Képeslapok Pollenről II.

Patkááány 2009.08.10. 15:11

Na megPolleneződtem. Ha finoman akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy nem volt rossz. Ha őszintén, akkor azt, hogy kurvajó volt!!! :D Azt se bántam volna, ha még két hétig tart, bár a zenei felhozatal néha elég soványka volt, azért feltaláltuk magunkat. Jól kezdődött az egész: csütörtökön már a buszra sietve megáztam. Eleinte azt hittem, hogy nem is jó buszra szálltam föl, de amikor megláttam hátul Sütit és Petit, már tudtam, hogy egyenesben vagyok. Hamarosan az eső is elállt, Bonyhádon leszálltunk cigizni, akkor már jó idő volt... egészen kb. Majos utánig. Ott megint szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Bonyhádon fölszállt egy cigányasszony egy kisfiúval, ők azon röhögtek majdnem Lengyelig, hogy mi milyen hülyeségeket osztunk egymásnak. Volt bajunk, az tény. Mire megérkeztünk, már százágra sütött a Nap, de azért kellemes volt az idő. Megcsörgettem Gábort, öt perc után már lent is volt értünk, segített visszacuccolni. Rájöttem, hogy az utazótáska nehéz kézben hozva, így lehajtottam a fejem, és a tarkómra téve cipeltem be. A sátrunk is sokkal jobb és kényelmesebb volt, mint a tavalyi... értsd úgy, hogy szélesebb és magasabb, duplafalú, hogy ne ázzon be. Hamar megfigyeltem, hogy rengeteg az ismerős: körülöttünk teveliek, bonyhádiak, mindenféle népek, akiket elég ritkán látok. Körbeüdvözöltünk mindenkit, és leültünk inni. Bepusziltunk kb. két liter boroskólát, Petiék gitároztak, aztán előrementünk, mert kezdtek Geriék. Utána sörsátor, cigitöltés, megtalált valami idióta gyerek, Muse-os pólóban, hogy fogadni mer, hogy mi még soha nem is hallottunk arról a zenekarról. Mondtam neki, hogy ezt benézte, mert én speciel ismerem. Nem nagyon, de vágom, hogy kikről van szó. Mondtam egy számcímet, abba "belekötött", mert mindenki azt ismeri, mert az Alkonyat (okád) zenéje. Elpattant az agyam, és szépen elmagyaráztam neki, hogy rühellem mind a könyvet, mind a filmet, és már akkor ismertem azt a számot, mielőtt a tvájlájt írója írni tanult volna. Ittas volt ugyan a lelkem, de azért fölfogta, legalábbis a megértés halvány fényei gyúltak ki szemeiben. Nnna. Rómeó vérzikre megint előrementünk, persze miután megvettük a jegyeket, és még találkoztunk ott Apuékkal (mármint Mészivel és az öccsével), Weiszivel és Petrával, Kardos Edinával, meg egy csomó mindenkivel. Rómeó isteni bulit csapott, bár a hangosítás nekem valahogy nem igazán jött be, és hiányoltam a Fehér pont című nótájukat. Oda se neki. Sokra nem emlékszem az estéből, viszonylag korán lefeküdtem aludni, elég fáradt voltam. Arkiszt még félálomból hallgattam, hááát néhány számot még igazán gyakorolhattak volna, de nem szólok bele. Másnap reggel kajáltunk valamit, aztán irány fürdeni Petivel (külön kabinban!), jó hideg víz alaposan fölélénkített, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. Visszafelé ittam egy kávét, de az agyam ugyanolyan zsibbadt maradt. :) Aztán leültünk a sörsátorba, mert azt hittük, ott nem lesz annyi légy, mint hátul, persze tévedtünk. Egyszercsak azt látom ám, hogy drága Gabicát sikerült rábeszélnem a fürdésre: törölközővel a derekán és egy (tiszta) alsógatyával a fején vidáman ment zuhanyozni. Natasáék (vele időközben ismerkedtem meg, Gábor régi haverinája) visítottak, én bújtam, és úgy röhögtem, hogy senki ne lássa. :) Olyan dél körül már árnyékban volt a sátor, akkor megint hátramentünk, kiterítettem a két hálózsákot, és próbáltunk regenerálódni több-kevesebb