PatkányBlog

Cukkerbogyó képét nézegetve iwiw-en (megtaláltam myvipen is! ^^) most tudatosult bennem igazán, hogy vége a középiskolának. Nyolc év után végre továbblépek, vagy meló, vagy fősuli. Tegnap azon filóztam, hogy ha anyámék nem tolnák annyira ezt a továbbtanulás-témát, inkább elmennék dolgozni, hogy önálló életet kezdjek. Na, de lényeg hogy véget ér a Keri öt éve. Nem lesz több kávéautomata-támasztás, folyosó zöldövezetté alakítása, sutyiban cigizés, jóvammána, Cukkerbogyó/Carlos bámulása szünetekben, üvegesvárás az aulában (tegnapelőtt voltak csinálni a tesitermet... hihetetlen... kiteszem a lábam, és jönnek!) és reggelente, mint menetrend szerinti Zoli... Gergő se akasztja le többé a Rozi láncát, nem csöngetek a portára kapunyitásért, nem fognak baszogatni a késéseimért, Emese se üzen, hogy a 006-os teremnél van, Marika néninek meg még mindig lógok valami kaja árával. Morbid dolog, de mindez hiányozni fog. Annak ellenére, hogy eleinte mennyire gyűlöltem, és vissza akartam menni a gimibe. Persze az is hiányzik, de ide is elég sok dolog köt, meg sokmindent átéltem és megtanultam itt (olyanokat, amik az életben hasznosíthatóak, szóval nem a tananyagra gondolok, nem kell félni). Valamiért biztos pontot jelentett az életemben, szerettem középiskolásnak lenni. Most kissé üres minden, túl sok a szabadidőm, szóval furcsa. Nem sírom lucskosra a párnámat a Keri után, de még szoknom kell, hogy nem az életem része.

Jó volt ez a hétvége, több ilyen kéne. :) Főleg a péntek. Zolival Promiban találkoztunk, rajtunk kívül senki nem volt kint (épp azért választottam a parkot randihelyül). Látszott rajta, hogy jó kedve van, aminek külön örültem... tündéri, amikor föl van dobva. Olyan fél tíz körül kimentünk Tecsóba, mert valami játékhoz nem volt valami program. Ott kiderült, hogy a gépén kell valamit bütykölni, hát kijöttünk... aztán kitalálta, hogy főzzünk csilisbabot. Oké, vissza Tecsó, megvettük a hozzávalókat, elindultunk műhely felé... az ám, a kenyeret meg elfelejtettük. Mivel ez Szekszárd még mindig, ezért uzsgyi vissza Tecsó harmadszorra is. Na, aztán végülis minden simán ment. Istenien főz. :) Kaja után csomó hülyeségről dumáltunk, és úgy bújt hozzám, és úgy ölelt, hogy legszívesebben megmondtam volna neki, hogy nem érdekel hogy mi lesz, mi volt, hogy mit szól az egészhez, de én most őt férjül veszem. Na persze szombatra már beteg lettem (na jó, náthás, de nekem az bőven elég, taknyom-nyálam egybefolyik) és fáradt, mert csomó dolgom volt. Este azért fölmentünk Tekébe, jöttek a jó arcok, még Tanti is benézett, aminek külön örültem. Többször is gyere, hallod-e! :D Aztán ki tudja miért, befordultam. De teljesen, egy-két perc leforgása alatt sírva tudtam volna fakadni. Csak úgy. Fájt a fejem, csípte a szemem a füst, minden bajom volt, egyedül akartam lenni egy kicsit, csöndben, hidegben. Kimentem, rágyújtottam, próbáltam megnyugtatni magam, hogy nincs semmi gond, és akkor Zoli kijött utánam. Kérdezte, hogy biztos minden rendben van-e, mondtam hogy persze, csak fáj a fejem. Nem akartam közölni vele az igazat, hogy még a mai napig is rámtör olykor a rettegés, hogy egyik percről a másikra elveszítem. Viszont láttam az aggodalmat a szemében, és ez olyan jólesett, mintha az angyalok emeltek volna föl a csillagok közé... úgy csillogtak az ő szemei is... és ő maga is olyan volt, mint egy angyal... hamarosan elindultunk haza, mert időközben ő is szarul lett. Holnap meg megyek fogorvoshoz. Semmi kedvem hozzá. Meg tanulnom is kéne... napi fél órát kb. tanulgatok is fizikát, de ehh... oktatásiak is küldhetnék már a papírt, hogy regisztrálták-e a jelentkezésemet... kedves velem éretlenségizők, ti kaptatok már papírt? És hogy készülgettek eme nemes eseményre? Féltek? Leszarjátok? Kíváncsi vagyok, ti hogyan csináljátok, illetve aki már túlesett rajta valamikor, hogyan csinálta. :)

