PatkányBlog

Mától új munkahelyem van, telefonos értékesítő lettem a Zepternél. Igazság szerint sokkal jobban örültem volna az Invitelnek, de ami késik, az rajtam nem múlik. Kis Kati úgyis azt mondta, hogy a héten elvileg hívnak, itt meg két hónapig akármikor akármiért fölmondhatok. Mert hát ugye pénz akkor van, ha el tudom adni a kurvadrága cuccost. Na mindegy. Még mindig beteg vagyok, mint egy kutya, este annyit köhögtem, hogy fáj a hátam, de legalább már nem vagyok lázas. :) Kati és Tábornok ápolgattak, valamennyire én is magamat. Majd jelentkezem. :)

Hogy ennek a Tábornoknak milyen imádnivaló családja van! :)
Egy lépéssel előrébb jutottam az Inviteles munkában, legalábbis úgy néz ki. Megüresedett egy hely, tovább került a jelentkezésem.
Hiányoznak a szüleim, és főleg Tesóm.
Lázam van és fáj a torkom, de már kezdek jobban lenni.
Horrorterápiát akartam ma este tartani, de valamiért a MegaSkipper nem akarja az igazságot.
Tegnap viszont kellemes kis iszogatás volt két volt csoporttársammal, Jokerrel, később jött még egy volt csoporttárs csaj, és Tábornok.
Ma délután búcsúzóul megcsókolt a nyílt utcán, a gyalogosforgalom kellős közepén. Bárki megláthatta volna. De mégse érdekelte.* Szeretem, szeretem, szeretem, Istenem, annyira szeretem! :)

*A felvállalás legkisebb jelétől is általában kiugrom a bőrömből örömömben. Mondjuk... mostmár annyira nem is érdekel. Szeretjük egymást, ez a fontos, nem?

Nos, abbahagytam a pultosi tevékenységem Érden. Rég voltam már ennyire megkönnyebbülve. Persze ötvennel még így is lógnak (huszat kaptam), valahogy ki fogom facsarni belőlük legalább a felét, de legalább a tudat megvan, hogy nem kell többet oda mennem. Fakkjeee. :D Apropó: vasárnap nagyon fakkjeee voltam, még meséltem is Tesómnak. Találkoztam Tábornokkal Pesten, és gondoltam, ha már úgyis beelőztem, kimegyek elé a villamoshoz. Oké, 4-es villamos nagy nehezen jön (csak egy megállót kellett mennem, de majd' leszakadtak a kezeim, fáztam, stb.), látom ám, hogy fönt bilétás bácsi ELLENŐR feliratú karszalaggal végzi a munkáját... semmi gond. A villamos közepe felé járhatott, és balra haladt, én fölszálltam mögötte, és mosolyogva néztem, ahogy egyre távolodik tőlem. Na mondom, ezt neked bérlet, jegy, akármi. Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy ha minden jól megy, hétfőn már másik munkahelyem lesz. Ha nem megy jól minden, akkor haza kell költöznöm. Nem vágyom, rá, de legalább már nem vagyok ingyécseléd.
Tábornokkal minden szép, minden jó, szercsi van meg lávcsi. Valamit akartam írni, de elfelejtettem, hogy mi lett volna. Na mindegy, majd írom, ha eszembe jut.

Talán az első közös képünket nem pont most, ehhez a poszthoz kellett volna föltöltenem, de örültem, hogy végre sikerült. Ha még nem jöttetek volna rá, ő Tábornok (nem az, amelyik én vagyok, hanem a másik). Egyikünk se fotogén. Nem érdekel. Akkor is ő a lelki támaszom. 55% lett a köcsög matek újraérettségim. Ehavi mélypont is megvan. Be kéne rúgni.

