PatkányBlog

Mintha bármi okom lenne rá. Kivételesen nincs. Na jó, talán egy picit, de ne szaladjunk ennyire előre. Ma délután azon gondolkodtam, hogy mennyi de mennyi dolog van, amit utálok. Főleg szavakat. Gyermek (halló, XIX. század? igen, igen, vissza fogom küldeni a kifejezéseidet!), párom (a cipőnek van párja, szerintem alsó tagozat után el lehet hagyni ezt a kifejezést, ennél még a nőm-pasim is jobb), pocaklakó (aztán meg rácsoságylakó, vagy mi?), minden "e" hanggal mondott szó, aminek az "ö"-s változata lenne a helyes (zsemle, csepp, keménymag, stb.), amikor élettelen dolgokra élő személyekként hivatkoznak ("ők kiflik, öten vannak"... érzem, hogy gyarapodnak az őszhajszálaim, faszomé' modoroskodsz bazmeg), de igazából sorolhatnám reggelig. Holnapután reggelig. Utálom, ha hülyének néznek. Most csakazé', mert teszkós pólóban nyomatom, nem biztos, hogy vért izzadtam a nyolc általános megszerzéséért. Általában a suliban a tanáraim se néznek hülyének, akkor a kitartott valagú újbudai nacsasasszony miért teszi, azt nem fogom soha megérteni. Nem a melót utálom, hanem az embereket. Liberális nevelést kaptam, így minden embert egyformán. Némelyeket talán kicsit jobban. A pontatlan fogalmazást, na attól falnak megyek. Ma este tök véletlenül ráakadtam egy fotós blogra, el is kezdtem olvasni, de az írója vagy töri a magyart, vagy szimplán példátlanul fellengzős, de három mondat után éreztem, hogy ezt én így nem bírom tovább. Átrugdostak magyar nyelvből érettségin, aztán játszod az agyad? Csodás. Már értem, miért vannak letiltva a kommentek. Legalább az autocorrect miatt a helyesírás elfogadható. A bennem élő nyelvtannáci szusszan egyet. A gyerekeket is utálom. Oké, ez ebben a formában nem teljesen igaz, mert csak a neveletlen, hisztis kis dög gyerekeket utálom, de 90%-ban olyanokat látok. Ordít mint a sakál, vörös és kétszeresre duzzadt a feje, könnye egy csöpp se, kalimpál minden végtagjával, és értetlenkedik. Szüleinek is jár a vascső, tökömé' nem lehet normálisan megfegyelmezni. Nem nadrágszíjjal, de az csak egy gyerek, nem hülye, nem hiszem el, hogy ha szépen elmagyarázzák neki amit nem ért (miért nem kapja meg X játékot most azonnal), akkor ne nyugodna meg. De nem, mert anyu-apu lusta, kiégett, frusztrált, ami oké, csak akkor nem vágom, miért akartak gyereket. Erről szerintem már írtam, és jó eséllyel még fogok is, mert átkozottul bosszant. Vannak cuki kölykök is, nem mondom. Mondjuk a szomszéd csaj kisfia, főleg ha nem játszik kora reggel azzal, hogy a belső udvaron mennyire klasszul kijön a visszhang. Vagy az alattunk lakó család kislánya, aki mindenkinek hangosan és mosolyogva köszön másfél-két éves létére.
Fél órája olvastam, hogy meghalt Bud Spencer. Isten nyugossza. Meg akartam tudni, hogy mégis mi történt, de az indexen csak a focival foglalkoztak, mire végre nagy nehezen méltóztatták kitenni a halálhírt, a cikk végére odaírták, hogy folyamatosan frissítjük. Ekkora ordas baromságot is már rég olvastam. Mit gondoltak, reggelre föltámad? Inkább ne írtak volna oda semmit, hanem holnap reggel szépen lehoznának egy részletesebb életrajzot a fontosabb képekkel. Buta index.
Legjobban mégis azt utálom, ha bele akarnak pofázni a dolgaimba. Ennek kapcsán jött elő a mit-mennyire-utálok kérdés. Mert a szokások. Meg a hagyomány. Meg ezt úgy illik. Hát hol nem szarom le mindet. Az én dolgom, engem érint legjobban, úgyhogy az lesz, amit én mondok, és akinek a véleményét kikérem, azért, mert őt ugyanannyira érinti, mint engem. Na erről lesz majd egyszer egy szép hosszú poszt, mert ki kell adni magamból a feszkót, fél óráig ordítozni szegény haverinának felindultságomban mondjuk kicsit segített, de azért nem volt az igazi, ha már az ember agyát az egekig basszák.
Ettől függetlenül ma egész jó kedvem volt végig. Remélem marad is.