...csak lusta vagyok írni. Meg eleve laptophoz ülni. Most is jegyzetet kéne kidolgoznom. Sose lesz már vége. Lettem volna inkább fodrász. De legalább megtaláltam egy olyan zenét, amit már ezer éve kerestem. Ugyan nem az, amit már tízezer éve keresek, de egyelőre ez is megteszi. Jól vagyok, meg minden. Hiányzik a bringázás. Nem igazán van mit mondanom. Majd jelentkezem.
Egyáltalán van itt még valaki?
Mostanában bringával megyek mindenhova. Legalábbis amennyire tudok. Meg amennyire járok bárhova is. Többnyire dolgozni. Napi több, mint 32 kilométer. Az út nem túl változatos, de javarészt sík a terep, és vagy van kijelölt kerékpárút, vagy elég széles a járda, és az a maroknyi járókelő is jó fej. Én meg mindig megköszönöm, ha elengednek. Melóhelyen sem kell kint hagynom a bringát a parkolóban, hiába a méregdrága, fasza zár, a sok murmuc közül egy biztosan megtalálná a módját hogy ellopja, vagy úgy járnék, mint az az ember, aki az onkológia előtt felejtette az övét: csak a vázat hagyták meg, se kerekek, se nyereg, se kormány, de talán még a pedált is leszerelték. Szóval biztonságban van. Csak a sok padka miatt aggódok, az úttesten (Üllői) mifelénk nem lehet és nem is nagyon érdemes tekerni, autók, buszok, kamionok jönnek-mennek, és néhol az út minősége is olyan, hogy inkább egy tíz centis padka, mint az. Valamelyik este kipróbáltam, kirázta a térdkalácsomból a mazsolákat. Egyébként annyira azért tényleg nem smafu az egész, hogy minden nap bírjam. Ezen a héten két nap egymás után mentem bringával, ma itthon vagyok, de egyébként tömegközlekednék. Az izmaim bírja, a seggem is betört már, de a térdemnek este jólesik a lóbalzsam, és érzem, hogy ma a boltba-és-onnan-haza kör 5,4 kilométere elég lesz. Holnap majd megint tekerek. Aztán hétvégén pihi, a jövő hetet pedig majd meglátom. Lényeg, hogy észrevettem magamon néhány változást. Egyfelől jobb lett az étvágyam. Oké, azzal idáig se volt gond, de tegnap esett le először a tantusz, hogy konkrétan rohadtul éhes vagyok, és úgy toltam befelé a nyúlpecsenyét zöldbabos rizzsel, mintha az életem múlna rajta. Aztán szerintem a combjaim is vékonyabbak lettek. Nem sokkal, és az én tölgytuskó lábaimnak jócskán van miből keskenyedni, de akkor is. Kevesebbet cigarettázok, napi 3-4 szállal elvagyok, persze ez nem lesz fenntartható, ha megint kezdődik a suli. De legalább reményeim szerint aránylag formába lendülök a nyaralásra. Talán az arcom is keskenyebb lett. Életmódváltásnak nem nevezném ezt az egészet, és az utazás közbeni zenehallgatás nagyon hiányzik, de azért jobb így. Bár magasabbra kéne állítani a kormányt. És kéne még két kék ledes cucc a kerékre. Amikor jövök hazafelé, már rendszerint sötét van, akkor a meglévőket bekapcsolom, és mindig hallok néhány gyerekfelkiáltást, hogy milyen menő. Cukik. :) Ledes bringadíszt minden gyereknek! Igazából balesetmegelőzési (és vagányságfaktor-kimaxolási) céllal tettem föl őket, ha valaki az első lámpa, hátsó villogó, négy macskaszem, fényvisszaverő bizbasz a küllőkön ÉS a rikító kék ledes akármi ellenére nem vesz észre és nekem jön, azt sajnálom. Főleg, ha nem egy húsz köbméter fát szállító kamion. Van még vissza szép kék fényvisszaverő csík is amit a vázra fogok ragasztani, amint lesz lelki erőm rendesen lemosni a bringát (múlt héten hazafelé végig esett, azóta kicsit dzsuvás a drágám), és megszervizeltetni. Szerintem a szervizben át akarnak baszni, valahányszor vittük oda a bicikliket valami konkrét dologgal, mindig az jött ki a végén, hogy ilyenekkel kb. még csoda, hogy életben vagyunk, és mi mindent kell megjavítani meg beállíttatni rajta. Egyszer lőttek egy öngólt, amikor mondták, hogy amikor vásárlás után be lettek állítva, az nem lett jó. Há' mondjuk az fail, mert ti csináltátok. Szóval javasoltam D-nek, hogy kérjük ki más műhely véleményét is, mert ez nekem valahogy bűzlik. Kéne egy plusz lámpa a kosár elejére is, mert ami most van, azzal engem tök jól látnak, de előttem az út sötét marad, ami több helyen is gáz, ahol a lombok eltakarják a villanyfényt, pld. az Ecseri úti megállótól a Határ útig és hazafelé az utolsó 3-4 kilométeren. Ilyenkor errefelé rajtam kívül már a halál se nagyon jár, meg az autó fényszóróit akkor is időben észre lehet venni, ha egyébként keresztben jön és takarásban van, de tegnap majdnem elcsaptunk egy faszit hárman, az Isten barma pont a fák árnyéka alatt bírt átmenni a tökig érő sötétben a tök kihalt úttesten, velem szemben jött két bringás, necces volt hogy egyikünk se ment neki. Jó a buli, csak sok a köcsög, mint mindig. :D Mindent összevetve nagyon jól érzem magam. Hiányzott a bringázás.
