PatkányBlog

Tegnap előtt megkeztem pultosi ténykedésem Érden. Hogy ne mondjam... stílszerűen szólva: ÉRDekes. Tulaj pasi furcsa, tulaj csaj aranyos. Három gyerek van. A legidősebb lány, ő hatodikos, nagyon segítőkész, a középső gyerek méginkább. Emlegetni fogom még egy darabig, hogy tegnap este kilenckor bejött hozzám a konyhára bocsánatot kérni, amiért nem tud segíteni elmosogatni, mert már mennie kell aludni. A legkisebb fiúcska három éves, örökmozgó, néha elég engedetlen, de alapjáraton elvagyok vele. Rájöttem, milyen félrevezető az, hogy valaki pultos. Az, hogy sört csapol, piát ad ki, meg ilyenek, igazából csak a munkájának a 10%-át teszik ki, legalábbis ami engem illet. Takarítok, mosogatok, gyereknek segítek a leckében, mosogatok, port törlök, mosogatok, hátamat ropogtatom, ja, és nagyon sokat mosogatok. Tegnap 12 óráztam, ma este tíz helyett negyed hatkor elengedtek. Nem bántam túlzottan. :) Bírtam volna még, meg találtam is volna dolgot magamnak, de nem akartam már első héten vitába szállni a főnökséggel :D Meg úgy vagyok vele, hogy közel van Pest. Szabadidőm ugyan nem lesz túl sok, főleg hogy elég kiszámíthatatlan minden. Elvileg minden nap délelőtt tíztől este tízig kéne húznom az igát, de eddig a három napból kétszer elengedtek korábban. Max. ha megint lesz ilyen mákom, hogy jócskán idő előtt végzek, akkor megpróbálok összeszedni pár embert a sulis csapatból vagy a koliból, vagy a Pestre "szabadult" otthoni baráti körből, hogy üljünk be valahova. Húzós lesz ez az egész, de nem itt akarok gyökeret ereszteni. Közben nézem a budapesti munkahelyeket is, hátha tudnék váltani. Az úgy azért sokkal jobb lenne. Tábornokkal napi szinten beszélünk, állítólag hiányzok neki. Nekem ő nagyon. Szüleim barátainál lakom, csúcs jó fejek. Hatalmas, csodaszép családi ház, mindenki kedves, a gyerekek imádnivalóak: Levente most negyedikes, imádja a második világháborút, igazi kis örökmozgó, de egyáltalán nem az az idegesítő fajta. A nővére 14 éves, csöndes alkat, de szerencsére vele is szót értek. Még csak három napja vagyok itt, de mindenki belopta magát a szívembe. Hétvégén meg szüret. Általában fingani sincs időm. De amíg ezért fizetnek, addig nem bánom.