sikerrel. Gábor nyöszörgött, én néha poénból baszogattam, Peti gitározott, Sütivel fölváltva. Fölöttünk gyönyörűszép diófa volt, és megállapítottuk, hogy a diódák a celofán teremnek. Valahogy teljesen nyugodt voltam... a kissé sápadt napfény néha átsütött a fa ritkás levelein, fölöttünk a kék ég... ami átváltott szürkébe, de asszem nem esett az eső. Jött még pár ember, akik csak a pénteki fölhozatalra voltak kíváncsiak... érdekes, hogy a nagy takonyverő szekszárdiak, akik váltig állították, hogy végig ottlesznek Pollenen, baszták letolni a képüket. Nem mondok neveket, de ennyit értek! :D Nagyszájú népség. Viszont jött Livi, Palkó Zoli és a barátnője... meg még nem tudom. :) Hát igen, PiCsa azért vonzotta a népet, nem is kicsit. Junkiest is megnéztem, de férfiasan bevallom, csak azért, mert még sose láttam őket élőben, na meg hát Barbaró Attila, kamaszkorom vágyálma... megöregedett, az arcából nem sokat láttam, de legalább az érzés megvolt. Mikor kinézelődtem magam, visszamentem a sörsátorba Zoliékhoz és Natasához, vigyorogtunk, buborékot fújtunk, helyet szorítottunk a körénk ülő emberkéknek. Voltunk már vagy tizenöten az asztal körül, amikor egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd asztalnál senki sem ül, ellenben egy érintetlen darab sült oldalas két szelet kenyér és egy adag csalamádé társaságában feszített ott. Néztem, csak néztem... éhes nem voltam, de azért jólesett volna... meg hát a kutya se figyelt rá... már vagy tíz perce bámultam... mondjuk furcsának tartottam, hogy még egy falat se hiányzik belőle, Livi meggyőzött, hogy nem tartana semmiből átemelni magunkhoz. Oké, seperc alatt megvoltunk a meló mocskos részével, aztán a csapat egyik fele csámcsogott, a másik fele szakadt a röhögéstől. Jól meg volt sütve, a csalamádé kilógott a pofámból, igazán finom volt... és akkor odalépett az asztalunkhoz egy srác. Nem mertem odanézni, Livit hallottam, hogy tagadó válaszokat ad. Égett a pofám, mint a Reichstag, de aztán a srác elment, és mondták, hogy csak az egyik haverjának megtetszett Livi, és azért jött oda hozzánk. Megkönnyebbültem, és ettünk tovább... amíg le nem ült ahhoz a bizonyos szomszéd asztalhoz egy igen morcos tekintetű, nálam valamivel idősebb tag, kezében friss sült oldalassal, két szelet kenyérrel, és egy adag csalamádéval... nem kellett mondania semmit. Nevetést elfolytva ettük tovább a maradékot, és mivel az illető háttal ült nekünk, ez nem volt nehéz. Egyszer röhögtem föl hangosan: amikor a velem szemben ülő srác, Natasa haverja a lerágott csontot majdnem odadobta a pasi mellé az asztalra, mondanom se kell, szándékosan. Peti szerint ekkor találtam föl az XO szmájlit. Tény, hogy ekkorát már talán évek óta nem visítottam. Pasikám jó sokáig zabált, így drága egyetlen Líviámnak volt ideje hangosan megkérdezni tőlem, hogy ugye milyen finom volt az a hús, amit a szomszéd asztalról loptam csalamádéval együtt? Mondtam neki, hogy hallgasson, de csak csinálta tovább... pasikám már nézett hátra, én meg azzal a slunggal bemásztam az asztal alá. Livi még akkor se hagyta abba, így kénytelen voltam összekarmolni a lábszárát, és úgy megharapni a mutatóujját, hogy még fél óra múlva is gyönyörűen látszottak a fogaim nyomai. Megérdemelted, kisanyám! :D Nem azért, volt nálunk annyi pénz, hogy ha a morcos tag odajön, össze tudtunk volna neki dobni még egy adagra, legalább mi, akik ettünk belőle... eleve a tudat, hogy loptam... de most hé, ha előtte mondta volna, hogy figyeljünk a kajájára, amíg elmegy ide vagy oda, egy