PatkányBlog

Kurvajó volt, csak épp a régi Promisokhoz nem volt sok köze. :D Zolival kellemesen őszintére ittuk magunkat, öröm vót meg bódottá, némi fail... Zolival összebújva ültünk, srác megkérdezett engem, hogy miért lett vége Gáborral anno, Virág meg leosztotta Zolinak, hogy reméli nem csinálja meg velem újra, amit anno, mert azt követően évekig sírtam utána. Vicces volt. :D A húsvét elég békésen telt, igazság szerint ma is jó a kedvem, csak hát épp egy hétig kb. nomád életmódot folytatunk, szóval netezni valszeg csak a suliból tudok majd, ahogy most is. Azért elvagyok. Rájöttem, hogy hiányzik a régi bagázs, valahol még Gábor is, azért jó volt vele dumálni. Ezt nem félreérteni! Zoli mondta, hogy lehet hogy nyáron se tud kimenni Németországba, ennek nem tudom, hogy örüljek-e, mert annál tovább marad velem, viszont azt is mondta, hogy velem akarja leélni az életét, és ezt meg kell alapoznia, szóval félre kéne tennie annyit, hogy idézem: "tisztességesen tudjunk élni". Hm... én meg bármit megadnék és túlvészelnék, hogy vele éljek, akár tisztességesen, akár tisztességtelenül. :)

Holnap meg lesz ejtve a régi Promis találkozó. Kíváncsian várom. De komolyan. Már eléggé rákészültem... egyébként sok titkot megtudtam ma. Illetve annyira nem is az, hogy sokat... csak inkább fontosat. Hogy mik mennek az emberek háta mögött. Kezdem úgy érezni, hogy mindenki dilis, csak én vagyok helikopter. Na mindegy. Az embereknek eddig elrejtett tulajdonságai most napvilágra bújnak, amiket eddig is ismertem, megerősödtek. Sajnos, többnyire negatív irányba. De ma legalább pár osztálytársam megdícsérte a kreativitásom. Cetlit akartunk ragasztani egy agyonművelt csaj hátára, amihez én adtam a föliratot: "kisfröccsért szopok, bő nyállal + mélytorok". Hogy aztán végülis föltették-e, azt nem tudom. Na mindegy, ártó szándék megvolt. :) Meg volt egy tűzriadópróba is, váltig hajtogattam, hogy csak áprilisi tréfa. Elég szarul jött ki, mert akkor szántam rá magam, hogy na egye-bassza, megírom a matekházit. De csak a kávémat tudtam meginni, azt is kint az udvaron. No de ennyi gond legyen! Remélem, holnap azért mégsem lesz klikkesedés, és sokan eljönnek az igazán régi Promisok közül is. Zoli meg én ott leszünk. :)

No kérem, ez a kép tegnap készült rólunk Kun jóvoltából. A mosoly őszinte, és szeretem, szeretem, szeretem, mindig is szerettem, és mindig szeretni is fogom!

Ha elolvasom a Hetedik eclogát, mindig befordulok, pedig imádom azt a verset. De most a Magyarország történetéken főcímzenéjét hallgatom, és ez viszont fölvidít. Cikáznak a fejemben a képek a tegnapról, és még a fizika beadandót is viszonylagos jókedvvel írtam meg. Jó, a felét... a másikat holnap lemásolom valakiről. Most akarok fölmenni a dombtetőre, oda, ahova minden tavasszal föl akarok menni, és világgá kiabálni, hogy boldog vagyok. Legalábbis idén tavasszal ezt kiabálnám. Akármi is történik az emberek egy részével, mi itt maradunk egymásnak. És persze a barátaim, barátaink, akikre még lehet számítani, akármi is is van. Előttünk a jövő, mind fiatalok vagyunk még, és az ilyen pillanatokban hiszem azt, hogy örökké tart minden, soha nem lesz vége az életnek, nekünk, értünk forog a Föld, a sorsunk a kezünkben van, a bajt is átvészeljük mindannyian, mert segítjük egymást. Tudom, ha kimegy, akkor se maradok egyedül. Legalább több időm lesz a tanulmányaimra figyelni. Talán kicsit a fejem lágya is benől végre. Bár azt nem tudom, hogy akarom-e... de akkor is... úgy szeret, úgy ölel, mint abban a nótában, amit az összejövésünk után tettem föl ide. Érdekes módon nem félek az érettségitől. Pedig nem tanulom rá halálra magam. Ja, és azt álmodtam, hogy Szigeten verekedtem Chopperrel, miközben Zoli meg Gábor kint beszélgettek, de aztán igazából valami cicabunyó-szerűség lett az egészből. Áh... írjatok valami érdekeset! :D