Azt hiszem, ez most hosszú lesz. De lehet, hogy nem. Most egyelőre csak írni akarok, összefoglalni az elmúlt napokat, heteket, hónapokat, éveket, meg úgy mindent, amit életemnek nevezek. Nincs semmi baj, csak rendet kell tennem magamban. Annyi a lényeg, hogy körülöttem mindenki változik, és persze én is változok, mert mind változunk. Csak a napokban elgondolkodtam azon, hogy honnan jöttem, hol vagyok most, és hova tartok? A május összezavar. Valamelyik este nyitott ablaknál aludtam, és megmondom őszintén, nagyon jó volt. Virágillatú volt az egész város, langyos idő volt, kis párával, olyan volt, mintha megint kisgyerek lettem volna. Akarva vagy akaratlanul is csomószor eszembe jut, hogy mi lenne, ha nem így történt volna sokminden? Ha nem rúgatom ki magam a gimiből, ha nem jövök össze másodszorra Zolival, ha nem ismerem meg a Keriben azokat az embereket, akiket, ha nem békülök ki Izussal, ha nem kezdek el lejárni Promiba, ha nem nyígok Zoli után évekig, ha nem ismerem meg Gábort, ha nem hagyom el Zoliért (brrr!), és végül, ha szilveszterkor nem jöttem volna össze Zolival harmadszorra is. Mennyi minden máshogy alakult volna... most, hogy itt az érettségi, hiába van csomó szabad órám, valahogy mégsincs elég időm magamra, mert egyfolytában aludni akarok. Fáradt vagyok. Hogy mitől, azt nem tudom. Szar nézni, ahogy körülöttem csúsznak le az emberek, vagy (ez a ritkább eset) olyan magasra jutnak, hogy már nem látnak le a többiekre. De maradjunk most inkább az első résznél. Utcára kerülnek, semmit nem csinálnak, csak isznak, ha összelejmolnak egy kis pénzt, akkor azon is inkább szeszt vesznek mint kaját, ha kell, ha nem. Az ilyeneket sose tudtam megérteni. Oké, nekem is van valamiféle fontossági sorrend. Például ha éhes vagyok és cigim sincs, bocs, de inkább cigit veszek. Aztán a kaja, aztán valami inni, ha kell, és ha buli van, akkor pia. De mindegy. Nem értem őket, hogy hogyan tudnak így élni, egyik napról a másikra. Vagy csak kevesen vagyunk, akik előre tervezünk már évekkel? Lényeg hogy ezektől szeretném magam távol tartani, és ha le is megyek parkba, inkább fönt ülök a szikláknál egyedül, minthogy lemenjek. Amúgy is jó ott merengeni. Amíg vártam, mindig azt szerettem volna, hogy egyszer majd ott legyek, és ne várjak, hanem magamban örömmel nyugtázzam, hogy már nem kell várnom, itt van. És sikerült. Néha még most sem tudom elhinni. Kurvahosszú négy év volt. Tegnap úgy bújt hozzám, hogy ott akartam maradni örökkön örökké, el akartam merülni abban a kis időben, otthagyni magam, vele. Kis kákabélűkém. :) Lehet, hogy le fogja vágatni a haját. Ezen azért rémültem meg, mert igazából nem is tudom pontosan, hogy mennyire hosszú. Nagyjából a háta közepéig érhet, de mindig össze van kötve. Megvan! Ezt (is) kérem tőle szülinapomra, hogy amíg velem van, hagyja kibontva. Azt a csodálatos, selyemszálú haja... akkor volt a leggyöngyörűbb, amikor kb. csak a nyakáig ért. Hosszú, vékony nyaka van, ha egyszer a tökéletes férfit kifaraghatnám márványból, ő lenne a modellem. A márvány úgyse beszél. Nem bánt meg az őszinteségével, nem sóhajt nagyokat. Igaz, hogy nem is mondja, hogy szeret, és hogy szüksége van