Bizony, ma vagyok 23 és fél éves! ^^ És ma van fél éve és három napja, hogy hivatalosan is szinglinek számítom magam. Na de hagyjuk a baromságokat. A mai nap tényleg fontos. Ma derül ki, asszem délután négykor, hogy hogy sikerült a matek újraérettségim. Az éjszaka során kb. háromszor álmodtam ezzel, és egyszer az is volt köztük, hogy 14%-ot sikerült teljesítenem. Be vagyok tojva. Nem kicsit. Ezzel álmodtam tehát, meg főnökékkel, a Zétteremmel, a gyerekekkel, Mónival, Jutkával... még az a rühös korcs is benne volt (a kutya, nem pedig Jutka). Egy szó, mint száz: ideges vagyok, nagyon. Viszont reménysugár: tegnap jelentkeztem egy irodai munkára, és ma írtak vissza, hogy kedden kettőre mehetnék be elbeszélgetésre. Remélem, sikerülni fog, és kiszakadhatok az éttermi fogyatékosság mocsarából. Tábornok se hívott tegnap, pedig azt mondta, keresni fog... mondjuk őt ismerve biztosan aludt, meg ezt már meg is szoktam tőle, és nem hibáztatom, ő ilyen... ha hív, azt általában úgyis váratlanul teszi. Jó lenne, ha kedden mondjuk el tudna kísérni az állásinterjúra... adna egy plusz löketet, hogy ott van... vagy lehet, hogy visszájára sülne el a dolog? Ja, és tegnap mikor jöttem haza, most először nem fogadták el a diákigazolványomat, és egész jegyet kellett vennem. Shit happens.

A héten márpedig sztrájkolok. Hazamegyek, pihizek, és végre azért nem kapok majd pénzt, mert nem dolgozom ráncosra magam. Fakkjeee. Holnap kiderül, hogy milyen lett a matek újraérettségim... be vagyok szarva, igen. De most akkor is jól fog esni az otthonlét. :)

Megbeszéltük, minden oké. :) Csak hirtelenjében rámtört a para, hogy elveszítem. Szeretem, Isten látja lelkem, nagyon szeretem. Ő is engem. Próbálná meg, hogy nem! :D

Hogy én mekkora idióta, címeres ökör, ostoba hülye picsa vagyok!!!! Hogy hihettem el egy percig is, hogy többet jelentek neki, mint bárki más? Hogy csak velem olyan, amilyen? Egy tökéletes hosszúhétvége iszonyatosan szar lezárását olvashatjátok. És ő még nem is tudja. Fölpörgettem azon az agyam, hogy valahogy mintha többet tennék meg érte, mint ő értem. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyeneken agyalni, de bevillant az első kis gondolat, a többi meg már jött magától. Pedig minden szépnek és jónak tűnt. Pénteken érkeztem meg hozzá, szombaton följött Tesóm is, Petiéknél ittunk, tényleg minden idilli volt, ilyen összhang már rég volt köztünk. Ugyanez vasárnap és tegnap is. Most meg... egész nap döglik azzal, hogy neki migrénje van. Namármost, azt még Zoli mellett megtanultam, hogy az milyen... nem néz egész nap az ember Star Trek-et, nem ég a feje mellett a kisvillany, stb. Na mindegy. Az előbb kiment cigizni, és már előtte föltűnt, hogy szinte megállás nélkül pötyög, de se msn-re, se face-re nincs bejelentkezve. Tudom, hogy nem lett volna szabad ezt se... de leültem az ágyára fölhúzni a zoknimat, és ott volt mellettem a nyitott laptopja. Két csajjal csacsog kb. olyan szinten, hogy most be tudnám törni az orrát. Msn-en. Ja, rejtve van fönt, tehát ők nem írhattak rá. Én se. :/ Eddig éhes voltam, most valahogy nagyon elment az étvágyam. Sírva tudnék fakadni. 48 órával ezelőtt még én voltam neki az igazi, az egyetlen, a mettoménmégmi... most meg ez. Hittem neki, hinni akartam. Megérezhette, vagy nem tudom, hogy valami baj van, mert odahúzott magához most, és mondta, hogy mennyire aggódik értem, de csak azt éreztem, hogy meg tudnám fojtani. Vajon velem egyidőben hány csajt hülyít még ugyanezzel a dumával? Én vagyok a hülye, hogy bedőltem neki, mint a rohadt nád. Nem akarok itt lenni. Nem akarok most vele lenni. Nem akarom hogy még egyszer hozzám nyúljon. Nem tudom, hogy mit akarok, de nem ezt, nem itt, és nem most. Átbaszva és megalázva érzem magam. És mivel beletrollkodtam a gépébe, még csak meg se mondthatom neki, hogy mi bánt. Szemébe nézve hazudtam, hogy csak rámjött. Ha minden cuccom össze lenne szedve, elszaladtam volna innen velük együtt. Egy számító dög. Oké, nem járunk, ne járjunk. Bőven elég ezt megemészteni. De könyörgöm, ha kikezdek egy pasival... faszt. Nem szoktam kikezdeni velük. Lényeg, hogy nem udvarlok nekik. Ő viszont igen. Haza akarok menni. Haza Szekszárdra. Nem is akarok ide visszajönni. 

