. Berosálok, komolyan. X év ottlakás után végre kiköltöztem, abban a hónapban már nekiálltak a mosdóknak, majd a konyháknak, és most hallom, hogy az egész épületet helyrepofozzák, ami mondjuk jó, sőt, kötelező, már szanaszét rohadt az egész. A részemről mondjuk kérdés nélkül ledózerolnám a vérbe, de hát ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem.
Elfogyott itthon a kávé, és most fáj a fejem. Meló után majd veszek más egyéb cucc mellett, de kezdem úgy érezni magam, mint egy hernyós, aki évek óta minden nap ugyanabban az órában lövi be magát, és egy szép napon arra ébred, hogy csak az adagja fele van meg. Belövi, de nem ugyanaz, fáj a feje, ideges, és pótlékot keres. Volt egy encsiüccsi a hűtőben, még Tábornok hozta az államvizsgára készüléshez, de mivel nem itta meg, és haza is ment hétvégére, gondoltam hasznosítom. Valami allergia is kijött rajtam, elég rendesen tüsszögök tőle, viszket az orrom, meg ilyesmik. Van itthon rá bogyó, de attól csak még jobban bekómálnék. Nincs sok kedvem dolgozni menni, inkább maradnék itthon takarítani, aminek úgyis az lenne a vége, hogy döglök, olvasok, kockulok, alszok, stb. :p Mindegy. Meló után bevásárolok, aztán csinálok valami jót vacsira. Holnap meg el kéne menni piálni. Voltam valamelyik este sörni Tábornokkal, de hulla fáradt voltam, aznap jól össze is vesztünk előtte, szóval nem nagyon fűlött hozzá a fogam, de mivel már megígértem, nem maradt más választásom. Végülis szar nem volt, de ki bírtam volna hagyni. Csak várok, várok és várok, ugyanúgy ahogy tavaly ilyenkor, de legalább most nincs bizonytalanság, nincs kataton állapotban való ücsörgés és nyálas-szomorú zenehallgatás. Most csak a várakozás maradt, a napok visszaszámlálása először Tihanyig, majd az összeköltözésig. Napok, órák, percek... őrjítő, de mégis jó. Este nézni kéne valami jó filmet, ha ncore-on elérhető a Dán lány akkor azt, ha nem, akkor Katedrálist. Úgyis rég láttam a kis vörösöm kis vörös fejét.

UPDATE: fönt van a Dán lány. Villants, Eddie drága.