PatkányBlog

Jó volt tegnap piálni. Szeretek piálni. Kicsit jobban lettem tőle. Néha arra gondolok, azért neveztek Szilviának, hogy az emberek velem törölhessék ki a seggüket. Nem érzem jól magam. Apróság, de volt valami, amit szerettem. Vasárnap este a Poirot a tévében. Minden héten már csütörtökön megnéztem a műsort, hogy melyik részt adják vasárnap este. Igazából teljesen mindegy volt, úgyis már láttam, és öt perc után a vége is beugrott, hogy ki a gyilkos, meg hogyan jönnek rá, stb. De akkor is odáig vagyok érte. Olvasva nem olyan jó, mint filmen, érdekes, de így gondolom. Két hete adták az utolsó részt, amikor a nyomozó meghal, azt nem is néztem meg, nem vagyok hajlandó megnézni újra. Aztán múlt vasárnap már valami más ment helyette (Szex és New York?). Utálom ezt az érzést. Amikor csak vársz, hogy jöjjön valami, amire számítasz, ami megnyugtat, amitől jobban érzed magad, amitől kicsit elfelejtesz minden szart, és nem... és nem tudod, hogy mi történt, hova lett, mi a faszom van, csak nincs ott pedig kéne, szükség lenne rá, kurvára nagy szükség lenne rá.
Asszem beeszem magam a laborba, jó lesz kicsit egyedül lenni.