Végre elérkezett a várva-várt idő, amikor lelkiismeretfurdalás nélkül olvasgathatok kedvemre, nem kell tanulnom, csak takarítani kéne, de Isten bocsássa meg, valamiért végtelenül fáradtnak és kimerültnek érzem magam. Talán front van, talán a fáradtság jön ki rajtam. Fene tudja, naphosszat csak döglenék és olvasnék. Ezt mondjuk nagyjából véghez is vittem. Múlt héten a Férfi titka vótmeg, ami igencsak beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár ezt a mostanában divatos időben ugrálást (Lány a vonaton, Lány a vízben, Zárt ajtók mögött, stb...) valahogy képtelen vagyok megszokni. Fölösleges írói fitogtatásnak tartom, bár mondjuk ennél a történetnél épp nem zavart, talán mert nem ötezer szálon és idősíkon futott a cselekmény. Tetszett, nagyon is. Legutoljára asszem az Özvegyet olvastam még valamikor tavasszal (télen?), az valahogy kiszámítható, vontatott és unalmas volt. Talán írtam is itt, de lehet, hogy csak gondoltam rá, hogy ha a megvásárolt ruhát vissza lehet vinni a boltba mert minőségi hibát fedeztünk fel rajta, akkor ezt könyvvel miért nem lehet megcsinálni? Kár volt érte az a 2.500.- forint is, amibe Libri kártyával került. Node. Most nem is ez a lényeg. Igazából sipákolni jöttem, kb. egy órája fejeztem be a Szolgálólány meséjét. Valami kurvanagy durranást vártam tőle, végig feszített idegszálakon táncoló hegedűvonót, visszafojtott lélegzettel és remegő kézzel lapozást... ehelyett mit kaptam? Egy majd' ötszáz oldalas picsogást, egy se füle, se farka szart, egy olyan írást, amit semmi másnak nem tudok elfogadni, mint hogy Atwood elolvasta Orwell 1984*-ét, és kislányos tapsikolásba kezdett, hogy akkor ő most ennek megírja a csajos verzióját, de jó lesz. A sorozatot nem láttam, nem is vagyok rá kíváncsi, látatlanba úgy érzem, hogy az csak egy feltupírozott, sokkal inkább hatásvadász és giccses, látványos, eladható, szájbarágósabb változata a könyvnek, az a fajta amerikai trutymó, amiben a film elején a szereplők párbeszédeiből ismerjük meg a másikat ("ó, hiszen te mindig is gyermekorvos akartál lenni, hiszen imádod a gyerekeket és a gyógyítás a szenvedélyed már három és fél órás korod óta!") és egyén ilyen banális marhaságokkal zsúfolt... izé. Reklámokkal és trailerekkel már úgyis tele van nyomva minden, szóval legalább a szereplők arcának és hangjának elképzelése nem okozott túl nagy erőfeszítést. Pedig ezt egyébként szeretni szoktam. Valahogy mindig színészek, jellemzően külföldiek arcát társítom a karakterekhez, és közismert szinkronhangokkal szólalnak meg az elmém színpadán. De itt még ezt is készen kaptam. Egy oltári nagy vajúdás volt ez a könyv, noha a történetét ától cettig nem ismertem, nem titkoltan azért akartam átrágni magam rajta, hogy ha már fikázom, legalább ne alaptalanul tegyem, de természetesen megadtam neki és magamnak is az esélyt arra, hogy esetleg megkedveljem. Esetleg egy pozitív csalódás legyen. Esetleg egy olyan feminista (?) mű, amiben legalább az eredetiség írmagját megtalálom. Van most valami másik könyv is, amiben a nők áramütést tudnak kibocsájtani, és ezekkel a kisebb-nagyobb elektromos kisülésekkel tudják büntetni a környezetükben lévőket, gondolom amíg el nem szabadul a pokol. Ez valahogy nem hoz lázba. Talán egy-két év múlva egy vastagsálas, tépettveréb-fejű, szarukeretes szemüveges pécsi bölcsészkislány jó szakdolgozatot ír ezekből "A feminista irodalom a hidegháborútól napjainkig" címmel. Áll majd a kis méregdrága szaggatott farmerba bújtatott pipaszár lábaival a konzulense előtt, hóna alatt a legújabb Apple laptoppal, aki persze nem fogja lehúzni, mert az nyilvánvalóan jogtiprás lenne, szemét patriarchális elnyomás. No de túl messzire szaladtam. Van itthon még egy könyv amit a múlt héten vettem (mert volt még egy szakácskönyv és még valami, ja igen, az Állati tények és talányok, erről majd később), de ez valami elmegyógyintézetben játszódó pszicho-thriller, és amíg D. éjszakás, és én egyedül ülök itthon, azt mantrázva magamban, hogy három hete még bonyolult integrálok, vektorterek és differenciálegyenletek miatt fájt a fejem (oké, amiatt fájt, hogy mások meg tudják-e csinálni nekem), és ötpercenként hallom a közelben felszálló és messze suhanó repülőgépek zaját; igazán ne legyek már beszarva amiatt, amit egy könyvben olvasok mint írói fantazmagória. De azt hiszem, ma este már maradok egy évek óta meglévő, de még soha el nem olvasott műnél, vagy a már említett állatosnál. Az igazat megvallva amilyen érdekes és szépen illusztrált olvasnivaló, annyira le is tudja hozni az embert az életről. Oldalakon át csak néhány kép és végeláthatatlan felsorolás olyan állatokról, amiket az ember a felfedezésük után néhány évtizeddel, maximum egy-két évszázaddal teljesen kipusztított. Ékes tollú madarak, kisebb-nagyobb emlősök, némelyikről még fénykép is készült, elejtett utolsó példányként egy szafarin, vagy szomorú tekintetű, magányos lényként egy állatkertben. Tény: az emberek nélkül is lenne fajkihalás, évente 8-10 faj tűnne el. Azonban emberek miatt ez évente 6-8000, néhányan a tízezres becslésig is elmennek. Az egyik órámon fel lett hozva az Ember tragédiájából egy részlet, ahol Lucifer Ádámnak egy üvegbúra alatt az utolsó rózsaszálat mutatja meg, mint egy olyan létforma utolsó képviselőjét, aminek nem volt semmi haszna, pusztán csak szép volt. Az Ember tragédiájából érettségiztem, de soha nem olvastam el. Szerencsém volt, nagyjából tudtam hogy miről szólt. Talán ha megérek a nagy irodalmi klasszikusokra, pótlom ezt a hiányt valamikor az angolszász romantika és az orosz realizmus között, gondolom ötven éves korom körül. Múltkor nekiálltam Jókainak, de még mindig nem köt le. Tudom, hogy kortársaim vannak, akik rajonganak érte. Hát, nem vagyunk egyformák, annyi szent. No de ebben az állatos könyvben is el fogok majd érni a kriptidekhez, elvégre talányokról is szól. Hogy miért vannak ősi építményeken dinoszaurusz-ábrázolások? Létezhet-e a Loch Ness-i szörny? Egyébként minden nagy tónak illik lennie tavi szörnyének, minden egyes kultúrában. A Balatonban nem tudok róla, hogy lenne. Más nagy tó meg nincs itt. Velencei? Fertő-tó? Ha valaki tud valamit, legyen kedves szólni. Nekünk lidérceink voltak a Nyírségben, boszorkányok Szegeden és Óbudán, sárkányok némelyik nagy havas hegy gyomrában. De ezek nem is igazán állatok. Szeretem a könyveimet, büszke vagyok rájuk. Arra kevésbé, hogy az olvasással töltött idő alatt bőven ki tudtam volna takarítani a lakást, vagy elmosogathattam volna, vagy legalább a száraz göncöket elrakhattam volna a helyükre a fregolikról. Egyszerűen fáradt vagyok. De ez az a jóleső fáradtság.
