Rájöttem, mi volt a bajom tegnap este és ma délelőtt. Éhes voltam. Igaz, nem csak kajára, szeretetre is, de most, egy jó adag Tecsóseperlekváros palacsinta után már olyan kiegyensúlyozottnak érzem magam, hogy az már szinte boldogság. Még mindig a koliban vagyok, de bármikor jöhetnek értem szüleim, pénzem is lett, és még abban is kezdek bízni, hogy Zoli betartja az ígéretét, és fölhív ma. Este meg go Teke Petivel. Imádok másnaposan nyugodt lenni. :) Folyosótárssal is mintha egyre közelebb kerülnénk egymáshoz... tekintve a tegnap hajnali beszélgetésünket, miután ide posztoltam... csodálatos ember... varázslatos. Nem mondtam neki (asszem) semmi konkrétumot, csak jólesett, hogy ott ül mellettem a földön, mindenféle hülyeségről dumáltunk, és ma is váltottunk pár szót a konyhában. Ő mindig ott van, amikor kell. Odajön, ha cigizek, kanalazza a tejporomat, és tegnap, amikor készülődtem gólyabálba, megjegyezte, hogy egyre csinosabb leszek. Vagy valami ilyesmit. Rohadékul nem éreztem magam annak, nem is akartam az lenni, csak szakadt pólóban gondolom nem engedtek volna be. Ő az, aki átölel kérés, sőt egy szó nélkül, aki mindig mosolyog... ilyen ember nincs még egy a világon.