PatkányBlog

Chowder-poén. Imádom azt a mesét. De a lényeg az, hogy ma megint erőszakos voltam, és reggel háromnegyed kilenckor röptettem egy sms-t Zolinak, hogy ütközünk-e valamikor... délután fél négy után válaszolt rá. Addigra már azt hittem hogy gyomorfekélyt kapok, megőszül és kihullik a hajam, de ahhoz képest annyira nem volt durva. :D Viszont lebeszéltük, hogy holnap délután találkozunk. Megint. Oké, ezt lezsíroztuk sms-ben. Később felhívott, hogy miért, azt nem tudom. Kb. hat percig a szokásos sablonok kerültek szóba, néhol mély hallgatások... hogy nála miért azt nem tudom, csak a magaméval vagyok tisztában... aztán pár percig az volt a téma, hogy ki milyen fáradt, milyen napja volt, és hogy holnap majd találkozunk, viszont elmaradt az "ezer csók"! Basszus! Azezercsókomatakarom!!! Úgy igaziból! Ahogy pénteken, búcsúzáskor. Ahogy régen, és ahogy még régebben, amikor 16 éves voltam, sőt még annyi se, amikor először megcsókolt. Vajon az egész életemet végigkísér(t)i majd? Tegye azt, csak soha, soha többé ne hagyjon el.

Gondolom mostanra az érintettek már vágják, hogy Szilveszterkor megint tanyabuli nálunk. Megkérdeztem Zolit nemrég sms-ben, hogy mennyire biztos hogy ott lesz, mert már írom a halállistát. Válasz: 70% de nem látom a jövőt ezer csók zoli. Értitek?! Nem puszi, nem légy jó, nem csá, nem szia, nem bye, nem baszd meg, hanem csók, ráadásul ezer... kb. négy éve írt nekem ilyet utoljára. Asszem mégsincs halálra ítélve ez az egész. :)

Ja, amúgy a meghívottak eddigi listája: Mikola Peti, Csilla, Fazekas Viktor, Kun, Tesóm, Árpi, Jani, Judit, Paddi, Ojszi, Gábor, Schilli (barátnőstül), Zita (emberestül), Livi (emberestül), Farkas Viktor, Dénes, Zsiráf (ha minden igaz, Bozonttal), Zoli, Biszak Emese (emberestül), Tanti, ha valakit kihagytam volna, majd pótlom, most nem jut minden az eszembe. :)

Tanyabuli szilveszterkor nálunk! Myvipen már küldtem pár meghívót, lehet hogy spamként ment el, nézzetek majd utána! :D

Tegnap végre találkoztunk. Négy órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Ezt imádom benne... állatkert, elmebaj, gyerekkori félelmek, Lengyelország Kelet-Európához tartozik-e (szerintem igen, szerinte nem), munka, iskola, jövő, szerelem... szóval mindenféle téma volt, épp csak a múlt szombat nem. Én meg beszari voltam, és nem mertem fölhozni, ő se nagyon emlegette. Aztán búcsúzásnál, mikor már esett az eső, kibökte, hogy majd visszatérünk rá, de most túl zsibbadt, vagy mi. Na gondoltam, ha már elkezdted, nem foglak így elengedni! Megkérdeztem hát, hogy ennyire? Igen, de légy jó, vigyázz magadra. A szokásos búcsúszöveg. Bár ezúttal átölelt és adott egy puszit az arcomra. De nem, még mindig nem akartam elengedni. És igen, főnyeremény: ismét megcsókolt. Józanon, forrón, hosszan... napját se tudom, mikor volt ilyenben utoljára részem... csak mi, a hideg, meg az eső. De inkább bőrig áztam volna ott egész éjszaka, ha azon múlik, hogy meddig tart az egész. De igazából semmi nem dőlt el, úgyhogy ott tartok, ahol eddig, és várok. Viszont mostmár legalább kezdem úgy érezni, hogy van értelme, megéri, a kincs hamarosan az enyém lesz.