*Az se tetszett. Erőltetettnek, túl szürkének és kissé eseménytelennek tartottam. Ezen az se változtatott volna, ha nem akkor olvastam volna, amikor kórházban voltam. Egyszerűen Orwell nagyot akart szólni, és ez sikerült is neki, de ha már disztrópikus társadalmat kell létrehozni fejben, akkor a Gesztenye, a honalapító című könyv Richard Adams tollából... ott volt egy tökéletesen leírt és jellemzett, elnyomó és diktatórikus társadalmi berendezkedés, pedig pusztán mezei nyulak voltak. Az egy zseniális könyv.
Tegnap óta szarul vagyok, enyhe hányingerem van. Szerintem a tökfőzelékhez készített olcsó mirelit fasírt (jellegű húsipari készítmény) miatt, de nem tehetek róla, egyszerűen imádom az ilyen vackokat, plusz se időm, se kedvem nem volt a főzelék mellett külön házi fasírozottal pöcsölni. Legközelebb majd lesz. Ráadásul este is hülyeséget álmodtam, vizsgáztam annál a tanárnál, akinél a valóságban is fogok pénteken, és valami hülye, félhomályos folyosón bolyongtam, mert tudtam hogy először órát tart. Aztán számonkért olyat, a pávákról (he?!?), amit ott mondott el, ezért kaptam csak kettest, kimentem cigizni, aztán visszamentem verni a palávert, hogy márpedig igenis faszság volt olyan kérdést feltennie, amire két órája hangzott el a válasz, esélyem se volt megtanulni, úgyhogy végülis kierőszakoltam egy hármast. Mindezt matrózblúzban. Pontosan tíz éve nem volt rajtam matrózblúz. Otthon még asszem megvan. Hülye kényszerzubbony, mennyire utáltam, a világ legkényelmetlenebb viselete. Egyébként a hangfelvételek a kérdéses előadásokról megvannak, épp most töltöm fel őket guglidrájvba, mert ha a telefont csatlakoztatom a géphez, valamiért nem találja meg őket a rendszer, azon pedig nincs olyan mód, amivel lassítva tudnám hallgatni, gépelni pedig nem tudok olyan gyorsan. Idén nem baszol ki velem. Persze ha tudtam volna, amit most tudok, nem csipogtam volna negyed óra hosszat a tudatos családtervezés és a fogamzásgátlás fontosságáról. Elég durva front jön, valószínűleg ettől vagyok olyan, mint a mosott szar. Bár nem is alszom valami jól, éjfél elmúlik már, mire sikerül elszenderednem, aztán reggel mindig felébredek, amikor D. megy dolgozni, aztán visszaalszom kb. nyolcig, fél kilencig. Undorodom már a kávé ízétől is, de csak az tud magamhoz téríteni. Valamire allergiás vagyok, sokkal többet tüsszögök mint egyébként, és a szájpadlásom is viszket. Ma ruszlit fogunk enni. Még soha életemben nem ettem ruszlit, de a halat úgy alle zusammen szeretem, szóval biztos jó lesz ez is. Még évekkel ezelőtt volt egy vásárlóm aki azt mondta, hogy egy kevés vajon kell megpirítani, és mennyei lesz. Közben beraktam egy kenyeret is sülni. Meglátjuk.
Nem igazán van mondanivalóm. Ferenc pápa akkora baromságokat bír mondani a szájával, hogy a világból ki tudnék szaladni tőle. Nem mintha érdekelne az öreg véleménye, nem vagyok keresztény, de hogy olyan dolgokba dumál bele, ami az emberek legmélyebb magánügye, az számomra vérlázító. Persze nincs ezen mit csodálkozni, ez tartja életben az egész katolikus egyházat, megtalálni az emberek gyenge pontját, bűntudatot kelteni bennük és ezáltal irányítani, manipulálni őket. Hogy rossz vagy, ha haragszol a férjedre, amiért megver. Akkor is rossz vagy, ha engednéd a feleséged önmaga lenni. Ha a misszionáriuson más pózt is kipróbálsz, főleg nem gyermeknemzés céljából, hanem csak úgy, puszta világi élvezetből. Elkárhozol és a pokol tüzén fogsz égni az idők végezetéig, ha a saját nemedhez vonzódsz, ha visszaütsz valakinek, ha magadhoz nyúlsz, stb. Népek ópiuma. Mondom mindezt úgy, hogy van hitem, de szerintem Isten, bármilyen formában is létezzen és legyen jelen nem ezt akarja. Nem szenvedést, fölösleges önmegtartóztatást, a sorsba beletörődve 220-szar a lelki és fizikai nyomorba száguldó embereket akar, akik az egyház égisze miatt hajtják fejüket embertelenül nehéz igába. Ami most kiakasztott, annak kapcsán már veszekedtem az egyik volt csoporttársammal is, persze kb. szűz, fehér, mélyen vallásos hetero (gondolom) férfi, de előszeretettel túr bele olyan dolgokba, amihez semmi köze, nem is lehet, éppen azért, mert egyedülálló (párkapcsolati szempontból, egyébként rém átlagos srác, és ha tudtam volna hogy ekkora bigott debil, nem is segítek neki anno, mert ja, ilyen kicsinyes kis szar vagyok) férfi, ha ezer évig élne, akkor se tudná megérteni amiről ez az egész szól, és egyébként is leendő természettudós létére hogy lehet ilyen korlátolt, ostoba és begyöpösödött. Konkrétan hogy a magzati korban kimutatott fejlődési rendellenesség esetén a művi megszakítás nem a 12. hétig történhet meg, hanem később is. Szerinte ez gyilkosság, szerintem tudatos és felelős családtervezés. Mintha olyan könnyű lenne meghozni egy ilyen döntést, az