Az előbb végeztem a Védtelen gyermek című filmmel. (spoilerek várhatóak) Hát... nem volt rossz, mert nem volt rossz, de jobbra számítottam. Valahogy tavaly úgy látszik, divatba jöttek a gonosz gyerekes filmek, gondolok itt a másik nagy slágerre az Árvára (az bejövősebb volt). Összehasonlítva a kettőt: az elsőben jobban tartja magát az a benyomás, hogy szegény pici kislányt bántják a csúnya szülei. Bár ilyen névvel, hogy Lilith, alap, hogy valami nem stimmel nála. A zsidó kultúrában miután Isten (nem ér belekötni most a nevébe, kritikát írok, nem vallási értekezést) megteremtette Ádámot, csinált neki sárból, vérből, meg jó ég tudja miből egy nőt, ő lett Lilith. De Isten tisztátalannak vélte, ezért száműzte a Pokolba Luciferhez. Aztán jött Éva, innentől már mindenki ismeri a történetet. Van egy olyan mondás, hogy a férfiak Évát veszik feleségül, de Lilith-re vágynak. Na de vissza a filmekhez. Ez a "védtelen gyermek" tényleg ártatlanabbnak tűnik, mint az "árva", már csak azért is, mert L-nek szép, barna hajacskája, és naaagy kék bociszemei vannak, míg Esther inkább hasonlít valami kis koboldhoz. Ez abból a szempontból jó, hogy átlagos kislány, nem gyönyörű, nem cseszettranda. Persze mindkettőt befogadják, aztán lassan kezdődnek a gondok, bár Esthernél hamarabb lehet tudni, hogy ő a ludas, meg neki legalább evilági eszközei vannak, és nem akar minket a rendező megetetni valami hülye démon-dumával (ráadásul szerintem a grafika is elég ratyi volt a végén, amikor a démonkéz kinyúl a kocsiból). Mindkét kislányt nehéz volt kinyírni, ez egy thrillerben természetes. Hatszor agyonvágják, lelövik, kibelezik, de az a fránya dög még mindig nem akar meghalni! Persze ezalatt mindketten csomó emberrel végeznek. Ez a két film olyan, mintha két rendező versenyzett volna, hogy melyikük tud jobb gonoszkislányos alkotást összehozni. Ja, és persze eleinte egyik anyukának se akar hinni a környezete. Megrendítő. Na mindegy, maradok az Árvánál, sokkal lélekbemarkolóbb (a rózsacsokros jelenetnél konkrétan hányingerem lett, amikor először láttam, de szerintem még most is sikerülne).
Más téma. Hátha valaki nem látta fácsén, tegnap végre kaptam választ egy beküldött önéletrajzomra egy Váci utcai ékszerüzletből, hogy köszönik jelentkezésem, és ha még áll a munkakeresésem, erősítsem meg a jelentkezést. Már megtettem volna, de fater köti az ebet a karóhoz, hogy beszéljük ezt még át (ezen mit?), meg ne éljem bele magam (nem tettem), sajnos a kinézetem nem a legmegfelelőbb egy ilyen profilú üzletbe (mintha nem tudnám, de azért kösz, kösz, kösssz a támogatást), de szerdán megnézzük a helyet. Egy ideg vagyok... közben Sacival is beszélnem kéne, hogy nővére állásajánlatával mi van... azzal korábban is tudnék kezdeni, és hogy teljesen őszinte legyek, baszok bele, hogy váci utcai puccos éxerbót, vagy egy pizzéria, csak fönt lehessek már Pesten, élhessem a saját kis életem, és a többi, és a többi, és a többi. Volt (jájj, de szar leírni!) csoporttársakkal is dumáltuk, hogy össze kéne röffenni egy ivásra, kettőre-háromra... hiányoznak. Rég volt ilyen szar nyaram, mint most. De talán lassan rendbejönnek a dolgok. Szeretném nagyon. Be fogok kattanni itthon, ha ez még nem történt meg. Néha már megijedek magamtól. De rendben leszek, tudom.
Tábornoknak kitáltaltam valamelyik nap nagy mérgemben, hogy mit is gondolok pontosan róla, rólam, rólunk... persze jött az "eznemigaz" meg a "deénszeretlek", ilyesmik. Kifejtettem neki, hogy ő nem engem szeret, hanem saját magát amikor vele vagyok. Vagy pont ez lenne a szeretet? Na basszus, ezen rágódok majd. Mindegy. Hellyel-közzel meg tudtuk beszélni a dolgokat, de már mindketten nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk, természetesen előtte ezt titkolom. Nem kell neki mindenről tudnia, ígyis túl sok titkot osztottam meg vele. Egyszer azt mondta, hogy talán azért vagyok vele néha olyan tahó (sokkal szalonképesebb kifejezést használt), mert túlságosan megnyíltam előtte, és félek, hogy ebből még bajom származhat. Tudom, hogy nem fog, de mégis... ebben valahol igaza van. Neki mertem Folyosótárs után a legőszintébben beszélni a Zolival való kapcsolatomról, az ő vállán bőgtem majd' egy óra hosszat, és az utolsó este, amikor náluk a tévé előtt ettük a pizzát (meghívott búcsúzásképp), egyszercsak rám nézett, és azt kérdezte: te boldog vagy? Majdnem sírva fakadtam, nem is tudom pontosan, hogy miért. De azt hiszem, pont ez a kérdés volt az, ami boldoggá tett.

