PatkányBlog

Ja, tegnap megvolt a nagy Pittbull-koncert. Vártam már elég jó rendesen, és nem hiába: kurvajól éreztük magunkat! :D Legalábbis én biztosan. Még nyolc előtt elkészültem, átmentem Kistecsóba megvenni a szeszt, aztán vissza lépcsőház elé, vártam Zolit. Oké, jött is, és irányba kerültünk Zug felé. Ott találkoztunk Rizsáékkal, bekevertem a piát, lassan megérkezgettek a többiek is, hát nekiálltunk inni. Gábornak csak a cédéit találtam meg itthon, de később, amikor hát... elég érdekes módon megérkezett, azt mondta, hogy majd legközelebb. Figy, nem fogom őrizgetni őket! Szóval jót buliztunk, jót ittunk, szercsi volt meg lávcsi, bár egy ponton még az elején Zoli rámhozta a frászt: nem iszik, mert vezet. Totál kétségbe voltam esve, de aztán mondta, hogy csak viccelt, vagy mi. Hülye vicc volt! Kibékültünk Dorinával, ami szintén jó, és hogy egyesek milyen szánalmasak voltak, azt... azt szerintem ott mindenki látta (vagy kiszagolta, khm). Viktor kijelentette, hogy nem számítok csajnak, amit tudunk mind már ezer éve, és általában jobban szót értek a srácokkal, csak ez úgy vicces volt, hogy Zoli ott állt mellettem. :) Bent többnyire középtájon álltunk, fotóztam párat, ami fönt van myvipen. Ja, oda meg újraregeltem, szóval ha elfelejtettem volna esetleg valakit bejelölni, tegye meg helyettem! Buli után egyből jöttünk haza Zolival, nem sokkal később Tesóm és Peti is fölértek. Na, akkor kellett volna anyáméknak hazaesni! :D Jó volt vele aludni. Néha ébren voltam, néha nem, néha még álmodtam is. De szeretem. Nem kicsit. Nagyon. Szeretek hozzábújni, szeretem érezni az illatát, szeretem érezni ahogy az arcom az arcához ér, szeretem ahogy megcsókol, ahogy a kezemet fogja, ahogy mosolyog, ahogy beszél: összezárt fogakkal, távolba nézve. Mindig ilyen volt, mindig ezért tartottam különlegesnek. És okos, hihetetlenül okos. Az ember nem nézné ki belőle, de eszméletlen esze van. Egy szó mint száz: imádom, és boldog vagyok vele, boldogabb mint bárki mással bármikor, bárhol. Jó lenne, ha ezúttal tényleg örökké tartana.

Meg lettem nyugtatva. Persze nem tártam föl előtte minden félelmemet és aggályomat, de azt hiszem, értette szavak nélkül is. Ugyanis a sok hülyeség és némi komoly dolog mellett volt egy rövid párbeszédünk tegnap.

Zoli: -Szeretlek.
Én: -Én is szeretlek téged.

Azt hiszem, ebben minden benne van. Minden olyan, mint régen. Csak jobb. Megkérdeztem, végig tudta, hogy szeretem. Viszont jól tettem, hogy vártam szilveszterig. Na mondom, ezt meg én tudtam. Számítás rulez! Azt hiszem, megkomolyodtunk valamilyen szinten, talán felnőttünk egymáshoz. Boldog vagyok vele, elmondhatatlanul boldog. Ránk vár minden csoda, az egész világ, és remélem ezúttal senki és semmi nem állhat közénk. Érdekes, mert ma, amíg szünetben kávéztam, odajött az egyik tanárnő, hogy épp most rakott ki egy papírt a faliújságra, ami Dániát hirdeti, mint lehetséges továbbtanulási célt. Mondta, hogy elsősorban miattam (WTF???) tette ki, és hogy gondolkodjak majd el rajta. Ha ezt egy fél évvel ezelőtt mondja, akkor gond nélkül, de mostmár semmi pénzért. Oké, nem arról van szó, hogy nem mennék, mert tényleg mennék örömmel, de nem fogom Zolit itthagyni. Inkább itt rohadok meg Szekszárdon ha azon múlik, hogy együtt maradjunk. Poén: tűzriadó volt ma a suliban. :D Kijöttek tűzoltók, sünegerek, mentők... kár, hogy az uccsó órám után (na jó, igazából ma volt egy darab órám, de bent maradtam angolon mp4-et tölteni) történt mindez. Abban a teremben füstölt valami, ami mellett a kémiaszertár van (bennfenteseknek: 119). Kivonult mindenki az udvarra, mi páran az utcára. Zsiráffal kitaláltuk, hogy igazából csak az van, hogy mi forradalmat csináltunk, kitört az anarchia, és most a tanárokat nyilvánosan kivégzik... csak mások, hogy ne a mi kezünk legyen sáros. Vártuk, hogy mikor repül levegőbe az iskola, vagy legalább ég porig az egész, de aztán nem lett semmi. Ünneprontás. Még a Teol is alig említi, csak annyit, hogy nem robbant fel a kémiaszertár, csak pletyka volt az egész, minden esetre kiszellőztették (na ja, szerintem harminc év után először). Akárki csinálta, máskor úgy időzítsen, hogy lemaradjunk a dolgozatokról. Na mindegy, talán majd legközelebb. Így is leblokkoltam tegnap, velem ilyen még nem történt. Talán túl sokat vártam, talán túlságosan féltem, hogy mit tudok adni és mit nem. Szar Vicces volt. :)