Tegnap este jobb dolgunk nem lévén, Tesómmal és Izussal fölmentünk Tekébe. Iszonyatosan nagy punnyadás volt, egy sört kölletlenül megittunk, aztán kb. néztük egymást. Közben úgy volt, hogy Zoli fél tíz körül ér be. Tízkor ébresztettem, de azt mondta, bejön. Oké, mi addig kimentünk parkba, szerencsére rajtunk kívül senki nem volt kint. Érdekes módon ahogy kiléptünk Tekéből, elkezdtük hallgatni a Nyuszu által átküldött My boy lollipop című nótát, és kb. inkább letáncoltunk Promiba, mintsem lesétáltunk. Jó volt. :) Aztán kitaláltuk, hogy igyuk meg a dugipálinkámat, amit itthon a szekrényben rejtegettem, mézesbodza ízű. Oké, közben leért Zoli, aztán így négyen fölugrottunk hozzánk a szeszért, aztán gondoltuk benézünk Zugba, hátha van ott valami élet. Volt is, találkoztunk Régi Promisokkal, mondtuk nekik, hogy kéne segíteni elpusztítani egy kis innivalót, fönt leszünk Tekében. Oké, fél vagy egy óra múlva jönnek. Kiültünk kicsit a sétálóutcára alapozni, kiderült, hogy akármit is tesznek ebbe a Fütyülősbe, nagyon finom, csak épp semmi hatása nincs. Mikor már tényleg fogyni kezdett a lötty, visszamentünk Tekébe. Később föltaláltak a Régi Promisok is, de igazából a fejünkre se szartak, ami úgy rosszul esett, főleg Zolinak, de akkor még kb. nem is volt semmi. Úgy ahogy elvoltunk, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy Régi Promisok cihelődnek, mentek haza, egyikük még oda is jött az asztalunkhoz egy másik sráctól elköszönni, de nekünk egyikük még csak oda se intett. Négyen kb. full letaglózva ültünk, és nem hittük el, hogy pár év alatt ennyit változik az ember, ilyen szinten fennhordja az orrát, hogy akik régen még elválaszthatatlan barátok voltak, most már oda se köszönnek egymásnak. Mi hárman lányok csak simán bunkóságnak tartottuk, de Zoli tényleg nem értette, hogy ezt miért. Na mindegy, nem sokra rá Iza és Tesóm is elindultak haza, Zoli kissé rámhozta a frászt a boldog vagyok-e vele kérdéssel, de mondtam, hogy olyannak szeretem, amilyen, és ennyi. Igazából ettől a Régi Promis failtől eltekintve nagyon jól éreztem magam. Szeretve, azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés. Egyébként Régi Promisok közül egy volt, aki legalább később odajött hozzánk, és ez is több volt, mint a semmi. Olyan négy körül Zolival elindultunk hozzánk. Itthon már csak ledőltünk, és aludtunk fél kettőig. Egyszer valamikor fél nyolc körül fölébredt, hogy föl kéne kelni, de aztán ez addig is tartott kb. Szeretek vele aludni. Igazából mindent szeretek, ami hozzá kapcsolódik. Viszont mostmár elkezdtem tartani kissé ettől a régi promis találkozótól. Rájöttünk, hogy kurvanagy klikkesedések lesznek, és a régi időkkel ellentétben, amikor még 30-40 ember ült egy körben, most maximum 5 fős csoportokra bontva lesz az egész, és mindenki csak azokkal fog dumálni, akikkel amúgy is szokott. Szóval lényegében úgy érzem, adunk a szarnak egy pofont. De ennyi gond legyen, mi legalább megpróbáltuk, úgy érzem, nem mi voltunk a tahók.