rám. Csak egy hideg kődarab. Zoli minden, csak nem az. Érdekes, de valahogy mintha kiürülnének a gondolataim, amikor vele vagyok. Néha valami zene szól odabent, néha csak a csönd, néha aggódás, néha valami nem is tudom mi, amit leginkább a hullámzáshoz tudnék hasonlítani. Jövő pénteken meg Pittbull lesz Bonyhádon. Elvileg megyünk. Kíváncsian várom már, csomó bonyhádi van, akikkel ezer éve nem találkoztam, és már hiányoznak. :) Pollenre is remélem hogy sokan jöttök. Iwiw-en azt olvastam, hogy a háromnapos jegy ötezer lesz, az egynapos kettő, és a várható zenekarok: PiCsa, Rómeó Vérzik, Dalriada, Road, meg még nem tudom mik (szar az iwiw, és nem tudom megnézni). De elvileg az oldalukon jövhéten fönt lesz a program. Őszintén annyira nem dobok hátast tőle, de PiCsa meg Rómeó miatt már érdemes elmenni, na meg hát ugye a társaság... ja, meg lesz Foshiány és Pokolgép. Ebből lehet hogy sörsátor lesz, már csak azért is, mert Zolival soha de soha nem akarok Pokolgép koncerten lenni (lásd 2007. februári eset). Na mindegy, majd lesz valahogy. Remélem sokan jöttök, és oltári nagy buli lesz, mert enélkül nekem nem is nyár a nyár, és szarok a rokkkmaratonra meg az ilyen drága, burzsoá rongyrázó köcsögkicsapongásokra, nekem Pollen kell!!! Meg ti, minél többen. :) Legyen megint karácsonyfa, PujáróPörkölt, szalonnasütés, üvöltözés, sörözés-vodkázás-kukoricalopás, meg minden ami kell a Pollenhez. Ehh, most meg tanulnom kéne, de nem visz rá a szentlélek. Tesóm oszálykirándul, a hétvégém úgy néz ki, hogy elbaszva... bár Zolival tegnap beszéltük, hogy illő lenne együtt aludnunk, mert a múlt hétvégén nem jött össze. De vagy az lesz most, hogy náluk, vagy nem tudom. Igazság szerint bárhol elalszok vele, ha azon múlik, hogy együtt lehessünk. Világgá akarok menni vele. Magam mögött hagynám a süllyedő várost, a mocskot, kézenfognám és elvinném olyan messzire, amennyire csak lehet, hogy egyikünk se lássa többé a romlást. Hm. Holnap föl akarok menni a kilátóra. Szerintem magammal viszem az egyik sört a hűtőből, és megünneplem, hogy igazából eddig mindent sikerült elérnem, amit a 2010-es áprilisra terveztem. Na meg mert már meginnék egy hideg sört. :) Egyébként hülyeséget álmodtam. De már napok óta hülyeséget álmodok. Valamelyik este például azt, hogy valahol voltunk bulizni, Gábor nagyon berúgott, és én vígasztaltam szegény Ágit. A legutóbbi valami olyasmi volt, hogy szüreteltünk, de a szőlőnk totál máshol volt, hogy létezik-e az a hely, nem tudom, de egyszer majd megkeresem. Szóval mentem egy vödörrel, és jött Gábor is, aztán szóltam neki, hogy inkább ne, mert nem tud nálunk aludni. Kérdem én, mi a tosz? Oké, hogy le akartam rázni, de hagyja má' az álmaimat! :D Zoli persze már ott volt. Aztán valahogy a suliba keveredtem, a 106-os terembe, ahol éppen magyaróra vol, és a tanár feketére festtette a nyelvét, és azzal hülyült valamit. Én ezt nagyon bizarrnak tartottam, és kikéretőztem vécére. A folyosón Zoli lézengett, valahogy a haja más volt (kopaszodott?), és mondta, hogy azért, mert levágatta. Átöleltem, elindultunk, hogy az aulában leüljünk, és fölébredtem. Legalábbis valami ilyesmire emlékszem.
Szóval Pollen? Jöttök? :)

