PatkányBlog

Most hirtelen ez jutott eszembe. Az óvoda. Mi is ez tulajdonképpen? Oké, a meghatározás valami olyasmi lenne, hogy ide hozzák azokat a gyerekeket a szüleik, akik mázlisták, mert mindkét felmenőjük dolgozik, ezáltal nincs idejük velük játszani napközben, és itt tanulják meg a szocializáció alapjait, meg versikéket, gügye kis dalocskákat, meg ecet. Na, szerintem egyáltalán nem! Az óvoda nem más, mint leendő terroristák, sorozatgyilkosok, maffiavezérek, hajléktalan drogosok és prostituáltak melegágya. Igen, imádom a gyerekeket! Itt inkább azt tanulják meg a kis szörnyetegek, hogy hogyan kell valaki életét pokollá tenni, hogy vicces dolog ágyba pisilni, mert utána az óvónéni csúnyákat mond, másokat bántani, megalázni, kiszolgáltatni, utálni a spenótot és minden más főzeléket és levest, meg ilyenek. Valahogy az én időmben még nem erről szólt az egész, és elég gáz, mert biztos nem vagyok egyedül a véleményemmel. Ma, ha elmegyek a régi ovim mellett, a kis taknyosok olyan cifrán káromkodnak, hogy egyszer Isten bizony megállok a kerítés mellett, hátha tanulok valami újat. Ezek fogják rám áldozni az adójuk 1%-át, ha a szeretetotthonban leszek? Chöhh, na azt nem akarom megérni. A mai gyerekek eszméletlenül pofátlanok! Nemcsak az ovisok, a kiskamaszok is. Tizenhárom éves kisgyerek megállít, hogy adjak neki cigit?! Így?! Pofám leszakad. Hova züllik még ez a nép? Na mindegy...

Más: ma az egész napom furcsa volt. Hajnalban azt álmodtam, hogy a ZMNE-re járok (később eldöntöttem, hogy oda nem is fogok jelentkezni, mert tutira nem vesznek föl semmilyen karra), és ott mindenféle nyúzott állaton lovagoltak a diákok. Undorító volt. Aztán hirtelen otthon voltam, egyedül, estefelé, és kopogtattak az ajtón. Zoli volt az. Amint kinyitottam, belépett, szájából lógott ki a cigi, nem szólt semmit, csak nézett maga elé halálosan nyugodtan. Persze megörültem neki, átkaroltam a derekát (miközben arra gondoltam, hogy ejnye, valaki igencsak felszedett egy pár kilót - nem mintha igazából jogom lenne ilyesmihez), és örömtől ragyogó arcon kitessékeltem a sötét lépcsőházba, hogy "de hát itt bent a lakásban tilos a dohányzás!", de felajánlottam neki, hogy megvárom, amíg elszívja. Szóval ilyen és ehhez hasonló képekkel ébredtem föl, pontosan 7: 52-kor. Hát, három perec alatt cinkes lett volna beérni a suliba, második órám amúgy sem volt, elhatároztam hát, hogy majd ráérek még bemenni. Rendbe szedtem hát magam, elmosogattam, és leültem kockulni. Gothart.hu-n olvastam egy egész jó verset, írtam is kommentet, hogy nagyon klassz, meg ecet, aztán széllel szembe Rozizva nagy nehezen beküzdöttem magam a Ziskolába. Ott minden a szokásos terv szerint ment, megírtam az elmúlt három év legszarabb töridogáját (szerintem a harmincéves háborút a németek vívták Franciaországgal, Spanyolország birtoklásáért, de később a németek győztek, mert segítettek nekik az angolok. Erről a későbbiekben nem kívánok szót ejteni, a töri nem az én rezortom, és kész). Informatikán látom ám, hogy írt a gótártos srác: mint kiderült, ő is szekszárdi, találkozzunk, ecet. Már ma akarta, de Nyuszuval már le volt zsírozva a pletykaest, így áttettem holnapra. Mindezt miattad, te raj! :D Kíváncsi leszek rá... nem hinném, hogy nem ismerem legalább látásból. Egyébként most látom gótárton, hogy egy Scarlette nevű (az oldalon igen elismert) nőszemély verset írt, amiben ő törött szárnyú angyalként szerepel, és kb. ugyanazokkal a képsorokkal ábrázolt mindent, amikkel én egy régebbi novellámban, AMIT PÁR NAPJA TETTEM FÖL ERRE A KURVA OLDALRA!!! De tortenetek.hu-n már ezer éve fönt van, egyébként valamikor tavaly január-február környékén írtam. Nekem ez több, mint gyanús! Gondoljátok, hogy plágium? Ha valaki akarja, bemásolom mindkét írást, hogy vonhassatok párhuzamot. Vöhh, megyek aludni olvasni egy kis Stephen Kinget!

