PatkányBlog

Na, a mai napom aztán az volt! A tanárok (főleg az angoltanárnő) baszták föl az agyamat... mi köze van neki ahhoz, hogy én lyukasórán kimegyek cigizni a kijelölt (csak már beszüntetett) dohányzóhelyre, és igen, ott rágyújtok... na és akkor mi van?! Amíg kint van a tábla, és a tanári dohányzó is működik, addig nekem ne tegyen szemrehányást! És nem erről kéne pletykálnia a sok idegesítő, klimaxos vén tyúkkal! Legközelebb már a szexuális szokásaim lesznek a témák a dolgozatjavítások közben? Egyébként arra is rájöttem, hogy a Keriben tulajdonképpen nincs is olyan sok klikk, mint ahogy azt már évek óta hiszem: vannak a kurvák (akik a legnagyobb sértésnek veszik, ha valaki tényleg leribancozza őket, egyébként meg ölni tudnának akármilyen faszért), az aszkéta picsák (kontyos-szoknyás luvnyák, akik miatt Juhász Dóriék nem tudják megnézni a Dekameront, mert az egyik ilyen hisztérika kitalálta, hogy tiltja a vallása, hogy pucér seggeket nézegessen... de könyörgöm, honnan tudja, hogy van benne pucér segg?!), a gáz lányok (az igazi legalja), a szteroidos majmok (ők már a hímneműek közé tartoznak, de még pasinak se nevezném egyiket sem), és a gáz srácok (ez asszem magáért beszél). Utálom ezt a sulit, csak húzzam ki valahogy érettségiig őrület nélkül... szorítsatok!!!

Tényleg érdekes volt ma elég sok dolog, kicsit olyan volt, mintha egy alternatív valóság lett volna, mintha egy torzító szemüvegen át nézném a világot, vagy görbe tükörrel állnék szemben, és látnám a háttérben hogy mik mennek, de valahogy megtekerve... már tegnap este azzal kezdődött (vagy még sokkal régebben, csak akkor eszméltem rá?), hogy rájöttem, hogy valószínűleg van egy szellem a lakásban, annak a srácnak a szelleme, akit két éve nyáron sírni hallottam. Néha akkorát reccsennek-roppannak a bútorok (viszonylag új bútorok, legtöbbjük alig pár éves), és tuti hogy nem a könyvek súlya alatt, vagy a hőtágulás miatt. Még mindig látom az eredet nélküli árnyakat, igaz hogy csak ritkán, de látom. Biztosan sokan ismeritek azt az érzést, amikor úgy gondoljátok, valaki figyel a sötétben, az ajtó mögül, vagy valaki áll a hátatok mögött, amikor üres a lakás, vagy a többiek másik szobában vannak. Nem nézek horrort vagy thrillert, a Ragyogást is már rég elolvastam (egyébként is voltak már előtte is jóval ilyen tapasztalataim), gyakorlatilag nyugodt életet élek, hetek óta nem ittam alkoholt, szóval semmi olyan nem lehet, hogy valaminek a hatására látom és hallom ezeket. Olykor pedig határozottan érzem, amikor egyedül vagyok itthon, hogy ez csak a látszat, van itt még valaki. De nem nagyon foglalkozok vele. Elég sokat forgolódhattam álmomban, egyszer fel is ébredtem, megkerestem Csigut, és aludtam tovább. Reggel amikor indultam volna suliba, Iza felhívott, hogy Zoli ott dolgozik a főutcán. Mondtam hogy tudom, nevelőfaterjának ott van újváros felé az üvegezőműhelye. De nem, mert most előbb van, még az óra előtt, ott a nyomdánál! Gondoltam remek, én minden reggel arra megyek suliba... pillogtam, hogy most ezt miért mondta el... de mielőtt megkérdezhettem volna, rávágta, hogy "hátha akarod látni vagy ilyesmi..." kb szólni sem tudtam... azért arra mentem, és igen, ideges voltam. Nem azért, mert fú, és Zoli, és ja, hanem mert féltem attól, hogy akkor, abban a pillanatban amikor meglátom, mi lesz? Aztán nem lett semmi. Kicsit megrendített, de csak azért, mert úgy néz ki, mint egy madárijesztő. A szeme az még szép, de ha belegondolok, hogy milyen változásokon ment keresztül (rövid haj, más ruhák, arról már nem is szólva, hogy biztos forrásból tudom, hogy Shakira-t, Beyoncé-t, meg ilyen mákvirágokat hallgat), valahogy nem tudom megérteni magam. Na sebaj, továbbhajtottam a suliba, és már akkor biztosan tudtam, hogy nem fogok bemenni hetedik órára, mert úgyis egész végig pasziánszoznék, és mert a tanár úgysem ír be. Hatodik óra után kiderült hogy ezzel divatot teremtettem, mert a fél csapat lelépett. Na mondom remek, ennyit a feltűnésmentes távozásról! Kimentem kicsit parkba, majd hazajöttem, szokásos kaja-közben-Görcs-ikrek, aztán átnéztem a törit (csak kultúra, az benne sincs a könyben), aztán go Polip, Gáborozni, napi egy órára megkapom a világot minden hétköznap. Néha, amikor belenézek a szemébe, olyan érzésem van, hogy ez nem is ő, ő talán nem is létezik, csak az én agyszüleményem, amit a magány segített világra, ennyire jó nem lehet... aztán rájövök, hogy de igen, létezik, és az enyém, csak az enyém... akármi is ez az egész, nem akarok felébredni, még nem, még tovább akarom álmodni ezt a csodát, mellette fekve, hozzá bújva, arcát simogatva, és akkor már akárki is áll az ágy mellett, aki néz minket, bár mi nem látjuk őt, csak érezzük néha... nem érdekel. Egyébként ő is mondta, hogy tuti hogy van ott valami, de nem hiszi, hogy ártó szándéka lenne. Szerintem ha akart volna bántani minket, már bántott volna. Egyszerűen csak nem tudja, hogy hol van, vagy épp tudja, csak nem akar elszakadni. Egyszer beszéltem erről anyának, szerencsére nem tartott dilisnek érte (amikért meg annak