Megint eltelt egy hét... megint nem láttam Zolit. Hiába koslatok utána, ha egyszer valahogy mindig elkerüljük egymást. Ha tudnám, merre viszi az útja, elébe mennék, és ha legalább a másodperc törtrészéig a szemébe nézhetnék, már jobb lenne. Vagy még rosszabb. Lassan két és fél hónapja se kép, se hang felőle. Kezdem unni ezt a semmilyen helyzetet. Közben persze pörög az élet, bulik, Detox, és egyéb ilyen édes kis apróságok, amik felvillanyozzák az embert... meg amikor a boltban este negyed tízkor óvszert akartam venni szombaton, és nem volt, mit kértem rögtön utána? Tartós elemet. De félreértés ne essék, mp3 lejátszóba kellett. Először nem is esett le a dolog, hanem amikor a haverjaimnak meséltem, akik kis híján összepisilték magukat a röhögéstől... hát így lettem én Elemér. De legalább szép, napsütéses idő volt hétfő óta, ráadásul sulihetes voltam... szépeket rajzoltam, szokásos hullák, öngyilkosok, esetleg gyilkosság... de komolyan, ki, ha én nem?