Ma valahogy délig tök jó hangulatban voltam, aztán az egész átváltott szomorúságba, később pedig idegességbe. Nem értem, hogy mi történhetett, leszámítva azt az aprócska tényt, hogy a tanárok egytől egyig gyerekként kezelnek minket (nesze neked, felnőttoktatás!). Oké, az osztály nagyrésze tényleg dedósan tud viselkedni, és bosszantóak, és egyáltalán nem értem, hogy miért vannak a világon... attól még nem kéne mindenkit egy kalap alá venni. Utálom az általánosítást. Ilyenek után ne csodálkozzon Attila-tö-KING, hogy megállás nélkül osztom neki a hülyeségeimet és az okoskodásaimat fölváltva. Ha tippelnem kéne, az összes pédágógus közül ő tartja magát a legtöbbre. Jah, a poén: ma két csajt elkapott cigivel az ÁNTSZ, aztán most fizethetnek, mint a katonatisztek. Állítólag ma itt voltak Tamásiból a naaagy főigazgatók is. Mondjuk csodálkoztam: Emesével épp a szokásos kávézási rituálénkat folytattuk, amikor egy vén szatyor és egy vén szatyorina elvonultak előttünk. Még meg is jegyeztem, hogy bazijó, 1241-42.: tatárjárás, 2009.: tanárjárás. A történelem ismétli önmagát, jön a pusztítás, éhezés, elnyomás, kataklizma. Később azt is megtudtam, hogy valami kilencedikes picsa Mortal Kombatot akart játszani a retyóban. A tükör alatt van valami piperetartó üvegpolc (közel sem olyan modern és igényes, mint ahogy azt elképzelted, kedves olvasó), aztán abba belevágott egyet ököllel. Mentők vitték el, meg kell műteni a kezét. Ezt a szakmaioktatás-vezetőtől tudom, tehát nem kacsa. De erre azt szoktam mondani, hogy aki hülye, haljon meg! Kinek akart ez az ostoba tyúk vagánykodni? Szánalmas ribanc, mint az összes többi. Miattuk rühellem a Kerit, miattuk rühellem hogy nőstény vagyok, áhh! Nem tudom ki volt ez a csaj, de kedvem lenne behúzni egyet neki, hogy ne sajnáltassa magát, hanem keljen föl, és menjen a dolgára! Mások sajnálatából soha nem fog tudni megélni! Vagy majd ajánljam föl az ilyenek megsegítésére adóm gyöngyörgetett kis 1%-át ha melózok? Na azt már nem! Vannak kórházak, árvaházak, oda kell az a kis pénz. Nem az ilyen feltűnési viszketegségben szenvedők vállának veregetésére. Szóval az iskola kiborított. Azt sem értem, hogy minek kell nekem még egyáltalán bejárni angolra? A jövő évvégi jegyem is megvan! Francba, asszem jobb lesz, ha megyek aludni. Majd még hírt adok magamról, ha kissé lenyugszom, vagy jobb kedvem lesz, mert most éppen utálok mindent és mindenkit, szép csöndben morgok, de ha nem állok neki húzni a lóbőrt, akkor hiszti lesz belőle.