Most nagyon elgondolkodtam. Még mindig nem hívott, pedig már csütörtök van. Jó, mondjuk hogy sokat dolgozik, és fáradt. Vagy sokat filózik, hogy mi legyen, bár szerintem ezt hamar el lehet dönteni. Bár én elfogult vagyok, naná. Remélem, nem felejtette el... talán majd holnap, hiszen péntek, és elvileg szar idő lesz, nem fognak tudni melózni... azt mondta, esőben nem lehet... abban biztos vagyok, hogy nem ültetett fel. De vajon mi lesz? Miért kellett ennyire beleélnem magam ebbe az egészbe? És ha azt mondja majd, hogy szép és jó volt minden, de nem kéne ezt erőltetni két szakítás után... vagy sajnálja, de még mindig az exét szereti. Annyi lehetőség van, sok érv szól ellenem, és talán nem is tudok mindegyikről. Na mindegy, nem ő lenne a héten az első ember, akiben csalódok. Írnom kéne neki sms-t... nem, nem, nem és nem! Várok. Mostmár tényleg rajta a sor. A szombat este-vasárnap hajnal emlékei táplálnak bennem némi reményt, de az idő végtelen tengerén egyre messzebb sodródnak. Tehetetlennek érzem magam, asszem az is vagyok. És ha holnap se keres, mit csináljak?

Zoli ül a térden, Szilvit átkarolva...

