PatkányBlog

Tegnap valahogy mindenki őszinte volt mindenkivel, még talán olyanok is, akik addig nem. Vagy ha mégse így volt, akkor nagyon meggyőzően tudtak hazudni. Egyébként a tegnapni volt életem első úgymond emlékezetes augusztushuszadikája. Eleinte úgy volt, hogy otthon maradok egyedül, aztán rájöttem, hogy szívesebben innék valamit... valami alkoholt... így történt, hogy Mikola Petivel összebeszéltünk, hogy toborzunk embereket, veszünk szeszt (Tesóm kiszimatolta, hogy van este nyolcig nyitva tartó bolt), aztán lesz ami lesz. Végül a Promiban találkoztunk, fölmentünk venni itókát, visszaültünk, kevertünk, ittunk... Kerekesék is ott voltak egy darabig, meg egy picit Netti és Janka is, meg valami kóbor dög (kutya)... aztán fölmentünk a borudvarba Kunhoz meg Árpihoz, és folytattuk az ivást. Itt kezdődött az őszinteség: Kun őszintén beszélt velem, én is őszintén mondtam meg Árpinak, hogy nem tartom magam kétszínűnek, aztán ha jól emlékszem, bocsánatot is kért emiatt. Megnéztük a tüzijátékot, szép volt meg minden, aztán olyan egy óra előtt elindultam haza... a sétálóutcán persze kismillió ismerőssel egymásba botlottunk, köztük Leventével is, aki volt kedves hazakísérni, a kapualjban lekapni, én meg a liftben ettől rosszul lenni. Érdekes, ezt négy éve a Húsvasalónál is eljátszottuk. Brrr!!! Tesóm addigra már itthon volt, én meg leültem kockulni, és Gáborral folytattuk az őszinteséget. Jó volt, már kellett, hiányzott. Most meg fáradt vagyok, és a gyomrom is háborog... fene másnap... de mindegy, legalább egy rövid ideig jól éreztem magam.

Végleg szakítottunk. Elegem lett abból, hogy a haverok meg a pia még mindig fontosabbak voltak nálam, idegesítette a hisztim, a kölcsönös lelki terror. Most úgy néz ki, rájött, hogy hülye volt, de ez alkalommal már késő. Múltkor még hittem, hogy meg tud változni, ha nagyon akarja, hogy talán módosít egy kicsit a fontossági sorrendjén, és előrébb kerülök, de úgy látszik, mégse. Elvileg ma este beszélünk MSN-en. Kérdés, hogy vajon hallgassam-e meg azok után, hogy ő nem hallgatott meg engem... bár úgy érzem, kiábrándultam belőle. Utálom, ha valaki azt hiszi, mindent megtehet velem, mert majd úgyis megbocsátok. Egy ideig igen... amúgy gratu Gábornak, eddig talán tőle tűrtem el a legtöbbet.

Mától Pollen. Talán jobban rá lennék hangolódva, ha jó idő lenne... bár állítólag holnaptól az lesz... remélem

Éccsapám ma megkérdezte tőlem, hogy mennyi az átlagember IQ-ja. Mondtam neki, hogy száz, és visszakérdeztem, hogy miért érdekli? Kiderült, hogy azért, mert megmérte a neten, és neki százhuszonvalamennyi lett. Ezen felbuzdulva rákerestem arra a tesztre (nehogymá' hülye legyek!), meg is találtam, meg is csináltam. Nekem 122 jött ki. Tuti, hogy faternak legalább 125. Árulás! Ez csak azért volt, mert fáradt vagyok! :) Amúgy ehon van e a link, ha valaki megcsinálja, hagyjon már egy kommentet legyen kedves, hogy neki mennyi lett! Sok sikert!

http://www.iqtest.dk/main.swf

Gothart.hu-n találtam... érdekes megcsinálni, bár nekem nagy baromságok jöttek ki:

Az uralkodó	1	6
Az istennõ	2	4
A varázsló	3	4
A müvész	4	10
A misztikus filozófus	5	9
A hõs	6	9
A mágikus gyermek	7	8
A harcos	8	8
A szent	9	10

http://www.geocities.com/Eureka/Concourse/4186/enne.htm <-- itt tudod megcsinálni.

Amúgy szar minden, mama szombat este meghalt. Nyugodj békében! :(

Das Leben ist kurvakegyetlen. Egyik nap még a haverokkal lógsz, jól érzed magad, minden tök jó, az év legeslegkirályabb bulijától már kevesebb, mint egy hét választ el, mindenki boldog, és akkor pár óra alatt összeomlik minden. A haverjaid kikiáltanak besúgónak (szerintem, és még pár arc szerint jogtalanul), a bulira nem tudsz elmenni, nagymamád haldoklik, hirtelen újra közellenség leszel, bár olyanok szemében, hogy szarsz a véleményükre... de akkor is. Pollenre akartam eljutni, egyedül csak oda... hogy végre három nap alatt kiadjam magamból az egész évben felgyülemlett stresszt... és nem. Legalábbis kibaszottul valószínű, hogy nem. Persze még reménykedek. Szorítsatok!

