PatkányBlog

Valami nem oké. Tábornokkal rengeteget veszekedünk, ezt többnyire én provokálom ki, de lehet, hogy csak azt hiszem... nem tudom. A vita tárgya mindig az, hogy a faszomé' nem járunk má' úgy rendesen. Nem arra van szükségem, hogy fészbukon kis szívecskéket posztoljon az üzenőfalamra, vagy hogy még a klotyón ülve is szorongassa a kezem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy bárhol, bármikor odabújhassak hozzá egy picit, vagy megpuszilhassam, ilyenek. Nem értjük meg egymást. Valamelyik nap (tegnapelőtt hajnalban) majdnem szakítottunk, ami azért valljuk be, elég abszurd, hogyha nem is járunk. Mindegy. Némi túlzással állíthatom, hogy "együtt maradtunk", szeretjük egymást, satöbbi. Volt egy olyan mondata, amit még leverek rajta, azzal eléggé megbántott, de lehet, hogy én értettem félre. Mintha az lett volna a lényege, hogy inkább menjünk külön, minthogy hivatalosan együtt legyünk. Ha így gondolja, akkor... akkor nem is tudom. Na mindegy. Hétvégére hazajöttem, nem is bántam meg. Jó most kicsit itthon lenni. Főleg, hogy Adrika mesélte szombat este, hogy látta kedvenc Zoltánomat és a nőjét (naná, hogy együtt van azzal a penészvirággal), és a csaj valami hihetetlenül igénytelen (zsíros haj, beesett szemek, rossz öltözködés). Oké, hogy igyekszem magam ahhoz tartani, hogy a külső egyáltalán nem minden, de az igénytelenség azért más. Szóval ha valaki mondjuk ápolatlan. Na de nem is ez a fontos, hanem hogy ebből született egy fészbukos bejegyzésem, elég sok lájkot begyűjtöttem vele, aztán legifjabb ex-sógornőm is odatalált valahogy, és elkezdte védeni azt a picsát. Nevettem... köhög a bolha... :D Mármint szép tőle, hogy kiáll érte, csak kicsit fail, hogy arról semmit nem tudott, hogy a drága bátyja engem hogyan hagyott el, egy ez. Másik meg, hogy amikor én voltam az aktuális Zolibarátnő, akkor én voltam a szép meg a jó, Szandi pedig a világ kurvája. Persze ez egy olyan miliőben várható volt. Hogy lenézem-e őket? Ezek után igen. És ami a legviccesebb: oda akartam írni egy uccsó kommentbe, hogy tényleg nem kívánok nekik rosszat, legyenek egymással boldogok, én is az vagyok, megtaláltam a társam, aki okos, őszinte, gyönyörűszép, kedves, és amellett hogy szerelmes vagyok belé, ő az egyik legjobb barátom, mindenben segít, támogat, együtt nevetünk, együtt sírunk, mellettem van jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, és ami másnál talán nem szempont, de nekem sokat számít: a válláig érek bazmeg, mert 198 cm magas! (imádom a magas fiúkat) De nem írhattam. Talán majd egyszer. Mindegy.
Munkaügy: el kell mennem tüdőszűrőre, nagy valószínűséggel a budaörsi Tecsóban leszek pénztáros. Ez két okból jó: diákmunka, így legalább az illúzió megvan, hogy iskolába járok; másfelől meg... nem tudom. Asszem a nyüzsgés miatt. Azt szeretem. Kati mondta tegnap, hogy betegszabadságon volt az Invitelnél az a csaj, aki az ügyemet intézi, úgyhogy valószínűleg azért nem kerestek eddig. Mother of God... már tövig rágtam a körmeim, kis híján letettem erről az egészről. Egyébként is csóróság van. Csütörtökön Tábornokkal a suliban kifosztottunk egy italautomatát, de esküszöm véletlen volt! Elnyelte a pénzét, én pedig azt hittem, csak beakadt a kólája lefelé jövet, aztán mivel kisebb kezem van, mint neki, gondoltam megpróbálom kiszedni... nem sikerült, de találtam egy begyűrt papírt, amire az volt ráírva, hogy ROSSZ. Oké, piszkálódjunk tovább. Nini, aprópénz! Jé, még egy papír... azt csak cafatokban tudtam kiszedni... közben kipotyogott nekünk kb. 1200.- forintnyi apró. Maradtam volna még proliskodni, de eszembe jutott, hogy hátha van ott kamera, úgyhogy inkább angolosan távoztunk. Úton vissza Tábornokékhoz végig azon sopánkodtam, hogy elindultam lefelé a lejtőn, bűnöző lettem, ő pedig jókat nevetett rajtam. Sőt, elmondta a szüleinek külön-külön is... ők is jót vidultak rajtam... na mindegy. Lényeg, hogy most megint mintha kissé bizakodó lennék, ami jó. Na, megyek és rendbe szedem magam. Majd még jelentkezem.