ember csettint, oké, akkor nem tartjuk meg, és az élet megy tovább. Én teljesen megértem azokat, akik gyereket akarnak, szép, erős, egészséges kisbabát, de tojik valamit a pók, és nem úgy lesz. Mindig mondják akik sérült gyereket nevelnek, hogy ez számukra mekkora áldás, és hogy a baba jobb helyre nem is születhetett volna, és hogy mennyire boldogok, hogy ő van nekik, de valahogy nekem ez magas. Bizonyára bennem van a hiba, érzéketlen vagyok az ilyesmi iránt, de akkor is képtelen vagyok megérteni, hogy miért jó ez valakinek. Meg aztán mi mást mondhatna? Hogy legszívesebben szépen csöndben fájdalommentesen véget vetne az egésznek, hogy egyfolytában fáradt és dühös, hogy vissza akarja csinálni és elfelejteni az egészet, hogy a legnagyobb igazságtalanság a világon, ami megtörténhet, éppen vele történt meg? Hogy elfogadja, vállalja, azt még csak-csak megértem, de hogy miért állítja be ezt az egészet úgy, mintha kb. ő lenne a világ nyertese, amiért nem egészséges gyereke született, az számomra magas. Nem, nem és nem akarok megkapni a "majd megtudod ha neked is lesz gyereked" lózungokat, azokkal már tele a padlás. Nálam is félő volt, hogy betegen fogok születni, de az orvosok azt mondták, hogy minden rendben. Aztán nem így lett, néhány operációval helyre is tudtak hozni, de azt hiszem, senkinek nem lehet a szemére vetni, hogy nem vesz önként és dalolva a nyakába olyan terhet, amit egy valószínűleg iszonyatosan nehéz döntés eredményeképpen, de el tud kerülni. Rengeteg család szétzilálódik ennek folyományaként. És akkor erre jön ez a már-már felvilágosultnak hitt vén fing, és a náci fajelmélethez hasonlítja azt, ami egy egyén, esetleg kettő legmélyebb, legbelsőségesebb magánügye. Egy vallási vezető. Akinek az lenne a feladata, hogy az embereknek reményt, vigaszt nyújtson a saját döntéseik következményeit illetően, nem pedig a kérdéses döntést helyettük meghozni. Tudatos családtervezés nélkül 400 millióval többen lennénk a bolygón. Most vagyunk kb. 7,6 milliárdan, és nyomorgunk, fulladozunk, szomjan- vagy éhenhalunk, és ez a helyzet nem fog javulni, kivéve persze a kiváltságos 0,5%-ot. Erre jönnek az űrkutatás, a robotika, a rohamléptekkel száguldó tudomány korában ilyen baromságokkal, hogy szülessen meg minden gyerek, mert az milyen jó, mert Isten ajándéka. Agyam eldobom. Hát ha már valaki minden áron valami náczi fajelmélethez hasonlót akar, akkor íme: az ilyen önálló gondolkodásra képtelen, kétbites, rosszindulatú vallási mániákus idiótákat kéne eltörölni a Föld felszínéről, akik abban lelik örömüket, hogy másokat potenciális szenvedésre kényszerítenek egy hit, egy eszme miatt. Agyrém. Bár tudok olyan kutatóról is, aki részt vett a gravitációs hullámok kutatásában, és lelkes életvédő. Azt hittem, seggre ülök amikor megláttam, csak épp már ültem. Még előadására is beültem egyszer. Ez valahogy annyira disszonáns. Szubatomi szinttől ismeri a minket körülvevő világot, sőt még sokkal többet is, erre...! Egyszerűen nem értem, nem is vágyom megérteni.
Valahogy nem nagyon akarja a telefon a hangfelvételeimet tölteni. Falhoz kéne basznom, a képeimmel is egy csomót szenvedett. Mondjuk a füzetemben is le van írva csomó minden, tökéletes ellentmondásokat alkotva az ezt az órát követő órán elhangzottakkal. Lám, semmi sincs kőbe vésve.
Még csak most kávéztam, mert idáig nem volt víz, és a kapucsínóért most nem sikítottam föl. Asszem az készül víz helyett tejből. Martha Stewart okoskodik a tévében, de túl messze van a távkapcsoló, pedig valahogy az agyamra megy ezzel a tudálékos stílusával: "vágjunk fel 10,125 köbhüvely 87,33 Fahrenheit fokos vajat 0,35 X 0,55 hüvelykes darabokra, majd a megfizethetetlenül drága KitchenAid robotgépünkkel (nem, más nem jó, ha sima noname robotgéped van, húzd is le magad te fillérb*szó kis szar, te háziasszonyok szégyene, te) 2,375-ös fokozaton 616 másodpercig keverjük habosra pontosan 5234 szem kristálycukorral, fontos, hogy a szemek mérete 0,01 és 0,018 hüvelyk közé essenek, és szabályos kocka alakúak legyenek, MÁSKÜLÖNBEN EGY RAKÁS SZAR LESZ A SÜTEMÉNYED BAZMEG!!!" Inkább Nigella-t bírom, ő lazább. Egyébként tanulnom kéne, nagyon lassan rakódik le az agyamban a mikrobiológia, bár tegnap vízhólyagosra írtam a kezem, mire minden ábrát szépen aprólékosan magyarázatokkal, áttekinthetően, fogalmakkal lerajzoltam magamnak, mert máshogy úgyse tudnám megjegyezni, ha csak bámulom a monitort. Tényleg tudni kell egy környezetesnek ennyi kurva enzimet meg aminosavat? Tényleg tudnom kéne több száz baktérium latin nevét? Nekem csak egy kettes kell, aztán felejtsük el egymást. Kemolitotróf autotróf baktérium. Tavaly ezen hasaltam el. Energiaforrásként szervetlen anyagokat használ, a szenet szén-dioxidból nyeri. Ja, és tényleg.
