PatkányBlog

Asszem kezdek megnyugodni Zoli felől. Az életem többi része totális félelem és káosz (továbbtanulgatás, család, ráadásul annyi lazítási lehetőség sincs kb, mint a francia idegenlégióban), de majd túlleszek rajta. Szekszárdi Zenekarok Fesztiválját várom, remélhetőleg a többi asszonynéppel iszunk majd egy jót, de határozottan nem bánnám, ha Zolit is rá tudnám venni, hogy eljöjjön. Drága olvasóim, ti jösztök? Én mondjuk csak szombatra tervezem, hogy megyek, de az is több, mint a semmi.

Néha fáj, hogy olyan nyersen őszinte. Szerintem fogalma sincs, mi az a kegyes hazugság. Jó, mondja el, mert meghallgatom. De ha megijeszt? Ha olyan érzésem támad, hogy még egyáltalán nem tudott rendet tenni magában? Ilyenkor a szó már kevés. Legjobb az lenne, ha most idebújna hozzám. No, talán majd holnap. Egész nap búvalbaszott voltam, főleg délután, meg most. Tegnap kitaláltuk valahogy, hogy szombaton igyunk. Csak mi ketten. Igazából tökmindegy, csak együtt legyünk. Néha az az érzésem támad, hogy csak mi maradtunk egymásnak, kiégtünk, megöregedtünk, szerettünk, csalódtunk... és most újra együtt vagyunk. Mintha hazamentem volna. Meg talán mintha ő is. Szeret, tudom. Én is szeretem őt. Amikor hozzámbújik, és hosszú percekig egy kurva szót nem szól egyikünk se, csak néha megpusziljuk a másikat, ezzel jelezve, hogy még ébren vagyunk. És van a mély csönd. Ami szinte ordít. Amikor úgy érzem, gondolatban nagyon messze jár. Sóhajt, mintha valami nyomná a lelkét. Nem mindig kérdezek, mert bár úgyis azt mondja, hogy semmi, talán ez az egyetlen kegyes hazugság, amit megenged magának. Nem hülye, tisztában van vele, mi történne, ha őszintén kimondaná, amit akkor gondol. Vagy csak már megint az összeesküvés-elméleteket gyártom. De tegnap óta van egy olyan érzésem, hogy talán nem jogtalanul. De ne legyen igazam. Kicsit ellentmondásos az egész. De ha ˘újra előfordul, akkor fölteszem a kérdést, hogy tényleg akarja-e ezt az egészet. Bár nem tudom, mert nem tanácsos ilyenekkel nyúzni. Tapasztalat. Mondjuk azt kibaszottul bírnám, ha holnap nem lenne semmi gond.

Mostanában egyébként is hülyeségeket álmodok. De úgy mindenről. Kurrrva telihold.

Yesterday I thought he would break up. I don't know why, but I had this feeling in my mind and in my bones. Then at 8 p. m. we met. He kissed me, we went to their's, and all of my problems get away with the wind of the night. We talked a lot about about everything. I really enjoy these conversations! :) He is so clever and knows something about anything. After midnight he felt asleep with his arms around me, and with his head on my shoulder (we lied). It was one of those moments, in which I leave a little part of me. These moments making my life complete, these moments can give me faith, happiness, hope, and these are the answers of the question: isn't life beautiful? Yes, it is! Later he woke up, and told me that he didn't want to sleep, but with me he feels safe, and all his problems get far far away. He never told me this before. Never. But yesterday (today?) he did. There are no words to write down, how I feel now. I'm free, crazy in love, and I wanna shout about happiness! :D

And next friday some of my classmates and I will go to Pécs to visit PMMK. I think I am the only, who really want to study there, but never mind! :D Hookey from school is fun! Anyway, Keri is worse then ever. We could cut the smoke, and in the last month we had no week when somebody needn't call the ambulance. We feel sick there. Keri száksz! :D

Gyerekek, én családot akarok. Társat, gyerekeket. Anyuka szeretnék lenni, hazamenni a lakásomba, főzni a férjemre és a kölykeinkre, esti mesét mondani, reggelit csinálni, baszogatni az utódokat a tanulmányi eredményük miatt... szóval családot, na.

