Iszonyatosan, kegyetlenül, de marhára nagy baromságot álmodtam. Először asszem Tesco-ban voltam hogy vegyek valami nemtommit, amihez ajándék fülhallgatót adnak, amikor egy ismerősöm szólt, hogy de jó, hogy végre megtalált, kapjam össze magam, mindjárt kezdődik az eljegyzésem Foxyval. Na mondom basszus tényleg, annak idején mi ezt megbeszéltük (nem beszéltük meg). Valami fehér alapon fekete pöttyös ruhát kaptam föl, átmenet volt az igazi menyasszonyi ruha és a balerinák tütüje között. Nem tudom, hogy milyen teremben zajlott az egész, de az rémlik, hogy helyileg Csatáron voltunk (Szekszárd egyik városrésze), és a helyiség tele volt rokonokkal a "vőlegény" részéről. Akkor döbbentem rá, hogy nekem nemhogy a rokonaim nincsenek meghívva, de még anyámék előtt is titokban tartottam az egészet, úgyhogy sürgősen meg kell lógnom. Kihasználtam a nagy kavarodást, és kimentem... az erkélyre cigizni. Onnan fölhívtam Tábornokot, hogy nincs-e kedve valamelyik este eljönni velem inni. Azt felelte, hogy minden nap sokáig dolgozik egy hamburgeresnél, mert sok a turista, ezért tovább is kell nyitva tartaniuk. Aztán a vonal valahogy megszakadt. Visszamentem a terembe, és nagy örömmel láttam, hogy ott van Tanti, úgyhogy vele szemben ültem le, és valami frankfurti leves-szerűséget ettünk, ami csupa zsír és ízetlen volt. Ott derült ki, hogy ez az épület egy bölcsőde (érdekesség, hogy jó pár évvel ezelőtt már álmodtam ilyesmi hellyel, ami szintén Csatáron volt), csak hát a gyerekek már otthon vannak. Miután a kajával végeztünk, fölmentem egyik haveromhoz (az életben nem létezik), dumáltunk, majd hazajöttek a lakótársai, engem meg Tesóm ébresztett.
Egyébként meg fogok is én akárki után szaladgálni...! Végiggondoltam az elmúlt jó ég tudja, hány évemet, egy pillanat nem múlt el úgy, hogy ne nyürrögtem volna valakiért. Aztán ha az illető nagy kegyesen méltóztatott velem szóba állni, ájultam el a boldogságtól. Szánalmas. Egyébként meg rájöttem, hogy nem haragszom már Zoltánra. Elvégre igaza volt: jobb nekem nélküle. Ettől függetlenül még egy kis takonynak tartom, egy undorító mócsingnak életem vasárnapi ebédjében, de hát ez van. 
Ma elkísérem Tesómat vérvételre, hogy megtudjuk, mitől szokott szédülni.