D. ma megy csapatépítőre, én meg már nem is tudom milyen érzés este egyedül itthon lenni. Az előző munkahelyén ha éjszakás volt, mindig kért home office-t, itt pedig még nem volt beosztva éjszakába, de azt mondja, hogy akkor is bent kell lennie. Szóval legalább szokom, de akkor is. Délután dolgozok, utálok hazajönni az üres lakásba úgy, hogy tudom, nem fog utánam 1-2 órával hazaérni a délutános műszakból. Talán megint bringával megyek, hétfőn is azzal mentem, és most legalább hűvös van és felhős az ég, kisebb eséllyel kapok napszúrást. Azért jó tudni, hogy izommunka szempontjából bírom a 32 km letekerését, és még a Nagy Emelkedőn is fel tudok már jönni egy seggel, eggyel alacsonyabb sebességgel, mint amivel sík terepen tekerek. Egyedül az ülés töri meg a seggem ekkora távon, de egyébként meg annyira kikapcsol és lelazít az egész, meg hogy nem kell a buszon, metrón, villamoson a sok tajparaszttal verekedni az állóhelyért is, szívni a testszagukat, brrr. Más kérdés, hogy a péntek délután mindig húzós, és miután hat órán keresztül görnyedek, jót fog-e még tenni nekem, ha hazafelé 17 kilométert még tovább görnyedek, ez... sőt, most megnéztem a guglisztrítvjún, 18 km. Badass Szilvus elemében lesz. Mondjuk arra is gondoltam, hogy eltekerek a Nyugatiig, az csak 7 km, és vonattal jövök haza. Csak fel tudom imádkozni a bringát. Bár a kreszről sok fingom nincs, úgyhogy Körút helyett inkább a Duna mellett kéne tekernem. Az meg még szép is este, van bicikliút meg babámfasza. Számításaim szerint bőven elérem a 21:43-as vonatot haza. Asszem visszatérek a prokarióták világába. Rámfér.
Valahogy tegnap eszembe jutott egy Kispál és a Borz szám, amit szerintem még a kollégiumban hallgattam utoljára. Az "Utolsó agy" rajta van a telefonomon, néha ha rám tör a nosztalgia, belehallgatok. Húsvasalóban szólt sokszor, az összekaristolt asztalok mellett korsó sörrel a kezünkben 16-18 évesen üvöltöttük, óh, a régi szép idők. Most a "Még egyszer" van az agyamban. Fogalmam sincs, hogyan villant be. Talán mert mostanában nem sokszor piáltam, sőt, ami azt illeti, igazából eléggé visszahúzódtam. Nem is tudom, mikor voltam kint a városban utoljára szórakozni. Azt hiszem, túl fáradt voltam hozzá, D. se erőltette, spóroltunk is Isztambulra ( <3 ), meg a legtöbbször csak szerettem volna elfeküdni, betakarózni, bekapcsolni a tévét és megszűnni. De most itt a vizsgaidőszak, össze kell rántanom a seggemen a vadszőrt és tanulni. Sose lesz vége. Ennek a ténye kicsit magamhoz is térített, szombaton kimegyünk a Duna partra piálgatni, idáig még csak egy embernek szóltam, de ő nem ér rá. Folyosótárs három hete disszidált, Evelyn még vidékebbre költözött, a többiekkel vagy keressük egymást, vagy nem. Egyik haverina felhívott a szülinapomon, ami alaposan meglepett, mert épp a tavalyi szülinapi bulikámon láttam utoljára, azóta valahogy mindig volt valami kifogása, hogy miért nem ér rá. Pár napja viszont Ramone-társammal kezdtünk el megint dumálni, ami tök jó, szerintem már hónapok óta nem beszélgettünk, szeretek feleleveníteni régi barátságokat. Egyébként is, hétvégén a tévében nincs "Csengetett, Mylord?" nem mintha ne fújnám már kívülről, de amióta a szülifelit is levették a műsorról és helyette valami bugyuta állatorvososanyus vacak megy, oda se kapcsolom a tévét. Fél kettőkor lesz az egyik kedvenc Poirot-epizódom.
Olvastam egy könyvet, de az is unalmas és kiszámítható volt (Az özvegy), bár most júniusban fog megjelenni egy másik, amihez elég sok reményt fűzök (A férfi titkai). Egy tüntetésen elkapott minket egy iszonyatos vihar, és a bakancsom úgy elázott, hogy mehetett a kukába, de szülinapomra kaptam D-től egy ááálomszép fekete bőrkabátot, olyat, vagy még szebbet, mint amilyenről mindig álmodoztam, Tesómtól pedig egy medált, Anyáéktól is azt kaptam, de az arany, Tesómé pedig ezüst, azt minden nap hordom, így a tőle kapott karórámmal kicsit olyan, mintha mindig velem lenne. Kurvára hiányzik.
Szégyenszemre beraktam az egy, az egyetlen egy 30Y számot amit szeretek kedvelek. Nem, nem a "Bogozd ki", attól kihullik a hajam. De ha lesz megint bakancsom akkor felveszem a fasza vagány öreg néne bőrzekéjét és megyek hipsztereket verni. Továbbra is imádok főzni. Ez meg a bringázás tud úgy kikapcsolni és megnyugtatni, hogy a cigi se hiányozzon. Na nem mintha terveznék leszokni.
Zoli megnősült. A képet látva a legelső gondolatom az volt hogy ez valami Norbit-paródia live stream, de nem. Mármint nagy ívben teszek a srácra sok-sok éve, de számomra megalázó az, hogy valaki akihez közöm volt, egy ilyen igénytelen dinoszauruszt jobbnak tart nálam. Bár azt hiszem, az ember olyat kap, amilyet megérdemel. Attól még hogy a csaj olyan, amilyen még simán lehet kedves, házias, stb. Gábor felesége legalább szép és művelt, még ha kissé tudálékos is (ez akkor derült ki, amikor összevesztünk egy Jane Eyre reklámon, ami szerintem spoileres volt, szerinte meg nem, mert hát mindenki ismeri a történetet... nem, én 14 évesen pld. nem ismertem még, de nem lehet mindenki könyvtáros). A többi volt kedvesem feleségeiről, ha van, nem sokat tudok, amit meg igen, abban sincs sok köszönet. Úristen, válogatott seggfejekkel jártam, tisztelet a kivételnek. Szomorú, hogy épp Tábornoknak nincs tudtommal azóta se senkije. Pedig ő tényleg megérdemelne egy normális, aranyos, szép lányt.