Rájöttem, hogy ezt a hétvégémet mindenféle írás határozta meg. Akkor kezdődött, amikor a múlt héten beregisztráltam gothart.hu-ra. Pedig nem vagyok goth, soha nem is voltam, de ajánlották, és ki akartam próbálni. Érdekes oldal, jobb, mint a történetek.hu, már csak azért is, mert itt nem minden az erotikus történetek körül forog. Azt pedig egyszerűen nem vagyok hajlandó írni! Ugye, akinek nincs hasmenése, az nem beszél a szarásról, szoktam mondani. Szóval a lényeg az, hogy földobtam oda a kis tavitündérkémet, és egy négysoros versikét, amihez képest az Ecc-pecc-kimehetsz egy hősköltemény, egy eposz... egy srácról írtam, akit péntek délután a rendelőben láttam. Egyszerűen megigézett, nem tudtam róla levenni a szemeim. Mintha Zolit és Lalát összegyúrták volna eggyé. Barátnőjével volt, ő oda járt általánosba, ahova én, és még néztem is, hogy egy ilyen, láthatóan mély gondolkodású fiú egy ilyen idétlen kis fruskával... hát ők tudják. Annyira hasonlított Zolira, hogy majdnem ráköszöntem, és hiába ült tőlem alig egy méterre, valahogy mintha nem tudtam volna eldönteni, hogy tényleg ő lenne az? Holnap megkérdezem Dóricát, hogy Zolinak még mindig hosszú-e a haja? Ja, a lényeg amit ki akartam hozni: ez a kis ákombákom több megjegyzést kapott, mint a Tavi tündér. Ennyire lusták olvasni az emberek, vagy ilyen fost írtam? Bár akik hozzászóltak, azoknak eddig mindnek tetszett. Csak a befejezésre írta valaki, hogy túl sötét vagy fekete vagy mi. Tudom, pont olyanra akartam. A mai nap "írott" poénja: délután indultam haza Mányokról, szokásos busszal, de nem a megszokott sofőrrel. Kértem a kis diákjegyem Szekszárdig, készítettem elő a pénzt, oké, minden rendben... kérte a diákigazolványomat. Ami nekem nincs. Lenne, csak Gábornak kellett róla a matrica, és még nem csináltattam újat. Mondtam, hogy az momentán nincs, de van iskolalátogatási igazolásom. Mikori? Hát... erre a tanévre jó. De az neki nem oké, mert mostmár egy iskolalátogatási egy hónapig érvényes csak. Érdekes, nekem erről nem szólt senki, de sebaj. Addig-addig kakaskodtunk, míg kérte az igazolásomat. Elkezdtem kotorászni az irattartóm után, és kivettem belőle a kezembe akadó legelső nyomtatott fecnit. Odaadtam az ürgének, az kinyitotta, és elégedetten nyugtázta, hogy hát ez márciusi, akkor semmi baj nincs, még érvényes, ezzel utazhatok, de legközelebb figyeljek oda. Fogalmam sem volt semmiről, de kinyögtem, hogy ja tényleg, hát fölküldtem az egyik csajt a titkárnőhöz, hogy hozzon nekem iskolalátogatásit... utálok hazudni. Megkaptam hát a jegyem, a papírom, és a visszajárót, miközben filóztam, hogy honnan a francból lehet nekem márciusi iskolalátogatásim? Szerintem ebben az évben még nem is voltam a titkárságon (aki keris, megérti!), senkit föl nem küldtem érte... oké. Már Bonyhádról jöttünk ki, amikor eszembe jutott, hogy azért azt a fecnit nem ártana visszatenni a helyére, hogy ne csak úgy kallódjon a táskámban. Kinyitottam, és mit látok rajta bazinagy betűkkel és pecséttel: Országos Vérellátó Szolgálat. Igazoljuk, hogy 2009. 03. 16-án véradáson megjelent. Hát mondom ilyen nincs! :D Tudtam én, hogy valami nem stimmel, de hogy ilyen mákom legyen, hogy nem vette észre! Tesóm itthon megjegyezte, hogy ezért lett az ipse buszsofőr, és nem agysebész. Van benne valami. Holnap megint suli. Asszem még pár írásom fölrakom gothartra, ha lesz hozzá elég sávszélesség és kedvem.