tarthatna, azokról nem tud:), szerinte az előttünk itt lakóknak a fia lehet... azt tudom, hogy ő talán egy évvel idősebb nálam, nem láttam már vagy tíz éve, és hogy down-kóros. Lehet hogy meghalt, és ő van itt, elvégre itt töltötte a gyerekkorát. Utána fogok nézni, ha tényleg itt van, akkor lehet hogy megpróbálok kapcsolatba lépni vele, ehhez kell Gábor is, mert én nem értek hozzá, ő annál inkább. Bár azt mondta, hogy soha többé nem csinálja. Majd valahogy beszélek vele erről. Egyébként egész nap ha emlegettem valamit vagy valakit, megjelent. Szóvl tényleg érdekes egy nap volt, legjobb lesz, ha veszek egy forró, hajmosós zuhanyt, és alszok. Közben tegnap este vagy délután megszállt az ihlet (délután, amikor kibicikliztem mamámékhoz Hosszúvölgybe, épp itt vannak Szekszárdon), rámjött az írhatnék, ami nagyon jó, mert a Die my darling óta sehol semmi, sok kis és nagy konkurens a történetek.hu-n, úgyhogy valamelyik este nekiállok és megírom a mesét, közkívánatra ide is feltehetem. Addig meg ott van a www.thgdetooo.blogol.hu, olvassátok örömmel! :)

Sajna nem tudtam többet beszélni Rémarcúval a héten, pedig sokan jeleztétek, hogy érdekelnének új beszélgetések... amint lesz, bemásolom, megígérem! Persze csak ha érdemes lesz rá. De még ki tudja... kíváncsi vagyok, a tápióhirtelengöröngyösi blogot elolvasta-e már... szerintem nem... pedig direkt miatta kezdtem el... na mindegy, addig nyúzom, amíg rendszeres látogatója nem lesz annak a blognak! Úgy egyébként minden rendben van, szép és nyugodt hétvégém volt... pénteken mire hazaértem, már senki nem volt itthon, később Tesóm azért hazatalált Bonyhádról, majd jött Gábor is. Kicsit kinéztünk Promiba, tényleg kevesebb mint tíz percre... valahogy neki sem hiányzik, nekem sem, de akkor mindketten úgy éreztük, hogy hát egye-bassza, szocializálódjunk egy sort. Aztán hazajöttünk, este rendeltünk pizzát, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ha pizzát eszek, akkor másnapra miért lesz mindig savam? A házi pizzától nem, csak a rendelttől. Na mindegy, megspóroltunk a három pizzán ezer pénzt, úgyhogy egy kis savtúltengés belefér. :) Szombaton szüreteltünk, elég borús volt az idő, de legalább nem esett. Szerencsére nem volt ott az a két idegesítő kis csótányivadék, akik tavaly boldogítottak minket (akik átköpték a kaját a tányéromba reggelinél, meg egyéb ilyen apróságok). Délután hazajöttünk, és pihentünk... jólesett, semmi kedvem nem volt ki- vagy akár megmozdulni sem. Kiderült, hogy Gábor meg Tesóm egész jól el tudnak lenni egymással... egy évben kb. kétszer. Idén most szombaton volt a második alkalom, úgyhog lehet, hogy januárig kuss lesz. Na sebaj, nekem az a fontos, hogy ne marják egymást. Ma meg szinte tényleg nem csináltunk semmit. Kaja után Gábor Forma 1-et nézett, be volt zsongva tőle, hogy éjszakai futam lesz, aztán nem győzött szegénykém szentségelni, hogy milyen hibákat vétettek, meg hogy többet biztosan nem lesz a büdös életben Szingapúrban futam. Hát, ez ilyen. Egy órája ment haza, már most hiányzik, de holnap jön... közben azon gondolkoztam még, hogy miért álmodtam én volt pasimmal (L. G.), ráadásul azt, hogy rámhajt... de brrr, a hideg is kiráz tőle!!! :s Izával még mindig nem tudtam beszélni, pedig esedékes lenne. És most még az is bassza a csőrömet, ami szombaton volt az újságban: egy tök pucér 18 éves csajt találtak az utcán, semmi baja nem volt, csak állítólag olyan részeg volt, hogy csak na. Szombat délelőtt Nagyi hívta fel ezzel Gábort, amint hazaértünk megnéztem az újságot, de ezeken az infókon kívül semmit nem írt. Most meg bassza a csőröm, hogy ki lehetett... Inco-s? Promis? Akármelyik is lehet, megvan róla a véleményem. De azért kíváncsi vagyok, mert persze, hogy kíváncsi vagyok... a héten megint elkezdtem rajzolni, azt hiszem, csak unalomból... meg még álmodtam valami hülyeséget is... ja igen, pókosat! Azóta sem néztem meg az álmoskönyvben, de úgy emlékszem, hogy jó jel a pók. Hát... nekem megvan a magam erre utaló elképzelése is. A könyv szerint asszem az élet hálóját szövi... és álmomban nagyon nagy és csúnya pók volt, tehát valószínűleg jó életet kellene jelentenie, tele bőséggel... de szerintem csak azt jelenti, hogy félek a pókoktól. Ugyanis amikor "észrevettem" pont az jutott eszembe, hogy remélem nincs itt pók... szeretem a pókokat, de csak messziről, közelről csak az egy centinél kisebbeket... egyébként ki tudok szaladni tőlük a világból. Közben az is megfordult a fejemben, hogy miért nincs itthon nekem semmilyen állatkám (leszámítva a kis plüsstigrist, amit még Noémitől kaptam, és a kis elefántot - ezek ketten itt vannak a monitor tetején), a Majkától kapott kis ördög a hangszórón, már ha ezt egyáltalán állatnak lehet nevezni, a babakoromból megmaradt fehér (már inkább szürke) plüssnyuszit a radiátoron, amivel alszom, és persze a Gábortól kapott cuki, mosolygós plüsscsigát (szintén alvótársam). Az oltáramon még van egy tenyérnyi tigriske meg egy zebra-szamár keverék, a monitor mellett két kerámiacica meg egy letört fülű nyuszi. Plüsskacsa a polcon, kerámiadelfinek (dédimtől maradt rám), kerámiahal Tesómtól, lógó lábú kerámiacica unokatesóm barátnőjétől (Anditól). Fogalmam sincs, hogy miért írtam le ide ezeket, azt hiszem, ez most egyfajta leltár volt. Ja, meg az oltáron még van egy kis pingvin is, a polcon még egy kiselefánt, és egy fémcica. Tény, a szoba rám eső része tele van giccsekkel, de én szeretem ezeket a kis mütyüröket, szinte mindegyiknek megvan a saját története... főleg az a fal, amin Gábor rajzai vannak és olyan dolgok, amik hozzá kötnek (koncertjegyek, meg ilyesmik). Jaj, most nézem, a szép zöld üvegkobrát kifelejtettem... itt tekeredik a közös képünk mellett. Szóval igazából arra akartam kilyukadni, hogy ha még lenne helyem (egyelőre nincs), kipucolnám tesóm akváriumát és tartanék néhány kishalat. Neont, vagy ilyesmit, azokat úgyis szeretem. Szerintem meg is tudom oldani a helyet, jövő héten valamelyik délutánt rászánom. Kezdek rájönni, hogy ez a pár négyzetméter az egyik igazi otthonom, ahol jól érzem magam (főleg ha senki nincs itthon, vagy ha mégis, akkor sem baszogat), hiába látszik ki alig a padló a szőnyegtől, amit már ideje lenne kimosni, a cipőimtől, bakancsaimtól, koszos zoknijaimtól, füzeteimtől, ágy mellett hagyott könyveimtől... akik ismernek, tudják, hogy milyen vagyok, ez a szoba kicsit mégis csajos. Sárga tapéta, színes üvegek a szekrény tetején, ajtaján egy nagy Constantine poszter (2005-ös névnapi ajándék Katalinától, imádom Kenus Révészt), ballagási szalagok, poszterek, újságcikkek, rajzok a falon, egy 1000 darabos puzzle, ami már szintén tele van ragasztgatva, csak egy kevés hely van kihagyva róla: a két ikertornyot ábrázoló rész. Utálom Amerikát úgy, ahogy van, de ez mégis így jó. A másik otthonom (mert hát az otthon ott van, ahova az embert a szíve húzza, blablabla) azt hiszem Nagymányokon az a szobarész, ami Gáboré. Annyira szeretek ott lenni! Múltkor rájöttem, hogy szeretem Mányokot, megtestesít mindent, amire vágyom: kultúr szórakozási lehetőséget (Casino), csendet, békét, nyugalmat, természetet, erdőt, dombokat, távolságot... de sokat álmodom még mindig nagyszüleim régi házával... egyszer nyernék a lottón (csekély az esély, nem lottózom), tuti megvenném azt a házat, kerül amibe kerül. Nagyon hiányzik... az ebédlő, a kis konyhafülke a nikotinszagával, a nappali minden zajával, a lépcső a recsegésével, a fenti hálószoba azzal a különös, de egyáltalán nem rossz illatával, a kisszoba a hátsó kertre való kilátással... az a kert mindig szép és gondozott volt... pázsit, mama virágai, a cseresznyefa az udvar közepén... az utcán tuják, gyümölcs- és diófák... azokat már kivágták, a kerítés sem az a kis barátságos, derékig érő sötétbarna léchalmaz... nekem az a ház jelenti a gyerekkorom, minden nyáron ott voltam, és imádtam is ott lenni! És a karácsooyok, a vidám, halászléillatú, békés karácsonyok... olyan meghitt talán már sosem lehet. A nyári zápor hangja esténként az ereszcsatornában, reggelente a templom bimmbammolása, amitől kiskoromban féltem (ahogy a teliholdtól is, de az másik történet), a téli ablakok párája, a varjak károgása, és a rejtélyes padlás, papa milliónyi könyve, mama hímzései... ott mindig rend és tisztaság volt, de mégsem keltette azt a benyomást, hogy csírátlanítva van minden. Most egy kétszobás panelban laknak, a berendezés ugyanaz, de a hangulat korántsem... azt mondják, kényelmesebb így... minden esetre vettek egy tanyát pár éve, tőlünk nem messze... papámnak jó, ő nehezen bírja kertészkedés és barkácsolás nélkül. Elég sokat van itt, de én örülök neki. :) Kíváncsi vagyok, mi lesz majd, ha Gáborral külön fogunk tudni költözni. Igazából nekem akármilyen kis lakás megfelel kezdésnek, lényeg hogy ne rogyjon azonnal a fejünkre, szóval azért lakható legyen... aztán szépen lassan ki tudnánk pucolni... remélem érettségi után összejön. Utána már annyira felszabadult lennék... csak mi ketten, minden este mellette elaludni, vele kelni, vele enni, vele élni... és egyszer majd vele halni. Szeretem, nagyon szeretem.

...és ha minden igaz, este még folytatódik! Szintén kommentek a zárójelben. Olvassátok szeretettel:

(L)hugi(L) üzenete: szia (na, már megint!)
deTo üzenete: szia
(L)hugi(L) üzenete: mizú?
deTo üzenete: semmi kül, olvastad blogomat?
(L)hugi(L) üzenete: nem sajna (baszd meg, én külön neked írom!)
deTo üzenete: miért nem?
(L)hugi(L) üzenete: mert a google az írta nem található (belinkeltem a múltkor, te majom!)
deTo üzenete: mi nem található?
(L)hugi(L) üzenete: nem tudom (én megőrülök...)
deTo üzenete: www.thgdetooo.blogol.hu
deTo üzenete: itt a címe
(L)hugi(L) üzenete: így írtambe
deTo üzenete: kattints rá erre
(L)hugi(L) üzenete: most ne haragugy de most el kell mjenjek dokihoz (hát az nem ártana...)
deTo üzenete: ok
deTo üzenete:de elolvasod majd?
deTo üzenete: ja tényleg, Győrivel mi van? (mintha nem tudnám, hogy Győri a háta közepére sem kívánja...)
(L)hugi(L) üzenete: igen
(L)hugi(L) üzenete: nem írt vissza semmit a levelem,re (de kár...)
deTo üzenete: értem
deTo üzenete: na majd olvasd el a blogot, ne felejtsd el a címét!
