PatkányBlog

Ezt a szépséget a tanyán, Katalina virágoskertjében fényképeztem hétfőn, miután mondta, hogy egy fehér pókcsalád lakik a szarkalábakon. Látta már, hogy valamit működnek a hogyhívjákokkal (a fekete lény a képen, aminek sosem tudom a nevét), de azt hitte, hogy valamiféle szimbiózis, Katalinánk ugyanis annak idején bioszból érettségizett. Aztán látta, hogy a pókica csócsálja a dögöt. Ezt épp akkor mesélte, amikor mentem utána, és volt szerencsém lencsevégre kapni. Lám, az állatvilágban is van rasszizmus, nemcsak a növények között (kopaszbarack és cigánymeggy esete)! Oké, ezt csak viccnek szántam, az állatok kevésbé hülyék, nem ölnek, bántanak ok nélkül, de ha mégis így lenne, akkor is ritkábban, mint az ember. Minden esetre örülök, hogy ezt le tudtam kattintani, nem önsztárolás, de szerintem jó kép lett, bár valószínűleg nem indítja be a fényképész, fotóművész, vagy filmes karrierem. Azért... adtam egy színes darabot a természetből az olvasóknak. :)

Reggel óta hol jobban vagyok, hol szarabbul. Fáj a torkom, időnként a fejem is, néha szédülök, ami rossz. Kiderült, hogy négyes lett a rettegett töridogám, ami jó. Fizikából már tutira hármas leszek, ami nem jó! Viszont ma sem gyújtottam rá, ami szintén jó. Faszom kivan. Tippelhettek, hogy ez jó-e vagy sem. Olyan ember írt rám msn-en, akit nem láttam már legalább fél éve, és most fogalmam sincs, hogy mit akarhat... ez izgalmas. :) Bár kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. Basszus. ÁÁÁ!!! Na majd holnap még tudósítok, erről nem maradhatok le!

Nem tudom, miért raktam föl ezt a képet, de jobban érzem magam tőle. Ki tudja, valószínűleg ez az utolsó közös rólunk.

HÜlyeségeket álmodtam... a teljesre már nem emlékszem, csak hogy itthon voltam és vártam Gábort, aztán jött is. Később beállított Katalina, és a feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. Aztán papám mondta, hogy kivisz Mányokra, oké, beültem a kocsiba, és néztem, ahogy szaladnak a fák, meseszerű volt az egész. Igazából nem is arra mentünk, hanem a régi tanyánk felé vezető út volt az, de részletkérdés. Amikor odaértünk, a ház se Gáboréké volt, hanem egy egészen... más. Akkor néztem bele a tükörbe, és elborzadva láttam, hogy se kifestve nem voltam, se a hajamat nem lőttem be, és olyan frissen mosott volt, olyan zselé nélküli... pelyhes... ez számomra kész horror! Talán lázálom volt, ugyanis tegnap sikeresen lebetegedtem. Katalináék szerint Tesómtól kaptam el, de ő már két hete meggyógyult, egy az, kettő: esküdni merek rá, hogy idegi alapon (mint amikor Zoliék üvegeztek a suliban, akkor is már aznap ágynak estem). Egyébként nagyon boldog vagyok tőle. Még ki tudtam volna javítani a fizikámat, a törimről semmit nem tudok, majd megkérdezem Moncsit, egész nyáron nem látom Carlost... a jó viszont, amiért piros pontot érdemlek: tegnap egész nap nem gyújtottam rá! Nem tudom, ennek írtam-e az előzményeit, ha nem, akkor íme: Tanti rábeszélt. Jó, egy mondattal. Lényegében ennyi. Most meg, hogy olyan a torkom, mintha izzó tüskés akármit forgatnának benne (na jó, azért ennyire nem), tuti nem bagózok. Tegnap, amikor kezdődött, gargalizáltatott Katalinám törkölypálinkával. Na már most köztudott, hogy ha van pia, amivel ki lehet kergetni a világból, akkor az a pálinka. Akármilyen. Szóval nagy nehezen háromszor öblögettem, aztán azt mondtam, hogy inkább marékszám szedem be a keserű gyógyszereket, de ezt még egyszer soha többé! Remélem, legkésőbb csütörtökön már mehetek suliba. Lázam már nincs, ha estére jól leszek, akkor fütyülök az egészre, és bemegyek holnap. Mégiscsak az utolsó hét... :)

Na, ő Lolácska, az életben jobban néz ki, bár bevallom őszintén, nekem itt is nagyon tetszik. Már várom a pénteket, de valahogy ettől az egész jövő héttől tartok egy kicsit... furcsa lesz cigi nélkül, de ha már megígértem, akkor be is tartom. Ti mentek ma szavazni?