Túlestem hát a töri írásbelin is. Még nincsenek fönt a neten a megoldások, de közel se volt olyan nehéz, mint vártam. Mindkét világháború kimaradt belőle, ami jó, mert én egyiket se tudom. :) Na, közben Moncsi most küldte a linket msn-en, hogy már föltették netre a javítókulcsot. Majd mindjárt meg is nézem. Egy biztos: jobb lesz, mint a tegnapi matek. Száradjon le a hímtagja annak, aki azt kitalálta! Tuti, hogy valami országos stréber volt már ivarsejt kora óta! Bassza meg. Na mindegy. Most nekem 18-ig nyugocccság van. 14-én meg Pittbull Bonyhádon. Arra kéne menni. Ma elvileg találkozok Zolival. Már hiányzik, nagyon. Bár nem tudom mi lesz, mert vagy az érettségi miatt, vagy én nem tudom, de egyfolytában nyűgös vagyok. Vár rám egy sör a hűtőben, de még korainak tartom meginni.

...

 Na, megnéztem, elvileg nem hibáztam sokat. Ha a tanár is úgy pontozza az esszéimet (honfoglalás-kori magyar társadalom, ókori görög hitvilág, magyar rendszerváltás), akkor olyan négyes körül leszek. Na meg majd a szóbeli. Szorícccsatok, én is szorítok nektek! ^^

Igen, igen, igen, IDÉN IS LESZ POLLEN!!! :D:D:D:D:D:D:D

www.pollenrockfesztival.hu

No gyermekeim, holnaptól tehát sok sikert mindenkinek, aki szakmunkásvizsgát tesz, vagy leérettségizik. Főleg az ismerőseimnek, barátaimnak, egye-bassza: az osztályomnak is egy kalappal! Tehát ügyesek legyetek, legyünk! :)

Gyerekek, megdőlt a rekordunk! :D Most vagyunk együtt a leghosszabb ideje! Tegnap szegénykém eléggé be volt fordulva, de aztán végülis fölmentünk Tekébe, ahol már javult a hangulata, meg én is tök jól elvoltam. Az egész hetes búvalbaszottság után már jólesett... meg az is, hogy odabújt hozzám, meg úgy minden... ilyen alkalmakkor hiszem el, hogy szeret. Viszont ma már tényleg meg fogom kérdezni tőle, hogy boldog-e velem. Tegnap nem akartam még tetézni ezzel is a baját.
Ja, meg elballagtam. Végre. Hétfőn nyolc év középiskola után nekiugrok az érettlenséginek. Nem félek tőle. Még nem. Csak utálom a fehér blúzt (nekünk nem matróz kell), és a magassarkút, és az ilyen kötött dolgokat, mint ez az egész érettségizősdi. Úgy értem, ha már nem azt írod a lapra, hogy tisztázat, hanem hogy piszkozat, nem adható pont, meg egyéb ilyen szarságok... rühellem az ilyesmiket. Na mindegy, majd lesz valahogy. Egyébként meg sok sikert minden szakmunkásnak, aki most vizsgázik (szegénykéim, rólatok mindig elfelejtkeznek, míg az érecccségizőket agyonajnározzák), és egye-bassza, a többi éretlenségizőnek is! :)