Iszonyatosan, kegyetlenül, de marhára nagy baromságot álmodtam. Először asszem Tesco-ban voltam hogy vegyek valami nemtommit, amihez ajándék fülhallgatót adnak, amikor egy ismerősöm szólt, hogy de jó, hogy végre megtalált, kapjam össze magam, mindjárt kezdődik az eljegyzésem Foxyval. Na mondom basszus tényleg, annak idején mi ezt megbeszéltük (nem beszéltük meg). Valami fehér alapon fekete pöttyös ruhát kaptam föl, átmenet volt az igazi menyasszonyi ruha és a balerinák tütüje között. Nem tudom, hogy milyen teremben zajlott az egész, de az rémlik, hogy helyileg Csatáron voltunk (Szekszárd egyik városrésze), és a helyiség tele volt rokonokkal a "vőlegény" részéről. Akkor döbbentem rá, hogy nekem nemhogy a rokonaim nincsenek meghívva, de még anyámék előtt is titokban tartottam az egészet, úgyhogy sürgősen meg kell lógnom. Kihasználtam a nagy kavarodást, és kimentem... az erkélyre cigizni. Onnan fölhívtam Tábornokot, hogy nincs-e kedve valamelyik este eljönni velem inni. Azt felelte, hogy minden nap sokáig dolgozik egy hamburgeresnél, mert sok a turista, ezért tovább is kell nyitva tartaniuk. Aztán a vonal valahogy megszakadt. Visszamentem a terembe, és nagy örömmel láttam, hogy ott van Tanti, úgyhogy vele szemben ültem le, és valami frankfurti leves-szerűséget ettünk, ami csupa zsír és ízetlen volt. Ott derült ki, hogy ez az épület egy bölcsőde (érdekesség, hogy jó pár évvel ezelőtt már álmodtam ilyesmi hellyel, ami szintén Csatáron volt), csak hát a gyerekek már otthon vannak. Miután a kajával végeztünk, fölmentem egyik haveromhoz (az életben nem létezik), dumáltunk, majd hazajöttek a lakótársai, engem meg Tesóm ébresztett.
Egyébként meg fogok is én akárki után szaladgálni...! Végiggondoltam az elmúlt jó ég tudja, hány évemet, egy pillanat nem múlt el úgy, hogy ne nyürrögtem volna valakiért. Aztán ha az illető nagy kegyesen méltóztatott velem szóba állni, ájultam el a boldogságtól. Szánalmas. Egyébként meg rájöttem, hogy nem haragszom már Zoltánra. Elvégre igaza volt: jobb nekem nélküle. Ettől függetlenül még egy kis takonynak tartom, egy undorító mócsingnak életem vasárnapi ebédjében, de hát ez van. 
Ma elkísérem Tesómat vérvételre, hogy megtudjuk, mitől szokott szédülni.

Bekapcsolom a tévét, megy benne a Balatoni nyár. Szép, jó, hasznos. "Következő bejátszásunkban a balaton-felvidéki madárvilágot mutatjuk be Önöknek. A gyenesdiási..." elkapcs. Nem akarok Gyenesdiásról hallani. Át a Cartoon Network-re. Ott meg pont az a Tom és Jerry rész megy, ami a kedvencünk. Miért kell ilyen nehéznek lennie?

Nem jön Szekszárdra. Úgy látszik, ennyit ér a fenenagy barátságunk, hogy egész nyáron egy hetet nem tudott volna itt tölteni unokatesójáéknál. Persze ezt is az utolsó pillanatban közli. Mikor földobtam, hogy nálunk is ellehetne pár napot, jött a szájhúzás, hogy most azért a két-három napért négy órát utazni... na itt kaptam föl végleg a vizet. Elegem van belőle, kész, befejeztem, ha ennyire nem képes, akkor... akkor ez maximum haveri viszony.
Három nap Siófokon kevés. Persze jó volt, meg minden, de tudtam volna még maradni egy darabig. :D Voltak nagy aranyköpések... például ha egy pasi meglát egy nőt, az első gondolata: csöööcs! Ha egy értelmes pasi lát meg egy nőt, neki ez jut eszébe: csöcsööök! Vagy amikor kitaláltam, hogy én nem vagyok agresszív, csak nehezen tudom kezelni az indulataimat. Meg voltak még ilyenek. :) Tegnap istenesen (istentelenül?) berúgtunk. Kezdtünk ugye csikidámmal, kiültünk egy mólóra csillaghullást nézni. Hát a felhők meg a fényszennyezés miatt csillagot is csak elvétve láttunk, nemhogy olyat, ami még hullik is. Oda se neki. Visszamentünk a partra egy szabadtéri koncertre, ott sör, jéger, onnan tovább, Petőfi sétány, kaptunk pálinkát, hát csúsztunk, mint a csigák. Jó volt ma délután a másnapot egy kis strandolással gyógyítani... :D
Közben meg vészesen közeleg a szeptember. Kéne beszélnem majd haver csajjal is, hogy tudna-e munkát szerezni. Közben derültek ki dolgok Peti barátom jóvoltából egy-két emberkéről, ami úgy tűnik, megváltoztatja a jövőről alkotott elképzeléseimet, de remélem meg tudom majd oldani ezt is. Csak vissza, vissza, vissza Budára.