Szia! :) Ezt a blogodba akartam bekommentelni, de valamiért a rendszer nem engedte. Talán túl hosszú lett, vagy nem tudom. Olvass és tanulj! :)

Íme néhány dolog, amit tudnod kell, ha trendi akarsz lenni az iwiw-en: a nevedet olyan karakterekkel írd a főmezőbe, hogy lehetetlenség legyen kibogarászni, és tegyél mellé szivecskéket vagy pillangókat. A lakhelyed legyen valami menő város, mondjuk Los Angeles. A valós korodat megadhatod. A bemutatkozáshoz FELTÉTLENLÜL írd oda, hogy "ismersz, nem?", vagy hogy "naon cejizek a best barinőimmel shoppingolni (L) (K)", és hogy "wan 1 barátom, akit naon lávolok (L) (L) (L)". Ezek alapkövetelmények. Állatokhoz sorold föl az összeset, amit már láttál életedben, nagy hangsúlyt fektetve a csivavákra vagy perzsamacskákra. A beszélt nyelvek között legalább öt olyan legyen, amiről még az életben nem hallott senki (ezek általában távol-keleti vagy kis szigeteken beszélt nyelvek), még te sem. Munkahelyed: suli (negyven szomorú hangulatjel). Szabadidődben csinálod: shopping, szerelmemmel lógni (L) (L) (L), msn-ezni, bulizni. Elérhetőségeidet mindenki számára tedd közszemlére, hogy majd bezsebelhess pár felfújt izmú metroszexuális köcsögtől néhány primitív és vulgáris megjegyzést! Sehonnan se hagyd ki az XD-ket!!! A képeid szigorúan tükörből, felülről fényképezettek legyenek, hogy látszódjon a tuti telód. És persze a pózok: mell ki, has be, csücsööör! Fölsőrésszel lefelé, rózsaszín csipkemelltartó jól kell, hogy látszódjon! Szájfény, hat centi vastag vakolat az egész arcon, arasznyi műszempillák és szilikonozott akármi előny!

Megint fájt a fülem. Hétfő este kezdte, kedden az orvos azt mondja, hogy irány az SZTK, és ne menjek suliba. Ott tettek valami gyógyszeres cuccot a fülembe, amitől sokkal jobban lett. Másnap mentem vissza kontrollra, megint gyógyszeres cucc, aztán go iskola. Ja, túlestem az angol osztályozóvizsgán is: írásbelin a 11-es anyagom 100%, a 12-es pedig 80% lett. A szóbelimet förtelmesen elbasztam, pont arról a két témáról kellett beszélnem, amiről fingom se nagyon volt. Ráadásul ilyenkor mindig rámtör a pánik, totál lámpalázas leszek. Na sebaj, majd jön az érecccségi. Most megint fájdogál a fejem, nem vagyok csúcsformában. Este megpróbálom kiizzadni magam, ha nem sikerül, akkor törzskártyát váltatok a dokinál, hátha kapok valami kedvezményt (mondjuk a többi beteg előreenged, vagy kapok bónusz vécépapírt, amikor a rendelőben rámjön a szükség). Gáborral volt egy kis hiszti részéről, de megbeszéltük. Nem mondom, hogy a feltételezés jogtalan volt, mert tényleg úgy jött le, ha visszagondolok, mintha kihasználnám, pedig akármi is van, ez távol álljon tőlem. Azon gondolkodtam ma, hogy mennyire változnak az idők, változnak az emberek. Nem konkrét személyekre gondolok, hanem úgy általában sokmindenkire. Van aki jobban, van aki kevésbé. Én például sokat, ha az elmúlt négy-öt évet vesszük. Valamilyen szinten megkomolyodtam. De csak bizonyos dolgokban! Egyre inkább itt akarom hagyni az országot, hogy új életet kezdhessek valahol máshol. Egy bazinagy városban, vagy egy csöndes kis faluban. Most leginkább oda vágyódom. Oda, ahol nappal csak a kakasok kukorékolása és a tisztálkodó macska halk dorombolása töri meg a madárcsicsergést, ahol egy nagy diófa alá leülve nézem a határt és odébb a dombokat, ahol teljesen végignézhetem a naplementét, ahol este a föld illatát hozná a szél, és a tücsökök altatnának el a ciripelésükkel. Lenne egy udvarom, nagyrésze füvesítve lenne, néhány gyümölcsfám, virágaim, cicám, tyúkom, kakasom, csillagjaim és múltam. Léckerítésem, Rozim, talán egy férjem is. Sőt, talán még gyerekeim is. Két kislány. De szép is lenne... annyira el tudom képzelni, és annyira, de annyira szeretném!