Nem tudom, hogy miért ezt a címet adom ennek a bejegyzésnek, de ez volt a legelső, ami eszembe jutott. Igazából Rózsaszín Pitbull lépett fel, előtte meg Tankocska, de hadd kezdjem az elején: tegnap ugye péntek volt, reggel hulla kómásan beRoziztam suliba, Carlost egész nap nem láttam, pedig nem volt kiírva a helyettesítésnél. Suli után a szakadó esőben tekertem ki a mozi elé mint a hülyegyerek, Lolácska már várt. Tavaly augusztus óta nem találkoztunk... megizmosodott, kicsit mintha magasabb is lenne, egyébként változatlanul álomszép az egész srác. Háromig főleg vele lógtam Polipban, közben arcok jöttek-mentek, de hát ahogy ő mosolyogni tud...! Később megtudtam, hogy úgy néztünk ki, mintha alakulóban lenne köztünk valami. Micsoda véletlen! Megbeszéltük, hogy jövhét pénteken is ütközünk, föltettem a buszra, aztán uccu haza! Itthon kajáltam, pihentem, msn-eztem, győzködtem Tantit, hogy jöjjön el Pitbullra, aztán végülis sikerült. Aztán mint kiderült, ő még előbb ért ki, mint én, szóval úgy kezdődött a bazi nagy péntek éjszakám, hogy kapkodtam a levegőt a rohanástól (hétfőtől TÉNYLEG leszokok), de hát oda se neki. Később jöttek Promisok, Gábor, az előzenekar nem volt rossz, de inkább kint maradtam akkor még a többiekkel énekelni, iszogatni, beszélgetni, és ekkor kérdezte meg Kopi, hogy tulajdonképpen az a srác, akivel délután voltam... ehh... később aztán rájött, hogy még ha az is lenne, amit gondol, akkor is merőben tévedett. Pitbullra visszamentem, jó volt, sőt baromijó, boldognak éreztem magam, mert az is voltam, bár rájöttem dolgokra, amiknek kurvára nem úgy kéne lenniük, ahogy vannak, és soha nem is lesznek úgy, ahogy lenniük kéne, de mégis valami morbid örömérzetem volt ettől az egésztől, azt hiszem, ez a megszokás szépsége, de ha belegondolok, akkor szeretnék változatosságot, hogy egyszer legyen úgy, ahogy akarom, és csomóan mondják, hogy lehet hogy úgy lesz, tudom, hogy nem. Becsíptem, Gábor is, de nem volt részeg, amit díjaztam, hazafelé kajáltunk egyet a Mekvicccsben, majd politizáltunk, szidtuk a rendszert (Gábor, Tanti, meg én), egy kicsit meg is áztunk, de ennyi kellett is. Ma meg alig több, mint másfél órát bájologtunk Tesómmal Katalináék osztálytalálkozóján, aztán átmentünk mamámékhoz, és most itthon vagyok, és pötyögök, és várok. Várom, hogy Lala sms-t írjon, vagy hogy valaki értelmessel tudjak beszélni msn-en, mert takarítani már nem állok neki. De legalább már kezdek kinőni az örök szerelembe vetett hitemből, mert oké, van olyan, akit eddig még az évek során nem tudtam teljesen elfelejteni, de talán idővel és némi külső segítséggel menni fog, mert a szerelem múlandó, mint minden a világon, és ő is talál majd mást magának, és én is, és mindenki. Vajon tényleg fontosabb a barátság a szerelemnél? Úgy értem, miért ne erősítene meg egy baráti köteléket egy kapcsolat? Hihetetlen, mikre rá nem jön az ember, ha egy kicsit megengedi magának, hogy szabadon járassa az agyát. Egy időben más srácra még gondolni sem mertem, nemhogy kimondani olyan dolgokat, amiket majd pedig igenis ki kell mondanom... szar lesz, de túl kell esni ezen is.

Egyébként újraregisztráltam magam iwiw-en, ha nem jelöltelek be, tedd meg helyettem, keress meg! (faszom az E betűkbe)

Hét év hűséges füstölgés után jövő héttől megpróbálok leszokni, és nem rágyújtani többé. Szerintem meggazdagodom, és fölszedek vagy húsz kilót, de ez ilyen. Szorítsatok!