(L)hugi(L) üzenete:leírtam
(L)hugi(L) üzenete:este leszel?
deTo üzenete:elvileg igen
(L)hugi(L) üzenete: oké
(L)hugi(L) üzenete:szia
deTo üzenete: csöcs

Először is szómagyarázat (pletykakoporsó): előbb vagy utóbb mindent meghallok, ami érdekel, és mivel a pletykafészek továbbadja őket, én meg nem (vagy csak szelektálva), kitaláltam, hogy én vagyok a pletykakoporsó. A pletykasír nem hangzott jól, de még filózok a pletykaravatalon is. Na lényeg a lényeg, hogy elég sokat gondolkodtam egy emberen, aki főnöknek nevezte magát minden jog és ok nélkül, aki mindenkit becsap és lehúz, aki a saját kényelme érdekében bárkin átgázol, és rájöttem, hogy ezentúl nagy ívben el akarom kerülni, olyannyira, hogy el is fogom kerülni! Hoztam néhány íratlan szabályt, melyek szerint többet nem megyek fel hozzá, akármilyen kihagyhatatlan buli lesz is, nem adok neki aprót, piát, cigit, stb; és nem állok be a seggnyalógárdája tagjai közé. Ma véletlenül megtudtam, hogy olyan srác is védi, akinek történetesen kivan a töke vele, de hát az érdekbarátság már csak ilyen. A srác egyébként ott nála csalta meg a barátnőjét, akit állítólag szeret, és akivel megcsalta, annak akkor este nem ő volt az egyetlen. Lényeg hogy Gábort hiába akarták rávenni, nem sikerült. Az jutott eszembe tegnap este, hogy megalakítom a Hűséges Emberek Kicsi Klubját, és itt azon van a hangsúly, hogy kicsi. Mert ma délután Gáborral utánaszámoltunk, és nem valami sok név jutott eszünkbe úgy a társaságból azok közül, akiknek persze van vagy a közelmúltban volt emberük vagy asszonyuk. Azt délután kiszámoltuk a parkban Juditékkal, hogy a régiek közül már kik nem járnak le (szerencsére ma délután jó arcok voltak, Paddi Balázs, Judit, Monsu, Livi, stb...). Elég csekély szám jött ki. Na mindegy. Este azt álmodtam, hogy találkoztam kiskori barátnőmmel, Gabival. Most jutott eszembe megint, meg hogy nem láttam már több, mint öt éve. Meg kéne keresni. Szombaton úgyis szüret, majd megkérdezem mamámékat, hátha tudnak róla valamit. Több írnivaló nem jut az eszembe, majd még ha igen, akkor úgyis pepötyögöm. Gudnájt!

Asszem kezdek belerázódni az iskolai életbe, bár valahogy még mindig nem tüzel föl, számolom, hogy hány hét telt el a nyári szünet óta (ez a negyedik), és ki tudja miért, szeretném, ha megint nyár lenne. Nem volt ez rossz. De lehetne tél is, az is szép... de akkor olyan legyen, mint tavaly: sok hó, sok buli, sok boldogság, csak egy kicsivel több nyugalom kéne, mert arra emlékszem, hogy anyám idegbajos volt szinte egyfolytában, és ilyenkor valami különös késztetést érez, hogy engem bosszantson. De volt fehér karácsony, szilveszteri tanyabuli, szalagtűző, csövezés a lépcsőházban, egy szép öngyújtó átadása, és valami, amit elmondani nem lehet, de megrengethetetlen: jött egy Gábor. Így visszatekintve, a december volt a legemlékezetesebb. Szép volt. Jó lenne, ha az idei is ilyen lenne. Szóval visszatérve a jelenbe: csütörtökön elindult a szüretifeszt, de nem volt valami nagy eresztés, szerintem a rossz idő miatt, ilyenkor az embernek nem sok kedve van kimozdulni. Engem az is zavart, hogy a bazárt felköltöztették a Bécitérre, én pedig amióta az eszemet gyanítom, mindig úgy éltem meg ezt az egészet, hogy a fasortól egészen a Garay térig, vagy még tovább kirakodóvásár a sok kis és nagy kacattal, indián zenészekkel, meg mindenféle drága holmival... és nekem ez most nagyon hiányzott, hogy ott csak ringispilek meg okádtatók voltak, meg dodzsemek, és tíz emberből kilenc cigány... nem volt jó, na. Pénteken már volt koncert, mikor kiértem a Garay térre háromnegyed nyolc körül, már nagyon sokan voltak, haverok, barátok, ismeretlenek... Gábor nagyon megörült nekem, ami tisztára jólesett, már rég láttam hogy ilyen boldog lenne, amikor meglát. :) Asszem Force Feedback volt, utána bementünk Zugba, de már jeleztek, hogy itt van valahol a környéken Rémarcú is... nem akartam, hogy megtaláljon, szerencsére ez bejött. Szóval Zugban csak egy pohár sört ittam (mostanában tényleg nincs kedvem piálni, öregednék?), meg egy kávét. Ott volt Paddi Balázs, Ojszi, Zil, Gábor, Monsu, Livi, Viktor, Denny meg én. Denny mondta, hogy Tesómat igenis külön kihívták szecskaavatón, hiába lett állítólag szépen megkérve a Bundakirálynő, hogy ne basztassák, ők mégis, csakazértis, és kétszer is. Gábor jobban szidta azt a ribancot, mint én, nekem meg dagadt a májam. Szóltam neki, hogy üzenem a csajnak, ha esetleg dumálna majd vele, hogy ezért kezét-lábát összetöröm. Nem azért, mert Tesóm meg lett szecskáztatva, mert persze, ez várható volt... hanem azért, mert annak ellenére lett, hogy megígérte, hogy nem fogják kihívni. Tesóm mondjuk kibökte tegnap, hogy annyira durvákat nem kellett csinálnia, de hé, leszarom! Itt az elvek a lényegek. :) Egyébként Gábor nem akarja, hogy bántsam a drága kis Bundást, mert azt mondta, hogy majd ő összetöri a csontjait. Aztán megállapodtunk, hogy övé a keze, enyém a lába. Mocskos picsa. Na szóval Szekszárdról a tíz huszas busszal mentünk haza, Liviék kitalálták, hogy ácsi, Bonyhádon menjünk le a Kishordóba, aztán majd onnan a hajnali háromnegyed négyes busszal (és én már akkor hulla fáradt voltam) mentünk volna Gáborral tovább Mányokra. Oké, nagy nehezen beleegyeztem, és kicsit papucsnak éreztem magam. A buszon állóhely is alig volt, csöpögött az eső, szóval semmi humorom nem volt hajnalig kocsmázni, főleg azzal a tudattal nem, hogy szombaton korán kell majd kelni. Leszálltunk hát a kocsmánál, tök sötét... valaki szólt, hogy zárva van. Na mondom akkor irány vissza a buszra! Sikerült, még nem