ujjal se nyúlt volna hozzá egyikünk se. De hát... aki hülye, haljon meg. Kaja után még kint maradtam valameddig, aztán Natasával visszavonulót fújtunk, és elmentünk aludni. A nagy zajban jó darabig ez persze nem sikerült... amikor meg mégis, pontosan tizenegy perc múlva arra ébredtem, hogy Gábor, Peti és Tücsi teli tüdőből ordítva járnak körbe-körbe a pályán. Amikor a közelembe értek, öltözködni kezdtem, hogy kimenjek, és betörjem mindegyik orrát, Gáborét duplán, de nagyon fáztam, így csak kiüvöltöttem neki, hogy ha ezek után egy ujjal hozzám mer nyúlni, összetöröm a kezeit, sőt, ha egyáltalán bemászik mellém a sátorba, megfojtom álmában. Komolyan gondoltam, és ő is komolyan vette, mert a raktársátorban aludt. Egy darabig én voltam a szemét, de szartam rá magasból, csak aludni akartam már. Reggel Natasával megbeszéltük, hogy ezt a viselkedést azért büntetni kéne valahogy, és elvonultunk a sörsátorba kupaktanácsot tartani. Igazából vécére és fürdeni, de egyikhez se éreztünk túl sok ingerenciát, bár én a tőle kapott B6 vitaminnak köszönhetően hamar meglátogattam a ToiToi-t. Egyébként rájöttem, hogy ez egyszerű pszicholóigai marketingfogás, amivel az embereket a vécé használatára buzdítják: tojj, tojj! Zseníliás vagyok. :) Mindez után elmentünk zuhanyozni, ismét jót tett a hideg víz, aztán nagy nehezen fölöltöztem, és végre sikerült rábeszélnem a népséget, hogy keressenek egy nyitva tartó boltot (szombat délután egy kis faluban), és hozzanak valamit, amit megsüthetünk (vagy főzhetünk, mert Áronék kölcsönadták a bográcsot). Mivel az ilyen jellegű kajakészleteink igencsak szűkösek voltak, meg hát a srácok vagy találnak boltot, vagy nem alapon Natasával elmentünk kukoricát lopni. A templom előtt raktunk tüzet, főtettünk a vásszert főni, ahogy Csubi mondaná, és vártunk... Gáborék még mindig sehol. Déja vu érzés kapott el, de úgy voltam vele, hogy ha elissza a pénzem, álmában levágom az összes haját. Pár óra múlva visszajött, amikor már javában főtt a májszbitte, kiderült, hogy a kocsmában volt, ugyanis egyik bolt se tartott nyitva. Mentségére legyen szólva, hogy csak egy sört és egy ásványvizet ivott, amit az állapota és a visszajáró pénz összege is alátámasztott. Nem sokkal később megneszeltem, hogy van nyitva bót, úgyhogy leküldtem egy ezressel, hogy hozzon kaját. Úgy is lett: lecsókolbász, krumpli és egy zacskó húszforintos cukorka. Ja, meg az előző tranzittal hozott pár cső kukoricát még, úgyhogy föltettük a következő adagot is. Ja, még tán pénteken hozzánkcsapódott egy kaposvári srác, eleinte gyanús volt ugyan, hogy ül köztünk, és egy szót se szól, de szombat délután, amikor a tűz körül ültünk, rájöttünk, hogy addig jó, míg nem szól... méltó párja lehetne a mi kis Mánsztöresszféjszünknek. Natasa akadt ki tőle a leghamarabb, és fordítva. Amikor ugyanis Nati bement valamiért, srác (mint megtudtuk, Bogár) nem győzte magyarázni, hogy milyen tahó a csaj, meg mittomén. Én csak annyit válaszoltam erre, hogy érdekes módon velem tök rendes, míg Gábor kétszer elsorolta, hogy azokkal ilyen, akiket nem bír. A tagnak nem esett le... mindegy. Pár óra után elhúzott. Közben Natasa hozatott egy haverjával csomó piát, kaját... nagyon rendes volt ő is, meg a pasi aki hozta is... azt mondta, hogy azért, mert ő is volt csóró fesztiválos fiatal. Utána körénkültek a bonyhádiak és teveliek, a fővő kukoricából így lett májszbitte, és így került a főzőlevébe még só, vegeta, bor, konzervdoboz, bot, és vöröshagyma. De azért mindenki megette. Állítólag finom