Gábor belátta, hogy hibázott, és azt mondta, hogy ezentúl a duzzogás helyett inkább kihasználja azt a kis időt, amit velem tölthet. Na ezt már szeretem. :)

Egy pár perce eszembe jutott, hogy mennyien változtak meg körülöttem az elmúlt három évben... van olyan, aki csak az elmúlt három hónapban. Oké, persze mindenki változik, én is. Ez általános. Külsőre is, de inkább belsőre... az emberek már csak ilyenek. Megváltozott Tesóm, Iza, Dóricám, Zoli, és egy csomó mindenki, akikről azt hittem X ideje, hogy ők mindig olyanok maradnak, amilyennek megismertem őket. A béna ember is bízik a mankójában, hogy az sosem fog eltörni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden változás negatív, egyszerűen csak... van. A csapat egy része megkomolyodott, mások csak most kezdenek dimbulni. Valahogy teljesen be tudok fordulni ettől, néha úgy érzem, olyanokban inog meg a bizalmam, akikben nem kéne, mert talán nem is adtak rá okot, csak én most azt hiszem, mert történnek dolgok, és egy pár szó vagy mondat olyan érzést vált ki az emberben, hogy fölösleges a léte; ha nem kap néha egy mosolyt attól, akitől pedig jólesne, akkor kész... Gáborral kb. a válás szélén vagyunk, nem érdekel, lesz ami lesz. Őszintén szólva már tényleg leszarom az egészet. Gondolom ő sem fogja lucskosra sírni a párnáját. Holnap a suliban is vérengzést kell rendeznem, talán ez lenne a legelső hely az egész világon, amit porig égetnék, a romjait lehánynám, savval leönteném, és valami ördögi erőnek áldoznám. Majd utánanézek, hogy hogy kell, de szerintem attól is az övé lesz, ha csak nagyon erősen akarom. Mennyi mindent akarok nagyon erősen! Hát még mások... nem igazságos ez az egész. Bár ha az élet mindig igazságos lenne, vagy nem lennének emberek, vagy egyszerűen csak nem lenne értelme, hogy legyünk, mert mindig ugyanazt a nótát fújnánk... azért egy napra kipróbálnám. Nyári szünetet viszont egy alapos berúgással fogok kezdeni, mert csak, mert jól fog esni már végre. Még úgyis megvan a Livitől szülinapomra kapott pezsgőm... bár reménykedtem benne, hogy azzal majd valami mást is ünnepelhetek. Bár a tököm tudja. Ha heroinista lennék, most tuti belőném magam. Olyan érzésem van, mintha halványulnék, és lassan eltűnnék. Nem sok maradna utánam, ami arra emlékeztetne másokat, hogy valaha léteztem, és köztük voltam, bár vannak, akik nekem hiányoznának, és nem kicsit hiányoznának, és fogalmuk sincs róla, és elmondanám, de nem lehet!

Egyébként majdnem jó napom volt. Pár órára nem kellett bemennem, javíthatok majd fizikából (szóval ha ügyes leszek, év végén is meglesz a négyes), megírtam a törit, az se lett rossz, holnap jön a magyar szóbelifaszom, aztán egy matekdoga, hó végén az angol... kurrrvára boldog vagyok tőle. De legalább Carlos ma olyan, de annyira édesen mosolygott rám, hogy egy hétig ezzel fogok álmodni! Ha volt a mai napnak fénypontja, ez az volt. Délután csocsó (végre!), aztán haza... reménykedtünk benne Tesómmal, hogy Katalina kimegy a tanyára, de nem így lett... pedig készülnie kéne az osztálytalálkozójára, khm. Pénteken Pitbull... várom is meg nem is. Egyfelől jó buli, másfelől meg ugyanúgy szar vége lesz, mind eddig majdnem mindegyiknek. De ezúttal lehet, hogy utoljára.

A mai napom már csak ezért is szinte sikít egy blogbejegyzésért. Valahogy a gyereknap mindenki napja. Na de mindegy. A múlt hetem második fele olyan volt, amilyen. Attila-tö-KING egy kicsit megdinkult, de nem csodálom, elvégre egész évben hősiesen tűrte a kiképzést, jövő héten viszont rotyogni fogunk, mint a bableves (hú, de meg bírnám enni...!), ugyanis jön a nagy feleltetés. Már alig várom, lószart se tudok, de annyit összeszedek, amennyi kell. Meg törivizsga is lesz. Meg matek is. Meg ugye az angol. De oda se neki, nem ez a napjaim legnagyobb gondja. Bár ha azt vesszük, olyan nagy gondom most nincs is. Ahogy észrevettem, mostanában megint divatját éli a hamar összejövés majd a hamar szakítás. Milyen meglepő! Tegnap kint voltunk Garay téren Röff-Röff koncerten, és mivel kint volt Schilli Laci is meg pár kopasz (akiknek az átlagéletkora 15 év volt), már ment a pusmus mindenhol, hogy balhé készülődik. Már csak csóváltam a fejem, és próbáltam valamit megtudni arról, hogy tulajdonképpen hogyan is kavart be Büdi Izának és Márknak, miközben teljesen jogos volt, hogy Iza elmondta Dinának, hogy Büdi mittoménmár mit csinált Viviennel asszem. (Ez után a mondat után szerintem elhúztak a pasik, és nyugodtan beszélgethetünk a hüvelygombáról, menstruációs fájdalmakról, papucsokról, műkörmökről...) De már ezerféle variáció megy, olyan is, hogy Iza engem ráuszított Büdire. Lol. Na ezért nem csípem már a Promit! Megkérdeztem tőle tényleg, hogy miért kellett Izáéknál bekavarni, és kész, ennyi... ezek után le se szarom, pusztítsák magukat, ahogy jólesik. Még azért le akarok menni a bazárba, tök jó fülbevalók vannak egész olcsón. Tegnap már nem bírtam magammal, és vettem egyet... de még érzem, hogy kell... hív az erő... áh, nem megy ez most nekem. Nagy a nyomás a suli miatt, meg más miatt is, amit kevesen tudnak, és ez így van rendjén. Unom a kötöttséget, hiányzik a szabadságom is. Ehh...

