PatkányBlog

A hétvége hááát... tanulságos volt. Azt hiszem, ez a legjobb jelző, amivel illetni tudom. Szerencsére nem a párkapcsolatom bánta, sőt, az csak megerősödött általa, nem, mintha idáig ne lett volna sziklaszilárd.
Alapprobléma: ha úgy érzed hetek, vagy akár hónapok óta, hogy hűvösen bánnak veled, akkor az úgy is van. Mottóm: attól hogy paranoiás vagy, nem biztos, hogy nem üldöznek. Mondtam már márciusban is D-nek, hogy valami nem oké, akik előtte szívesen beszélgettek velem, jó társaság voltunk, most jószerivel a fejemre se szarnak. Nem értettem, és komolyan azt hittem, hogy csak beképzeltem, vagy egyszerűen felnőttünk, vagy ilyesmi. Aztán kiderült, hogy nem. Alaposan meg lett keverve a szar, és látszólag én jöttem ki belőle vesztesként, de ha ezt nevezik vereségnek, akkor örülök neki. Ha a hátad mögött savaznak, és utána arra se adnak lehetőséget, hogy előadd a te verziódat és megvédd magad, majd amikor ez valahogy mégis nagy nehezen sikerül, simán leráznak azzal, hogy őket nem érdekli... az nem vereség. Főleg ha ezek után még meg vagy vádolva olyasmivel, amiről tehetsz vagy nem (vérig sérteni valakit azzal, mert leléptél egy buliból pusztán azért, mert túl sokat ittál, és nem akartad rontani a bulihangulatot a részeg szédelgéseddel, esetleg hányással?! könyörgöm nemá), úgy, hogy előtte kb. a vádaskodó tett hasonlót, amivel szemmel láthatóan tényleg vérig sértett valakit, ironikus módon épp azt, aki a balhét gerjesztette. Ez nekem föl se tűnt volna, csak D. mondta később, és akkor állt össze a kép. Aztán másnap a nyakamba ömlött a fekete leves, hátulról, mert ha nem megyek helybe a lófaszért, ki tudja, hogy a szemembe is előadták-e volna azt sokmindent. Valószínűleg nem, mert előtte szisztematikusan kibeszéltek többeket is, akik véletlenül pár méterrel odébb voltak. Gondolom rólam is ment a pusmogás a betoppanásom előtt is. De nem is érdekel. Ilyen emberekre nincs szükségem. Nem akarok D. nevében beszélni, akit érdekel a véleménye, őt kérdezze meg, részemről elégedjen meg mindenki annyival, hogy tiszteletben tartom a döntését, és igazából kurvára örülök is neki. Arra még kíváncsi leszek, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban kik és mennyire fogják keresni a társaságunkat, bár tippjeim vannak. Azok listája pedig, akiket mi fogunk keresni, már teljes.
Ha ribancot akarnak látni a csúszdán, majd én mutatok nekik ribancot a csúszdán. Nem fogok szart keverni, nem fogok ócsárolni senkit, de azért ha szóba kerül a dolog baráti körben, készséggel elmesélem konkrétumokkal, nevekkel és dátumokkal bárkinek, hogy velem például hogy bántak. Vagy a fülem hallatára másokra miket mondtak. Az ember azt hinné, az ilyen kicsinyes dolgok valamikor a kamaszkor végén tovatűnnek BUT NOOO, jönnek szépen. Főleg azoknál, akik elfelejtik hogy honnan jöttek, és ezáltal nem látják tisztán, hogy hova tartanak. Na mindegy, nem az én dolgom. Hétvégén pedig oltári nagy ribanc leszek a világ legextrémebb csúszdáján, bicsiz.