Asszem egyelőre ennyi, nagyjából ez minden. Majd még jelentkezem.
Továbbra is mindenütt jó, de mindenhonnan elzavarnak. Nem jól jövünk ki egymással, a világ meg én. De valahogy úgy érzem, a világ be is hajolhat. Sokkal haragtartóbb vagyok, mint régen, nem tudatosan, csak még mindig pörgetem az agyam hetekkel ezelőtti dolgokon. Mintha én lennék az ügyeletes bűnbak, akin mindenki levezetheti a feszkót, akit lehet egrecéroztatni, akitől megkérdezik, hogy hogy van, de igazából nem érdekli őket. No para, ezt a kérdést általában én is illemből teszem föl. Ha pedig nem teszem föl, akkor egyszerűen az illető annyira se érdekel, hogy udvariaskodjak. Szerencsére a maroknyi kemény mag kitart, szóval egyedül nem vagyok, és végtelen hála illeti D-t, aki mindig elviseli a rinyálásom és a hisztim, és mindig jobb kedvre derít. Valahogy az egészségem se a régi, és a memóriám se, és az egészségem se a régi. Legszívesebben naphosszat csak itthon ülnék és nézném a tévét, olvasgatnék vagy főznék. Viszont asszem alig 15 hónap után kezdek helyrejönni, már nincsenek rémálmaim, és békével gondolok az egészre. Mindig mondják ezt az "engedd el" lózungot, de igazából egy dolog van, amit nem akarok elengedni: annak a torka, aki ezt kitalálta. Azt szarrá tudnám roppantani a kis ujjacskáimmal. Mintha az elengedés olyan tudatos lenne, hát rohadtul nem az. Valaki egyszer mondta, hogy csak kíváncsiságból belépett fácsén valami ilyen nagyon pozitív-bioökorezgéses-mantratudatú-transzmandalacsoportba, ahol egy srác írta, hogy szomorú, mert elhagyta a kedvese. 10 kommentből 9 ez az "engeddel" volt. De nem tudja elengedni még bazmeg, fáj neki, szereti, megbántva érzi magát, lehet hogy nem is érti, hogy mi történt, miért történt... ez az elengedésesdi az egyik leggyávább dolog, amit el tudok képzelni, ennyire épeszű ember nem tudja a homokba dugni a fejét. Viszont legalább az egyik tanárom, akinél harmadszorim van, nyugdíjba ment. Egy másik nem vállalta el a kurzust tovább, a harmadik meg... azt be kell seggelnem.
Az egész hangulatom olyan "Minek." El kéne mosogatnom, de minek. Csatornát akarok váltani a tévén, de minek. Haza fogok menni a hétvégén, de minek. Ki kéne vinnem a tányéromat, de minek. Valahogy annyira eluralkodik rajtam a méla undor, szinte nyom le, és érzem, ahogy beleragadok a sárba. Dolgozni 10 napja nem voltam, mondjuk ebben közrejátszott két fülgyulladás és egy ételmérgezés is. Egy darabig nem akarok spagettit látni, vagy paradicsomot, vagy főtt tésztát szósszal, vagy oregánót, vagy ilyesmit... a bringás időnek is vége. Pedig azt mennyire szerettem...! Remélhetőleg talán a közelgő karácsony hangulatba hoz, felráz kicsit, fel kéne vennem a kapcsolatot a rég látott barátaimmal, újra dolgozni menni... jót fog tenni. Talán ha a hó is leesne. És eltakarná a világot. És elmosná.
Van egy nő a face-en, aki évek óta a halott lányával haknizik, naponta, vagy legalábbis hetente többször kiposztol valami szánalomkeltő dolgot, amire jönnek a lájkok, szívecskék meg sírdogáló hangulatjelek. Ez a nő szerintem mások sajnálatából táplálkozik. Lehet, hogy én vagyok a fasz, és nem érzem át a fájdalmát, de úgy gondolom, hogy aki igazán gyászol, az ritkán beszél róla, és legtöbbször sejteni se lehet róla, hogy valami ilyen mély fájdalma van. Sok ilyen embert ismerek, tudom, hogy elveszítettek valaki fontosat, szülőt, testvért, legeslegjobb barátot, mégse emózzák tele a világot. Nem azért, mert nem foglalkoznak vele, hanem egyszerűen nem akarják a saját személyes tragédiájukat mások orrára kötni. Beszélnek róla, ha szeretnének, de nem ez az állandó témájuk. Úgyhogy kivételesen emberséges voltam, és letiltottam a nőt a picsába, mielőtt még odaírtam volna valami gonoszságot. Bár nagyon kikívánkozott belőlem.
Volt egy elég komoly rémálmom a minap. Inkább letaglózó, mintsem ijesztő, és a hirtelen felriadás se könnyített meg semmit.
Mostanában viszonylag asszem sokat dolgozok, de örülök is neki, a pénz kell, meg ha úgy jön ki a lépés, hogy D-nek meg nekem a műszakok fedik egymást, akkor még jól is járunk. Iszonyat meleg van már vagy két hete, néha jobb is egy aránylag légkondicionált áruházban kibekkelni a délutánokat, mint itthon a lapostető alatt. Kb. két órája elbringáztunk venni ezt-azt, kint már kellemesen hüsi az idő, de itt bent még mindig meg lehet dögleni, pedig ventilátorral nyomatjuk be a levegőt.