Valami megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Azt hiszem, a félelem attól, hogy most se fog örökké tartani, most is vége lesz majd egyszer, és hogy talán múltkor is csak a fülem káprázott. Holnap megint találkozunk, igen, remélem addigra megnyugszok. Több, mint négy évet kapott az életemből, én az övéből úgy egy felet. Tudom, hogy a szerelmet nem időben mérik, de azért szerves része. Ennek örömére megosztanám veletek egy általam nagyrabecsült, sajnos személyesen ismeretlen író, nickjén Ásító Sírgödör versét, remélem egyszer majd találkozhatok vele...

Figyeld, hogy lobban el a gyertgya,
Nézd, hogy libben utolsót a láng,
Hazudj ma is valami szépet,
Ne ríkasd meg újra azt a lányt!

Mondd, hogy szereted. Az istenit!
A csillagok tartják az eget,
Hazudj ma is valami szépet,
S ha lelked sír, majd húsod nevet.

Hááát nem vagyok benne teljesen biztos, talán nem hallottam jól, talán nem akarom elhinni, de mintha tegnap este kimondta volna a bűvös szót, amikor egyszer hozzámbújt. Hm. :)

Igen, igen, igen, holnaphoz egy hétre, tehát 16-án a Zugban Pittbull koncert lesz, a rendezvény egy ezresért megtekinthető! Gyertek sokan!!!

Tegnap találkoztunk. Bevallom, tartottam tőle... elvégre volt három napja meggondolni magát, ami alatt sok víz lefolyik a Dunán. De aztán nem volt semmi gáz. Sőt. Mikor már láttam, hogy jó, kidobni talán még nem fog, azon kezdtem el filózni, hogy most is haverként fog-e hozzám viszonyulni, vagy már nem? Aztán hosszú évek után először újra Cicának szólított, amit már jó jelnek tartottam... mintha az a sok idő talán el se telt volna, és mindent ott folytathatnánk, ahol anno abbahagytuk. Tudja, hogy szeretem. Nem mondtam neki, de tudja. Na persze nem nehéz észrevenni... csak ahogy ültem, ő a fejét az ölembe hajtva feküdt, hozzámbújt, rámmosolygott, megpuszilt, vagy csak nézett... hát napomat azt bearanyozta, nem kicsit. :) Kb. háromnegyed hattól hajnali negyed háromig voltunk együtt, elég sokat beszélgettünk, szerencsére van miről, érzem, hogy ez a kapcsolat még különlegesebb lesz, mint az előző (VELE!!!)... ja, kedvencem: megkérdezte, hogy annak idején mit tudott ő adni nekem, hogy ennyire megszerettem (asszem nem ezt a kifejezést használta, de a lényege ez volt, és akkor hirtelen lepergett előttem az összes együtt töltött idő, attól a pillanattól fogva, hogy életemben először messziről megláttam, szóval bocsánat, de nem emlékszem már pontosan hogyan fogalmazott). Mély hallgatás után kinyögtem, hogy nem tudom. Ma járattam ezen az agyam, és a következőkre jutottam: törődést, figyelmet, kedvességet, jókedvet, életörömöt, gondoskodást, hitet, célokat, élni akarást. Nem szólva arról, hogy álomszép szemei vannak, selyemszálú haja, jó vele beszélgetni, úgy mosolyog, hogy a halálból is visszatérnék, ha az lenne az ára, hogy még egyszer láthassam... és úgy csókol, hogy azért meg meghalnék. Szerencsére ugyanaz az alapelve, mint nekem, bár ezt csak ő mondta: búcsúzz úgy, mintha végleg búcsúznál, és szeress úgy, mintha nem lenne holnap. Ebben azért elég sokminden van, nem? Hogy ő szeret-e engem? Nem tudom, passzolok, tényleg. De igazából... én szeretem őt. Éveket vártam rá, és most visszatért. Enyém, velem, nekem. Engem ölel, engem csókol, engem hív, velem van, hát mit rágjam magam azon, hogy szeret-e? Egyébként is azt mondta, hogy aki őt szereti, azt ő is viszont. Jó, úgy legyen. Rábízom. Időt kért, hogy megszokja, hogy valaki szereti. Időm pedig van. Rá mindig.