csukták be az ajtót. Bevallom, örültem neki. Mányokon azért Gábor kitalálta, hogy jó, akkor a Casino-ba ugorjunk be egy sörre. Az már úgy oké is, onnan akkor megyünk haza, amikor akarunk. Bent volt sógorasszonyom is egy barátnőjével, odaültünk hozzájuk, és valamiért tök jól éreztem magam, elvoltam mint a befőtt. Hajnali fél kettőre értünk haza, kettőkor meg amint párnát ért a feje, Gábor már aludt is. Engem csak pár perccel később nyomott el az álom, akkor is azt álmodtam, hogy bevallja, hogy megcsalt valakivel, én meg szép lassan a nyakára tettem a kezeimet, és elkezdtem folytogatni, és minden kérdésemre (ki volt? mikor? hogyan? miért? stb...) adott válaszánál kicsit jobban megszorítottam a torkát. Érdekes volt, hogy nem védekezett, csak nézett rám azokkal a nagy, ártatlan szemeivel, amikből megbánást és szeretetet tudtam kiolvasni. Aztán felébredtem, átfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább. Reggel összeszedtük kissé magunkat, és elindultunk Pestre. Mányokról Bonyhádra, onnak Bátaapátiba (egyemmeg a zergebaszta útjukat, azt hittem összehányom magam, olyan kacskaringós meg rázós volt), aztán Alsónána, Várdomb, Szekszárd... és utána megpróbáltam még humni egy sort. Hozzásimultam Gáborhoz, átölelt, ő is fáradt volt, és az egészben az tetszett a legjobban, hogy az arcunk is összeért. Elaludni nem tudtam, de ő meg Nagyi igen. Dunaföldvárnál megálltunk, ittunk egy-egy kávét, aztán mentünk tovább. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett benne, de ilyen jó kávét már régen ittam! Rendesen felpörgetett, nagyon finom is volt, szóval tetszett, na! Pesten simán megérkeztünk a Clark Ádám térre, ott rövid táncos műsor, beszédek, és rengeteg, de rengeteg ember! Még a Nap is kisütött, aminek nagyon örültem, már unom a takony időt. Lánchídon át, mittoménmilyen utcába be, majd ki a Kossuth térre. Úgy három óra ácsorgás után már kezdtem beleunni, de még Gyurcsányt mind hallani akartuk (jó beszédet mondott, de azért sajnálom szegényt, hogy ilyen naiv, amikor annyian támadják... ráadásul hogyan...), persze ő a végére maradt... annak a végét meg már mi nem vártuk meg. Ingyé' metró vitt minket a stadionokhoz, és mivel csak két szerelvény volt, és persze mindenki azzal akart menni, sietnünk kellett... oda is értünk időben, de két öregasszony még a tömegben előrement, őket kellett várni vagy tíz percig, mire mindenki sík ideg lett... aztán persze simán ment minden, felfértünk a metróra, Gábor nagyon élvezte, mondta is utána, hogy neki az egészben ez tetszett a legjoban, mert még sosem ment metrón. De hogy ez a Budapest milyen mocskos! A stadionok melletti út olyan volt, mintha valaki az összes létező emlékét ott hagyta volna a járdamenti avarban: millióféle cipő, ruhák, alsónemű, ezeréves floppyk, cédék, kisebb dolgok, fényképek, sörösdobozok, kirakósdarabkák... olyan volt, mintha csak álmodtam volna, mert tényleg nem hittem el, hogy van olyan utca, ami ennyire szemetes. Na de sebaj... kezdtem megéhezni, Érden megálltunk a Tesco-nál, Gábor vett kaját, miután ettem, a következő képem, hogy magamra terítem a kabátot, mert fázok... utána szólnak, hogy Dunaföldvár... majd Gábor szól, hogy beértünk Szekszárdra... aztán már ébren voltam. A tervezett nyolc óra helyett negyed tizenegyre értünk vissza, utána még persze, nézzünk be Casino-ba, ittunk egy-egy kávét meg pohár sört. Otthon (Gáboréknál), már mindenki aludt, minket meg felébresztett a kávé, de nem nagyon tudtunk semmit csinálni, mert Reni is fönt aludt... na sebaj. Tévé, cigi, beszélgetés. Másnap délig aludtunk, a délután pedig meghitt volt, és csöndes, és félhomályos, és csodálatos... olyan, mint amilyen igazán szeretek. Esti busszal haza, nagy örömömre már elindult a fűtés, nem fagytam meg, miközben aludtam... ma meg suli, a maga minden sablonos és unalmas hülyeségével: első szünet kávé, második szünet cigi, harmadik és negyedik szünet kávé, ötödik cigi, hatodik óra után ki a suli elé, amíg levonul a tömeg, addig egy cigi, majd kizárom Rozit, és uccu haza, Promit elkerülve, mert már az agyamra megy. Múlt csütörtökön voltam kint utoljára, és mivel kis időre kisütött a nap, nagy vidáman felvettem a vadiúj, anyámtól kapott napszemüvegemet. Elismerést is kapott, de többen megjegyezték, hogy hát izé, Pandának nem fog tetszeni, mert rá van írva, hogy Police. Abban a pillanatban felfújtam magam, mint egy mérges pulyka, és felháborodva kérdeztem, hogy szerintük hol érdekel engem, hogy Pandának tetszik-e vagy sem, egyáltalán ki nekem Panda, hogy majd ő megmondja, hogy milyen napszemüvegem legyen vagy milyen nem?! Úgy fölbosszantottam magam, hogy rövid idő után haza is mentem. Azt hiszem, pont ezért lett elegem az ottani emberek nagyrészéből, mert azon túl hogy kétszínűek (ez sajna egyre több kispajtásról derül ki), úgy kajtatnak Panda után, mintha a pincsikutyái lennének, csak tudnám, hogy miért?! Pénteken mondta Gábor, hogy Weiszivel dumáltak, és szólt nekik valaki, hogy "buli" lesz Pandánál (ami abból szokott álni, hogy kb. fingani is lábujjhegyen szabad, mert a szomszédok vinnyogni fognak), belépő négy liter pekvanc. Weiszi visszakérdezett, hogy na mi van, már megint nincs pénze? Jogos, mit ne mondjak, jogos. Az a baj, hogy mostanában Izáék is sokat fent vannak nála, pedig ő meg Weisz Gábor nem olyanok voltak... egyébként szerintem Weiszinek Petra magyarázta el, hogy mi hogy merre. És szerintem nagyon jól tette. Egyre több mocsok kerül a napvilágra, kíváncsi vagyok, ez alkalommal mikor esik le neki, hogy kezd nemkívánatos lenni, és mikor lép le megint hónapokra.