Ja, és azon filózok, hogy lehet új blogot indítok, vagy kitörlöm innen azokat a bejegyzéseket, amik arról szólnak, amiket a saját elmémből is ki akarok törölni. El akarom felejteni azt az időt, úgy érzem, akkor csak kattogtam. Értelem nélkül. És hibáztam, nagyot, de legalább tanultam belőle, változtam miatta, és ez kellett, erre volt jó az a majd' két év. :)

Nincsenek szavak arra, hogy mennyire szeretem. Hogy milyen jó egy hosszú nap után hozzábújni, vagy hogy újra a magaménak tudhatom. Mindamellett az élet zajlik, zajlogat. Még nem mertem itthon bejelenteni, hogy nem mehetek elmelten matekra, mert sík hülye vagyok hozzá. Enyhe agyfasz lesz, ha megtudják, de hát ez van, nem szabad kockáztatni. Asszem Pollack-ra nem is kell az emelt matek... no, utánanézek. Főleg ha megtalálom, mert múltkor úgy elvesztem a felvi.hu-n, hogy egy dél-amerikai dzsungelből könnyebben kiugráltam volna, mint onnan. Ja, kell rajz alkalmassági. Hm, hm, hm. Asszem nézek majd mást is, hátha valahova fölvesznek. :D Hopp, építőmérnökire nem kell ilyen csúnyaság! :D Na mindegy, majd átbeszélem valamelyik délután éccsapámmal a dolgokat. Le vagyok maradva így is, mint a borravaló. Kb. most dől el az életem, meg az elkövetkezendő fél évben, és igen, férfiasan bevallom, be vagyok tojva. Zoli nem érti, hogy miért nem akarok messze menni (Pest, Dánia, stb.), pedig szilveszterkor már mondtam neki. Vajon hogy élné meg, ha messze kerülnék? Szerintem könnyebben, mint én. Nem tudom. Talán nem is akarom tudni. Bárcsak már túllennék az egészen, kezemben a kis papírral, hogy hova vettek föl (mert valahova csak fölvesznek... remélem...), és öröm, boldogság, Zoli, kannásbor. Legközelebb kedden találkozunk, ami jó, csak közben nem tudom, hogy menjek-e egyáltalán holnap suliba, vagy inkább lógjak el vért adni. Az a baj, hogy egyedül semmi kedvem, úgyhogy inkább most még levezeklem a hétfőmet, bemegyek, legalább nem kell igazolás után szaladgálnom. Egyébként hóhért akasztani igen keserédes dolog. Mondhatni szar vicces.

Mi jót csináltatok a hétvégén?

Most jelöltem be (ismét, mert hát ugye újraregeltem júniusban) iwiwen első nagy szerelmemet, akit anno a gimiben ismertem meg, akkor gyűlöltük egymást, illetve hát ja, de aztán alig pár évnek kellett eltelnie, és szinte beszélőviszonyban lettünk. És most nézem, megnősült!!! :D Sok boldogságot neki, meg minden, de kb. ő lett volna a legutolsó, akiből kinéztem volna, hogy valaha ilyesmire adja a fejét. Ezen kajak besírtam most! :D Mármint leesett az állam, szóval meglepődtem, és... hát kibaszottul furcsa. :D Srác 24 éves. Na mindegy. Változnak az emberek. De azért tényleg szeretném tudni, miért is van ez... egy bizonyos kor után, talán 22 évesen. Magyarázat valakinek?

Na, hát ezek lennénk mi. A valóságban asszem nem ilyen vastag a nyakam, legalábbis remélem, de hát szarni rá, csak egészség legyen. :) Íme a mosoly, amibe beleszerettem, amire olyan sokat vártam, és amit már akkor csodálok, amikor csak akarok. Annyi mindent tudnék most írni, de túl nyálas lenne, hát inkább magamban tartom. De egyet még leírok: szeretem, szeretem, szeretem, mindig is szerettem, és mindig szeretni is fogom!