Egyébként is egész jó napom volt. Az emeltmatek egy óra hosszás se volt (ez az alkalom 90 perc szokott lenni, csak csoportterápiának hívom), egész nap esik a hó, de nincs olyan gecihideg, mint nem is tudom mikor volt. :D Ééés már csak kettőt kell aludni csütörtökig. :)

A harmadik. Most gondolom mindenki olyan címmel posztol, hogy szilveszter, vagy újév, vagy ilyesmik, de nem... blogszülinapom van, a harmadik, köszi mindenkinek aki "felköszöntött", és minden olvasómnak természetesen boldog új évet kívánok! Nos... nekem eddig megvan. Bár a szilveszter viccesen indult... kezdve ott, hogy a busz, amivel fölmentünk a tanyára, a meghirdetettnél húsz perccel korábban indult, így kb. mindenkinek a puszta szerencséjén múlott, hogy elértük... a többieket meg fölnavigáltam telefonnal. Zsiráfékat vártuk Hosszúvölgyben, közben jött Zoli és Tesóm, ők fölvitték a lányokat, mi meg... mi meg gyalogoltunk föl. Zsiriék csak jóval később értek oda, de aztán végülis együtt lett a csapat, hát mit csináljunk? Igyunk, naná. Tesóm kikészített már mindent, mire fölértünk, ezúton is köszi Nigger, ügyi voltál! ^^ Mivel már mindenhol kb. tüzijátékoztak, kitalálta valaki, hogy ha villan a fény, iszunk. Erre Zoli rávágta, hogy fölmegy a kocsihoz, és bekapcsolja az indexet. Na igen, fantázia. :) Hát ittunk. A kora este nagy részét egymást átkarolva töltöttük, de nem mertem előhozni neki a mi-is-legyen-kettőnkkel-témát. Elég sokat beszélgettünk, egymáshoz bújtunk, valahogy mindig egymás közelében voltunk, de elhatároztam, hogy ez az este lesz a döntő: vagy minden, vagy semmi. Aztán persze közben azért iszogattam ezt-azt... boroskólát, jägert, vodkanarancsot, Anita-féle tequilás koktélt, hát az valami isteni volt... szóval ja. Enni nem bírtam, de oda se neki, legalább több jutott másoknak. :D Aztán éjfél körül, talán utána, már összeszedtem a bátorságom, hogy beszéljek Zolival... csak aztán szólt Tesóm, hogy uzsgyi be virslizni. Jogos volt, hát bementem, ott is köszi a segítőknek a közreműködést, és hogy ha jól emélkszem, Csilla vagy Viktor kipaterolt, hogy rám kint vár Zoli... átmentünk egy kb. fél üveg pezsgővel a másik tanya elé, váltottunk pár semleges mondatot, aztán a lényegre tértem, miszerint gondolkodtam azon, amit a múltkor kérdezett, és szerintem egy próbát megérne. Válasza: jó. Szóval, igen, dobpergés: összejöttünk. Újra. Majd' négy év várakozást, taktikázást, türelmet igényelt a dolog, de megérte, ismét egy pár vagyunk! :D Ez a legcsodálatosabb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam! Bár mondjuk már előtte bent a tanyában is álltunk egymás nyakába borulva, nem tudom hogy mennyi ideig, de a könnyeimet alig bírtam visszatartani, boldog voltam, na! Aztán végignéztük Mikola Peti és Solymi táncát, a U can't touch this himnuszra, azt végigröhögtem, megvan videón, akinek kell, szóljon! :D Szóval miután elcsattant a bűvös "első" csók, valahogy megint minden olyan lett, mint régen. Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy megint abba kellett hagyni a szédülésem miatt. Sok hasonlóság volt a tegnap este és az össznépi ivászat között... de oda se neki. :) Szóval úgy éreztem magam, és persze most is, mintha repülnék, mintha az egész világot megkaptam volna, minden kincset, minden boldogságot... ez mindent megért. Ahogy hozzámbújt, ahogy rám mosolygott, ahogy megpuszilta a homlokomat, és ahogy végre nekem se kellett eltitkolnom, hogy mennyire szeretem, hogy nem kellett beérnem másodpercekkel, amíg átkarol, hogy velem volt, fogta a kezem, hogy úgy hajthattam a vállára a fejem, úgy ölelhettem, úgy csókolhattam, hogy közben nem kellett attól tartanom, hogy talán gyanússá válik neki valami. Szabadon szerethetem. Reggel az ottmaradottaknak jeleztük, hogy záróra van, már nagyon el voltunk fáradva mind, aztán hat után valamivel Tesóm és Peti az egyik, mi ketten meg a másik padláson hajtottuk álomra fejünket... hajtottuk volna, ha nem kávéztunk volna annyit. Mondjuk nem is nagyon akartam aludni, kár lett volna egy pillanatot is elvesztegetni abból, hogy mellettem fekszik, hozzámbújva, és később kiderült, hogy ő se tud aludni, hát nekiálltunk beszélgetni. Mikor kifogytunk a szóból, megint megcsókolt... de úgy, mint még soha senki más, mintha az utolsó lenne, amit adhat, és talán mindezt csak bemesélem magamnak, de akkor is csodálatos... nincs hozzá fogható. Aztán sajnos egy időre mégis elalhattam, mert arra kaptam föl a fejem, hogy fölébredtem, és nincs mellettem. Egy pillanatig azt hittem, megszökött, mert meggondolta magát, de aztán visszajött. Kerestem magam mellett, és amikor megfogta a kezem, akkor láttam, hogy az ágy szélén ül... indul haza... de holnap fölhív... na persze, ez hogy indul haza, nem volt olyan egyszerű, mert a kurvanagy sárba csak kapart a kocsi hátsó kereke, és se előre, se hátra... úgyhogy Tesómék legnagyobb örömére hívni kellett Petit, és ketten toltuk a kocsit, amíg nagy nehezen sikerült elindulnia, szegény Peti csupa sár lett, én meg jól eláztam. De nem gond, legalább a reggeli tornánk is le lett tudva. :D Remélem épségben hazaért... és hogy hamar újra láthatom. Később visszafeküdtünk aludni, ki-ki a maga helyére, aztán nem sokkal dél előtt fölkeltem, kitakarítottam, kajáltunk, hazajöttünk, szülőztünk kicsit, és most itt vagyok, írogatok, és már nem félek, hogy mit hoz a holnap.