Igen, sokak örömére elindult a Tápióhirtelengöröngyösről szóló, élménybeszámoló, oknyomozó, szórakoztató, megható, boldogító, és teljes mértékben fiktív és hazugságon alapuló blogom. Akik még mindig nem értik: Rémarcúnak bemeséltem, hogy el fogok költözni Tápióhirtelengöröngyösre (lásd lejjebb pár bejegyzéssel, msn-beszélgetés...) mamámhoz, hogy ne zaklasson. Ez a blog (illetve ez nem, de az igen) tulajdonképpen neki, miatta íródott, mert minden szavamat elhiszi (hé, én meg Gábor segítettünk neki összejönni Győrivel, aki már valamiért törölte myvipen az ismerősei közül, de ehhez tényleg nincs közünk), én meg nevetni akarok. Tudom hogy bunkóság, és rosszindulatú dolog tőlem, de talán ha leesik neki, akkor nem fog olyanokat terjeszteni, aminek semmi valóságalapja nincs (pl. hogy mindig Promiba jár, meg hogy csomószor lóg velem meg Gáborral... szerintem valamelyikünk hamar leütné). Szóval oda SEMMI olyan kommentet ne írjatok, amivel lebukhatok, ezt el akarom húzni, ameddig csak tudom, ha kell, tíz évig írom! További jó olvasgatást hozzá! Ja, és persze tippeket várok, hogy milyen "csodabogarak" legyenek Thg-n és a környékén. :)

Igen, ezen agyalok már napok óta. Azt hiszem, blogolni is fogok róla, csak egy másik címen... amit aztán megadok Rémarcúnak, aki most épp a szülinapi buliját szervezi szombatra a Promiba. Le ne maradjatok róla! Milyen kár, hogy akkor én pont meglátogatom Thg-n élő nagymamámat... már kitaláltam a többi szereplőt is, a szomszédokat, a háziállatokat, az ott lakókat... egyszer még lehet, hogy teleregény lesz belőle... azt hiszem, beleszövöm az álmaimat, reményeimet, és persze minden létező hülyeségemet is. A gond csak az, hogy nem sokat tudok Székelyföldről, szóval minden infónak örülnék... bár szerintem ha azt írnám, hogy ott a románok bőre zöld, azt is elhinné Rémarcú, csak nem akarom megsérteni a székelyeket. Várom a javaslatokat! :) Amúgy most is zsibbaszt msn-en... meg még volt ez-az, ezektől függetlenül, de azokról majd később. :)

Ma egész nap karácsonyi hangulatom volt, talán a hirtelen jött hideg és felhők miatt. Vártam, hogy mikor kezd el esni a hó, vagy legalábbis az eső, szimatoltam a levegőben fenyő és narancs illata után, olvasás közben vártam, hogy Tesóm bejöjjön, hogy kész a süti, aztán amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy nem is igazán a karácsonyt várom, hanem a halottak napját. Egyszerűen azt a napot imádom. Meghitt, békés, ünnepélyes... tudom, hogy a karácsony is, de ez valahogy más. Karácsonykor nem megy az ember temetőbe, nem látja a sírok között bolyongó embereket, ahogy a novemberi éjszakán sejtelmesen világítják meg őket a mécsesek kis lángjai... és úgy érzem, hogy az idei különösen jó lesz. Szombatra fog esni, ami azt jelenti, hogy bőven lesz időm kiélvezni a csípős hideget, alkonyatkor a fajszi temetőben gyönyörködni, mint a régi álmaimban is (persze még mindig nem értem, hogy annyi más hely közül miért pont a fajszi temető fogott meg engem annyira, hogy álmodtam vele, és nem is egyszer?), itthon pedig este megyek a dolgomra boldogan és elégedetten, egy olyan helyre, ahol zene keveredik a kék cigarettafüsttel, nevetéssel és boldogsággal. Várom a telet is... jobban mint hittem. Várom a lassú és csúszós sétákat esténként, a hosszúvölgyi buszokat a sötétbarna ég alatt, épp úgy, mint tavaly karácsony előtti napon... a szél havat fújt az arcomba, és csak egy lámpa világított majdnem az egész völgyben... csúszott minden, és sietni akartam, mégsem tudtam mit tenni az ellen, hogy ne késsek sokat... életem legszebb és legboldogabb éjszakája volt, de az utána következő napok is szépen teltek el... olyan fiatalnak éreztem magam... szinte gyereknek... és ártatlannak, és nem tudtam, hogy akarom-e azt az egészet, ami körülöttem volt akkor... és igen, akartam, akarom a mai napig is... mellette ébredni, vele menni, vele lenni... nekem már őt jelenti a tél, amikor cinkét fog az orrom, a lehelletbe bele tudom írni a nevünket, piros az arcunk, és orrom hegyéig lehúzom a sapkámat, akármilyen hülyén is néz ki. De addig is itt az ősz... ami csodaszép, átmenet éberségből az álomba, nyugalomba... amire szükségem is van, úgy érzem. Mostanában megint minden rendbejött, persze vannak zavaró tényezők, de azok már tőlünk függetlenek. Ilyen például, amikor Panda kiabál, hogy ő a főnök. Tényleg? Kár, hogy ezt rajta kívül senki nem tudta eddig. Ez még csak az egyik, vannak még dolgok, de azok nem tartoznak az egész világra. Ki kell másznom a Promis társaságból, már egyáltalán nem arról szól az egész, amiért régen odamentem. Már csak az ivászat megy, meg egymás lehúzása, kétszínűsködés, uszítgatás, és még sorolhatnám. A lényeg az, hogy én ezekből nem kérek. Már nincs olyan, hogy támogatjuk egymást, akármi baja van (fiú, lány, iskola, család, otthon, aranyhörcsög), nem beszélünk meg semmit, nem is hallgatjuk meg azt, aki esetleg beszélni szeretne, megnyugvást és támogatást találni... kezébe nyomjuk a tablettás boros löttyöt, és ezzel el van intézve minden. De ez nem így működik! Hol vannak a régiek, akik még emlékeznek rá, milyen volt az, amikor a Promi tényleg egyfajta menedéknek számított? Hol van Mészi, Tanti, Netti, Rizsa, Totó, és még sorolhatnám? Nem azt mondom, hogy akik most lejárnak, azok közül mindenki egytől egyig aljas szemétláda, mert egyáltalán nem, csak valahogy én már nem találom meg azt, amit annak idején valahogy mindenki természetesnek vett. Sosem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de elegem van a piálásból. Most szombaton is voltunk Fürgén, tanúim vannak rá, hogy egész nap két sört (a másodikat már alig bírtam), egy boroskólát meg egy nyalintás vodkát ittam, ez utóbbit is csak azért, mert Gábor hozta... nem szóltam neki, hogy valahogy most nincs kedvem alkoholizálni. Lényegében egész este kávéztam meg kóláztam, és még így is émelygett a gyomrom. Weiszi ugyan hozott nagyon fincsi házi fehérbort, muskotályos volt, szinte itatta magát... de akkor sem kívántam. Viszont ott volt az emos barátnőm, Fancsika, úgy be volt tojva tőlem, ahogy el is vártam. Valami barátosnéjával volt, az is csak grimaszolt rám, de szólni egy szót sem szólt. Elkapom valamelyiket úgy, hogy mind a ketten egyedül legyünk, azt hiszem, elbeszélgetek vele. Rühellem az emosokat, ez van, na. Gondolkoztam azon is, hogy beszélgessek megint Rémarcúval, de nem vitt rá a szentlélek... majd talán holnap, vagy valamikor a héten. Most a kis plüsscsigámat magamhoz húzva, andalító dallammal az agyamban inkább csak békésen álomba szeretnék merülni, messzire kerülni ettől a rohanó világtól, egy másikba, a sajátomba... Gáborral, az ereklyéimmel, néhány emlékemmel és az örök fiatalság titkával.