Dóricámmal beszéltem ma a suliban (mintha máskor nem szoktam volna). Üzenetet hozott nekem. Kérdezte, hogy szerintem ki vitte őt haza valamelyik este Sióagárdra? Na igen. De Dóricám folytatta: mondta neki, hogy írtam myvipen. Ezen a ponton megállítottam: biztos ő benne, hogy akarom tudni a folytatást? Szerinte igen. Nosza.
Dórica: Hát mondtam neki, hogy írtál levelet myvipen, azt mondta, hogy ne csodálkozz, ha nem válaszol, mert nincs nete, de amúgy köszöni kérdésed: szarul van, szar az élet. Ja, és nem haragszik rád. Amikor ezt beszéltük, majdnem nekiment egy oszlopnak (Dórica nevet).
Én: Tényleg? Már nem haragszik? Szegénykém... ha szar neki az élet, és kell neki egy váll, amin kisírhatja magát... nos, nekem kettő is van. De ezt inkább ne add tovább neki.
Dórica: Azt mondta még, hogy az zavarta, hogy régen sokszor hívtad (baszod, gondoltam, szerelmes voltam belé fülig!).
Én: Chöhh, már régóta nincs is meg a száma (hazud). Azért majd kérdezd meg tőle lécc, hogy nem jön-e valamikor Szekszárdiába bulizni, jó? Köszi!
Mi tagadás, boldog voltam. Olyan tüneteket produkáltam, hogy Fenyvesiné meg is jegyezte, hogy még soha nem látott engem így kifordulni önmagamból. Kár, akkor abban a pár pillanatban éreztem úgy, hogy igazán önmagam vagyok. A legtöbb embert persze nem igazán hatotta meg a hír, ők nem ismerik Zolit. De például Tesóm ugyanúgy örült, mint én. Basszus... három éve erre várok. Mostmár, ha legközelebb találkozok vele, és nem csak messziről látom, bizony Isten megkérdezem tőle, hogy mi újság...

Más: ma volt az írásbeli osztályozóvizsgám angolból. Nem volt nehéz, mivel a szaktanárom állította össze a feladatsort, és nagyrészüket már évközben megcsináltam (volt, amit többször is). Két óra helyett harminc perec alatt végeztem, tulajdonképpen részletkérdés, ezen csak az múlik, hogy mehetek-e érettségizni idén. Ahhoz meg szerintem bőven jó volt, törekedtem a sikerre, mert az évvégi jegyemre is kihatással van. Nem mintha érdekelne. Remélem a héten kikapjuk a fizikát, úgy érzem, az is jól sikerült. Délután eszembe jutott, hogy Attila-tö-KING házidolgozatnak adta föl a Robinson Crusoe-t (jól írtam?). Megoldom valahogy, megoldom, megoldom, megoldom... egyébként reggel nem is hittem volna, hogy ilyen viszonylag jó napom lesz. Hajnali hatkor Tesóm rajcsúrozása riasztott föl, de előtte is sokat forgolódtam. Kiment az álom a szememből, elhatároztam, hogy még lustulok egy sort, fél nyolkcor fölkelek (nem volt első órám). Ja, hét körül úgy elaludtam, hogy az csak na! Még álmodtam is: a suliban voltam, és ott is aludtam valami priccsen, vagy tábori ágyon (vagy olyanon, amin az oviban aludtam, amikor napközi volt), és amikor fölébredtem (még mindig az álmon belül), elkezdtem keresni az egyik fölsőmet, amit emlékezetem szerint hanyagul ledobtam az ágy mellé (jellemző). Nem találtam, ezért megkérdeztem Gyurit (hogy kerültél az álmomba?), hogy látta-e? Azt mondta, hogy nem. Oké, póló nélkül elindultam hát a ruhámat keresni. Valahogy a Német Színházban kötöttem ki (sosem voltam bent), és akkor már melltartó se volt rajtam, szóval egyik kezemmel takartam magam, amennyire tudtam, másik kézzel egy sor, vállfákról lelógó fekete cucc között mazsoláztam, és elégedetten nyugtáztam, hogy valamelyik biztosan jó lesz. Megtaláltam a sajátom, és leültem egy padra (mint amilyen a Polipnál van) felhúzni. Közben észrevettem egy kurvanagy sebet a jobb combomon. Ahogy jobban meg akartam vizsgálni, láttam, hogy teljesen szét lehet húzni rajta a bőrt, legalább egy négyzetdecin. Alatta a húsom száraz volt, vagy inkább mintha lett volna rajta még egy vékony réteg bürke, de már itt-ott sárgult, talán üszkösödött. Elborzadtam és kétségbe estem, hogy most mégis mitévő legyek? Orvos, orvoshoz kell mennem vele! De hát az megöl, hogy még csak most szólok neki! De sebaj, majd mondom, hogy csak most vettem észre. Az orvos engem meg fog ölni. És akkor, amikor már majdnem elbőgtem magam álmomban (nagyon valóságszerű volt!), Katalina ébresztett, hogy nyolc óra van. Pedig akkor már aludtam volna tovább, még ha ilyen hülyeségeket is álmodok. Ma korábban kéne lefeküdnöm.