Milliónyi gondolat kavarog napok óta a fejemben. Voltak feszkók, szép percek, ma este nekem egy gyengébb bebaszcsizás, és rengeteg töprengés. Mit is akarok tulajdonképpen az élettől? Biztos, hogy jó helyen vagyok itt, ezen a világon? Szerintem nem. És ha ez tényleg így van, akkor egyetlen egy olyan embert ismerek, aki talán ugyanígy látja. Ismertem ugyan még egyet, de szerintem vele már elhitették, hogy nem igaz, és átnevelték olyanná, amilyenek ők is. Na, ő Zoli. Nehéz volt kitalálni, igaz? Mekkorát égtem ma előtte! Istenem... gondoljátok el... jövök ki edzésről izzadtan, smink nélkül, tornanaciban, pólóban, vörösen, és ő ott ül tőlem két méterre, és halál nyugodtan cigizik. Bassza meg... még smink nélkül se látott soha... úgy iszkoltam el onnan, mintha az életem múlna rajta. Érdekes, mert csütörtökön is láttam CBA-nál. Na mindegy. Gábor talán azt hiszi, hogy nem idevalósi, de téved... vagy nem ismerem eléggé. Mindegy. Sokmindent álmodtam is a héten: Carlossal voltam, ültünk a hóban és cigiztünk (soha nem gyújtott még rá), gazdag voltam, menekültem, siettem bulira de minden óra más időt mutatott. Szóval volt minden. Azért kicsit bízok benne, hogy Pollenen olyanokkal is találkozok, akikkel már régóta nem, vagy csak nem beszéltünk. Mert várok, mert türelmes vagyok, mert hülye vagyok. Valahogy most kissé le vagyok hangolva. Promi már messze nem a régi. Ha belegondolok, hogy kik vannak már ott azok közül, akik anno lejártak (tehát mikor odakerültem, három és fél éve), már csak én voltam ott, bár ritkítom a látogatásaimat érthető okok miatt, egyébként Dina van még ott. Minden már arról szól kb. hogy igyunk, rúgjunk be, mert az mindent megold. Hát kurvára nem! De legalább most találkoztam Buzikkal (Livim) és még pár Bonyhádival. Mondták, hogy lehet hogy Buzik és Viktor is átjönnek a Keribe egy évre, mert nem vették fel őket (oda, ahova eredetileg akartak menni). Annyira jó lenne! :) Emese ott lesz elvileg, meg Iza is... de ha mindezt megspékelnék egy Livivel és egy Viktorral, hát azt nagyon tudnám díjazni! :) De hogy én mit akarok, azt még mindig homály fedi. Szeretnék boldoggá tenni mindenkit valahogy, és utána szeretnék én is boldog lenni, de hogy hogyan, arról finn gomb sincs. El kéne tűnni innen jó messzire, hazamenni oda, ahonnan jöttem.

Megöltem egy tündért. Jó negyed órája röpült be a szobába, gondolom a fényre jött. Csak azt hallottam, hogy neki-nekiszáll a falnak, és hangos... aztán odanéztem, az hittem, hogy egy hím szúnyog, amit utálok. Szaladtam a másik szobába, hogy a modern technika rovarirtó csodaszereivel kivégezzem... és megtettem. Már haldoklott, amikor láttam, hogy mi is az valójában. Kék volt. Ha megtalálom, holnap megmutatom Gábornak is. Nagy, csillogó szárnyú tündér, kecses és csodálatos... ki kellett volna terelnem. Hát... mostmár sajnos ezen nem tudok változtatni. Úgy érzem magam, mint a béka az egyik írásomban.
Más: valamelyik (tegnapelőtt?) este érdekeset álmodtam megint. Nem csak akkor, de ez az egyetlen, amire emlékszem. Az volt, hogy kaptam egy levelet a bátaszéki gimitől, hogy hallották, milyen jó eredményeim vannak a Keriben, és hogy mindenki büszke rám, meg ilyenek, ezért szeretnék, ha visszamennék Bátaszékre tanulni. Tökre megörültem neki... végre újra egy osztályban lehetnék a régi barátaimmal, akiket már évek óta nem láttam, és csak néhánnyal tartom a kapcsolatot, újra tagja lehetnék annak a nagy családnak. El is utaztam Bátaszékre, és sétáltam egyet a gimi folyosóján, ami álmomban a Keri volt. Ott döbbentem csak rá, hogy hát azok az emberek már rég elmentek máshová... egyetemre járnak, családot alapítottak, messze vannak már... csak a tablókról és a tanáriból nézett rám pár ismerős arc. Rájöttem, hogy vadidegenek vesznek körül és rohannak el mellettem, és hogy ott valószínűleg megint csak bukdácsolás lenne osztályrészem. Így hát megköszöntem a bizalmat, de csak úgy magamban, és nyugtáztam, hogy jobb nekem már a Keriben. Ott is vannak barátaim, noha jóval kevesebb, mint Bátaszéken. Voltak ott olyan emberek, akiket soha nem felejtek el. Marika, akinek a hazugságain annyit visítottunk; Nojmi, aki mindig próbált a jó útra terelni és jókedvre deríteni; a drogos csajok, akiknek egy része azóta már jó kislány lett, az első szerelmem: K. Gergő; Marilyn, S. Peti, Julcsi, Zümi, és persze Kinga, aki ott volt, amikor átjöttem a Keribe, de már sajnos nincs ott, nyugodjon békében. Néha úgy érzem, jobb ez így. Mármint hogy "helyben vagyok" iskolaügyileg. A továbbiakról valószínűleg csak annyit tudok biztosan mondani, hogy Pestre akarok menni, Szekszárd után jót tenne a nagyváros. Bár az is lehet, hogy két hét után zokogva menekülnék haza. Egy próbát azért még megér... felmenőim is jobban támogatják, mint mondjuk Pécset (hja, a közelség). Csak vegyenek föl a Z1etMre...