A múlt hetem alapjában véve elég szar volt, bár tény hogy csütörtöktől már javult a helyzet Katalinával, ma megtudtam, hogy valószínűleg miért volt ideges, de már vége. Szerencsére. Pénteken lent voltam Tantival Polipnál, hazajöttem, kosztultam, fürödtem, visszamentem, jött Gábor, lent ültünk, majd elkísértük Tantit hazafelé egy darabon, utána meg istenesen szarrá áztunk. Oda se neki. Szombaton mentünk Patajra apai nagymamámat megszülinapolni, aztán haza, nyárnyitó. Persze az fogadott, amire számítottam, és ez egyrészt jó, másrészt rossz. Jó: csomóan felköszöntöttek, jó volt a hangulat (a lényegében szar zene ellenére, tisztelet a kivételnek, khm), szépek voltunk, meg ecet. Rossz: Gábor satu részeg volt, nem mintha ez nagyon meglepett volna, a bal szeme ki volt festve (másnap megígértettem vele, hogy ilyet soha többé nem követ el), de azért megszülinapolt ő is. Kaptam egy szép órát, egy kis üvegrózsát, és egy doboz Black-et. Örültem nekik nagyon, de nem sokáig, mert drága Gabica minél többet ivott, annál hülyébb lett, és a végén hiába fakadtam sírva, úrinő voltam, és nem basztam le neki egy akkora fülest, amekkorát szerintem igenis megérdemelt volna. Osztotta a hülyeségeit, és bosszantott, és nem lehetett vele szót érteni, aztán később már leszartam az egészet, otthagytam a többiekkel piálni, én meg mentem az orrom után. Jól tettem: eldumálgattam Liviékkel, főleg Dénessel (mmm, ezt már régóta vártam:), de sajnos tíz után kb. mindenki ellépett, alig maradtunk lent néhányan. Azért elvoltunk. Éjfél körül go mekviccs, dzsánkfúd (nem finom ott a hamburger, egy az egyben vegetaíze van), aztán tipli haza, már nem vágytam másra, csak hogy alhassak. Nem volt egyszerű, Gábor horkolt. Másnap amúgy is korán kellett kelni, mert másik mamámat mentünk meglátogatni Mosdósra (de szép alliteráció lett!). Nem mellesleg neki is múlt héten volt a születésnapja, ezt annyira bírom... amikor mentünk, imádkoztam, hogy ne hányjam össze a kocsit. Ez a szar, hogy hiába nem rúgok be, épphogy csak becsípek, az tökéletesen elég, hogy utána olyan macskajajban legyen részem, mintha egész éjjel hordószám nyeltem volna a vodkát vagy a bort. Minden esetre örültem, hogy látom mamát, jobban is nézett ki, mint legutóbb, a hangja is már kicsit több egészséget mutatott. Katalina ma mondta, hogy asszem holnapután már hazaengedik. :) A visszautat már alvással töltöttem, aztán itthon go tanya, kaja, aztán haza. Itthon csak lazítottam, kockultam, tévéztem (ha jól emlékszem, Chihiro-t néztem...), és hamar elaludtam, szóval mindennek mondanám, csak izgalmas szülinapnak nem. Sebaj, úgyis vasárnapra esett! :D Hétfőn meg... három angol. Utálom. Egyébként nem történt semmi érdekes. Pár vers, két novella, gothart.hu, elismerés. Ma megtudtuk, hogy ki jelentette föl a töritanárt, amivel aláírta a halálos ítéletét a csaj. Tesómnak tüszős mandulagyulladása van, szegénykém... jobbulást, Húgom! Sokmindenen gondolkodtam mostanában, csak lusta vagyok őket leírni, vagy szar a net. Például: halálbüntetés, abortusz, állatkísérletek, euthanázia... ezekről mi a véleményetek?