Megint valami furcsa dolgot álmodtam. Egyfajta osztálykiránduláson voltunk valahol külföldön néhány csoporttársammal, tudom, hogy Tábornok is ott volt, de szinte alig beszélgettünk, egy másik csajjal volt elfoglalva. A buszsofőrünk, aki az életben egy dél-koreai színész (Choi Min-sik), módszeresen meg akart ölni mindannyiunkat. És mivel ezt csak én tudtam, így csak én tudtam volna megmenteni a többieket. Valami múzeumnak a halljában állhattunk, minden aranyszínű és sötétvörös brokáttal volt bevonva, valahonnan sejteni lehetett, hogy este van. Na, ebbe a hallba áltt be a sárga Ikarus busz, mi leszálltunk, és kis csoportokba verődve cigizgettünk, dumálgattunk. Miután (mielőtt?) ez történt, az ülésemen térdeltem a busz ablakánál, és néztem kifelé, miközben a sofőr hátulról átölelt, és a fülembe súgta, hogy én leszek a következő, akit kinyír. Nem ijedtem meg, na persze nyugodt sem voltam. Lementem a többiek közé, hogy figyelmeztessem őket, de akkor fölébredtem.
Egyébként a múlt hét vicces volt. Szerdán Peti rámírt face-en, hogy menjünk le a városba inni. Oké, lehívtam még Dóricát, kisTecsóban vettünk piát, közben összefutottunk Ric-ékkel, kimentünk a Promiba, onnan meg a piactérre. Tök jól elvoltunk, amíg egy csöves ránk nem hívta a sünöket. Oké, ki az éjjel-nappaliba, ott is vettünk még piát, leültünk inni, oda is jöttek a rendőrök. Na fasza. Végül a többiek lassan elszállingóztak, Petivel meg negyed négyig beszélgettünk. Pénteken Saciékkal volt piacteres ivás, ahol valami csöves belekötött szegény csajba, ő pedig ütötte-rúgta ahol érte, ketten alig bírtuk lefogni. Elvileg ő segít nekem munkát szerezni Pesten. A nővérének van sportruházati boltja a WestEndben, ahova valószínűleg ősztől tudnék menni dolgozni. Annyira jó lenne! Szakmámban tudnék elhelyezkedni, jól is fizetne, végre tudnék valamit kezdeni az életemmel. Az is lehet, hogy nem egy, hanem két félévet passziválok, ez attól függ, hogy hova vesznek át (földrajz vagy környezettudomány), és hogy mennyi pénzem lesz. Tábornokkal néha jól elvagyunk, néha nem is beszélünk. Kedvencem az, amikor várom face-re órákon át, hogy jöjjön, de persze nem... aztán duzzogva aludni megyek, és elhatározom, hogy játszom az elérhetetlent. Ez elég gyakran előfordul. Hétvégén megyünk Tesómmal és Izussal Siófokra, azt is tökre várom már. :) Meg persze huszadikát (huszonegyedikét?), hogy jöjjön Tábornok. És legjobban azt hiszem, az őszt várom, hogy visszamehessek Pestre.

Egy hete kint van Erdélyben. Úgy két-három perccel ezelőtt elérhető volt facebook-on... rá akartam írni, de addigra kijelentkezett. Múlt hétvégén izomrészegen szerelmet vallottam neki. Ennek két oka van: hogy részeg voltam, és hogy szerelmes vagyok belé. Hiányzik. Nem kicsit. Valahogy, valamiért elárulva érzem magam. Annyi minden lezajlott köztünk, és annyi mindent el akarok mondani neki... csak valahogy érzem, hogy nem érdekli. Vagyok neki itt talomba, aki akkor is tárt karokkal fogja várni, ha mindenki más elutasítja. Vagy mégse? Ha tényleg csak kiélni akarja magát, és utána visszajönne hozzám? Hihetek neki? Nem akarok ezen agyalni. Mostanában valahogy minden összejött. Vissza akarok menni Budapestre, minél hamarabb. És ő is hiányzik. A rohadt büdös mocsok kurva életbe, miért ilyen bonyolult az, ami egyszerűnek tűnik?!

Próbáld újra

Jó ég tudja mióta most érzem először, hogy hiányzik Zoltán. Hogy jó lenne, ha velem lenne... jó lenne átölelni, hozzá bújni, mellette aludni, reggel az ő arcát látni meg elsőként, beülni mellé az autóba és messzire menni innen, csak ő meg én. Istenem, kérlek add, hogy csak a pia beszéljen belőlem, és reggelre kelve elmúljon ez a lidércnyomás!

Jó úgy kavarni valakivel, hogy előtte olyan izgalmasan bontakozik ki a cselekmény, mint egy Agatha Christie krimiben. Dumálunk párkapcsolatokról (neki van, morc), egy régi éjszakáról, amire egyikünk se emlékszik már, és szépen lassan eljutunk oda, hogy meg kéne ismételni. Rábólintok. Magához húz, megcsókol. Azti. Vad, heves, és Zoliillatú. Közben végig Tábornokra gondolok. Hajnalban, mikor már mindenki elvonult (Izus hazament, Tesómék alszanak) megtörténik a dolog. Nem volt rossz, sőt. Csak kicsit... furcsa volt, nem tudom miért. Nem akarok ebből rendszert csinálni. Egy alkalom még botlás, kettő már viszony. Remélem, jó ideig nem kell a barátnője szemébe néznem... végülis a sráccal nyílt kártyákkal játszottunk. Délután elvileg iszi a Promiban, de egész nap esik az eső. Nekem meg ezer a dolgom. Na mindegy, majd lesz valahogy... valami...