PatkányBlog

Hú, de régen kú... írtam. :) Visszaolvasva a novemberi posztomat, ugyanazt mondhatom el, mint akkor. Csöndes nyugalomban és szeretetben éljük a kis életünket együtt, immáron fél éve. Szeretek itt lakni. Szép a város, közel van a természet, sőt, időközben egy statisztika is kijött arról, hogy ez a második legélhetőbb megyei jogú város az országban (fun fact: Szekszárd is a második, csak hátulról, paraszthajszállal megelőzve Salgótarjánt). A meló még mindig sok, de mostanában - lekopogom! - főnivel aránylag jól kijövünk. Egy büdös paraszt tud lenni, mármint nyilván rajta is hatalmas a nyomás, de igazából én már csak örülök, ha minket közvetlen kolléganőmmel, Vikivel békén hagy, hogy csináljuk a kis dolgainkat legjobb belátásunk szerint. Maximum egy személlyel egyeztetünk, aki bár kedves és jószándékú, halál tapasztalatlan, így neki sincs nagyon más választása, mint hogy ránk hagyatkozzon. Decemberben megvett a cég egy csődbe ment angol labort, azóta mi négyen főleg azzal molyoltunk, januárban vettek föl dedikáltan egy technikus lányt erre a részlegre, vele is nagyon jól kijövünk, értelmes, okos csaj. Szóval a munka fasza, ráadásul áprilisban egész korrekt emelést kaptunk, plusz végre eljött a cafet is. Külön öröm, hogy a törzskocsmámban lehet SZÉP kártyával fizetni, ezt tegnap le is teszteltük a céges kemény maggal és Zitáékkal. Már igazán rám fért, jó itthon szittyózni hétvégén Zolival, de azért már hiányzott a barátaimmal való kimozdulás. Ő is tudja, hogy erre nekem ugyanúgy szükségem van, mint neki a zenekarra, soha nem is jutna szerintem eszünkbe ezen parádézni a másiknak. Persze jó lenne még a többi, civil baráttal is találkozni, csak az áprilisom valami eszméletlenül zsúfoltra sikerült, ugyanis... édes húgom férjhez ment! ♥ Szép lagzi volt, de olyan feszkók voltak előtte, hogy inkább bele se kezdek a leírásukba, mert hosszú is lenne, és magamat is fölhúznám vele. Anya az élő fába is belekötött, és legszívesebben még a levesnél megkértem volna, hogy ne puffogjon már mindenen, próbálja meg kihúzni a karót a seggéből és örülni, hogy a gyönyörű, okos lánya összeházasodik a gyönyörű, okos szerelmével. De inkább Izussal jól berúgtunk, annak is épp ideje volt már. Évek óta nem találkoztunk, és örömmel állapíthattuk meg, hogy igazából mindkettőnknek kurvajót tettek az évek. Mi nem sírjuk vissza a kamaszkori külsőnket vagy állapotunkat, persze megvolt a maga szépsége, de most minden sokkal faszább. D. is nősül, elveszi Bettit, és igazából amikor a héten a lakás miatt váltottunk pár szót telefonon, és illendőségből gratuláltam és sok boldogságot kívántam; rájöttem, hogy ezt komolyan gondolom. Nincs bennem harag, és ez tök jó. Nyilván nem óhajtok vele, velük a jövőben sem ápolni semmilyen viszonyt, de a saját kis lelkemnek őszinte megkönnyebbülés, hogy talán végre sikerült tényleg elengednem a sérelmeket, és most már teljes erővel a jelenre és a jövőre koncentrálhatok a sebeim nyalogatása (és újrafertőzése) helyett.