Újra boldog vagyok, nagyon boldog! Ha minden napom olyan lenne, mint az elmúlt néhány, akkor nekem a világon már semmi más nem kellene. A hétvége csodálatos volt, leszámítva, hogy szombatról vasárnapra virradó hajnalban nem kellett volna hullafáradtan bejárnunk a fél várost cigiért Ojsziékkal, Tesómmal meg Gáborral. Leborotválta a szakállát, furcsa volt így... azt mondta, hogy egy hét múlva már ugyanolyan lesz, mint eddig volt, csak mivel pont egy éve volt "szőrös", ezért egy kicsit nosztalgiázott. Azért szerintem szakállal jobban néz ki. :) Külső hatásokra (khm) felfigyelve végre már nem azt nézem, hogy mit ront el, mert rájöttem, eddig szarul ezt csináltam... hanem hogy mivel próbál a kedvemben járni, és olyan volt, mintha hosszú idő után újra kinyílt volna a szemem, és megláttam volna, hogy mindent beragyog a fény, csak én voltam hülye, hogy egy sötét sarokba vonultam vissza nyalogatni a gyakorlatilag nem létező sebeimet. Lehet, hogy valaki beszélt vele, mert megdicsért, hogy csini vagyok (pedig nem voltam az:), meg tényleg... minden annyira tökéletes volt! Úgy néztem föl rá, mint a Megváltóra, és csak azt láttam, hogy mennyire szeret, és hogy mennyire szeretem őt én is... és hogy hétköznap azért túlórázik, hogy már péntek este velem lehessen, és mindketten úgy hajtsuk álomra a fejünket, hogy szorosan egymáshoz bújunk, és reggel is amikor fölébredek, ő legyen az első, akit meglátok... a vele elalvások és ébredések a legszebbek közé tartoznak, amiket egész életemben átéltem, ezekért érdemes volt húsz évig várni, nekem ő az igazi, és szeretem, és imádom!!! Persze jólesett egy pénteki mutatványom is, amikor kint ittunk a parkban, már javában besötétedett, és a Korzó előtt megláttam kerengeni Hercit. A sziluettjéről felismertem, meg ő bringázik mindig kinyújtott lábbal... még egyszer sem láttam, hogy ráült volna a nyeregre... én alkoholmámoromban odakiabáltam neki egy "Szevasz, Herci!"-t, aztán asszem nem volt semmi, a parkba nem világított be lámpa, meg aztán többen is voltunk ott, csajok is, srácok is... Tesóm megkért, hogy menjünk már el felé, hogy jobban megnézhesse magának... és mi elindultunk. Rohanva. Még hallottam, amikor Gábor utánamkiabált, hogy "Nyaum, nem igazán díjazom, hogy más pasik után szaladgálsz (futkosol?)!". Nem értük utol, így visszamentünk, lihegve leültem Gábor mellé, aki nem kért számon semmit... végülis én csak nézegettem az étlapot... sőt, csak átfutottam. :) Jót tett a kis lelkemnek, ahogy Révai tanár úr mindennapos látványa is... más frizurája van, mint tavaly... rövidebb... és észveszejtően jól áll neki! Tulajdonképpen most jut eszembe, hogy ha az ő és Herci külső tulajdonságait összekevernénk, megkapnánk Gábort... Herciből a hosszú haj, fekete ruha, barna szem... Révaiból a testalkat, a nagy szemek, és a merengő tekintet... mindig úgy jár-kel a folyosókon, mintha valami nagy titkot látna a messzeségben, amit rajta kívül senki más, és ez így van rendjén. Ezt hívják úgy, hogy szerelem. Vajon én is így mászkálok? Na nem mintha nagyon zavarna. Bárcsak minden így maradna... most, hogy anyámék sincsenek itthon egy hétig valahogy minden rendbejött... Tesómmal is tök jól kijövök, suli is oké, bár már meg lettem szólva, hogy okoska vagyok... az, nagyon... figyelek órán, oké; tanulok itthon, oké... uram bocsá', le akarok érettségizni, és nem kettesre. Persze még ki tudja, mit hoz a jövő... közhely, de igaz... segget nem nyalok, soha nem csináltam, de szóljon bátran, aki akár csak egy alkalommal is látta, vagy esetleg el tudja rólam képzelni! A többiek hülyék, ez tény. Legalábbis az osztály nagyobbik része. Remélem hamar kipotyognak, mert engem is zavar, hogy egyfolytában pofáznak, méghozzá nagyon nagy baromságokat pofáznak, és hangosan pofázzák, és a közelemben pofázzák! Nesztek, ezért mondom én, hogy mindig szakmunkások maradnak! Ja, ha már itt tartunk... Rémarcú hülyébb, mint valaha. Olvassátok élvezettel... Gábor meg én kikészültünk tőle. Amit magamban gondoltam, az utána zárójelben.