Gyerekek, illlyen kurvajó vagyok! :D

No, be lettem mutatva Zoli családjának. Tiszta aranyosak! :) Nem olyanok, mint az enyémek... együtt esznek, hülyülnek, megbeszélik a dolgaikat... amikor őket néztem, elgondolkodtam, hogy mi itthon sokszor mennyire elmegyünk egymás mellett. Oké, hozzászoktam, így jó, de azért egyszer azt is kipróbálnám. Minden esetre örültem, hogy akkor, arra a vacsira a része lettem. Tegnap meg szerenádoztunk. Először fölmentünk az ofőhöz, aki a vártnál is sokkal jobban örült nekünk... megértem, kb. ez volt a két év alatt a legelső alkalom, amikor az osztály nagy része valamiben egyetértett, és egyszerre csináltunk valamit. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, nótáztunk... imádtam, na. :) Aztán jött a matektanár, na, ott már nem volt lakodalom, de oda se neki, mert azt követően kimentünk Promiba, és ittunk. Mivel erre nem nagyon számoltam, még délután fölhívtam Zolit, hogy hamar le fogjuk tudni a szerenádot, szóval ha gondolja, találkozhatunk este. Fél kilenc körül be is ért, és örültem neki, hogy ott volt. A gond az, hogy relatíve őszintére ittam magam - már megint. De mások is! Reni a szexuális életével traktált minket, Császárnő oszotta a hülyeséget (mesterien ért hozzá, imádom ezt a nőt!), mindenki megdinkult kicsit, és tudjátok mit? Most éreztem magam a legjobban az osztályommal. Mikor már majdnem mindenki hazament, mi is hazavittük Gabit (osztálytársam, Zolinak meg rokona), aztán még előttünk dumáltunk egy sort. Magamban elmondtam egy halk imát, hogy még ne kanyarodjon felénk, még menjünk el valahova messze, akárhova, csak még ne vigyen haza, még vele akarok lenni, és nem érdekel a holnap, még nem... de aztán persze pár percen belül leparkolt előttünk. Viszont megjegyezte, hogy reméli, hogy nem sietek. Szóba jött, hogy én őt biztosan nagyon szeretem, ha minden hülyesége ellenére vele maradok. Én meg kiböktem, hogy négy évet vártam rá, nem fogom ilyen könnyen elengedni. Érdekes, mert olyan témára tapintott rá, amiről csak Tesómnak beszéltem, hogy nem tudom, meddig bírom még ezt. Gondolatolvasó. Persze nem akarok otthagyni, tényleg szeretem. Csak vasárnap egész nap élni se volt kedvem. Ma is találkozunk, azt mondta, hogy tovább bent marad. Hát... kíváncsi vagyok. Igazából egész délelőtt (dekurvamásnaposvagyokmégmostis!) azon filóztam, hogy fordított helyzetben vajon ő ezért elhagyna engem? Azt hiszem, földobom majd neki a témát, és megkérdezem. Ja, a szívcsalódásom: tudjátok, van a dombtető, ahova már írtam, hogy időnként fölmegyek, és onnan látni Sióagárdot... árulás történt, az nem is Sióagárd!!! :( Összeomlott a hat éves légváram! Nincs igazság. Na mindegy. Szóval mindjárt április harminc, és úgy néz ki, megdöntjük a rekordot. Csak kíváncsiságból, de szeretném tudni, hogy egyszer nekem is megkérné-e a kezem? Miért érzem úgy, hogy nem?