Tegnap bassza meg... nagyon hosszú napom volt. Reggel bevittem suliba a jelentkezési papírt, és csodák csodájára mindent jól írtam be, nem csesztem el semmit. Oké, lefénymásoltattam amiket kellett, aztán vártam. Suli után még fényképezkedés (úgyhogy ha csúszik három hetet a pontok kihirdetése, az azért lesz, mert az Oktatási Minisztériumban szarrá röhögték magukat a képemen), postára csekket befizetni, vissza suliba lefénymásoltatni az egészet, aztán megint posta, föladni. Végre. Szerintem életemben ez volt az első alkalom, hogy valamit nem az utolsó utáni pillanatban rendeztem el. Igazából lefárasztott az egész. Na mindegy, este Zoltán. Keveset beszéltünk, néha tényleg úgy érzem, hogy kiégtünk mindketten, vagy csak még nagyon tél van. Másfél órát aludt az ölembe fekve, de nem volt szívem fölébreszteni. Igazából csodálatos volt, még ébredés után is. Kis kómás. :) Kitaláltuk, hogy induljunk haza. Oké, induljunk. A parkolóba a kocsi remekjól befagyott, se előre, se hátra. Kb. háromnegyed óra szenvedés, tolás, húzás, hólapátolás után megszületett a döntés: hazagyaloglok. Egy darabon elkísért, közben az út mellett, ahogy mentünk volna át a másik oldalra, egy hótól eltakart lyukba sikerült belelépnem, így jobb lábbal combig merültem a sáros hóban. Na, azon már csak röhögni tudtam. :D Aztán nem sokkal később kitalálta, hogy visszafordul. Jó, rendben. Már majdnem elértem az utcánkig, amikor láttam, hogy egy harminc körüli pár próbál leparkolni egy teljesen elhavazott parkolóba. Már tudtam, milyen szar, ha nem segítenek ilyenkor az embernek, így felajánlottam, hogy tolom én is, így sikerült valahogy a manőver. Nagyon rendesek voltak, alig engedtek el (gyere, hadd hívjunk meg egy pálinkára, teára, stb.), de így hajnali negyed három körül már csak haza akartam érni, és aludni. Itthon jól megfájdult a fejem, de asszem már elmúlt. Ma meg koncert. Sajnos se Virág, se Dorina nem jönnek, de a többiek, akik számítanak, ott lesznek, és ez a fontos. Lolácska is ápolgatja néha a lelki világom, amikor már tényleg kezdem úgy érezni, hogy valami nem stimmol, és igazából tényleg fiú vagyok. Legalábbis annak kezelnek. Néha nem értem a világot, és magamat sem. A mostani helyzetemet. Tényleg ezt akartam? Így akartam? Erre vágytam? Tegnap azalatt a másfél óra alatt volt egy kis lehetőségem átgondolni a dolgokat, és azt hiszem, egy kicsit nem olyan ez az egész, amilyennek elterveztem. Talán mert még tényleg hideg van és jég meg hó, és nem tudunk kifeküdni a parkban a fűre (nem kell elsütni a de igen, kifekhetsz - poént). Majdcsak lesz valami...