Tényleg érdekes volt ma elég sok dolog, kicsit olyan volt, mintha egy alternatív valóság lett volna, mintha egy torzító szemüvegen át nézném a világot, vagy görbe tükörrel állnék szemben, és látnám a háttérben hogy mik mennek, de valahogy megtekerve... már tegnap este azzal kezdődött (vagy még sokkal régebben, csak akkor eszméltem rá?), hogy rájöttem, hogy valószínűleg van egy szellem a lakásban, annak a srácnak a szelleme, akit két éve nyáron sírni hallottam. Néha akkorát reccsennek-roppannak a bútorok (viszonylag új bútorok, legtöbbjük alig pár éves), és tuti hogy nem a könyvek súlya alatt, vagy a hőtágulás miatt. Még mindig látom az eredet nélküli árnyakat, igaz hogy csak ritkán, de látom. Biztosan sokan ismeritek azt az érzést, amikor úgy gondoljátok, valaki figyel a sötétben, az ajtó mögül, vagy valaki áll a hátatok mögött, amikor üres a lakás, vagy a többiek másik szobában vannak. Nem nézek horrort vagy thrillert, a Ragyogást is már rég elolvastam (egyébként is voltak már előtte is jóval ilyen tapasztalataim), gyakorlatilag nyugodt életet élek, hetek óta nem ittam alkoholt, szóval semmi olyan nem lehet, hogy valaminek a hatására látom és hallom ezeket. Olykor pedig határozottan érzem, amikor egyedül vagyok itthon, hogy ez csak a látszat, van itt még valaki. De nem nagyon foglalkozok vele. Elég sokat forgolódhattam álmomban, egyszer fel is ébredtem, megkerestem Csigut, és aludtam tovább. Reggel amikor indultam volna suliba, Iza felhívott, hogy Zoli ott dolgozik a főutcán. Mondtam hogy tudom, nevelőfaterjának ott van újváros felé az üvegezőműhelye. De nem, mert most előbb van, még az óra előtt, ott a nyomdánál! Gondoltam remek, én minden reggel arra megyek suliba... pillogtam, hogy most ezt miért mondta el... de mielőtt megkérdezhettem volna, rávágta, hogy "hátha akarod látni vagy ilyesmi..." kb szólni sem tudtam... azért arra mentem, és igen, ideges voltam. Nem azért, mert fú, és Zoli, és ja, hanem mert féltem attól, hogy akkor, abban a pillanatban amikor meglátom, mi lesz? Aztán nem lett semmi. Kicsit megrendített, de csak azért, mert úgy néz ki, mint egy madárijesztő. A szeme az még szép, de ha belegondolok, hogy milyen változásokon ment keresztül (rövid haj, más ruhák, arról már nem is szólva, hogy biztos forrásból tudom, hogy Shakira-t, Beyoncé-t, meg ilyen mákvirágokat hallgat), valahogy nem tudom megérteni magam. Na sebaj, továbbhajtottam a suliba, és már akkor biztosan tudtam, hogy nem fogok bemenni hetedik órára, mert úgyis egész végig pasziánszoznék, és mert a tanár úgysem ír be. Hatodik óra után kiderült hogy ezzel divatot teremtettem, mert a fél csapat lelépett. Na mondom remek, ennyit a feltűnésmentes távozásról! Kimentem kicsit parkba, majd hazajöttem, szokásos kaja-közben-Görcs-ikrek, aztán átnéztem a törit (csak kultúra, az benne sincs a könyben), aztán go Polip, Gáborozni, napi egy órára megkapom a világot minden hétköznap. Néha, amikor belenézek a szemébe, olyan érzésem van, hogy ez nem is ő, ő talán nem is létezik, csak az én agyszüleményem, amit a magány segített világra, ennyire jó nem lehet... aztán rájövök, hogy de igen, létezik, és az enyém, csak az enyém... akármi is ez az egész, nem akarok felébredni, még nem, még tovább akarom álmodni ezt a csodát, mellette fekve, hozzá bújva, arcát simogatva, és akkor már akárki is áll az ágy mellett, aki néz minket, bár mi nem látjuk őt, csak érezzük néha... nem érdekel. Egyébként ő is mondta, hogy tuti hogy van ott valami, de nem hiszi, hogy ártó szándéka lenne. Szerintem ha akart volna bántani minket, már bántott volna. Egyszerűen csak nem tudja, hogy hol van, vagy épp tudja, csak nem akar elszakadni. Egyszer beszéltem erről anyának, szerencsére nem tartott dilisnek érte (amikért meg annak tarthatna, azokról nem tud:), szerinte az előttünk itt lakóknak a fia lehet... azt tudom, hogy ő talán egy évvel idősebb nálam, nem láttam már vagy tíz éve, és hogy down-kóros. Lehet hogy meghalt, és ő van itt, elvégre itt töltötte a gyerekkorát. Utána fogok nézni, ha tényleg itt van, akkor lehet hogy megpróbálok kapcsolatba lépni vele, ehhez kell Gábor is, mert én nem értek hozzá, ő annál inkább. Bár azt mondta, hogy soha többé nem csinálja. Majd valahogy beszélek vele erről. Egyébként egész nap ha emlegettem valamit vagy valakit, megjelent. Szóvl tényleg érdekes egy nap volt, legjobb lesz, ha veszek egy forró, hajmosós zuhanyt, és alszok. Közben tegnap este vagy délután megszállt az ihlet (délután, amikor kibicikliztem mamámékhoz Hosszúvölgybe, épp itt vannak Szekszárdon), rámjött az írhatnék, ami nagyon jó, mert a Die my darling óta sehol semmi, sok kis és nagy konkurens a történetek.hu-n, úgyhogy valamelyik este nekiállok és megírom a mesét, közkívánatra ide is feltehetem. Addig meg ott van a www.thgdetooo.blogol.hu, olvassátok örömmel! :)