PatkányBlog

...since I don't have you!" Éreztétek már úgy, hogy nem tudtok élni egy bizonyos valaki nélkül? Minden nap ezerszer megátkozom a percet, amikor elveszítettem.

Na, azzal kezdeném, hogy még egyszer és ezerszer megköszönöm mindenkinek a rámgondolást és szorítást, mert ipeghogy, de meglett az angol ötös (82%), szóbelin csak egy pontot vesztettem. Gondolom a gyümölcsök miatt. :) Na mindegy. Tegnap be lettem rendelve a suliba háromra, oké, háromnegyedre már ott voltam, bizti ami bizti. Negyed hatkor (!!!) kézhez is kaptuk a Zérecccségiket, illetve én meg egy másik csaj a papírunkat az angolról. Carlos is ott volt, hogy ennek milyen jól áll a fekete öltöny...! Szóval megkönnyebbülve tekertem haza (lent akartam maradni, csak rájöttem, hogy az Esti mesés póló nem igazán passzol össze az ünneplős topánkával), itthon öröm-bódottád, meg minden egyéb. Úgyhogy mostmár fellélegezhetek. Valamelyik tanár (Ezer?) kitalálta, hogy jövőre csináljak egy szintemelőt, vagy felsőfokú nyelvvizsgát. Persze, majd ha a kecske legel a síromról. Na mindegy. Örülünk. :)

Más: tegnap este tévét néztünk Tesómmal meg Katalinával, kivételesen én is rászántam magam, és bambultam a Suttogókkal Szellentőt. Már az elején majdnem összeszartam magam, amikor megismétlődött egy jelenet az Átok (japán) című filmből... amikor a takaró alatt mászik a szellem, és felzabálja a nőt. Oké, itt nem ette meg a lányt, de azért jól megijedt! Mi is. Utána már csak imádkoztam magamban, hogy a tévéből ne másszon ki a kislány, mert akkor szétkapartam volna magam. Valahogy nem nyugtat meg az a dög. Ettől függetlenül egész jókat álmodtam, bár többször is fölébredtem. A lényeg az, hogy valami osztálykirándulás-szerűséggel kikerültem Londonba. Az osztály nem a sajátom volt, hála az égnek, jó arcok voltak, egy sráccal majdnem lett is valami, de aztán mégse lett. Viszont a Buckingham-palotában voltunk elszállásolva, onnan tudtam, hogy ott, mert csupa tölgyfaburkolat volt mindenhol. Jó. Tök egyértelmű volt, hogy a királynő meg a helyettese (?) ott mászkált körülöttünk. Szép kilátásunk volt egy nagy, füves kertre, a távolban meg a London Eye-ra. Egyszer szeretném élőben is látni. Na visszatérve: mivel a tanárunk nem engedett ki minket, ezért a klasszikus lepedőösszekötözést választottuk, hogy kilógjunk a szobáinkból. Lent azonban csak ültünk, cigiztünk, és néztük az épületet. Valahogy Schilli Laci is ott volt, smároltunk is, és bár tudtam, hogy Gábor talán nem venné túl jó néven, hogy a legjobb barátjával csőrözök, megint úgy voltam vele, hogy az én álmom, azt csinálok, amit akarok, úgyse fogja megtudni. Viszont hogy hogyan értem föl Lackót, arról fogalmam sincs (aki nem ismeri: én 170 magas vagyok, ő két méter). Na mindegy, utána másnap hullafáradtan elmentünk hullámvasutazni, de az valahogy kint volt egy, már tipikusan magyar tájon. Egyszer már álmodtam ilyet, erdők fölött száguldottunk, délutáni napfényben, csodálatos volt! Aztán valahogy fölébredtem.
Tegnapelőtt este is érdekeset álmodtam: bringával Rozival mentem Pécsre, de valahol Pécs és Dombóvár között kötöttem ki egy mocsárnál, illetve egy kis tónál. Csodaszép volt! Volt a partján egy pici faház, az elé leültem a földre, és néztem, ahogy a napfény csillog a vízen. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy az első gyűrűt, amit Gábor csinált nekem, nem is elhagytam, hanem abba a tóba hajítottam. Hirtelen megjelent Mogyi is, mivel éppen arra járt. Leült mellém, és beszélgettünk, de hogy miről, arra már nem emlékszem. Utána már láttam, hogy későre jár, felpattantam hát Rozálra, és elindtulam hazafelé. Éppen a pécsi Tecsó mellett mentem el (ami igazából a kaposvári volt, de oda se neki), amikor megszakadt a kép, asszem fölébredtem. Imádok álmodni!

Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki szurkolt nekem vagy gondolt rám ma reggel. Még nem igazán tértem magamhoz, de jókat húztam. Először le kellett írnom Tesómat, hogy hogy néz ki, meg ecet, aztán gyümölcsök-zöldségek (gyümölcsből azokat, amik most teremnek itthon, szerintem banán, narancs, mert hát bemegyek a boltba, akkor kapok... jóvanna, be voltam tojva:D ), szobafoglalás egy hotelben, és családi ház vs. panel, kép alapján. Eredményt csak holnap tudok meg, addig még baszhat szét az ideg. Nem gond, lehetett volna rosszabb is (pld.: sport, környezetvédelem).

