Asszem kezdek belerázódni az iskolai életbe, bár valahogy még mindig nem tüzel föl, számolom, hogy hány hét telt el a nyári szünet óta (ez a negyedik), és ki tudja miért, szeretném, ha megint nyár lenne. Nem volt ez rossz. De lehetne tél is, az is szép... de akkor olyan legyen, mint tavaly: sok hó, sok buli, sok boldogság, csak egy kicsivel több nyugalom kéne, mert arra emlékszem, hogy anyám idegbajos volt szinte egyfolytában, és ilyenkor valami különös késztetést érez, hogy engem bosszantson. De volt fehér karácsony, szilveszteri tanyabuli, szalagtűző, csövezés a lépcsőházban, egy szép öngyújtó átadása, és valami, amit elmondani nem lehet, de megrengethetetlen: jött egy Gábor. Így visszatekintve, a december volt a legemlékezetesebb. Szép volt. Jó lenne, ha az idei is ilyen lenne. Szóval visszatérve a jelenbe: csütörtökön elindult a szüretifeszt, de nem volt valami nagy eresztés, szerintem a rossz idő miatt, ilyenkor az embernek nem sok kedve van kimozdulni. Engem az is zavart, hogy a bazárt felköltöztették a Bécitérre, én pedig amióta az eszemet gyanítom, mindig úgy éltem meg ezt az egészet, hogy a fasortól egészen a Garay térig, vagy még tovább kirakodóvásár a sok kis és nagy kacattal, indián zenészekkel, meg mindenféle drága holmival... és nekem ez most nagyon hiányzott, hogy ott csak ringispilek meg okádtatók voltak, meg dodzsemek, és tíz emberből kilenc cigány... nem volt jó, na. Pénteken már volt koncert, mikor kiértem a Garay térre háromnegyed nyolc körül, már nagyon sokan voltak, haverok, barátok, ismeretlenek... Gábor nagyon megörült nekem, ami tisztára jólesett, már rég láttam hogy ilyen boldog lenne, amikor meglát. :) Asszem Force Feedback volt, utána bementünk Zugba, de már jeleztek, hogy itt van valahol a környéken Rémarcú is... nem akartam, hogy megtaláljon, szerencsére ez bejött. Szóval Zugban csak egy pohár sört ittam (mostanában tényleg nincs kedvem piálni, öregednék?), meg egy kávét. Ott volt Paddi Balázs, Ojszi, Zil, Gábor, Monsu, Livi, Viktor, Denny meg én. Denny mondta, hogy Tesómat igenis külön kihívták szecskaavatón, hiába lett állítólag szépen megkérve a Bundakirálynő, hogy ne basztassák, ők mégis, csakazértis, és kétszer is. Gábor jobban szidta azt a ribancot, mint én, nekem meg dagadt a májam. Szóltam neki, hogy üzenem a csajnak, ha esetleg dumálna majd vele, hogy ezért kezét-lábát összetöröm. Nem azért, mert Tesóm meg lett szecskáztatva, mert persze, ez várható volt... hanem azért, mert annak ellenére lett, hogy megígérte, hogy nem fogják kihívni. Tesóm mondjuk kibökte tegnap, hogy annyira durvákat nem kellett csinálnia, de hé, leszarom! Itt az elvek a lényegek. :) Egyébként Gábor nem akarja, hogy bántsam a drága kis Bundást, mert azt mondta, hogy majd ő összetöri a csontjait. Aztán megállapodtunk, hogy övé a keze, enyém a lába. Mocskos picsa. Na szóval Szekszárdról a tíz huszas busszal mentünk haza, Liviék kitalálták, hogy ácsi, Bonyhádon menjünk le a Kishordóba, aztán majd onnan a hajnali háromnegyed négyes busszal (és én már akkor hulla fáradt voltam) mentünk volna Gáborral tovább Mányokra. Oké, nagy nehezen beleegyeztem, és kicsit papucsnak éreztem magam. A buszon állóhely is alig volt, csöpögött az eső, szóval semmi humorom nem volt hajnalig kocsmázni, főleg azzal a tudattal nem, hogy szombaton korán kell majd kelni. Leszálltunk hát a kocsmánál, tök sötét... valaki szólt, hogy zárva van. Na mondom akkor irány vissza a buszra! Sikerült, még nem csukták be az ajtót. Bevallom, örültem neki. Mányokon azért Gábor kitalálta, hogy jó, akkor a Casino-ba ugorjunk be egy sörre. Az már úgy oké is, onnan akkor megyünk haza, amikor akarunk. Bent volt sógorasszonyom is egy barátnőjével, odaültünk hozzájuk, és valamiért tök jól éreztem magam, elvoltam mint a befőtt. Hajnali fél kettőre értünk haza, kettőkor meg amint párnát ért a feje, Gábor már aludt is. Engem csak pár perccel később nyomott el az álom, akkor is azt álmodtam, hogy bevallja, hogy megcsalt valakivel, én meg szép lassan a nyakára tettem a kezeimet, és elkezdtem folytogatni, és minden kérdésemre (ki volt? mikor? hogyan? miért? stb...) adott válaszánál kicsit jobban megszorítottam a torkát. Érdekes volt, hogy nem védekezett, csak nézett rám azokkal a nagy, ártatlan szemeivel, amikből megbánást és szeretetet tudtam kiolvasni. Aztán felébredtem, átfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább. Reggel összeszedtük kissé magunkat, és elindultunk Pestre. Mányokról Bonyhádra, onnak Bátaapátiba (egyemmeg a zergebaszta útjukat, azt hittem összehányom magam, olyan kacskaringós meg rázós volt), aztán Alsónána, Várdomb, Szekszárd... és utána megpróbáltam még humni egy sort. Hozzásimultam Gáborhoz, átölelt, ő is fáradt volt, és az egészben az tetszett a legjobban, hogy az arcunk is összeért. Elaludni nem tudtam, de ő meg Nagyi igen. Dunaföldvárnál megálltunk, ittunk egy-egy kávét, aztán mentünk tovább. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett benne, de ilyen jó kávét már régen ittam! Rendesen felpörgetett, nagyon finom is volt, szóval tetszett, na! Pesten simán megérkeztünk a Clark Ádám térre, ott rövid táncos műsor, beszédek, és rengeteg, de rengeteg ember! Még a Nap is kisütött, aminek nagyon örültem, már unom a takony időt. Lánchídon át, mittoménmilyen utcába be, majd ki a Kossuth térre. Úgy három óra ácsorgás után már kezdtem beleunni, de még Gyurcsányt mind hallani akartuk (jó beszédet mondott, de azért sajnálom szegényt, hogy ilyen naiv, amikor annyian támadják... ráadásul hogyan...), persze ő a végére maradt... annak a végét meg már mi nem vártuk meg. Ingyé' metró vitt minket a stadionokhoz, és mivel csak két szerelvény volt, és persze mindenki azzal akart menni, sietnünk kellett... oda is értünk időben, de két öregasszony még a tömegben előrement, őket kellett várni vagy tíz percig, mire mindenki sík ideg lett... aztán persze simán ment minden, felfértünk a metróra, Gábor nagyon élvezte, mondta is utána, hogy neki az egészben ez tetszett a legjoban, mert még sosem ment metrón. De hogy ez a Budapest milyen mocskos! A stadionok melletti út olyan volt, mintha valaki az összes létező emlékét ott hagyta volna a járdamenti avarban: millióféle cipő, ruhák, alsónemű, ezeréves floppyk, cédék, kisebb dolgok, fényképek, sörösdobozok, kirakósdarabkák... olyan volt, mintha csak álmodtam volna, mert tényleg nem hittem el, hogy van olyan utca, ami ennyire szemetes. Na de sebaj... kezdtem megéhezni, Érden megálltunk a Tesco-nál, Gábor vett kaját, miután ettem, a következő képem, hogy magamra terítem a kabátot, mert fázok... utána szólnak, hogy Dunaföldvár... majd Gábor szól, hogy beértünk Szekszárdra... aztán már ébren voltam. A tervezett nyolc óra helyett negyed tizenegyre értünk vissza, utána még persze, nézzünk be Casino-ba, ittunk egy-egy kávét meg pohár sört. Otthon (Gáboréknál), már mindenki aludt, minket meg felébresztett a kávé, de nem nagyon tudtunk semmit csinálni, mert Reni is fönt aludt... na sebaj. Tévé, cigi, beszélgetés. Másnap délig aludtunk, a délután pedig meghitt volt, és csöndes, és félhomályos, és csodálatos... olyan, mint amilyen igazán szeretek. Esti busszal haza, nagy örömömre már elindult a fűtés, nem fagytam meg, miközben aludtam... ma meg suli, a maga minden sablonos és unalmas hülyeségével: első szünet kávé, második szünet cigi, harmadik és negyedik szünet kávé, ötödik cigi, hatodik óra után ki a suli elé, amíg levonul a tömeg, addig egy cigi, majd kizárom Rozit, és uccu haza, Promit elkerülve, mert már az agyamra megy. Múlt csütörtökön voltam kint utoljára, és mivel kis időre kisütött a nap, nagy vidáman felvettem a vadiúj, anyámtól kapott napszemüvegemet. Elismerést is kapott, de többen megjegyezték, hogy hát izé, Pandának nem fog tetszeni, mert rá van írva, hogy Police. Abban a pillanatban felfújtam magam, mint egy mérges pulyka, és felháborodva kérdeztem, hogy szerintük hol érdekel engem, hogy Pandának tetszik-e vagy sem, egyáltalán ki nekem Panda, hogy majd ő megmondja, hogy milyen napszemüvegem legyen vagy milyen nem?! Úgy fölbosszantottam magam, hogy rövid idő után haza is mentem. Azt hiszem, pont ezért lett elegem az ottani emberek nagyrészéből, mert azon túl hogy kétszínűek (ez sajna egyre több kispajtásról derül ki), úgy kajtatnak Panda után, mintha a pincsikutyái lennének, csak tudnám, hogy miért?! Pénteken mondta Gábor, hogy Weiszivel dumáltak, és szólt nekik valaki, hogy "buli" lesz Pandánál (ami abból szokott álni, hogy kb. fingani is lábujjhegyen szabad, mert a szomszédok vinnyogni fognak), belépő négy liter pekvanc. Weiszi visszakérdezett, hogy na mi van, már megint nincs pénze? Jogos, mit ne mondjak, jogos. Az a baj, hogy mostanában Izáék is sokat fent vannak nála, pedig ő meg Weisz Gábor nem olyanok voltak... egyébként szerintem Weiszinek Petra magyarázta el, hogy mi hogy merre. És szerintem nagyon jól tette. Egyre több mocsok kerül a napvilágra, kíváncsi vagyok, ez alkalommal mikor esik le neki, hogy kezd nemkívánatos lenni, és mikor lép le megint hónapokra.