Zsémbes vagyok, talán zsémbesebb, mint valaha. Vagy tényleg csak sok körülöttem a túlságosan hülye. Valamelyik nap az egyik kollégámmal még majdnem kiabáltam is. Bocsánatot kellett volna kérnem tőle, de inkább iszkoltam haza, fáradt voltam, melegem volt. Majd legközelebb. Egyébként is, faszé' értetlenkedik nekem az újonc fejével. Majd én azt jobban tudom, hogy mikor mi van. Nah, akkor se volt szép tőlem. Egyébként nem nagyon történt semmi, ja deee, van bringánk. :) D-nek is, nekem is, én tőle kaptam. Ha nem éjszakában kéne dolgoznia, rávettem volna, hogy tekerjünk még a vásárlás után egy kicsit, bár egy szavam se lehet, elvitt fagyizni is. Van itt a közelben egy aranyos kis fagyizó, eszméletlenül finom portékával, kimondottan barátságos áron. Reklám: Béke téri fagyizó, XVIII. kerület, Nagybánya utca 5. El lehet ott ücsörögni, színes lampionok, tücsökciripelés, forgalom este már nagyon nincs... mint régen mondjuk Szeliden, ha alkalomadtán valahogy este is kint voltunk. Csak kaprot nem kaptam még szárítottat se, úgyhogy azért még be kell mennem holnap. Hamarosan megyünk Siófokra, oda is visszük a birigliket, sokkal kényelmesebb és gyorsabb így eljutni bárhova. Tudtam én, hogy hiányzik! Erre jobban fogok vigyázni, mint Rozira, valahogy az ember néha sokkal nagyobb becsben tartja azokat a dolgokat, amiket másoktól kapott, mint amiket magának vett (főleg hogy Rozál anno pontosan az ötödébe került annak, mint Nyikolaj). Nem mondom, hogy lábamban van a kilométer, de azért jó lenne most szép csöndesen eltekeregni erre-arra, csak itt a kertvárosban. Majd máskor, amikor D. is tud jönni. :)
Nem tudom, hogy az I fucking love science oldala mikor lett titokban I fucking support public breastfeeding oldal, de annyi hasznom mindenképp származott belőle, hogy kiderült: van annyira jó az angolom, hogy tudjak érvelni. Nem értem, mire jó az, hogy buszon, étteremben, parkban előkapja a mellét és mindenféle kendő, takarás, elfordulás nélkül etetni kezdi a gyereket. Mert adjon neki enni, persze, ne éhezzen az a picike, de egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet kulturáltabban megoldani ezt. Pld. etetés után elindulni boltba vagy ahova mennie kell. GYES-en van, gondolom ráér. Vagy lefejni tejet és azt magával vinni, egy óra alatt még a legnagyobb nyári rekkenő hőségben se lesz baja. Vagy legalább egy kendőt, amit direkt erre a célra találtak ki, diszkréten ráteríteni a mellére és a baba fejére. Így talán néhány fertőzés is elkerülhető. Jött fröcsögni a sok fapina, hogy márpedig a szoptatás mennyire fontos, és nem fogták föl, hogy én nem azt vitatom, hanem a rohadt nyilvános szoptatással van a bajom. Mert undorító, ahogy a gyerek nyálas kis arcán még anyuka teje is szépen végigfolyik. Meg ez egy belsőséges, intim dolog, nem a világra tartozik. Szerintem kb. azok csinálják, akik annyira odáig vannak maguktól, hogy teljesítették A Princípiumot, hogy nem bírják ki, hogy ne nyomják le minden létező lehetséges módon a világ torkán. Csomó helyen vannak kialakítva baba-mama szobák, pelenkázók, csodák csodájára ezeket erre találták ki. Hogy anyuka a picikével szépen diszkréten félrevonuljon, és megetesse. Meg hogy a szoptatás természetes. Tudod mit? A menstruációs ciklus is az, mégis kiakadnál, mint a kakukkosóra vagy az ampermérő, ha a buszon, boltban, étterem közepén letolnám a ruháim, és nekiállnék tampont cserélni, mondván hogy a te prüdériád miatt én nem fogok hullamérgezést kapni, mert öt perccel később cserélek, meg egyébként is, a menstruációs ciklus gyönyörű dolog, a női termékenység tökéletes megnyilvánulása, annak képessége, hogy szaporodjunk és sokasodjunk, utódaink által tovább éljünk... úgyhogy ne gyere nekem a baromságaiddal, hogy undorító dolog a vér meg a trutyi, amit a tamponra és tamponba ragadva ott lóbálom az orra előtt, hogy imádjon és boruljon térdre előttem és tartsa tiszteletben a nőiségem ily magasfokú megnyilvánulását. Hogy ez csak közönséges természetes dolog, amit el lehet intézve diszkréten is, az egy dolog, a diszkrécióval nem lehet menőzni és kényszeredett elismerést kicsikarni másokból. Meleg pár alig meri megfogni egymás kezét az utcán, de ezek bármikor bárhol kipakolhatnak. Ha nem tetszik, ne nézzek oda. Rendben, de pár hét múlva sírni fogsz mint a fürdős kurvák, hogy a férjed hozzád se nyúl, nem tud már nőként tekinteni rád, és lépten-nyomon más csajokat nézeget, pornóoldalakat látogat, és inkább motyikol Marok Marcsával, mint veled. Ez még a szerencsésebb eset, mert nem számít házastársi hűtlenségnek. Elhinni is nehéz, mennyi házasságtörés történik abban az időszakban, amikor a feleség átmegy csak anyába, és megszűnik nőnek lenni. A barátai egy része is elmaradozik, mert kellemetlen nekik, hogy egy alapvetően két emberre tartozó tevékenységet premier plánba csinál. Olcsó hasonlat lenne azt felhozni, hogy mások meg nem kefélnek nyilvánosan, bár igazából lehet mondani, hogy ők csak nagyon szeretnének már gyereket, és mindent megtesznek érte, meg egyébként is hogyan lenne már undorító dolog a kölcsönös örömszerzés két olyan ember között, akik szeretik egymást... valaki felhozta érvnek, hogy a nők már évezredek óta szoptatnak. Igazából az emlősállatok úgy évmilliók óta, de szeretem megkülönböztetni a civilizált embert a majmoktól, kutyáktól, fókáktól, egyebektől. Vajon a párosodás hány millió éves történet? Vagy az ilyen-olyan menstruációs ciklus, ami a főemlősöknél is megfigyelhető? Utálom a hibás érvelést. Egy erre a célra kitalált szoptatókendőt aligha lehet kétezer forintnál drágább... oké, benéztem, eléggé megkérik az árát a jobb daraboknak, de szerintem egy egyszerű pamutpelenka is megteszi, az két-háromszáz forint darabja. Amennyibe egy gyerek és a kiegészítői kerülnek, egy kendő igazán nem lehet tétel. Vagy vonulj félre, az ingyen van. Ne akard, hogy elkezdjem sorolni mindazt a sok, akár étkezéssel kapcsolatos folyamatot, ami teljesen természetes, mert ha étteremben csinálod, elkezdek csámcsogni, böfögni, ha szerencsés napom van, még fingok is egy jó nagyot. Persze tudnám kulturáltan, visszafogottan, művelt európai ember módjára csinálni, de hé, ez természetes, ha nem tetszik, ne nézz ide, fogd be a füled, és jó nap esetén az orrod is. Kifizettem a kaját, jogom van úgy enni, ahogy nekem jólesik. Megtehetném, hogy tekintettel legyek másokra, ne legyek bunkó és akkor békében tudunk élni egymás mellett, de én jobb vagyok nálad, nekem ez jár, és ha szóvá teszed, még le is ordítom a fejed, hogy mit képzelsz magadról, amiért beledumálsz abba, ami nem rád tartozik (igazából persze de, rád tartozik, mivel hatással van rád)... szóval erre kéne gondolnia mindenkinek, mielőtt nagy elánnal nekiáll a retkes buszon, a zsúfolt boltban vagy étteremben bazilátványosan, kendő nélkül szoptatni.