Ezt épp most találtam youtube-on. Elgondolkodtató és érdekes videó, bár néhol nehéz követni (vagy csak már túl álmos vagyok), megéri végignézni! Fogggalmam sincs, hogy kik lehetnek ezek az antiarcok, de tudnak valamit, az száz!

Nem akarom Lala kezeit mosni, de azért van néhány érv, ami "mellette" szól (de legalábbis talán nem ellene):
- másfél éve teper utánam,
- nem először osztotta, hogy szeret (sosem hittem el, most sem),
- amikor pár hónapja volt az összeveszésünk, utána amikor kibékültünk, otthagyta Gyöngyit. Nem ő mondta, hanem olyasvalaki, akinek elhiszem, hogy tényleg így volt.
- barátságnál többet úgyse akarok tőle. Tetszik, mert persze, hogy tetszik, de szeretem Gábort.

Más téma: valamelyik nap Janka blogját (címet lásd baloldalt, lejjebb) olvasgatva elgondolkodtam, hogy milyen szegényes is lenne a tudásom a reklámok nélkül... nem tudnám, hogy kék vérem van, hogy ha megsérülök, sznikerszt kell begyúrnom a fejembe, és elmúlik. Nem tudnám, hogy az ugrálás megkönnyíti a bizonyos dolgok csereberélését, hogy nem kell retyót sikálnom, elég ha veszek egy háromszor hosszabb vécéhogyishívjákot, amit háromszor nagyobb felületen tudok utána leszarni. Tényleg sokkal higiénikusabb, remek megoldás! Nem tudnám, hogy milyen ízletes csemege az omlósz cijke (új favorit mindenkinél), hogy ha köhögök, Robitusint kell bevennem, vagy hogy ha lélegzek egyet a liftben (ami gyakran előfordul), akkor a szomszédasszony fölkenődik a falra. Nem tudnám, hogy a hagyományos joghurtok szart se érnek, mert nincs bennük Bifidus miatököm (valamelyik bejegyzésben írtam, hogy olyan egyébként egyikben sincs, mert egyszerűen ilyen baktérium nem létezik). Új személyes kedvencem a Gilette for men tusfürdő (Amikor zuhanyozás közben becsukod a szemed, hol jársz?), amikor benyomják a jéghegyeket. Hát... ha ez velem előfordulna, valószínűleg azon járna az agyam, hogy valaki igencsak elfelejtette befizetni a melegvíz-számlát. Szóval változatlanul imádok tévét nézni.

Eddig viccesen Lolácska volt, de kb. fél órája olyat írt sms-ben, hogy már Lola lett belőle. Igazán nem tudom, hogy miért nem vagyok képes Lalaként emlegetni, mint más normális ember. Na sebaj. Sms-eztünk, mindenféle témáról, amíg megint elkezdte a régi nótát fújni. Ha a negyede igaz, már boldog vagyok. "Ugyérzem te vagy az életem szerelme, de most komolyan! A legfontosabb ember vagy az életemben! Nagyon szép és okos és megbízható ember vagy!" Ezt. Nekem. Lolácska. Lola. Lala. Lajos. Bakker! Már nincs neki Gyöngyi. Nem gáz, nekem még van Gábor. Nem lépek félre. Basszus. Erre azért nem számítottam. Lajosom... neked elgurult a gyógyszered, vagy át akarsz baszni. Az nem hatna jól a barátságunkra.

Na, ilyen táskám lett, jobb képet nem találtam róla a neten (illetve semmilyen mást sem), az általam készített fotó meg nem adja vissza ennyire... tessék csodálni! Szerintem ez olyan, hogy vagy imádni, vagy rühellni lehet.