Valami megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Azt hiszem, a félelem attól, hogy most se fog örökké tartani, most is vége lesz majd egyszer, és hogy talán múltkor is csak a fülem káprázott. Holnap megint találkozunk, igen, remélem addigra megnyugszok. Több, mint négy évet kapott az életemből, én az övéből úgy egy felet. Tudom, hogy a szerelmet nem időben mérik, de azért szerves része. Ennek örömére megosztanám veletek egy általam nagyrabecsült, sajnos személyesen ismeretlen író, nickjén Ásító Sírgödör versét, remélem egyszer majd találkozhatok vele...
Figyeld, hogy lobban el a gyertgya,
Nézd, hogy libben utolsót a láng,
Hazudj ma is valami szépet,
Ne ríkasd meg újra azt a lányt!
Mondd, hogy szereted. Az istenit!
A csillagok tartják az eget,
Hazudj ma is valami szépet,
S ha lelked sír, majd húsod nevet.