Megint valami furcsa dolgot álmodtam. Egyfajta osztálykiránduláson voltunk valahol külföldön néhány csoporttársammal, tudom, hogy Tábornok is ott volt, de szinte alig beszélgettünk, egy másik csajjal volt elfoglalva. A buszsofőrünk, aki az életben egy dél-koreai színész (Choi Min-sik), módszeresen meg akart ölni mindannyiunkat. És mivel ezt csak én tudtam, így csak én tudtam volna megmenteni a többieket. Valami múzeumnak a halljában állhattunk, minden aranyszínű és sötétvörös brokáttal volt bevonva, valahonnan sejteni lehetett, hogy este van. Na, ebbe a hallba áltt be a sárga Ikarus busz, mi leszálltunk, és kis csoportokba verődve cigizgettünk, dumálgattunk. Miután (mielőtt?) ez történt, az ülésemen térdeltem a busz ablakánál, és néztem kifelé, miközben a sofőr hátulról átölelt, és a fülembe súgta, hogy én leszek a következő, akit kinyír. Nem ijedtem meg, na persze nyugodt sem voltam. Lementem a többiek közé, hogy figyelmeztessem őket, de akkor fölébredtem.
Egyébként a múlt hét vicces volt. Szerdán Peti rámírt face-en, hogy menjünk le a városba inni. Oké, lehívtam még Dóricát, kisTecsóban vettünk piát, közben összefutottunk Ric-ékkel, kimentünk a Promiba, onnan meg a piactérre. Tök jól elvoltunk, amíg egy csöves ránk nem hívta a sünöket. Oké, ki az éjjel-nappaliba, ott is vettünk még piát, leültünk inni, oda is jöttek a rendőrök. Na fasza. Végül a többiek lassan elszállingóztak, Petivel meg negyed négyig beszélgettünk. Pénteken Saciékkal volt piacteres ivás, ahol valami csöves belekötött szegény csajba, ő pedig ütötte-rúgta ahol érte, ketten alig bírtuk lefogni. Elvileg ő segít nekem munkát szerezni Pesten. A nővérének van sportruházati boltja a WestEndben, ahova valószínűleg ősztől tudnék menni dolgozni. Annyira jó lenne! Szakmámban tudnék elhelyezkedni, jól is fizetne, végre tudnék valamit kezdeni az életemmel. Az is lehet, hogy nem egy, hanem két félévet passziválok, ez attól függ, hogy hova vesznek át (földrajz vagy környezettudomány), és hogy mennyi pénzem lesz. Tábornokkal néha jól elvagyunk, néha nem is beszélünk. Kedvencem az, amikor várom face-re órákon át, hogy jöjjön, de persze nem... aztán duzzogva aludni megyek, és elhatározom, hogy játszom az elérhetetlent. Ez elég gyakran előfordul. Hétvégén megyünk Tesómmal és Izussal Siófokra, azt is tökre várom már. :) Meg persze huszadikát (huszonegyedikét?), hogy jöjjön Tábornok. És legjobban azt hiszem, az őszt várom, hogy visszamehessek Pestre.