Szóval a szombat. Ezúton is még egyszer köszönöm mindenkinek, aki ott volt, ami engem illet, nagyon jól éreztem magam. :D De hogy az elejéről kezdjek mindent, szombaton délelőtt kimentünk tanyára némi kerti munkát végezni, nagy élvezet volt, de túl kellett lenni rajta. Fél hétre értünk haza... na, én addigra már kb. akartam volna indulni Tekébe, de hát nem úgy megy az. Kimentem az erkélyre cigizni, közben eleresztettem pár telefont a népeknek. Zolinak ugyan azt ígértem délután, hogy még olyan öt körül hívom, de hát könyörgöm, nem úgy jött ki a lépés... még nem volt biztos, hogy nálunk alszik, így mikor a vonal másik végén mondta, hogy jó, időre elénk jön és leteszi a kocsit, kicsit rezdült a szemem. Jó, oké, megy ez... gondolkodtam rajta, hogy ha még nem végérvényesen változott meg, akkor olyan lenne, mint régen: bakancs, farmer, Exploited-es póló, hosszú fekete bőrkabát. És eljött a pillanat, csörget, ideért. Sietve befejeztem a bakancsfűzést, és lementem, és ott állt az ajtó előtt... annyiban tért el az elképzelésemtől, hogy Sex Pistols-os póló volt rajta. Még el kellett mennünk kisTecsóba piáért, de sietve, mert pár perc volt már csak nyolcig, amikor is zárás van. Közben kis felszínes beszélgetés, ki hogy van, meg ilyenek. Aztán még visszamentünk hozzánk Tesómért, de ő is hamar elkészült, és így hárman, halálnyugodt tempóban elindultunk töl Tekébe. Úgy fél kilenc után oda is értünk. Addigra már ott volt Csilla, Dórica, Viktor és Judit. Hamarosan a nemdohányzóban kötöttünk ki helyhiány miatt, közben egyre elkezdtünk gyűlni, ellenben a piával, ami fogyott közben, és lazultak az agyak. Valahogy így történt, hogy mikor már abszolút nem volt semmi hely, Zoli a régi szép idők emlékeképpen a bal combomra ült. Reflexből átkaroltam, nem tudom, hogy miért. De hogy ő akkor megfogta a kezem, azon néztem egy nagyot. Oda se neki, később átkaroltam másik kézzel, azt is megfogta, és úgy ültünk ott egymásba kapaszkodva, mint régen. Néha nyomott egy puszit az arcomra, néha én az ő hátára. Egyszer bátor voltam, és megkérdeztem tőle, miért hordja mostanában összekötve a haját... több se kellett, hátranyúlt, és mint a filmeken: gumi ki, haj szétráz, én meg éreztem, ahogy a szemeimben csillog az egész égbolt... gyönyörű volt, ahogy a selyemszálú haja körbevette az arcát. Tesóm még be is nyögte, hogy "az igazi Zoli" (aki ismeri a Nyomi szerencsétlen utazásai című rajzfilmet, annak ez érthetőbb). Voltak érdekes pillanatok... például amikor megkért, hogy öntsem ki a poharába a sörét, és mikor megtettem, mondta, hogy Szilvi helyett majdnem Cicát mondott, mert emlékszel, úgy hívtalak régen... igen, emlékszem. Rádőltem, és szívtam be az illatát. Jó volt ez az egész. Csocsóban velem volt, és amíg nem voltam részeg, jól is ment... aztán amikor odaültem az ablakpárkányhoz levegőzni (pedig rosszul nem voltam, csak jólesett), akkor is ott ült mellettem. Később kimentünk kávézni, és akkor esett meg az újabb szívbemarkoló eset: amikor megint kimondta, de nekem először, hogy anno szakítás után ő még mindig szeretett engem. És én, végre, életemben először meg mertem tőle kérdezni, hogy akkor miért hagyott el? Éreztem, hogy nemsokára elbőgöm magam, ahogy nézett rám a fekete szemeivel, amikből nem tudtam semmit kiolvasni. Ja, a válasza az volt, hogy nem tudja, de egyszer én szakítottam (16 éves voltam, könyörgöm!), egyszer ő (akkor már majdnem 18), kezdjünk tiszta lappal (arcom megsimogatása). Fogalmam sincs, mire akar ezzel kilyukadni. Ő nem olyan srác, aki egyértelmű. Nem, ő csupa titok, rejtély, megragadó megfoghatatlanság. Visszamentünk többiekhez, ám hamarosan ki lettünk rakva a nemdohányzóból (ahol egyébként nyugodtan lehet dohányozni) az előtérbe. Ott már volt hely rendesen, mellémült, átkaroltuk egymást, és igen, jó volt. Valahogy összeért a fejünk, és akkor következett be az a történelmi pillanat, amikor majdnem négy év után először újra megcsókolt. Ugyanúgy, mint régen, és ezt nem lehet elmondani, mert valami olyasmi az egész, mintha az ember egyszerre zokogna és ünnepelne, amikor a Pokol tornácáról néhány percre a Mennyország legcsodásabb ligetében teremne. Csak hát szédültem, és ezért inkább elhúztam a fejem, mielőtt feltört volna bennem a boroskóla és a Tesóm által szervírozott vodka. Mondtam neki valamit, amire nem tudom, hogy mennyire emlékszik: ez az volt, hogy kijelentettem, hogy félek.. félek, hogy a következő pillanatban, amikor kinyitom a szemem, már nem lesz mellettem, hogy egyszer véget ér ez a pillanat. Javasolta, hogy ne foglalkozzunk a jövővel, és ezért nem tudom, hogy az egészet azért csinálta, mert ivott, vagy van velem valami szándéka. Bár tudhatnám! Na mindegy, hamarosan zárt a csehó, és elindultunk hárman le, mert még Gábor is velünk volt. A Tambov előtt elváltak útjaink, de kérésemre leültünk Zolival az egyik padra, beledőlt az ölembe, fogtuk egymás kezét, és ahogy ráhajtottam a fejem az övére, nem tudtam betelni az illatával. Nem maradtunk ott sokáig, mert fázott, nekem se volt melegem, és megint irányba kerültünk, a kezemet ezúttal már nem engedte el. Mondtam is neki, hogy nem hittem volna, hogy egyszer még úgy megyünk valahová, hogy így kéz a kézben. Mikor fölértünk, lemostam a sminket, ami igenis egy történelmi pillanat: most látott először vakolat nélkül, de úriember volt, nem tett megjegyzéseket. Majd ledőltünk aludni. Helyhiány és stb. miatt egy ágyban feküdtünk, de aludni még egyikünk se tudott. Beszélgettünk egy darabig még, előtte még forgolódtam egy kicsit, de aztán hozzábújtam, átkaroltam, ő is engem, és újra megcsókolt... akkor pedig már nem szédültem. Valamiért öregnek éreztem magam, idősebbnek nála (ő 23 éves). De akkor ez érdekelt a legkevésbé, érezni akartam minden porcikámmal ezt az egészet, majd pár perc elteltével átváltott a vadról olyan gyengédre, hogy sírva tudtam volna fakadni. Aztán végülis folytatás nem lett. Viszont egyszer kérte, hogy mondjak valami pozitívat. Talán arra a régi szilveszterre gondolt, amit cirka ugyanígy töltöttünk, és amikor először mondtuk őszintén egymásnak: szeretlek. De most ezt nem tudtam megtenni, így a "szeretlek"-ből annyi lett, hogy "örülök, hogy itt vagy". Remélem, még egyszer lesz alkalmam hasonló körülmények között elmagyarázni neki, hogy ezt miért mondtam, és hogy értettem igazából. Aztán tényleg megpróbáltunk aludni, és én kényelmi szempontból hátat fordítottam neki, ő átkarolt, én pedig úgy kapaszkodtam a kezébe, mintha az életem függne tőle. Viszont ébren voltam, rengeteg volt bennem a koffein. Úgy fél óra, talán kevesebb telhetett el, amikor megkérdezte, hogy én se tudok-e aludni. Végig Szilvinek szólított... valamennyit még dumáltunk, aztán engem végül elnyomott az álom. Egyszer fölébredtem, akkor nem volt mellettem. Ott ült az ágy szélén, és mikor megmoccantam, megint megfogta a kezem. Nem akartam elengedni. Kiment cigizni, aztán hamarosan hazament, viszont búcsúzóul újfent megcsókolt. Kérdem én, mi van most? Hányadán állunk? Mit akar tőlem? Összezavart, és ez olyan jó... és igen, örülök, hogy itt volt. Egyszer majd mondok neki valami pozitívabbat.