Beszélgetés kezdete: 2008. szeptember 6.:

 deTo: (13:05)
nincs nevem megváltoztatta állapotát erre: Elérhető
(13:05) nincs nevem:helo győri elvitt hozájuk   (nocsak)
(13:06) deTo:és milyen volt?
(13:06) nincs nevem:tök jó mikor tudunk talizni mert személyesen sokat kéne beszélnünk    (felejtsé' eee'!)
(13:06) deTo:hát sajnos én az iskola miatt szinte soha nem érek rá, nagyon sokat kell tanulnom
(13:07) nincs nevem:ma rá érsz?   (nem)
(13:07) deTo:nem...
(13:07) deTo:na és most együtt vagytok Győrivel?
(13:08) nincs nevem:aha lesmárolt engem   (fene a gusztusát!)
(13:08) nincs nevem:már rögtön    (új szemüveget kéne csináltatnia)
(13:08) deTo: :D
(13:08) nincs nevem:komoly    (azt elhiszem)
(13:08) deTo:és akkor most hivatalosan is jártok?
(13:08) nincs nevem:igen    (...)
(13:09) deTo:az tök jó, gratulálok 
(13:09) nincs nevem:nevelő tanárommal is beszél mert ő kért ki a kolleszból    (szegény tanár nem kapott agyvérzést?)
(13:09) nincs nevem:köszi szilvi hív hatlak detonak?    (na neee)
(13:09) deTo:kb. mindenki úgy hív...
(13:10) nincs nevem:jó csak régeben szilvinek hívtalak    (ezt nevezem éleslátásnak!)
(13:11) deTo:tudom
(13:11) nincs nevem:hiányoznak a dumálgatások a parkból     (a mik a honnan?!?!)
(13:12) nincs nevem: J
(13:12) deTo:értem
(13:13) nincs nevem:nyáron majd lejösz a parkba?     (szeptember eleje van bazmeg!!!)
(13:14) deTo:szerintem addigra már el fogunk költözni 
(13:14) nincs nevem:hova?    (most jön a trükk!)
(13:14) deTo:Tápióhirtelengöröngyösre
(13:15) nincs nevem:az hol van?     (beszarok...)
(13:15) deTo:székelyföldön...
(13:15) nincs nevem:romániába van?     (nem, az osztrák tengerparton... tényleg, ezt kellett volna mondanom)
(13:15) deTo:ja, kis szottyos falu
(13:15) deTo:költözünk öreganyámékhoz
(13:15) nincs nevem:de fogsz hiányozni    (de még mennyire!)
(13:16) nincs nevem: L
(13:16) deTo:kösz
(13:17) nincs nevem:és nekem ki lesz aki ilyen jó barátnőm mint te    (ennyire jó akárki)
(13:18) deTo:majd kárpótol Győri J
(13:18) nincs nevem:de az nem úgyan az    (be is baszna)
(13:19) nincs nevem:és ti velettekel  mi lesz?    (velellünkel?)
(13:19) deTo:hát mi együtt maradunk, ameddig tudunk, de ha költözünk, akkor sajna vége lesz mindennek
(13:20) nincs nevem:ote
(13:20) nincs nevem:szegény     (már én is sajnálom magam)
(13:20) deTo:mindegy... majd néha hazalátogatok, ha tudok
(13:20) nincs nevem:emlékbe valamit rajzolsz emlék könyvembe?    (micsinász?!?)
(13:21) deTo:nem tudok rajzolni... meg még nem száz hogy megyünk... kb 90%
(13:21) nincs nevem:jaj dejó    (nagyon)
(13:26)deTo megváltoztatta állapotát erre: Elfoglalt
(13:27) nincs nevem:elvitt az étermükbe    (gondolom nem te voltál a reklámarc)
(13:27) deTo:mármint hova?
(13:27) nincs nevem:nagymányokra    (tényleg?!)
(13:27) nincs nevem:autóval     (esküdni mertem volna, hogy metróval)
(13:29) deTo:de melyik étterembe?
(13:29) nincs nevem:ahol panziót építenek és kis tó van az udvarán    (nabazmeg)
(13:29) deTo:értem J tök jó lehetett J
(13:30) nincs nevem:aha kolásztunk csak     (én azt dugásnak hívom...)
(13:30) deTo:J
(13:30) deTo:apudnak bemutattad már?
(13:30) nincs nevem:nem mert ki akadna    (utánad?! Min?!)
(13:30) deTo:??
(13:30) nincs nevem:mert tóbira is kiakat     (szerintem Tóbi szülei jobban)
(13:31) nincs nevem:hogy idősebb nálam csak ezér nem     (ez már fáj)
(13:31) deTo:miért, mit vár, hogy egy 13 éves gyerekkel járj?
(13:32) nincs nevem:nem korombelivel aki pl 18,vagy 20    (maradjunk a 11-nél)
(13:33) deTo:max nem mondjátok meg neki az elején hogy hány éves
(13:33) deTo:ma is találkoztok?
(13:33) nincs nevem:de mindig meg kérdez mindent     (szar ügy...)
(13:33) deTo:értem
(13:34) nincs nevem:képzeld mondák maragyok még egy évet ott    (mi bajod van?!)
(13:34) nincs nevem:a suliban    (jaaa, hát ez nem meglepő...)
(13:34) deTo:hogyhogy?
(13:34) nincs nevem: tanárom terhes és azér    (tőled van vaze?!)
(13:35) deTo:és ezért miért kell még egy évig ottmaradnod?
(13:36) nincs nevem:mert látta gyaksziból nem vagyok annyira jó    (ki hinné...)
(13:37) deTo:?
(13:37) deTo:magyarul megbuksz?
(13:38) nincs nevem:nem    (faszt nem)
(13:39) deTo:ja jó
(13:39) deTo:szóval ma találkozol Győrivel?
(13:40) nincs nevem:nem     (picsába)
(13:40) deTo:hogyhoyg? és mikor találkoztok újra?
(13:40) nincs nevem:nem tudom    (picsába)
(13:41) deTo:értem
(13:41) deTo:nah nekem most mennem kell
(13:41) deTo:szia
(13:41) deTo:megadjam tesóm msn-címét?
(13:41) nincs nevem:aha    (Tesóm is akarta zsibbasztani)
(13:42) nincs nevem:fent lesz ő most?    (na mit gondolsz?)
(13:42) deTo: (ide nem írom ki)
(13:42) deTo:igen
(13:42) deTo:csá

 (13:42)nincs nevem letiltva    (no comment:)