Megint fájt a fülem. Hétfő este kezdte, kedden az orvos azt mondja, hogy irány az SZTK, és ne menjek suliba. Ott tettek valami gyógyszeres cuccot a fülembe, amitől sokkal jobban lett. Másnap mentem vissza kontrollra, megint gyógyszeres cucc, aztán go iskola. Ja, túlestem az angol osztályozóvizsgán is: írásbelin a 11-es anyagom 100%, a 12-es pedig 80% lett. A szóbelimet förtelmesen elbasztam, pont arról a két témáról kellett beszélnem, amiről fingom se nagyon volt. Ráadásul ilyenkor mindig rámtör a pánik, totál lámpalázas leszek. Na sebaj, majd jön az érecccségi. Most megint fájdogál a fejem, nem vagyok csúcsformában. Este megpróbálom kiizzadni magam, ha nem sikerül, akkor törzskártyát váltatok a dokinál, hátha kapok valami kedvezményt (mondjuk a többi beteg előreenged, vagy kapok bónusz vécépapírt, amikor a rendelőben rámjön a szükség). Gáborral volt egy kis hiszti részéről, de megbeszéltük. Nem mondom, hogy a feltételezés jogtalan volt, mert tényleg úgy jött le, ha visszagondolok, mintha kihasználnám, pedig akármi is van, ez távol álljon tőlem. Azon gondolkodtam ma, hogy mennyire változnak az idők, változnak az emberek. Nem konkrét személyekre gondolok, hanem úgy általában sokmindenkire. Van aki jobban, van aki kevésbé. Én például sokat, ha az elmúlt négy-öt évet vesszük. Valamilyen szinten megkomolyodtam. De csak bizonyos dolgokban! Egyre inkább itt akarom hagyni az országot, hogy új életet kezdhessek valahol máshol. Egy bazinagy városban, vagy egy csöndes kis faluban. Most leginkább oda vágyódom. Oda, ahol nappal csak a kakasok kukorékolása és a tisztálkodó macska halk dorombolása töri meg a madárcsicsergést, ahol egy nagy diófa alá leülve nézem a határt és odébb a dombokat, ahol teljesen végignézhetem a naplementét, ahol este a föld illatát hozná a szél, és a tücsökök altatnának el a ciripelésükkel. Lenne egy udvarom, nagyrésze füvesítve lenne, néhány gyümölcsfám, virágaim, cicám, tyúkom, kakasom, csillagjaim és múltam. Léckerítésem, Rozim, talán egy férjem is. Sőt, talán még gyerekeim is. Két kislány. De szép is lenne... annyira el tudom képzelni, és annyira, de annyira szeretném!