Másodszor: fölkerültem napiszarra a Zugos-retyós képemmel! :D Nem kell úgy odalenni, azt a képet direkt oda szántam, myvipen is valami ilyesmi a címe. Szóval nem kell megbotránkozni, ennyi ökörség nekem is jár. :) Voltak már fönt durvábbak is, lazábbak is. Na nem rólam. Szóval ilyen temetőben kettyintgetősre meg ilyenekre ne számítsatok! :D

Önző dög lévén ezt azzal kezdem, hogy mindenki, aki ráér holnap reggel nyolc után, az szorítson nekem nagyon! Szóbelizek inglissből. Napok óta szinte csak Cserháti Zsuzsát hallgatok, meg Vukot nézek. Nem tudom, miért, de jólesik. Bazinagy öröm is ért ma: elmaradt az évvégi nagy ünnepség, nem volt himnusz, Megasztárgyerek, kispicsám, csak megkaptuk a biziket, és annyi. Utána rohantam az esztékába, megint a fiatal helyes dokibácsi nézte meg a füleim. ^^ Megizzadtam a fülledt idő miatt, az esőt befújta a szél az ernyőm alá... és holnap megint... csak kilenc helyett fél nyolcra kell bemennem suliba. Carlost viszont nem láttam. A hétvégém egyébként egészen jól telt. Végülis nem mentünk bulizni sehova, Mányokon maradtunk, söröztünk, pizzáztunk, jó világ volt, bár a csúnya idő miatt abszolúte semmi kedvem nem volt kimozdulni, szóval jól jött ki az egész. Jövhéten Horvátország, azt végigpancsolom és alszom, aztán megpróbálok nyári melót keresni, lemaradok Schilli Laci szülinapjáról, amire mondjuk jó lett volna elmenni... Lolácska is kérdezgeti, hogy mikor találkozunk már, Gábor is szeretne többet velem lenni, közben én is szeretnék ezt-azt... túrázni, bringázni, lefogyni erősödni kicsit... rajzolni, írni, valahogy tartalmasabbra akarom ezt a nyarat, mint a tavalyit... az se volt mondjuk rossz. Meglátogatnám Dóricámat Sióagárdon, meg ilyesmik... faszom se tudja, majd lesz valami.

Olyan szép, mézédes hülyeséget álmodtam! Az elejére már nem emlékszem, de a lényeg az volt, hogy valahol a skót felföldön voltunk, és végestelen végig az a tipikus füves, dimbes-dombos, sötét, nyirkos hely terült el, de volt egy sziklás (többnyire) tengerpart is. Valahogy ott volt apai nagymamám is, házastul. Az volt az egyetlen épület közel s távol. Tesómmal meg anyámmal elmentünk valami bazárt keresni, hogy vegyünk valami kézzel fogható emléket, de csak vászon karkötőket találtunk, amikről kiderült, hogy nem eladóak, hanem hátul van egy istálló, és aki bérbe veszi valamelyik lovat, az kap egy ilyen karszalagot. Lemondtunk róluk, amúgy is csak fakókék és szürke volt, alig különbözött egymástól a két árnyalat. Mivel amúgy is lógott az eső lába, inkább elhatároztuk, hogy visszamegyünk mamámhoz. A konyhában két ember ült, félig az ajtónak háttal: egy öregecske manus, akiről tudom, hogy kicsoda, talán (elvileg) ő is tudja rólam, hogy ki vagyok, és egy lehajtott fejű, öltönybe öltözött, kalapos srác. Leültünk vacsorázni kolbászos rántottát, és közben végig a fiatal pasit néztem, hogy ki lehet az, végül ráismertem, bár az arcát még mindig nem láttam. De a hegyes álla, a kis kecskeszakálla, a jellegzetes frizurája, hegyes orra, ami még a kalap alól is kilógott, elárulta. Addigra már csak mi ketten voltunk a konyhában, letérdeltem hát elé, és óvatosan megemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Határtalan öröm fogott el, hogy hát újra itt van, visszajött, visszajött hozzám, és ki tudtam volna ugrani a bőrömből örömömben, de csak annyit tudtam mosolyogva kérdezni, hogy "hát újra itt vagy?". Bólintott, és megcsókolt... ugyanúgy, ahogy régen... amikor még minden mesében hittem, de ma már csak az övéiben... jó volt újra látni, még ha csak álmomban is. Aztán mondta, hogy neki már el kell mennie, és hiába marasztaltam, fölkelt, megigazította a kalapját, és elment. Addigra már mama háza is Patajon volt a helyén, én meg csak álltam a gangon, és néztem, ahogy elmegy, de szentül hittem, ahogy a valóságban is, hogy egyszer még visszatér.