Szembelépcsőházban most tört ki a bejárati ajtó üvege. Hm. Most megint lógjak kint az erkélyen, mint a régi szép időkben, hogy lássam az Angyalarcú üvegesfiút? :) Bár... tegnap este fölhívott csak azért, mert hallani akarta a hangomat. Tiszta jólesett... még soha senki nem hívott föl ezért. :) Ma jó kedvem van.

Vészesen közeleg a születésnapom. Már csak két hónap van vissza. Kíváncsi vagyok, mit kapok Zolitól (ezúttal bírnám, ha együtt vészelnénk át a szülinapjainkat). Tegnap azt mondta, első lámpát a Rozira. Eszembe jutott erről pár dolog, ami talán hasznos lehet, ha a kedveseteknek ajándékot adtok. A szeptemberi szabályokhoz hasonlóak ezek is. Pár dolog, amit soha ne mondjatok.

Fiúk adják lánynak:

Parfümnél: gondoltam tetszeni fog, a légfrissítődnek is ilyen illata van a kocsidban.
Csokinál: látszik, hogy szereted.
Fehérneműnél (vagy bármilyen ruhánál): megvan a blokk, ha kicsi vagy szűk, kicserélem nagyobbra.
Virágnál: a rózsa ilyenkor nagyon drága, ezért kapsz árvácskát.
Ékszernél: a volt barátnőmnek is ez tetszett a legjobban.
Ha moziba viszed: már csak erre a Steven Seagal filmre volt jegy.
Kozmetikum: ez majd eltűnteti a szarkalábaidat/narancsbőrödet/pattanásaidat.
Dísztárgynál: néha porold majd le
Könyv: én már a múlt héten elolvastam, óriási sztori!

Lányok adják fiúnak:

Parfümnél: egy homokos haverom szerint ez a legjobb férfiillat!
Italnál: tudom, hogy a whisky-t szereted, de most csak Koccintósra volt pénzem.
Ruhánál: már untam azokat a göncöket, amiket anyád aggat rád.
Ékszernél: mielőtt megkérdeznéd, szerintem nem buzis.
Áthancúrozott éjszaka után: szerinted kövér vagyok?
Cigarettatárcánál: szerencsére sikerült az exem nevét kigravíroztatni belőle.
Ha főzöl neki: ja, hagyma és csirke nem volt, úgyhogy citrommal és löncshússal rögtönöztem.
Kitakarítasz nála: a pornóújságjaidat meg kidobtam. Itt vagyok neked én.

Ezentúl megpróbálok kevesebb hülyeséget írni. Végülis a magánéletemet le tudom rendezni a kis rajzos füzetkémbe, meg még ide-oda. Őszintén szólva kurvára fontolgatom, hogy felhagyok (legalábbis egy időre) a blogolással. Úgy egyébként nagy vonalakban minden oké. Suli megy, családot még viselem, barátok elvannak, ellenségek is, Zolival is minden változatlan. Hamarosan Eger után IV-et fogunk írni Izával. Ez egy régi szakmunkásverseny miatt van, ami életünk egyik legjobb és legtöbbet emlegetett eseménye a mai napig. És most szerdán és csütörtökön lesz az évfordulója annak a sok mászkálásnak, az ittasan vezető tanaraknak, a nimfós srácnak, Punknak, a létező legromantikusabb búcsúnak, a hányáson csúszkáló srác kiröhögésének, a vécére meneküléseknek, és annak a rengeteg nevetésnek. Azért a másfél nap plusz egy éjszakáért megérte szakmunkástanulónak lenni annyi évig. Na mindegy. Hétvégén be kéne rúgni ennek tiszteletére, de ha Zoli is ott lesz, akkor nem. Az nem járja, hogy én döntöm magamba a szeszt, ő meg egy kortyot se, mert vezet, vagy alig valamennyit, mert egyébként se egy nagy piás. Arról nem is szólva, hogy ha nekiállna dőlni belőlem a szó Egerrel kapcsolatban, talán kikotyognék olyan dolgokat is, amit pedig nem kéne. Na mindegy.