Reggel láttam az index fészbukoldalán, hogy valami öregasszony egymaga kisajátított egy egész vasúti kupét, bezárkózott, és nem engedett be senkit, az ülőhelyért pityergő terhes kismamát sem. Persze jöttek a kommentek (tőlem is), egyfelől hogy mekkora szemétség volt ez a vén picsától és mégis mit képzelt magáról, másfelől pedig hogy már biztos demens, meg mi is leszünk öregek, stb. Szerintem ez nem demencia. A demencia az, amikor elfelejted a közelmúlt eseményeit, és az idő múlásával egyre többet is. Ez egész egyszerűen rosszindulat, önzőség volt az öregasszonytól. Főleg mivel egy olyan szolgáltatást vett igénybe, ami ugyan olyan, amilyen, de a terhes nő és a férje fizettek az utazásért, a mammer meg, nyugdíjas lévén, ingyen utazott. Nem akarok papolni adókról és megvásárolt szavazatokról, csak a kommentek olvasgatása során azt láttam, hogy egyesek nevetséges módon elvárják, hogy csak azért tiszteljek valakit, mert öreg, mint az országút. Nem akartam demagóg lenni és odaírni, hogy akkor most az összes még életben lévő náci tisztet tisztelnem kéne, mert jócskán időskorúak? Don't feed the troll, nem akartam én kijátszani a náci kártyát, hogy aztán estig magyarázhassam a sok gyökérnek, hogy mi is van. Úgy gondolom, a tisztelet tehát nem kor függvénye. Tisztelni lehet egy hároméves kisgyereket is, ha az szót fogad a szüleinek, köszön másoknak, nem cibálja a barátai haját, és szépen játszik. Ha pedig hullafáradtan jövök haza a dolgomról, és a buszra vagy metróra átszállva dafke bevág elém a vén kurva, mert máskor nem ér rá a piacra vagy temetőbe menni, csak reggel és késő délután, amikor az iskolában/munkahelyen egyébként is elfáradt, lestrapált, pakkokkal megmálházott ember is menne haza, és utána még direkt szuttyog is, mert akkor már olyan sietős a dolga, akkor ne csodálkozzon, hogy beszólok neki. Vagy bőrt húz a műfogsorára, bekussol és örül hogy nem csapom agyon a banyatankjával, vagy szépen megvárja amíg én is leszállok, higgye el, gyorsan, mert mennék már haza a picsába. Ha azon az öt másodpercen múlik az élete, kösse föl magát. Nekem sokszor azon az öt másodpercen múlik, hogy elérem-e a csatlakozásomat, vagy várhatok még 10-20 percig a büdös alkesz csövesek és cigusok között a következő járatra. Szóval hadd ne dobjak hátast attól, hogy elmúlt hetven. Csúcs, mázlija volt. De ne döngesse a mellét, hogy ő építette föl az országot, ne tolakodjon, ne gondolja hogy neki minden alanyi jogon jár, és jártassa a lepcses képét a mai fiatalokról, mert jelenleg mi építjük ezt az országot azokra a romokra, amiket ők "építettek". Minden korosztálynak megvannak a tiszteletre méltó és tiszteletre kevésbé méltó tagjai. Amikor át akarom adni a helyem az öregasszonynak, de int, hogy maradjak nyugodtan, ő úgyis csak egy megállót megy, vagy látja hogy hulla vagyok, azt tisztelem. Ha előzékeny azokkal, akik jobban sietnek, vagy egyszerűen csak késő délelőtt vagy kora délután intézi a dolgait, amikor az aktív korúak a munkahelyükön vannak, azt is tisztelem. Mert használja az eszét. Ilyen egyszerű ez. Túl sok mindenkit utálok, biztos bennem van a hiba. Nem igazán érdekel. Valahogy az embereket könnyű utálni. Ha lenne példaképem, valószínűleg az a spanyol nő lenne, aki 28 évig vaknak tettette magát, hogy ne kelljen fölösleges kis csacsogásokba bonyolódnia mindenkivel, akivel csak összefut. Valahogy általában azok várják el leginkább a tiszteletet, akik igazából semmi különöset nem tettek érte. Ha elértek valamit, azt is vagy alájuk tették, vagy olyan induló körülményeket biztosítottak hozzá, hogy tényleg volt módjuk csak arra a célra koncentrálni. Az ilyen embert arról lehet felismerni, hogy szikrányi alázat nincs benne. Elfelejti, hogy honnan jött. Tudnék mondani konkrétumokat, de minek. Inkább megyek vissza a dolgomra.
Tudtam, hogy a Costa meg a Starbuck meg ezek kalap szarok. Igyatok Frei Café-t. Az finom, megfizethető, és különleges. :)