Ezt elfelejtettem leírni: ma voltunk Tesómmal vásárolgatni, jó volt. :) Kivéve egy pont: New Yorkerben láttam Sex Pistolsos pólót. Igen, a park centeres New Yorkerben. Igen, Sex Pistols, Erzsimama feje, God Save The Queen, meg amit akartok. Ötezer forintért. Azt hittem, a pofám leszakad. A vásárban egy ezresért utánam vágják az ilyet. És ha belegondolok, hogy ilyet hord Zoli is... igaz, neki már kb. azóta megvan, hogy ismerjük egymást, ha nem régebbóta... el se merem mondani neki. :D

Utólag is mindenkinek boldog karácsonyt! Szóltam volna előbb is, csak bazira nem jutottam nethez... most pótlom. :) A karácsonnyal már kezdett igazán a faszom kilenni, egyébként szeretem, de már sok volt a családból meg a rokonságból. Lefárasztott, na.

Szilveszter: délután legkésőbb fél ötkor találkozunk Szekszárdon a helyijáratos buszpályaudvaron, pénzt mindenki hozzon még buszra! Eddigi ottlevők listája: én, Tesóm, Zoli, Gábor, Ági, Illés, Zita, Mogy, Mikola Peti, Palkó Zoli, Juditom, Csilla, Fazekas Viktor, Zil. Ők akik biztosan jönnek. Ha van még kérdés, még föl lehet tenni! :)