Sajna nem tudtam többet beszélni Rémarcúval a héten, pedig sokan jeleztétek, hogy érdekelnének új beszélgetések... amint lesz, bemásolom, megígérem! Persze csak ha érdemes lesz rá. De még ki tudja... kíváncsi vagyok, a tápióhirtelengöröngyösi blogot elolvasta-e már... szerintem nem... pedig direkt miatta kezdtem el... na mindegy, addig nyúzom, amíg rendszeres látogatója nem lesz annak a blognak! Úgy egyébként minden rendben van, szép és nyugodt hétvégém volt... pénteken mire hazaértem, már senki nem volt itthon, később Tesóm azért hazatalált Bonyhádról, majd jött Gábor is. Kicsit kinéztünk Promiba, tényleg kevesebb mint tíz percre... valahogy neki sem hiányzik, nekem sem, de akkor mindketten úgy éreztük, hogy hát egye-bassza, szocializálódjunk egy sort. Aztán hazajöttünk, este rendeltünk pizzát, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ha pizzát eszek, akkor másnapra miért lesz mindig savam? A házi pizzától nem, csak a rendelttől. Na mindegy, megspóroltunk a három pizzán ezer pénzt, úgyhogy egy kis savtúltengés belefér. :) Szombaton szüreteltünk, elég borús volt az idő, de legalább nem esett. Szerencsére nem volt ott az a két idegesítő kis csótányivadék, akik tavaly boldogítottak minket (akik átköpték a kaját a tányéromba reggelinél, meg egyéb ilyen apróságok). Délután hazajöttünk, és pihentünk... jólesett, semmi kedvem nem volt ki- vagy akár megmozdulni sem. Kiderült, hogy Gábor meg Tesóm egész jól el tudnak lenni egymással... egy évben kb. kétszer. Idén most szombaton volt a második alkalom, úgyhog lehet, hogy januárig kuss lesz. Na sebaj, nekem az a fontos, hogy ne marják egymást. Ma meg szinte tényleg nem csináltunk semmit. Kaja után Gábor Forma 1-et nézett, be volt zsongva tőle, hogy éjszakai futam lesz, aztán nem győzött szegénykém szentségelni, hogy milyen hibákat vétettek, meg hogy többet biztosan nem lesz a büdös életben Szingapúrban futam. Hát, ez ilyen. Egy órája ment haza, már most hiányzik, de holnap jön... közben azon gondolkoztam még, hogy miért álmodtam én volt pasimmal (L. G.), ráadásul azt, hogy rámhajt... de brrr, a hideg is kiráz tőle!!! :s Izával még mindig nem tudtam beszélni, pedig esedékes lenne. És most még az is bassza a csőrömet, ami szombaton volt az újságban: egy tök pucér 18 éves csajt találtak az utcán, semmi baja nem volt, csak állítólag olyan részeg volt, hogy csak na. Szombat délelőtt Nagyi hívta fel ezzel Gábort, amint hazaértünk megnéztem az újságot, de ezeken az infókon kívül semmit nem írt. Most meg bassza a csőröm, hogy ki lehetett... Inco-s? Promis? Akármelyik is lehet, megvan róla a véleményem. De azért kíváncsi vagyok, mert persze, hogy kíváncsi vagyok... a héten megint elkezdtem rajzolni, azt hiszem, csak unalomból... meg még álmodtam valami hülyeséget is... ja igen, pókosat! Azóta sem néztem meg az álmoskönyvben, de úgy emlékszem, hogy jó jel a pók. Hát... nekem megvan a magam erre utaló elképzelése is. A könyv szerint asszem az élet hálóját szövi... és álmomban nagyon nagy és csúnya pók volt, tehát valószínűleg jó életet kellene jelentenie, tele bőséggel... de szerintem csak azt jelenti, hogy félek a pókoktól. Ugyanis amikor "észrevettem" pont az jutott eszembe, hogy remélem nincs itt pók... szeretem a pókokat, de csak messziről, közelről csak az egy centinél kisebbeket... egyébként ki tudok szaladni tőlük a világból. Közben az is megfordult a fejemben, hogy miért nincs itthon nekem semmilyen állatkám (leszámítva a kis plüsstigrist, amit még Noémitől kaptam, és a kis elefántot - ezek ketten itt vannak a monitor tetején), a Majkától kapott kis ördög a hangszórón, már ha ezt egyáltalán állatnak lehet nevezni, a babakoromból megmaradt fehér (már inkább szürke) plüssnyuszit a radiátoron, amivel alszom, és persze a Gábortól kapott cuki, mosolygós plüsscsigát (szintén alvótársam). Az oltáramon még van egy tenyérnyi tigriske meg egy zebra-szamár keverék, a monitor mellett két kerámiacica meg egy letört fülű nyuszi. Plüsskacsa a polcon, kerámiadelfinek (dédimtől maradt rám), kerámiahal Tesómtól, lógó lábú kerámiacica unokatesóm barátnőjétől (Anditól). Fogalmam sincs, hogy miért írtam le ide ezeket, azt hiszem, ez most egyfajta leltár volt. Ja, meg az oltáron még van egy kis pingvin is, a polcon még egy kiselefánt, és egy fémcica. Tény, a szoba rám eső része tele van giccsekkel, de én szeretem ezeket a kis mütyüröket, szinte mindegyiknek megvan a saját története... főleg az a fal, amin Gábor rajzai vannak és olyan dolgok, amik hozzá kötnek (koncertjegyek, meg ilyesmik). Jaj, most nézem, a szép zöld üvegkobrát kifelejtettem... itt tekeredik a közös képünk mellett. Szóval igazából arra akartam kilyukadni, hogy ha még lenne helyem (egyelőre nincs), kipucolnám tesóm akváriumát és tartanék néhány kishalat. Neont, vagy ilyesmit, azokat úgyis szeretem. Szerintem meg is tudom oldani a helyet, jövő héten valamelyik délutánt rászánom. Kezdek rájönni, hogy ez a pár négyzetméter az egyik igazi otthonom, ahol jól érzem magam (főleg ha senki nincs itthon, vagy ha mégis, akkor sem baszogat), hiába látszik ki alig a padló a szőnyegtől, amit már ideje lenne kimosni, a cipőimtől, bakancsaimtól, koszos zoknijaimtól, füzeteimtől, ágy mellett hagyott könyveimtől... akik ismernek, tudják, hogy milyen vagyok, ez a szoba kicsit mégis csajos. Sárga tapéta, színes üvegek a szekrény tetején, ajtaján egy nagy Constantine poszter (2005-ös névnapi ajándék Katalinától, imádom Kenus Révészt), ballagási szalagok, poszterek, újságcikkek, rajzok a falon, egy 1000 darabos puzzle, ami már szintén tele van ragasztgatva, csak egy kevés hely van kihagyva róla: a két ikertornyot ábrázoló rész. Utálom Amerikát úgy, ahogy van, de ez mégis így jó. A másik otthonom (mert hát az otthon ott van, ahova az embert a szíve húzza, blablabla) azt hiszem Nagymányokon az a szobarész, ami Gáboré. Annyira szeretek ott lenni! Múltkor rájöttem, hogy szeretem Mányokot, megtestesít mindent, amire vágyom: kultúr szórakozási lehetőséget (Casino), csendet, békét, nyugalmat, természetet, erdőt, dombokat, távolságot... de sokat álmodom még mindig nagyszüleim régi házával... egyszer nyernék a lottón (csekély az esély, nem lottózom), tuti megvenném azt a házat, kerül amibe kerül. Nagyon hiányzik... az ebédlő, a kis konyhafülke a nikotinszagával, a nappali minden zajával, a lépcső a recsegésével, a fenti hálószoba azzal a különös, de egyáltalán nem rossz illatával, a kisszoba a hátsó kertre való kilátással... az a kert mindig szép és gondozott volt... pázsit, mama virágai, a cseresznyefa az udvar közepén... az utcán tuják, gyümölcs- és diófák... azokat már kivágták, a kerítés sem az a kis barátságos, derékig érő sötétbarna léchalmaz... nekem az a ház jelenti a gyerekkorom, minden nyáron ott voltam, és imádtam is ott lenni! És a karácsooyok, a vidám, halászléillatú, békés karácsonyok... olyan meghitt talán már sosem lehet. A nyári zápor hangja esténként az ereszcsatornában, reggelente a templom bimmbammolása, amitől kiskoromban féltem (ahogy a teliholdtól is, de az másik történet), a téli ablakok párája, a varjak károgása, és a rejtélyes padlás, papa milliónyi könyve, mama hímzései... ott mindig rend és tisztaság volt, de mégsem keltette azt a benyomást, hogy csírátlanítva van minden. Most egy kétszobás panelban laknak, a berendezés ugyanaz, de a hangulat korántsem... azt mondják, kényelmesebb így... minden esetre vettek egy tanyát pár éve, tőlünk nem messze... papámnak jó, ő nehezen bírja kertészkedés és barkácsolás nélkül. Elég sokat van itt, de én örülök neki. :) Kíváncsi vagyok, mi lesz majd, ha Gáborral külön fogunk tudni költözni. Igazából nekem akármilyen kis lakás megfelel kezdésnek, lényeg hogy ne rogyjon azonnal a fejünkre, szóval azért lakható legyen... aztán szépen lassan ki tudnánk pucolni... remélem érettségi után összejön. Utána már annyira felszabadult lennék... csak mi ketten, minden este mellette elaludni, vele kelni, vele enni, vele élni... és egyszer majd vele halni. Szeretem, nagyon szeretem.