A mai napom már csak ezért is szinte sikít egy blogbejegyzésért. Valahogy a gyereknap mindenki napja. Na de mindegy. A múlt hetem második fele olyan volt, amilyen. Attila-tö-KING egy kicsit megdinkult, de nem csodálom, elvégre egész évben hősiesen tűrte a kiképzést, jövő héten viszont rotyogni fogunk, mint a bableves (hú, de meg bírnám enni...!), ugyanis jön a nagy feleltetés. Már alig várom, lószart se tudok, de annyit összeszedek, amennyi kell. Meg törivizsga is lesz. Meg matek is. Meg ugye az angol. De oda se neki, nem ez a napjaim legnagyobb gondja. Bár ha azt vesszük, olyan nagy gondom most nincs is. Ahogy észrevettem, mostanában megint divatját éli a hamar összejövés majd a hamar szakítás. Milyen meglepő! Tegnap kint voltunk Garay téren Röff-Röff koncerten, és mivel kint volt Schilli Laci is meg pár kopasz (akiknek az átlagéletkora 15 év volt), már ment a pusmus mindenhol, hogy balhé készülődik. Már csak csóváltam a fejem, és próbáltam valamit megtudni arról, hogy tulajdonképpen hogyan is kavart be Büdi Izának és Márknak, miközben teljesen jogos volt, hogy Iza elmondta Dinának, hogy Büdi mittoménmár mit csinált Viviennel asszem. (Ez után a mondat után szerintem elhúztak a pasik, és nyugodtan beszélgethetünk a hüvelygombáról, menstruációs fájdalmakról, papucsokról, műkörmökről...) De már ezerféle variáció megy, olyan is, hogy Iza engem ráuszított Büdire. Lol. Na ezért nem csípem már a Promit! Megkérdeztem tőle tényleg, hogy miért kellett Izáéknál bekavarni, és kész, ennyi... ezek után le se szarom, pusztítsák magukat, ahogy jólesik. Még azért le akarok menni a bazárba, tök jó fülbevalók vannak egész olcsón. Tegnap már nem bírtam magammal, és vettem egyet... de még érzem, hogy kell... hív az erő... áh, nem megy ez most nekem. Nagy a nyomás a suli miatt, meg más miatt is, amit kevesen tudnak, és ez így van rendjén. Unom a kötöttséget, hiányzik a szabadságom is. Ehh...