A YouTube gonosz. Vagy nem tudom, mi ütött belé. Mostanában az összes klipet letörlik, a helyükre élő felvételek kerülnek. Jobb esetben. Rosszabban semmi. Ez pedig gáz, meg akartam osztani egy videót, egészen pontosan az egyik kedvencemet, The Cure-tól a Lullaby-t. Kiskorom óta imádom, a zenét is meg a klipet is. Meg mindig így érzem magam, mint Smithy, amikor beteg vagyok. Erre most... ehh. Amúgy köszönöm kérdéseiteket, már jobban vagyok. Tegnap a Zesztékában a doktorbácsi adott megint gyógyikás csíkot a fülembe, meg kenőcsöt is tett rá, és írt föl fülcseppet. Szóval benarkóztak. Bánom is én, csak legyek már jobban! Persze hétfőn megint volt szerencsém találkozni Miss Vénbambapicsával, és rájöttem valamire, miután a nevemen szólított: még egy hónap kb, és ha ez így megy tovább, Rozinak külön parkolója lesz kint, nekem meg névre szóló rendezői székem a váróban. Pöpec. Rendelői celeb leszek vaze! :D Ilyen még úgyse volt. A szülinapom lesz a nyihókosság világnapja. Végülis úgyis mindig híres és elismert akartam lenni, érettségi tétel mondjuk... na mindegy. Szombaton buli Bonyhádon, remélem arra már el tudok menni. Jövhéten szóbeli angolból, mindenki szorítson, és Isten óvja a szakmunkásokat! Utána Horvátország, ahol abból áll majd a programom (legalábbis bízom benne), hogy alszok, áztatom a seggem, eszek, és mászkálok. Valamint végül, de nem utolsósorban: ezúton gratulálok Ferenczi Gábornak, aki hivatalosan is orvos lett! ^^ (talán a sors iróniája, hogy épp fül-orr-gégész... legalábbis azt hittem, de ez téves infó, bocsi...)

Megint fáj a fülem. Holnap suli után visszamegyek a doktornénihez és Miss Vénbambapicsához (anyám szerint én hozzá képest egy beszédkényszeres, hiperaktív pörgő-forgó atomanti vagyok), és megkérem őket, hogy ha a fél fejem rámegy, az se érdekel, de csináljanak már valamit a kibaszott jobb fülemmel! Egyébként megvan a négyes töriből (Hunyadi Jánost és a törökelleneskedését húztam) és fizikából is (mert Gál egy angyal, azt mondta, hogy azért adja meg a négyest, mert ebben a félévben angolra készültem, mert ugye arra készültem... hát hogyne! Mindegy, szépen megköszöntem neki, és szentül hiszem, hogy minden nyűgöm elmúlik, amint lezárul az iskola, az angollal együtt. Más nem nagyon történt a héten. Néha rágyújtok, de néha nem. Inkább nem. A napi átlagom nem egész egy szál, nem is kívánom. Mit csináljak a fülemmel? Nagyon fáj. :(

Ezt a szépséget a tanyán, Katalina virágoskertjében fényképeztem hétfőn, miután mondta, hogy egy fehér pókcsalád lakik a szarkalábakon. Látta már, hogy valamit működnek a hogyhívjákokkal (a fekete lény a képen, aminek sosem tudom a nevét), de azt hitte, hogy valamiféle szimbiózis, Katalinánk ugyanis annak idején bioszból érettségizett. Aztán látta, hogy a pókica csócsálja a dögöt. Ezt épp akkor mesélte, amikor mentem utána, és volt szerencsém lencsevégre kapni. Lám, az állatvilágban is van rasszizmus, nemcsak a növények között (kopaszbarack és cigánymeggy esete)! Oké, ezt csak viccnek szántam, az állatok kevésbé hülyék, nem ölnek, bántanak ok nélkül, de ha mégis így lenne, akkor is ritkábban, mint az ember. Minden esetre örülök, hogy ezt le tudtam kattintani, nem önsztárolás, de szerintem jó kép lett, bár valószínűleg nem indítja be a fényképész, fotóművész, vagy filmes karrierem. Azért... adtam egy színes darabot a természetből az olvasóknak. :)

Reggel óta hol jobban vagyok, hol szarabbul. Fáj a torkom, időnként a fejem is, néha szédülök, ami rossz. Kiderült, hogy négyes lett a rettegett töridogám, ami jó. Fizikából már tutira hármas leszek, ami nem jó! Viszont ma sem gyújtottam rá, ami szintén jó. Faszom kivan. Tippelhettek, hogy ez jó-e vagy sem. Olyan ember írt rám msn-en, akit nem láttam már legalább fél éve, és most fogalmam sincs, hogy mit akarhat... ez izgalmas. :) Bár kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. Basszus. ÁÁÁ!!! Na majd holnap még tudósítok, erről nem maradhatok le!