Ja, tegnap megvolt a nagy Pittbull-koncert. Vártam már elég jó rendesen, és nem hiába: kurvajól éreztük magunkat! :D Legalábbis én biztosan. Még nyolc előtt elkészültem, átmentem Kistecsóba megvenni a szeszt, aztán vissza lépcsőház elé, vártam Zolit. Oké, jött is, és irányba kerültünk Zug felé. Ott találkoztunk Rizsáékkal, bekevertem a piát, lassan megérkezgettek a többiek is, hát nekiálltunk inni. Gábornak csak a cédéit találtam meg itthon, de később, amikor hát... elég érdekes módon megérkezett, azt mondta, hogy majd legközelebb. Figy, nem fogom őrizgetni őket! Szóval jót buliztunk, jót ittunk, szercsi volt meg lávcsi, bár egy ponton még az elején Zoli rámhozta a frászt: nem iszik, mert vezet. Totál kétségbe voltam esve, de aztán mondta, hogy csak viccelt, vagy mi. Hülye vicc volt! Kibékültünk Dorinával, ami szintén jó, és hogy egyesek milyen szánalmasak voltak, azt... azt szerintem ott mindenki látta (vagy kiszagolta, khm). Viktor kijelentette, hogy nem számítok csajnak, amit tudunk mind már ezer éve, és általában jobban szót értek a srácokkal, csak ez úgy vicces volt, hogy Zoli ott állt mellettem. :) Bent többnyire középtájon álltunk, fotóztam párat, ami fönt van myvipen. Ja, oda meg újraregeltem, szóval ha elfelejtettem volna esetleg valakit bejelölni, tegye meg helyettem! Buli után egyből jöttünk haza Zolival, nem sokkal később Tesóm és Peti is fölértek. Na, akkor kellett volna anyáméknak hazaesni! :D Jó volt vele aludni. Néha ébren voltam, néha nem, néha még álmodtam is. De szeretem. Nem kicsit. Nagyon. Szeretek hozzábújni, szeretem érezni az illatát, szeretem érezni ahogy az arcom az arcához ér, szeretem ahogy megcsókol, ahogy a kezemet fogja, ahogy mosolyog, ahogy beszél: összezárt fogakkal, távolba nézve. Mindig ilyen volt, mindig ezért tartottam különlegesnek. És okos, hihetetlenül okos. Az ember nem nézné ki belőle, de eszméletlen esze van. Egy szó mint száz: imádom, és boldog vagyok vele, boldogabb mint bárki mással bármikor, bárhol. Jó lenne, ha ezúttal tényleg örökké tartana.

Meg lettem nyugtatva. Persze nem tártam föl előtte minden félelmemet és aggályomat, de azt hiszem, értette szavak nélkül is. Ugyanis a sok hülyeség és némi komoly dolog mellett volt egy rövid párbeszédünk tegnap.

Zoli: -Szeretlek.
Én: -Én is szeretlek téged.

Azt hiszem, ebben minden benne van. Minden olyan, mint régen. Csak jobb. Megkérdeztem, végig tudta, hogy szeretem. Viszont jól tettem, hogy vártam szilveszterig. Na mondom, ezt meg én tudtam. Számítás rulez! Azt hiszem, megkomolyodtunk valamilyen szinten, talán felnőttünk egymáshoz. Boldog vagyok vele, elmondhatatlanul boldog. Ránk vár minden csoda, az egész világ, és remélem ezúttal senki és semmi nem állhat közénk. Érdekes, mert ma, amíg szünetben kávéztam, odajött az egyik tanárnő, hogy épp most rakott ki egy papírt a faliújságra, ami Dániát hirdeti, mint lehetséges továbbtanulási célt. Mondta, hogy elsősorban miattam (WTF???) tette ki, és hogy gondolkodjak majd el rajta. Ha ezt egy fél évvel ezelőtt mondja, akkor gond nélkül, de mostmár semmi pénzért. Oké, nem arról van szó, hogy nem mennék, mert tényleg mennék örömmel, de nem fogom Zolit itthagyni. Inkább itt rohadok meg Szekszárdon ha azon múlik, hogy együtt maradjunk. Poén: tűzriadó volt ma a suliban. :D Kijöttek tűzoltók, sünegerek, mentők... kár, hogy az uccsó órám után (na jó, igazából ma volt egy darab órám, de bent maradtam angolon mp4-et tölteni) történt mindez. Abban a teremben füstölt valami, ami mellett a kémiaszertár van (bennfenteseknek: 119). Kivonult mindenki az udvarra, mi páran az utcára. Zsiráffal kitaláltuk, hogy igazából csak az van, hogy mi forradalmat csináltunk, kitört az anarchia, és most a tanárokat nyilvánosan kivégzik... csak mások, hogy ne a mi kezünk legyen sáros. Vártuk, hogy mikor repül levegőbe az iskola, vagy legalább ég porig az egész, de aztán nem lett semmi. Ünneprontás. Még a Teol is alig említi, csak annyit, hogy nem robbant fel a kémiaszertár, csak pletyka volt az egész, minden esetre kiszellőztették (na ja, szerintem harminc év után először). Akárki csinálta, máskor úgy időzítsen, hogy lemaradjunk a dolgozatokról. Na mindegy, talán majd legközelebb. Így is leblokkoltam tegnap, velem ilyen még nem történt. Talán túl sokat vártam, talán túlságosan féltem, hogy mit tudok adni és mit nem. Szar Vicces volt. :)