Na, azzal kezdeném, hogy még egyszer és ezerszer megköszönöm mindenkinek a rámgondolást és szorítást, mert ipeghogy, de meglett az angol ötös (82%), szóbelin csak egy pontot vesztettem. Gondolom a gyümölcsök miatt. :) Na mindegy. Tegnap be lettem rendelve a suliba háromra, oké, háromnegyedre már ott voltam, bizti ami bizti. Negyed hatkor (!!!) kézhez is kaptuk a Zérecccségiket, illetve én meg egy másik csaj a papírunkat az angolról. Carlos is ott volt, hogy ennek milyen jól áll a fekete öltöny...! Szóval megkönnyebbülve tekertem haza (lent akartam maradni, csak rájöttem, hogy az Esti mesés póló nem igazán passzol össze az ünneplős topánkával), itthon öröm-bódottád, meg minden egyéb. Úgyhogy mostmár fellélegezhetek. Valamelyik tanár (Ezer?) kitalálta, hogy jövőre csináljak egy szintemelőt, vagy felsőfokú nyelvvizsgát. Persze, majd ha a kecske legel a síromról. Na mindegy. Örülünk. :)

Más: tegnap este tévét néztünk Tesómmal meg Katalinával, kivételesen én is rászántam magam, és bambultam a Suttogókkal Szellentőt. Már az elején majdnem összeszartam magam, amikor megismétlődött egy jelenet az Átok (japán) című filmből... amikor a takaró alatt mászik a szellem, és felzabálja a nőt. Oké, itt nem ette meg a lányt, de azért jól megijedt! Mi is. Utána már csak imádkoztam magamban, hogy a tévéből ne másszon ki a kislány, mert akkor szétkapartam volna magam. Valahogy nem nyugtat meg az a dög. Ettől függetlenül egész jókat álmodtam, bár többször is fölébredtem. A lényeg az, hogy valami osztálykirándulás-szerűséggel kikerültem Londonba. Az osztály nem a sajátom volt, hála az égnek, jó arcok voltak, egy sráccal majdnem lett is valami, de aztán mégse lett. Viszont a Buckingham-palotában voltunk elszállásolva, onnan tudtam, hogy ott, mert csupa tölgyfaburkolat volt mindenhol. Jó. Tök egyértelmű volt, hogy a királynő meg a helyettese (?) ott mászkált körülöttünk. Szép kilátásunk volt egy nagy, füves kertre, a távolban meg a London Eye-ra. Egyszer szeretném élőben is látni. Na visszatérve: mivel a tanárunk nem engedett ki minket, ezért a klasszikus lepedőösszekötözést választottuk, hogy kilógjunk a szobáinkból. Lent azonban csak ültünk, cigiztünk, és néztük az épületet. Valahogy Schilli Laci is ott volt, smároltunk is, és bár tudtam, hogy Gábor talán nem venné túl jó néven, hogy a legjobb barátjával csőrözök, megint úgy voltam vele, hogy az én álmom, azt csinálok, amit akarok, úgyse fogja megtudni. Viszont hogy hogyan értem föl Lackót, arról fogalmam sincs (aki nem ismeri: én 170 magas vagyok, ő két méter). Na mindegy, utána másnap hullafáradtan elmentünk hullámvasutazni, de az valahogy kint volt egy, már tipikusan magyar tájon. Egyszer már álmodtam ilyet, erdők fölött száguldottunk, délutáni napfényben, csodálatos volt! Aztán valahogy fölébredtem.
Tegnapelőtt este is érdekeset álmodtam: bringával Rozival mentem Pécsre, de valahol Pécs és Dombóvár között kötöttem ki egy mocsárnál, illetve egy kis tónál. Csodaszép volt! Volt a partján egy pici faház, az elé leültem a földre, és néztem, ahogy a napfény csillog a vízen. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy az első gyűrűt, amit Gábor csinált nekem, nem is elhagytam, hanem abba a tóba hajítottam. Hirtelen megjelent Mogyi is, mivel éppen arra járt. Leült mellém, és beszélgettünk, de hogy miről, arra már nem emlékszem. Utána már láttam, hogy későre jár, felpattantam hát Rozálra, és elindtulam hazafelé. Éppen a pécsi Tecsó mellett mentem el (ami igazából a kaposvári volt, de oda se neki), amikor megszakadt a kép, asszem fölébredtem. Imádok álmodni!