Azt hiszem, igaza lehet Folyosótársnak a Tábornokkal való kapcsolatomat illetően: erre azt mondani, hogy nem járás; fölösleges porhintés. Nem lett volna szabad kiabálnom vele... most épp kicsit ki vagyok akadva Tesómra, és a gépemen akartam megmutatni valami képet Tábornoknak, és kiszúrta valamelyiken Tesómat, és rábökött, hogy júúúj azt nézzük már meg. Robbant a bomba, addig is ideges voltam, de abban a pillanatban aztán kész. Üvöltöttem vele a lakótársa füle hallatára, hogy nem, kurvára nem fogjuk megnézni azt a képet, ha annyira látni akarja Tesómat, akkor nézze meg face-en, van fönt róla kismillió kép, ne engem basztasson most ilyenekkel. Persze már abban a szent minutában tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Este chateltünk, és nagyon szótlan volt meg rosszkedvű. Kiderült, hogy emiatt... hogy ordítoztam vele... tényleg nem kellett volna. Remélem, este tudunk majd beszélni, mert vasárnap estétől kedd estéig minden csodálatos volt. Együtt sulizás (benne egy nagyon zsír asztrofizika előadás háromdimenziós vetítéssel az univerzumról), sörözés-pizzázás egy itthoni haverral, mindenféle hülyeség nézése a neten és azokon együtt vidulás... és persze az a semmivel nem pótolható érzés, amikor este fölébredek, eszembe jut, hogy ott van mellettem, és hozzá tudok bújni, vagy ő bújik hozzám. Tiszta gyökér vagyok. Miért mindig azokat bántom, akik nem érdemlik meg? Tesómmal is úgy érzem, hogy kissé gonosz voltam, amiért nem teljesen neki adtam igazat a válásuk kapcsán. Mármint most se támogatom az ötletét, de elfogadom. Véleményem csak lehet... viszont ő ezt lehet, hogy úgy éli meg, hogy a barátját pártolom, de könyörgöm, semmi jogom nincs ebben az egészben állást foglalni! Bármi legyen, ugyanúgy fogom szeretni Tesómat, csak épp most baromságot csinált, legalábbis szerintem. Nemsokára indulok dolgozni is, semmi kedvem hozzá. "Lejárt" a betegszabadságom, abba meg, hogy ma van Rammstein koncert, és nem tudok menni, inkább bele se gondolok, mert csak még jobban fölcseszem az agyam. Tábornok jövő hét végén fönt marad Pesten, megbeszéltük hogy azt a hétvégét együtt töltjük. Hehh, egyfolytában azon kattog az agyam, hogy ez azért mégiscsak járás... faszom, de most komolyan, mi ez?! Ez már nem barátság, már nem pusztán viszony. Mentális függőség alakult ki egymás iránt, ha én nem keresem őt, akkor ő hív engem, basszus, mi történik itt, mi ez az egész? Ahhoz képest, hogy tavasszal még csak egy búcsúcsóknak indult... not bad. :)

Szóval hát igen. A héten nem vittem túlzásba a munkát... két napot mentem, jól meg is fáztam, hazajöttem, és szombat este éccsanyámék szülinapi-névnapi bulijában segédkeztünk Tesómmal, aztán a jó hangulat végett még maradtunk is úgy fél 12-ig. Mivel fáradt voltam, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva egész nap szédültem, már csak haza szerettem volna menni aludni, mert ugyebár a csúcson kell abbahagyni. Haza is jutottunk Tesómostól-Danistól, akiknél épp párkapcsolati krízis van, de ez nem rám tartozik, így nem is írnék róla. Még picit fölmentem face-re és msn-re, ahol Bátyussal egyhamar megdumáltuk, hogy hát azért föl kéne nézni Tekébe. Úgy is tettünk. Fönt találkoztam Tantiékkal, odaadtam neki azt a medált, ami már ezer éve nálunk porosodott, még Dani küldte neki, csak vagy elfelejtettük odaadni... vagy elfelejtettük odaadni. Kiderült, Árpi hülye, amikor iszik, és vadállat, amikor sokat iszik. Lényeg hogy hajnal fél hatra haza is értem, mikor nyitottam ki az ajtót, az Oldboy végéről egy párbeszéd-monológ-akármi foszlánya jutott az eszembe. Soo-ah mondja Woo-jin-nek: "nem bánok semmit... és te?". Most Twist Olivért nézek, és várom, hogy Tábornok jelezzen már, hogy találkozunk-e ma, mert akkor fölmegyek Pestre. Hiányzik.