lett. Nem tudom, én a lecsókolbásszal bőven jóllaktam. Sötét este volt már, amikor elhatároztuk, hogy vissza kéne lassan csámborogni, de addig is tök jól elbeszélgettem Dénessel, Gábor féltékeny lett, teljesen ok nélkül. Oké, tény, hogy szombaton nagyon csúnyán viselkedtem vele többször is, tahó voltam, de a tavalyi után ez kijárt neki. Meg hogy a három éjszaka közül megint csak egyet, az elsőt sikerült neki mellettem töltenie. Ahhoz képest, hogy Natasával kitaláltuk, hogy fogkrémmel bekenjük az összes haját, hitlerbajuszt rajzolunk neki, és kezén-lábán lilára festjük a körmeit, még jól járt. Szóval bementünk... elindultunk Annával tarhálni. Ritkán csinálok ilyet, de a hazaúton kívül nem sok pénzünk volt már. Csajszi nem valami rutinos... kb. mindenkinek az orrára kötötte, hogy mire kell az apró, hiába magyaráztam neki, hogy senkinek kurvára semmi köze hozzá, csak megkérdezzük, hogy tudna-e adni egy kis pénzt, és annyi. De nem értette meg... mindegy, összejött egy doboz cigi ára, és az már jó. Hátramentünk sátrakhoz végignézni a fényképeket (amik fönt lesznek majd myvipen is, amint Gábor előkerül és átküldi őket nekem), aztán megint előre... ott volt az a srác, aki tavaly előtt elgázolta szegénykémet... oké, talán ő se volt szent, de könyörgöm, minek kell a töksötét, kivilágítatlan pályán autókázni?! Eleinte nagyon neki akartam menni, de Gábor kötötte az ebet a karóhoz, hogy hagyjam, majd mások. Később a sörsátorban hozzátette, hogy beszt barinőmmel ez az egy közös vonásunk van, hogy mindketten utáljuk a srácot... akkor elszállt a verekedhetnékem, és megmondtam Gábornak, hogy csúnya világ lesz, ha még egyszer az exéhez hasonlít. Amúgy meg... Lőrincről hamar kiderült, hogy tök jó arc. Bocsánatot kért Gábortól, meghívta egy sörre, engem egy boroskólára, és mivel Peti velünk volt, őt is egy sörre, meg hogy pertut igyanak (ez alól csak nehezen tudtam kihúzni magam, valahogy a hátam közepére nem hiányzott a tömény. Ja, amúgy szégyelltem magam nagyon: fizikai erővel akartam lezúzni a srácot (nem egy izomkolosszus), de ő két mondattal elintézett: "te szekszárdi vagy, nem? A volt barátod meg úgy néz ki, mint a Pélyi Barna!" Több se kellett, előreszaladtam. Nem akartam már emlékezni az egészre, de elfelejteni se. Meg aztán bosszantott az egész helyzet, nem kicsit. Na mindegy, visszamentem a többiekhez, és az este hátralevő részében jóléreztem magam. Már világosodott, amikor megadtam magam, és inkább aludni mentem. Persze rámtört a hányinger, és nem sikerült aludni, hányni nem akartam... Natasa adott valami bogyót, ami segített... Gábor valamikor reggel (délelőtt?) került elő, kiabáltunk egymással egy sort, mert bár tény, hogy nem rúgott be, valahogy megint fontosabbak voltak neki a haverjai. Asszem túl sok időt töltünk együtt. Ezen mondjuk könnyen segíthetünk, úgyis van még egy csomó véghez nem vitt tervem a nyárra. Szóval aludtunk valamennyit, dél körül összecuccoltunk, és eljöttünk Lengyelről, az utolsók között. Bonyhádon megkajáltuk Süti csilisbabját (köszi, életet mentett! :), aztán én jöttem haza, Gábor meg irányba került Domboriba. Még nem tudom, hogy él-e egyáltalán, de rossz pénz nem vész el, úgyhogy elő fog kerülni, csak idő kérdése.Mindent összevetve: imádtam Pollent, jobb volt, mint a tavalyi, és már várom a jövő évit! ^^

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Címkék: Pollen pollen rockfesztivál

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr686149423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.