Egy hete kint van Erdélyben. Úgy két-három perccel ezelőtt elérhető volt facebook-on... rá akartam írni, de addigra kijelentkezett. Múlt hétvégén izomrészegen szerelmet vallottam neki. Ennek két oka van: hogy részeg voltam, és hogy szerelmes vagyok belé. Hiányzik. Nem kicsit. Valahogy, valamiért elárulva érzem magam. Annyi minden lezajlott köztünk, és annyi mindent el akarok mondani neki... csak valahogy érzem, hogy nem érdekli. Vagyok neki itt talomba, aki akkor is tárt karokkal fogja várni, ha mindenki más elutasítja. Vagy mégse? Ha tényleg csak kiélni akarja magát, és utána visszajönne hozzám? Hihetek neki? Nem akarok ezen agyalni. Mostanában valahogy minden összejött. Vissza akarok menni Budapestre, minél hamarabb. És ő is hiányzik. A rohadt büdös mocsok kurva életbe, miért ilyen bonyolult az, ami egyszerűnek tűnik?!
2011.08.06. 03:01
Címkék: szerelem melankólia névtelen tábornok
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr826149109
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
olvasó 2011.08.09. 13:36:08
Most kiről van szó? Zoltán?
Patkány 2011.08.10. 11:31:07
Neeem, Tábornokról. :)
olvasó 2011.08.10. 20:27:48
Akkor megnyugodtam..:D Mit szólt a szerelmi vallomáshoz? Vagy ő is izomrészeg volt?:D
Patkány 2011.08.11. 19:07:10
Meglepődött, de szerintem tudta. Tegnap megint ki akarta szedni belőlem, hogy miért szerettem belé, de valahogy kezdett nagyon nyögvenyelős lenni az egész, és csak ideges lettem tőle.