Még élek. :) Nem mintha bármi olyan történt volna, amin ezen változtatna, csak mostanában kissé lusta elfoglalt voltam. Vizsgák, meg minden lószar, téós csajszi is rámhozta a frászt, rezgett a léc, de végül ami nagyon kellett, az sikerült. Mindig megfogadom, hogy óráról órára tanulok, sose csinálom. Vagy időm nincs, vagy lelkesedésem, vagy egyik se. Most reghét van, tudok pihenni, de igazából kicsit unom magam itthon, dolog van, de az nem tart ki egész nap. Melóban megint diákstoppot hirdettek, kell a lóvé nekik is, ezért mi nem tudunk menni. D. dolgozik a hétvégén, úgyhogy szerintem én is föl fogom hívni őket, hogy ne röstelljenek szólni, ha mégis kellek. Sokmindenkit fel kéne hívni, főleg így, hogy már van is rá időm meg lelkesedésem.
Egyébként jól vagyok. Leszámítva, hogy vagy a front nyom kurvára, vagy benyeltem valami bacit, amitől kicsit betegnek érzem magam, de ez nem nyomja rá annyira a bélyegét a kedélyállapotomra. Szépen alakul a lakás is, igazából már csak a tolóajtókat kell föltenni a ruhásszekrényre, és fényképezhető-villogható állapotban lesz. Úgy gondolom, nagyon ízléses lett. Kicsi, de lakályos. Ha jó idő lesz tavasz elején, kiganyézom az erkélyt is, mert az még mindig romokban hever, valahogy a hideg, nyirkos télben nem igazán vitt rá a lélek. Addig meg... van időm olvasni. Laborban is be kell mennem már pénteken, hónapok óta felé se néztem. Leginkább most dögleni szeretnék, főzni, olvasni, és betegre Születettfeleségekezni magam. Nagyon nincs mit írnom, változás nem igazán történt... Tesóm továbbra is hiányzik, néhány barátom is, akiket ritkán látok, szegény Tábornoknak azóta is próbálok segíteni, hogy összejöjjön a kiszemeltjével (bár a csaj elég zárkózott, szóval lesz még dolog vele), igazán örülök, hogy barátok tudtunk maradni. Bár amikor általánosságban beszéltünk róla, azt mondta, nem jönne el az esküvőmre. Nem forszíroztam.
Klassz, hogy közel van a repülőtér, szeretem nézni a gépeket, ahogy felszállnak. Kicsit néha hangos, de a legtöbbször észre se veszem. Valami lenyűgöző, ahogy ezek a több száz tonnás gépek úgy emelkednek föl, mint a pitypang fehér pihéi a szeptemberi szélben.
Néha rémálmaim vannak. Néha gyakran. Mindig ugyanaz. Vége lesz valaha?
.
2017.02.08. 10:37
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr7712237104
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.