Ja, és akikre vonatkozik: kéretik nem elfejelteni az április másodikai régi Promis találkozó! Amint lesznek részletek, közlöm őket!

Édesszüléim leléptek három napra, szóval most viszonylag pihi meg lazulás van. A labit már kitakarítottam, csak a lakás van vissza. Ja, és megyek Kárpátiára, Zoli jóvoltából. Holnap ő az én jóvoltomból jön Zugba azokra a hogyhívjákokra. Már várom mindkettőt, ideje volna már bulizni! Az elmúlt hetekben, talán hónapokban kissé elvágtam magam a külvilágtól, ami talán bizonyos szempontokból nem is gond, hiszen mostanában valahogy nagyon megszaporodtak a titkok, és néha már tényleg úgy éreztem, mintha a Lila Akác közben kotkodácsoltam volna a többi tyúkkal. Viszont ami jó: Zoli azt mondta, hogy ha ki is megy külföldre, nagy valószínűséggel csak a nyáron, és még ez se biztos (mármint hogy kimegy). Nem tudom, hogy hosszú távon melyik a jobb: mert ott kint tényleg meg tudná alapozni a jövőjét, viszont a jó ég tudja, hogy velünk mi lenne. Ha nem megy ki, akkor tutibiztos, hogy együtt maradunk, gondolom idővel összeköltözünk, meg ilyesmik (tervezni azt kurvára tudunk), csak hát akkor gyakorlatilag a nulláról indulunk. Igazából ha velem van, bármire képes vagyok, szóval szívesen elmegyek dolgozni suli mellett, ha lesz rá mód, ha azon múlik, hogy együtt lehessünk. Ja, közleményem is van: április másodikára (ez egy pénteki nap) régi Promis találkozó van szervezve! Szóval aki régi Promis(nak érzi magát), azt szeretettel meg szesszel várjuk asszonyostul-emberestül! További részletekért Varga Virágot kell kérdezni, vagy ha még megtudok valamit, kiírom ide vagy iwiw-re! Hehh, most jutott eszembe, hogy tegnap voltam Pakson megnézni az atomerőművet. Kurvára nem hozott lázba... a látogatóközpont még egész jó volt, de a tényleges erőmű azzal a rengeteg, villanyfénnyel megvilágított csővel, a böhömnagy turbinákkal és mindenféle vasszerkezettel számomra dögunalmas volt. A végére ráadásul elég éhes is lettem, alig vártam, hogy hazaérjek. Itthon Iza azzal fogadott, hogy Csubi szakított vele, bár elég természetellenes volt a dolog, Csubi ugyanis szemtől szembe megmondta neki. Ez nem rá vall, khm. Amikor mi "jártunk", az abból állt, hogy egyszer összejöttünk, aztán egyszer véletlenül összefutottunk, és az összejövés után négy héttel hallottam, hogy összejött rockmaratonon Zsiráffal. Jórendben. A poén az, hogy Zsiritől hasonló módon vált el, szóval ja... méghogy kutyából nem lesz szalonna! Na mindegy, ennyit róla. Este Zolival fölmentünk Tekébe, a hét fizikafaktosból hárman ott voltak (köztük én), és elég furcsa volt... ennyire kicsi ez a város? Na persze, hülye kérdés, két forint... nem gond. Azért minden esetre táplálok bizonyos reményekez ezzel a hétvégével kapcsolatban. Tessék szorítani, és vagy ma jönni Kárpátaljára, vagy holnap Zugba! :)

Kurvára nem jó ez így. Annyira nem nagy a baj, sőt, ha mélyebben belegondolok, akkor ja, de azért szar. A lényeg az, hogy kimegy dolgozni Németországba. Hathetente egyszer haza fog jönni egy hétre, de az mégse ugyanaz. Valahogy most olyan üresnek érzek mindent. Együtt maradunk, meg minden, és várni fogok rá (négy év után mit nekem hat hét, mindez csupán két éven keresztül?!), csak szar, hogy tényleg végre visszakaptam, újra az enyém, és egy kicsit mégis elveszítem. Bízom benne, és tudom, hogy vissza fog jönni, csak mégis... áhh, faszom kivan az egésszel, és kész!