Srácok!!! Az egész ivósdi áttéve szombatra!!! Ugyanis aznap nekem dolgom lesz, nem is kevés, és ha pénteken beiszok, akkor kurvakellemetlen lesz minden. Remélem még időben szóltam! Szóval szombat késő délután vagy este ivás, Teke!

Imádom azt az oldalt. Csak a legutóbbi fejlesztések óta igen-igen kezd az agyamra menni. De van egy pár jó alkalmazás, mint mondjuk az Egymás szemében, ahol szemétségnek tartom, hogy csak név nélkül lehet véleményezni (vállald, baszod!), de hát sunyi világban élünk. Ma megnéztem, mit is mondanak rólam az ismerőseim? Hát... az ízlésem, a szaktudásom és a kinézetem maximális. Na igen, ezektől félek én is. :D Akik ismernek, tudják, hogy ízlésficamos, balfasz, és impontens jelenség vagyok. A kreativitásom csak négyes, hah, és ennyire vagyok képben is, na ezt megint soknak találom. Ahogy a 3,7 fokozatú kedvességemet is. Kíváncsi vagyok, ez mennyi lenne, ha az összes ismerősöm az osztályomból lenne, vagy legalább a suliból. Szerintem lemenne mínuszba, de szarni rá, csak egészség legyen. A humorom... na, az minimális, egy. Tehát favalag vagyok. Tudom. Reggel főleg. Hogy mennyire vagyok őszinte, arról nem nyilatkoztak. Jobb is. :)

Amúgy ma megint elaludtam reggel, megint késtem, de megint megúsztam a feleléseket és dolgozatokat, amiből egy jut holnapra, egy pedig holnaputánra. Egyikre se tanultam még, gondolom nem is fogok. Majd meglátom. De legalább szintén holnap nyolcadik és kilencedik óra Carlosmatek. Már alig várom... mindenhez lesz kedvem szerintem, csak matekozni nem. Fassszommm...

És még mindig: pénteken ivás Teke!!! Nem elfelejteni!!!