Rájöttem, hogy ezt a hétvégémet mindenféle írás határozta meg. Akkor kezdődött, amikor a múlt héten beregisztráltam gothart.hu-ra. Pedig nem vagyok goth, soha nem is voltam, de ajánlották, és ki akartam próbálni. Érdekes oldal, jobb, mint a történetek.hu, már csak azért is, mert itt nem minden az erotikus történetek körül forog. Azt pedig egyszerűen nem vagyok hajlandó írni! Ugye, akinek nincs hasmenése, az nem beszél a szarásról, szoktam mondani. Szóval a lényeg az, hogy földobtam oda a kis tavitündérkémet, és egy négysoros versikét, amihez képest az Ecc-pecc-kimehetsz egy hősköltemény, egy eposz... egy srácról írtam, akit péntek délután a rendelőben láttam. Egyszerűen megigézett, nem tudtam róla levenni a szemeim. Mintha Zolit és Lalát összegyúrták volna eggyé. Barátnőjével volt, ő oda járt általánosba, ahova én, és még néztem is, hogy egy ilyen, láthatóan mély gondolkodású fiú egy ilyen idétlen kis fruskával... hát ők tudják. Annyira hasonlított Zolira, hogy majdnem ráköszöntem, és hiába ült tőlem alig egy méterre, valahogy mintha nem tudtam volna eldönteni, hogy tényleg ő lenne az? Holnap megkérdezem Dóricát, hogy Zolinak még mindig hosszú-e a haja? Ja, a lényeg amit ki akartam hozni: ez a kis ákombákom több megjegyzést kapott, mint a Tavi tündér. Ennyire lusták olvasni az emberek, vagy ilyen fost írtam? Bár akik hozzászóltak, azoknak eddig mindnek tetszett. Csak a befejezésre írta valaki, hogy túl sötét vagy fekete vagy mi. Tudom, pont olyanra akartam. A mai nap "írott" poénja: délután indultam haza Mányokról, szokásos busszal, de nem a megszokott sofőrrel. Kértem a kis diákjegyem Szekszárdig, készítettem elő a pénzt, oké, minden rendben... kérte a diákigazolványomat. Ami nekem nincs. Lenne, csak Gábornak kellett róla a matrica, és még nem csináltattam újat. Mondtam, hogy az momentán nincs, de van iskolalátogatási igazolásom. Mikori? Hát... erre a tanévre jó. De az neki nem oké, mert mostmár egy iskolalátogatási egy hónapig érvényes csak. Érdekes, nekem erről nem szólt senki, de sebaj. Addig-addig kakaskodtunk, míg kérte az igazolásomat. Elkezdtem kotorászni az irattartóm után, és kivettem belőle a kezembe akadó legelső nyomtatott fecnit. Odaadtam az ürgének, az kinyitotta, és elégedetten nyugtázta, hogy hát ez márciusi, akkor semmi baj nincs, még érvényes, ezzel utazhatok, de legközelebb figyeljek oda. Fogalmam sem volt semmiről, de kinyögtem, hogy ja tényleg, hát fölküldtem az egyik csajt a titkárnőhöz, hogy hozzon nekem iskolalátogatásit... utálok hazudni. Megkaptam hát a jegyem, a papírom, és a visszajárót, miközben filóztam, hogy honnan a francból lehet nekem márciusi iskolalátogatásim? Szerintem ebben az évben még nem is voltam a titkárságon (aki keris, megérti!), senkit föl nem küldtem érte... oké. Már Bonyhádról jöttünk ki, amikor eszembe jutott, hogy azért azt a fecnit nem ártana visszatenni a helyére, hogy ne csak úgy kallódjon a táskámban. Kinyitottam, és mit látok rajta bazinagy betűkkel és pecséttel: Országos Vérellátó Szolgálat. Igazoljuk, hogy 2009. 03. 16-án véradáson megjelent. Hát mondom ilyen nincs! :D Tudtam én, hogy valami nem stimmel, de hogy ilyen mákom legyen, hogy nem vette észre! Tesóm itthon megjegyezte, hogy ezért lett az ipse buszsofőr, és nem agysebész. Van benne valami. Holnap megint suli. Asszem még pár írásom fölrakom gothartra, ha lesz hozzá elég sávszélesség és kedvem.